Szépsége miatt ünnepelték, pedig nagy színész és nőjogi aktivista volt: elhunyt Claudia Cardinale

–

Filmcsillag születik

Claude Joséphine Rose Cardin néven született 1938-ban az akkor francia protektorátus alá tartozó Tuniszban. Szülei szicíliai származásúak voltak, ő gyerekként beszélt egy kicsit szicíliaiul, megtanult egy helyi arab dialektust. Anyanyelve a francia volt, olaszul csak akkor tanult meg, amikor elkezdett filmszerepekre jelentkezni.

Kamaszként „csendesnek, furának és vadnak” tartották,

és ahogy a korosztálya, ő is rajongott Bridget Bardot-ért. Először az osztálytársaival szerepelt egy rövidfilmben, amit aztán a Berlini Filmfesztiválon is bemutattak. Ennek nyomán válogatták be Omar Sharif mellé a Gohába (1958) egy kis szerepre. 1957-ben megnyerte az Unitalia-Film tunéziai szépségversenyét, a díj egy velencei utazás volt: ez indította el aztán igazán a filmes karrierjét.

Leány bőrönddel

Szerepeiből a teljesség igénye nélkül válogatunk, hiszen 129 filmben játszott az Imdb szerint. Olyan rendezőlegendákkal dolgozott együtt, mint Federico Fellini, Sergio Leone, Luchino Visconti, Franco Zeffirelli. Többször elnyerte a legjelentősebb olasz filmművészeti díjat, a David di Donatellót. Szerepelt hollywoodi filmekben is, de végül nem maradt ott. Erről később azt nyilatkozta: „Nem szeretem a sztárrendszert. Hétköznapi ember vagyok. Szeretek Európában élni. Úgy értem, sokszor jártam Hollywoodban, de nem akartam szerződni velük.” (Akkoriban a filmsztárok még több filmre szóló szerződéseket írtak alá a stúdiókkal – S.A.)

Filmtörténeti szempontból az első nagy filmje Visconti neorealista mesterműve, a Rocco és fivérei (1960) volt, igaz, ebben még csak mellékszerepet kapott. A Lány bőrönddel (1961) viszont már teljesen őt emelte a reflektorfénybe: a sodródó bárénekes és fiatal anya szerepében a tehetsége teljes spektruma megmutatkozhatott – miközben a szereppel személyes okoból is tudott azonosulni. Cardinalét ugyanis 17 évesen megerőszakolta egy francia férfi, ezután született fia, Patrick.

A párduc

Cardinale karrierjének egyik kimagaslóan sikeres és fontos éve 1963, ekkor ugyanis több fajsúlyos, máig jegyzett, emlegetett filmben szerepelt. A Roccót rendező Visconti készítette el A párduc adaptációját is. A 19. század második felének történelmi viharairól szóló, Szicíliában játszódó filmben Cardinale a kor olyan férfisztárjai mellett szerepelt, mint Alain Delon és Burt Lancaster. Itt egy olyan falusi lányt alakított, aki egy progresszív gondolkodású fiatal arisztokrata (Delon) felesége lett.

8 és ½

Ugyanebben az évben Fellini személyes ihletettségű filmjében Cardinale Marcello Mastroianni partnere volt. Plusz érdekesség ide, hogy ez volt az első szerepe, amikor a saját hangján szólalhatott meg! Korábban ugyanis az erős francia akcentusa miatt az olaszok inkább szinkronizálták a színésznőt. Erről így mesélt a Guardiennek:

„Egy szót sem beszéltem olaszul, a gyökereim tényleg Afrikához kötnek. Mármint a családom generációk óta tunéziai. Amikor az első filmemet forgattam itt (...) nem értettem, miről beszélnek. Én meg franciául beszéltem; szóval szinkronizáltak. Federico Fellini használta először a hangomat. Szerintem elég különös hangom volt.” 

Volt egyszer egy Vadnyugat

És akkor a gigaklasszikus 1968-ból, amiben a legtöbben láthattuk, illetve aminek a képeit még azok is ismerik, akik nem nézték meg a filmet. A spagettiwestern melankolikus gyöngyszemében Cardinale egy olyan nőt alakít, aki feleségnek érkezik a határvidékre (akkoriban rengetegen tettek így), ám addigra az egész jövendőbeli családját lemészárolják azok a banditák, akiket a vasútépítő mágnás fogad fel, hogy megtisztítsák az utat az építkezésnek. A Cardinale alakította nő viszont felveszi a kesztyűt és nem hagyja magát eltakarítani. A színésznő Charles Bronson és az életében először, a jófiúk után egy kegyetlen gonosztevőt alakító Henry Fonda partnere volt (egy nehezen nézhető közös jelenetükben utóbbi meg is erőszakolja őt).

Cardinalénak ezt a szerepét mindig úgy nézem, mint amivel emléket is állít azon telepes nők millióinak, akiknek iszonyúan embert próbáló helyzetben kellett túlélniük az amerikai határvidéken.

Nemcsak ikon, emberi jogi aktivista is

A fentieken túl tényleg rengeteg emlékezetes szerepe van: játszott A Rózsaszín Párducban (1963), de Zeffirelli Názáreti Jézusában (1977) is. Napjainkig aktív maradt, utolsó filmes kreditjei 2022-esek.

Privát azokhoz a hírességekhez tartozik, akik befolyásukat humanista célokra használták fel. 1999 óta az UNESCO női jogokért felelős jószolgálati nagykövete volt, de nemcsak a nőkért, hanem az LMBTQI-emberekért is kiállt. 2008-ban a francia becsületrendet is megkapta.

1975 óta élt Pasquale Squitieri rendezővel, akivel egy közös lánya is született. Önéletrajzi könyve Moi Claudia, Toi Claudia címmel jelent meg.

Neked melyik a kedvenc filmed vele?

Sándor Anna