Aki mindennap gondol a cigire…

„Lassan nyolc éve, hogy letettem, tíz év után. Életem legjobb döntése volt. Mint sokaknak, nekem is egy könyv segített, de pont azokat a dolgokat írja le, amikre te magadtól is rájöttél. És hogy őt idézzem: »hogy gondolok-e a cigire azóta? Igen, mindennap. Mindennap örülök, hogy megszabadultam tőle«.”

A zugdohányos

„Dohányzó szülők mellett nőttem föl, igaz, hogy csak passzív dohányos voltam, de már gyerekkoromban függővé váltam. Tizenkét éves korom óta aktívan is dohányoztam. Huszonkét évig tartott a cigivel való kalandom, majd elhatároztam, hogy elég volt. Rengeteget köhögtem, legyengült az immunrendszerem, és amúgy is gyerekekre vágytam.

Nehéz volt az elején, gyakorlatilag két hétig sírtam. Később már nem sírtam, viszont villámgyorsan híztam tizenöt kilót. A rákövetkező tizenhat évben pedig – mindezzel együtt – iszonyú boldognak és felszabadultnak éreztem magam.

Ha megkínáltak cigarettával, büszkén odavetettem: »kösz, én nem dohányzom!«. Kifejezetten zavart a dohányfüst.

Aztán új munkahelyem lett, ahol alkalmanként füstölt néhány munkatársam. Először csak egy-egy slukkot szívtam az övékből. Utána egy negyed szálat, egy felet, egy egészet… és egyszer csak a dohányboltban találtam magam. Zugdohányos lettem. Otthon senki nem tudta, hogy dohányzom, csak a munkahelyemen füstölögtem. Mondanom sem kell, mekkora lelkiismeret-furdalással járt ez. Most viszont elhatároztam, hogy VÉGE!

Még egyszer, utoljára bementem egy dohányboltba… Véletlen vagy sem, de épp ma, a dohánymentes világnapon találkozom azzal a barátnőmmel, akinek társaságában megvettem – tizenhat év után – az első saját doboz cigarettámat. És akkor most elszívom vele életem utolsó szál cigarettáját. Csodálatos ajándéknak tartom az életet, amit kaptam, épp ezért sokáig akarok még élni.”

A gyárkémény

„Ó hát, engem is »gyárkéménynek« hívtak a barátaim. A cigaretta hozzám tartozott (és a családomhoz). Napi egy doboz és tíz-tizenkét év bagózás után, három évig tartott abbahagyni. Az Allen Carr-módszer szintén megvolt, és a nikotinos rágózás is. Az első évben a falat kapartam a hiánytól, de »izomból« nem gyújtottam rá, utána két évig csak buliban és kocsmában (mindenki azt gondolta, hogy ugyanaz a gyárkémény vagyok, pedig napközben már semmi cigi nem volt). A gyakori bulikban elszívott mennyiségtől szörnyű másnaposságok és lelkiismeret-furdalások követték egymást. Aztán egyszer csak egy ilyen fejfájós másnapon helyretettem magam, azon gondolkoztam, miért érzem úgy, hogy ez a szar a személyiségemhez tartozik? Persze, ezt sok más dolog is megelőzte, sok múltbéli dolognak mondtam búcsút előtte.

Én csodálkozom rajta a legjobban, de megtörtént a csoda. Azon ámulok, hogy nem is hiányzik, szinte már zavaró.

Az egyetlen dolog, amikor ritkán elcsábulok, hogyha társaságban vagyunk, és esetleg van egy közeli barát, aki dohányzik, egy slukkot szoktam kérni, egy kis íz a múltból… és persze még ízlik is. Viszont ezzel el is engedem a dolgot, és már egyáltalán nem rettegek attól, hogy »jaj, nehogy emiatt újra rágyújtsak”, mert tudom, hogy ez nem fog bekövetkezni. Sokszor azt gondolom, »de jó hogy nekem már nem kell rágyújtanom«. 
Kitartást kívánok és tényleg fejben dől el…

Ha még hosszadalmas és nehéz is, de megéri, és nem csupán az egészség miatt, a teljes szabadságodat nyered majd vissza, meglátod!”

Egy egykori láncdohányos

„Szerintem az a lényeg, hogy valóban TE akard abbahagyni, és nem másoknak megfelelni, mert úgy nem igazán sikerülhet. Húszéves láncdohányzásomat hagytam abba, amikor megbeszéltem magammal, hogy nem tetszik a reggeli krákogás, hogy azt hallgatom, hogy »büdös vagyok«, hogy drága, és egyébként is, egyfajta erőpróbának fogtam fel. Másnap elszívtam három szálat a kávéhoz, majd elmentem dolgozni cigi nélkül…

Három napig akkor is habzott a szám, ha rám mosolyogtak, azután egyre könnyebb lett.

Ez tizennégy éve volt, de még most is »rémálmodom« arról, hogy visszaszokom. Nagyon örülök, hogy abbahagytam, annak ellenére, hogy nagyon meghíztam, de ez lesz a következő próbám. Viszont: már pár nap után rájöttem, hogy szaglásom addig gyakorlatilag nem létezett, a krákogást már rég nem is ismerem, és az ízlelésem is rengeteget fejlődött azóta, a tüdőkapacitásom meg összehasonlíthatatlanul erősödött. Úgyhogy sok-sok sikert!”

Aki büszke magára

„Tizenhárom éve egyik napról a másikra sikerült letennem. Életem legjobb döntése volt. Napi másfél doboz jó erős cigi elment. Azóta a ruháim és a hajam illatosak, a mutatóujjam nem sárga, az arcbőröm nem pergamenszerű. Néha azt álmodom, hogy cigizek, és akkor nagyon jólesik, szinte érzem a tüdőmbe áradó nehéz füstöt. De soha többé nem fogok rágyújtani, és nagyon büszke vagyok magamra.”

Aki azt hitte, szeret cigizni

„Én több mint tizenkét év után, lassan három éve tettem le. Mondhatni, egyik pillanatról a másikra – semmilyen segítség nem kellett hozzá. Szimplán eldöntöttem, hogy nekem most ennyi elég, megutáltam. Pedig évekig elhittem, hogy szeretek cigizni.”

Aki a cigivel nyomta el magát

„Egészen pontosan ma harmincegy napja tettem le a cigit. Az első három hét maga volt a pokol. Mellkasi fájdalom, köhögés, hiszti, üvöltözés bárkivel, bármikor, esti falási rohamok.

A napi húsz szál cigi miatt, napi száz percem maradt, amit úgy éltem meg, hogy hamarabb lettem kész mindennel, és feleslegesnek éreztem magam.

DE többet mentem az edzőterembe, és kimerészkedtem az utcára futni! Vettem cukormentes, teljes kiőrlésű kekszet és natúr joghurtot, ez a kettő lett a kapaszkodóm. Már öt napja nem eszem joghurtot, sem kekszet. Két kilót híztam (boldogság, hogy csak ennyit). A férjem volt a mentőöv! Nem hívott ki cigizni, nem szólt semmiért, csak annyit mondott, hogy »ha ő elviseli az első hónapot velem, akkor lerakja ő is«!

Egyébként a birkatürelmem megszűnt, és mindenkinek megmondom azóta, amit gondolok. Ez nem mindenkinek tetszik, de pozitív változás állt be így a lelki életembe, hogy mindazt, amit a cigivel elnyomtam magamban, kiadhatom.

Ja, átment mindenkin az influenza… kivéve engem!!! Lekopogom!!! Hajrá-hajrá! Mocsok kemény lesz, de ez tényleg megéri!!! Húsz év után raktam le!!!”

Az időmilliomos

„Lassan két és fél éve nem dohányzom, volt két nagyon rövid visszaesésem eddig sajnos (de ez nem szegi kedvem, van ez így) viszont sokkal-sokkal jobban vagyok!!! És mennyi szabadidőm lett – számomra ez az egyik legdöbbenetesebb hozadéka a leszokásnak.”

Átalakult rituálék

„Több mint négy éve leszoktam. Szerintem sokkal inkább a »mozdulat« hiányzik azokban a helyzetekben, amikhez nagyon kapcsolódik: a kávéhoz, kaja után, egy jó borozós beszélgetéshez… Át kell alakítani a rituálékat.

Sok sikert! Nagyon felszabadító érzés lesz megszabadulni a függéstől, és baromi büszke leszel magadra (joggal), hogy meg tudtad csinálni!”

A segítő nátha

„Egy durva nátha miatt nem cigiztem pár napig. Napokig alig aludtam, annyit köhögtem. Eltelt öt nap, de még mindig köhögtem, így legyen inkább tíz. De még akkor se voltam jól. Nézzük meg, meddig bírom. A huszadik nap után letöltöttem egy applikációt. Most már csak megnyitom, hogy hány napja nem cigiztem, és ezzel az adott cigi letudva.

Mindig csak az adott napot/cigit kell kibírni. Ha hiányod van, szívj bele egy ceruzába, és csak pár percet adj magadnak, aztán picit többet. Egyszer csak elterelődnek a gondolataid.

Most már undorodom a számba venni a cigit (húsz év dohányzás után), pedig még sokszor hiányzik. Furcsa kettősség. 
Minden egyes szokást újra kell tanulni cigi nélkül. A munka fázisait, közlekedést, kocsmázást, hirtelen stresszhelyzetet.”

Autonómia

„Egy kicsit rossz lesz, aztán jó… és így tovább mikor hogy. De nem ez a lényeg, hanem az autonómia.

Visszanyered a szabadságod, a valódi választási lehetőséget.”

Átkapcsolás

Egyszerűen át kell kapcsolni, és az egyik oldalon látni azt a sok rosszat, amit okoz a cigi, a másikon meg a hatalmas megkönnyebbülést, örömöt afölött, hogy milyen csodás nem rabja lenni egy bűzbombának, amire ráadásul egy halom pénzt kidob az ember, hogy mérgezhesse magát.

Holnap lesz pontosan nyolc éve, hogy letettem Azóta pedig folyamatosan boldog vagyok, hogy megszabadultam ettől az ostoba szokástól. Nagyon klassz érzés!

Önszeretet

„Ha már van önszeretet, nincs cigi, mert, ugyebár, ki ne tudná pontosan, hogy árt magának, amikor cigizik. Kívánom mindenkinek, hogy tiszta szívből szeresse magát!”

Apa, te hülye vagy?

„Húsz év dohányzás (apámtól lopott Munkás, Kossuth, Fecske) után a jólét Marlboro-évadában, Anna lányom négyéves korában a térdem magasságából rám rivallt: »Apa, te hülye vagy, az egy halálos méreg, attól neked VÉRNYOMÁSOD LESZ!”. Akkor elröhögtem magam és eltapostam, kész.”

Neked is van egy inspiráló történeted? Mi kíváncsiak vagyunk rá, írd meg őket kommentben, hátha segítesz vele másoknak is! 

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images