Szentesi Éva/WMN: Rengeteg cikket olvashatunk erről a kérdésről, de mintha mégsem kerülnénk közelebb a megértéshez. Milyen lelki okai lehetnek az anorexiának?

Dr. Forgács Attila: Annyira sokrétegű jelenségről van szó, ha csak erről beszélgetünk, sem lesz elég időnk. Ennek kulturális, spirituális, mediális, családi, mikroszociális okai egyaránt vannak. Ezek mind a hátterében állnak, tehát nem egyokú betegségről van szó. A tudomány mai állása szerint genetikai, illetve evolúciós háttere is van. Ezt abból gondolják, hogy az anorexia elterjedtsége nem változik a kultúrákban, meg idővel sem, hanem meglehetősen stabilan a populáció fél-egy százalékát érinti.

Sz. É./WMN: És milyen mértékben van köze a soványságkultuszhoz? Mert laikusként azt gondoljuk, nagyon is sok.

F. A.: Persze jelen van a társadalomban egy nagyon erős soványságkultusz, ami azt jelenti, hogy elsősorban a nők nagyon szeretnének soványak maradni, aminek pedig ismételten kulturális okai vannak, de a halálos anorexia elterjedtségének – úgy tűnik – zárt, öröklött viselkedési magja van. Hiába halálos, ennek ellenére van evolúciós háttere. 

Sz. É./WMN: Magának a betegségnek mik a jellegzetességei?

F. A.: Egy anorexiás egészen másképpen viselkedik éhínség esetén, mint az átlagnépesség. A szokványos túlélési stratégia a takarékosság a mozgással, nem elpazarolni a drága energiát, nyugalomban kivárni az éhínség végét. Ám az anorexia velejárója a körülményektől független túlmozgás. 

Sz. É./WMN: Ezt azért csinálja a beteg, hogy még vékonyabb legyen?

F. A.:

Azért is, de ez a betegség nem ennyire akaratlagos dolog, hanem egy zárt viselkedési csomag, amiben benne van az is, hogy egy anorexiás kényszeresen túlmozog, nemritkán maratoni távokat fut, vagy fitneszszalonokba jár edzeni, amíg csak bír. 

A túlmozgás pedig azért szolgálja eredetileg a túlélést, mert nagyobb esély van arra, hogy rátalál valamilyen élelmiszerforrásra. 

Van még ezen kívül egy egészen furcsa, visszatérő jellegzetessége az anorexiának, ezt pedig úgy nevezik, hogy impluzuskontroll-zavar. Például ételt lopkod, hazaviszi, elkészíti, persze ő nem eszik belőle, de a többieket megeteti. Ez is egy evolúciós maradványa az anorexiás adaptációnak.

Egy száz-kétszáz fős klánban pontosan elegendő egy túlmozgásos anorexiás, ő az, aki nagyobb eséllyel találja meg az élelmet, mint a többiek éhínség idején. Az anorexiás persze belehalhat az éhezésbe, de az őt körülvevők megmenekülhetnek a kórosan sovány egyén különös szokásainak hála. 

Dr. Forgács Attila

Sz. É./WMN: Mikor figyeltek fel erre a betegségre először? Egyáltalán, ez a mai kor betegségének mondható-e?

F. A.: Már az ókorban is volt jele az anorexiának. A görögöknél külön istennője volt az éhezésnek, Limosznak hívták. De ugyanúgy megjelent a középkorban is, ahol vagy éhező szentnek tekintették, ilyen volt például Szent Margit, vagy pedig boszorkánynak nézték, akiről azt hitték, azért olyan sovány, hogy elbírja a seprű, majd máglyára is vetették. 

A soványságkultusz nagy robbanása a húszas évekre tehető. De az, hogy ez a kultusz megjelent, hogy a fogyókúrázás divattá vált, önmagában nem elegendő a betegség kialakulásához. 

Rengetegen fogyókúráznak. Ebben a modern társadalomban nincs még egy olyan szolgáltatás, ami iránt ekkora kereslet lenne. Ha a közösségi médiát vizsgáljuk, akkor a fogyókúrás oldalakon, csoportokban vannak a legtöbben. Egy bulvároldalt nehezen lehet elképzelni úgy, hogy ne hirdessen diétás eszközöket vagy szereket. Egy ideig ezeket a hirdetéseket gyűjtöttem is, a rendszerváltás után ezerkétszáz különböző fogyókúrás hirdetést szedtem össze, de mára leszoktam róla, mert egész egyszerűen dokumentálhatatlan mennyiségről van szó. 

Ezzel azt akarom érzékeltetni, hogy igen sok vállalkozás megél belőle, tehát manapság hatalmas a soványság iránti kereslet. 

Sz. É./WMN: Azt hiszem, arra is kíváncsiak sokan, köztük én is, hogy kiket érint ez a betegség a legnagyobb arányban?

F. A.: Ultradinamikus társadalomban élünk, amiben megöregedni, elhízni nem trendi, valamiféle fiatalos, tinédzser-, kislányos megjelenés dívik. A fiatalos, tini külalak vált divatossá a nők körében. Az anorexia pedig olyan betegség, amely kilencvenöt százalékban a tinédzser lányokat érinti. Tehát a legnagyobb veszélyben a serdülő lányok vannak.

Sz. É./WMN: Mivel társítja az ételt egy anorexiás?

F. A.:

Az anorexiás számára az evés valami állatias-sátáni viselkedés, ami rabságban tart. Él egy ősképlet a családban, miszerint a jó anya etet, a jó baba pedig eszik. Ez a minta rozsdásodik be, ettől próbál szabadulni. A tipikus anorexiás anya-gyermek kapcsolat szélsőségesen szoros és túlóvó. A serdülő gyermek úgy próbál meg leválni az anyjáról, hogy éhséglázadni kezd. 

Gyakorlatilag éhségsztrájkba kezd. Az evésen, pontosabban a nem evésen keresztül rengeteg rejtett – más módon közölhetetlen – feszültség fejezhető ki. 

Sz. É./WMN: Azon kívül, hogy a soványság látványos, melyek még az árulkodó jelei ennek a betegségnek? Hogyan vehetők észre a kóros fogyás előtt a jelek?

F. A.: Árulkodó jel, hogy a beteg nagyon lassan eszik, piszmog az étellel, turkálja. Aztán nem hajlandó másokkal együtt enni, a családi evésekből is igyekszik kimaradni. A közösségben való evés egy anorexiás számára olyan, mint a nemi szervek mutogatása, tehát erőteljesen szégyelli az evést. 

Látványos jel lehet az étkezési szokások megváltozása, például bizonyos ételeket nem eszik többé, diétázik, tisztítókúrákba, böjtökbe kezd, vegetáriánussá vagy vegánná válik, ezek eléggé szokványos bevezető tünetei az anorexiának. 

Sz. É./WMN: Az lehetséges-e, hogy nem feltétlenül a soványság a célja az anorexiásnak, hanem az, hogy a testét képes legyen kontrollálni?

F. A.: Egyértelműen látható egy nagyon erős perfekcionista kontroll a test fölött. Azt is lehet látni az interneten, hogy fogyási versenyek szerveződnek az anorexiások körében. Korábban például az volt inkább jellemző, hogy hatalmas ruhákban takargatták a testüket. Ma pedig könnyedén megtalálják egymást az interneten, és a közösségeikben súlyleadó versenyeken mérik össze magukat. 

A kontroll abban mutatkozik meg, hogy maga a kontroll élménye büszkévé teszi a beteget. Szokták ezt egyébként elhúzódó szuicidiumnak, azaz lassú öngyilkosságnak is gondolni. 

Sz. É./WMN: Mit lát egy anorexiás a tükörben? Egyáltalán lehetséges ezt elmagyarázni?

F. A.: Még az árnyékát is kövérnek tartja. Az a célja, hogy mint Pán Péter, eltűnjön a világból. Mivel testképzavarról van szó, ezért ezt racionálisan nem tudjuk megmagyarázni, hogy egy csont-bőr testről miért gondolja azt valaki, hogy még mindig kövér. Pontosan azért tekinthető testképzavarnak, mert csontsoványan is úgy véli, van még mit leadnia. Tulajdonképpen egy érzékleti csalódásról van szó, ez a betegségük egyik lényege.

Sz. É./WMN: Meddig képesek titkolni a betegségüket? És mikortól válik ez veszélyessé?

F. A.: Amennyiben a testtömegindex (BMI) már tizennyolc alá esik, akkor felmerül az anorexia gyanúja.

Ez előtt még sok látványos jel van, ilyen például a hajhullás, vagy a hiperaktivitás, a fiús megjelenés (rövidre vágott haj), a menstruáció elmaradása, igaz, ez nem látványos, de nagyon is része a korai tüneteknek. 

A menstruáció elmaradása azért is jelentőségteljes, mert egy anorexiás retteg a nővé válástól. Szabályszerűen irtóznak a nőiségtől, ezért mindent megtesznek azért, hogy ne lássák őket nőnek, ezzel együtt pedig a reprodukciós ciklusuk is eltűnik.

Az is nagyon érdekes, hogy ha sikerül egy anorexiás beteget meggyógyítani, meg is hízik, mégis a menstruáció csak jóval később tér vissza. 

Képünk illusztráció - Forrás: Unsplash/Annie Spratt

Sz. É./WMN: Mikor jön el az a pont egy ilyen beteg esetében, amikor már tudható, hogy nem lehet megmenteni? Illetve mik azok a módszerek, amikkel kezelhető ez a betegség?

F. A.: A szakemberek mindent meg fognak tenni azért, hogy ne jussanak el idáig. Az egészen enyhe próbálkozástól kezdve a kifejezetten drasztikusig. Ez a gyógyítási folyamat semmiképp sem könnyű, sőt nagyon is összetett. Kezdve például azzal, hogy nagyobb tányéron adják az ételt a betegnek, amin ugye kevesebbnek tűnik az adag, ezért többet fogyaszt belőle a beteg. 

Az anorexiás ember életveszélyben van, de nem fogják feladni a segítők, az utolsó pillanatban sem mondanak le róla. 

Végső esetben drasztikus – életmentő – orvosi beavatkozások is szóba jöhetnek, mint például az elektrosokk-terápia.

Sz. É./WMN: Tud statisztikákat mondani arról, milyenek a túlélési esélyei egy anorexiás betegnek?

F. A.: Klasszikus adat, hogy kezelés nélkül az anorexiások nyolc százaléka tíz éven belül meghal. Az anorexiások harmada meggyógyul, másik harmada szinten tartható, a harmadik harmada pedig inkurábilis (gyógyíthatatlan – a szerk.). Utóbbi csoporttal egyáltalán nem lehet mit kezdeni.

Az anorexia nervosa agresszív kórkép, hogyha az anorexiás tünetek megszűnnek is, az evészavar sokszor átalakul. Gyakran transzformálódik bulimiává, az sem ritka, hogy a korábbi anorexiás betegek évekkel a gyógyulás után túlsúllyal küszködnek. Ez azt jelenti, hogy az étellel való viszony a gyógyulás után is mutathat problémákat, csak már más vetületekben. 

Sz. É./WMN: Azokra, akik belehalnak, igaz az az állítás, hogy egyáltalán nem mutatnak hajlandóságot a gyógyulásra és együttműködést sem tanúsítanak a gyógyítókkal?

F. A.: Alapjában véve elmondható az anorexiás betegről, hogy nincsen betegségbelátása. Nem működik együtt, csal, a mindennapos mérlegelések előtt megiszik egy liter vizet, a zsebeibe nehezéket tesz, hogy többet mutasson a mérleg, az élelmiszert eldugdossa, tehát egyáltalán nem érzi magát betegnek. Minél kevesebb betegségbelátásuk van, annál nehezebb a helyzet. Az anorexiások nemhogy éreznék az állapotuk súlyosságát, inkább kifejezett felsőbbrendűség-tudattal élnek. Az anorexiások tökéletességmániás, többnyire jó képességű személyek.

Sz. É./WMN: Ez mit jelent?

F. A.: Büszkék rá, hogy ezeket az állatias ösztönöket, úgymint az evés, le tudják győzni. Képesek uralkodni ezeken a késztetéseken, képesek kontrollálni a testüket. Ezért is van az, hogy önmaguktól nem mennek el terápiára, rendszerint a család vagy a hozzátartozók hozzák el őket. 

Sz. É./WMN: Ha már a családot említi, akkor mi a szülő felelőssége egy ilyen betegség esetén? Egyáltalán felelősségre vonható, vagy, teszem azt, hibáztatható a szülő ezért?

F. A.: Nem. Az igaz, hogy a család bizonyos fajta rendszere kedvezhet az anorexiának, és fenntartja a betegséget, de nem bűnösöket keresnek egy családterápiában, hanem az anorexiának kedvező működésmódokat tárják fel, és ezeken változtatnak a családdal közösen. 

Ez a betegség egyébként mindenféle családi feszültséget magához gravitál.

Amíg az adott családtag betegségével foglalkoznak, addig nem kell foglalkozni egyéb problémákkal. Az gyakori jelenség, hogy ahogyan az anorexia kezd megoldódni, párhuzamosan romlik a család állapota, mert felszínre kerülnek olyan kibeszéletlen feszültségek, amiket addig az anorexia volt hivatott elfedni. 

Az anorexia gyógyulása után nem ritka a szülők válása, vagy az, hogy a család többi tagja betegszik meg. Utóbbi jelenség a családi tünetváltás.

Ha eljön egy ilyen család terápiára, elhozzák az anorexiás beteget, akkor például előírjuk nekik, hogy mindennap próbáljanak meg együtt étkezni, akárhányszor csak ez lehetséges, üljenek le együtt és egyenek közösen. Az asztal körüli interakciók nagyító alatt mutatják meg a viszonyokat.

Sz. É./WMN: Miért érzékelhetjük, hogy van egy eléggé erőteljes áldozathibáztatás ezekkel a betegekkel szemben?

F. A.: Mert az anorexia józan paraszti észjárással megérthetetlen jelenség. Rendkívül nehéz a külvilágnak empatizálnia ezzel az állapottal, ezért gyakran hallhatunk olyan véleményt, amely szerint „pofán kell vágni”, „meg kell tömni”, „ha nem eszel, gyerekem, akkor majd ez meg az lesz…”. Tehát ez a betegség gyakran vált ki valamilyen kőkorszaki vagy középkori reakciót is. 

És lássuk be, hiába telt el ennyi idő, még a mi kultúránk sem tart ott, hogy ezt a fajta másságot (mint általában a másságot) valamiféle empátiával kezelje.

Azt kellene mindenkinek megértenie vagy egyszerűen csak elfogadnia, hogy ez egy betegség, és ezt racionális érvekkel megváltoztatni nehéz, pontosabban lehetetlen. 

Sőt, olykor a korszerű szakmai protokollok sem képesek varázsütésre segíteni. Örvendetes, amikor sikerrel jár terápia, és meggyógyul egy anorexiás, de nem borítékolható a siker.

Szentesi Éva

Kiemelt képünk illusztráció