„A képeim nem az anorexiáról szólnak, hanem az emberi szenvedésről” – Lene Marie Fossen emlékére
Pár napja láttam először Susanne Sundfør When The Lord című gyönyörű dalának videóklipjét. A látvány a székhez szegezett. Egy dokumentumfilmből mutat részleteket, amely csak nemrég készült el – remélem, hozzáférhető lesz számunkra is hamarosan – és amely egy norvég fotóművészről szól. Az utolsó hónapjairól. Lene Marie Fossen tavaly októberben halt meg harminchárom évesen. Több mint két évtizeden át harcolt betegsége, az anorexia ellen, amelyről nyíltan beszélt, és amely ma, Európában a harmadik vezető halálok fiatal nők körében. Kurucz Adrienn írása.
–
Embereket szeretett fotózni. A történetek érdekelték. Ezernyi fonalat szőtt ember és ember közé a képei által, de a háló végül őt nem tudta megtartani, hiába volt szinte súlytalan már.
Sokat bolyongott a világban, és fényképezett, fényképezett, fényképezett.
Szinte áttetsző volt, mint egy kísértet, ijesztő és felkavaró látvány, földöntúli jelenség már életében.
Mint Krisztus, örök felkiáltójel a retinánkon.
A privát küldetést és a megváltást a mások szenvedésének dokumentálásában látta – a saját szenvedése által kapcsolódva az emberekhez úgy, ahogy csak kevesen képesek. Igaz figyelemmel, látással, szeretettel.
Csodálatosan tehetséges volt, az az érzékenység tette művésszé, ami beteggé is.
Tízéves kora óta anorexiás volt, azt mondta, azért hagyta abba az evést, mert nem akart felnőni. Pontosabban meg akarta állítani az időt, mert ijesztő volt számára, milyen gyorsan telik.
Nézem a felvételt róla, kislányhangon beszél harmincegy évesen. Nem esett át soha a pubertáson, hisz amikor ideje lett volna, már sorvadt a teste, nem fejlődhetett. A bőre, a tekintete viszont egy aggastyáné.
Őszintén beszélt a betegségéről, hátha segít ezáltal másoknak, de leginkább a képeiről szeretett mesélni. Beszélt arról is, hogy annyi terve van, annyira szeret fényképezni, hogy ez itt fogja tartani. Bízott benne, hogy meggyógyul.
Az anorexia, tisztában volt vele, egy lassú öngyilkosság. És úgy vélte, az élet egy csodás ajándék, amit szeretett volna megtartani, de nem volt rá képes. Sokszor került válságos állapotba, de a szenvedélye, a mentőöve, a mások iránt érzett szolidaritás életben tartotta huszonhárom átéhezett éven át.
Tizenöt évesen kapta az első fényképezőgépét a szüleitől
Családostul körbejárták Európát, de a nagy turistaközpontok helyett inkább kis falvakba mentek. Ennek praktikus okai is lehettek, bizonyára nem volt könnyű folyton szembesülni az emberek sajnálkozásával, döbbenetével, sőt rémületével, amikor meglátták a csontsovány lányt.
Nevetve mesélte, hogy amikor Görögországban saját magát fotózta egy elhagyatott épületben, egy régi kórházban, egy odatévedt utazó sikítva menekült el, miután benézett az ablakon. Azt hitte, szellemet lát.
Lene Marie Fossen nem akart soha „az” anorexiás lány lenni.
Instagram post by Adán de Maríass * Feb 2, 2020 at 12:46am UTC
Azt szerette volna, ha mint művészre tekintenek rá. Hogy mégis megmutatta saját magát is törékenységében, haldokolva, annak az volt az oka a segíteni vágyás mellett talán, hogy lássa tisztán végre önmagát is.
Hogy képes legyen úgy tekinteni saját magára is a fényképezőgép segítségével, ahogy a többi modelljére. Együttérzéssel, szeretettel, megbocsátással.
Miközben megmutatta nekünk a szenvedés ezer arcát, a sajátját kereste és találta meg a mások szemében, arcában, a ráncaik közt, a könnyekben.
Az utolsó időkben menekülteket fotózott Görögországban
Akik épp olyan kétségbeesettek, árvák és elvesztettek, mint ő, aki a világ egyik leggazdagabb országából származott, és szerető, jómódú család vette körül.
Mert a szenvedés hazától, bőrszíntől, kaszttól, sőt még a szerencsétől is független, valamilyen formában mindenkit elér. Erről szeretett volna Fossen beszélni. És arról, hogy csak mi vagyunk egymásnak.
Ha megnézed a saját magáról készített portrékat, többet megtudsz az anorexia lényegéről, mint a könyvekből, állítom.
#lenemariefossen @gallerii_tonsberg #tønsbergtorv #tønsberg #gallerii
Gateway címmel februárban jelenik meg a könyv, amin utolsó erejével dolgozott. A róla szóló Self Portrait című dokumentumfilmnek pedig pár napja volt a premierje Norvégiában.
De, hogy ki volt Lene Marie Fossen, az kiderül a képeiből is. A képeiből, amelyeken ha csak egy pillanatra is, de megállt az idő. Ennek a kicsi lánynak mégis sikerült megállítani.
Kurucz Adrienn
Fossennel az idézett beszélgetés: ITT
