Végtelen sok lehetőség és temérdek elvárás – Pillanatképek a Kamaszkonferenciáról

–

Légy szabad!

Dr. Gyurkó Szilvi arról beszélt, nagyon fontos kimondani, hogy a gyerekkort óvni kell.

Amikor egy gyerek bajba keveredik, komplex módon kell vizsgálni, milyen körülmények vezették odáig, ahol most van.

Nem lehet a gyerekekre ugyanazokat a jogi eljárásokat alkalmazni, mint a felnőttekre, mert biológiai okok miatt nincsenek még tisztában azzal, hogy mi lehet a tetteik következménye. Ki vannak szolgáltatva a hormonoknak, és csak huszonegy éves korukban lesznek biológiai értelemben kész emberek. 

Az évek száma ugyanakkor nem valódi támpont, két tizenhárom éves gyerek között is óriási különbség van. Függ attól, milyen körülmények között nőttek föl, és milyen hatások érték őket gyerekkorukban.

Szilvi rámutatott néhány elképesztő ellentmondásra: Magyarországon egy tizenkét éves gyerek a jogi szabályozás szerint beleegyezéssel élhet szexuális életet, de nem vehet a trafikban sorsjegyet, és az állatkertbe sem mehet el egyedül. Tizenhat évesen házasságot köthet, tehát egy életre szóló döntést hozhat, de nem ihat az esküvőjén egy pohár pezsgőt, mert az a jogszabályokba ütközik. Tehát a gyerekeknek tizenkét éves koruktól büntetőjogi felelősségük van, miközben neurobiológiai kutatások igazolták, hogy ilyenkor még abszolút nincsenek tisztában a tetteik következményeivel.

Szilvi azt tartja a legfontosabbnak, hogy a gyerekkorra vigyázni kell, mert akkor pakoljuk bele a képzeletbeli hátizsákunkba azokat a pozitív élményeket, dolgokat, amik táplálnak majd minket: a támogatást, a szeretetet, a bizalmat. Ugyanekkor rengeteg gyereket ér hátrányos megkülönböztetés, és ebbe a képzeletbeli hátizsákba bekerülnek a démonok, a félrefordulások, a magára hagyottság, sérül a gyerekek magabiztossága és csökken az önértékelésük.

Ha azonban egy gyerek ismeri a saját jogait, ha érzi, valami nincs rendben azzal, ami történik vele, akár életmentő is lehet, ha tisztában van a jogaival.

„Fontos tudni, hogy a szabadság nem kint van, hanem bent. Ha nem is hallják meg a gyerek szavát, de ő belül tudja, hogy mihez van joga, akkor belül szabad marad, és ezt nem lehet elvenni tőle.”

#olvass!

Ott Anna kulturális menedzser az olvasás fontosságáról beszélt. Ő kicsi korában azért menekült az olvasásba, mert nem volt más lehetősége arra, hogy elbújjon a valóság elől. Az olvasásnak köszönheti minden kapcsolatát, és most már a sikereit is. Mint mondta, nagy szerencséje volt, hogy elvált szülők egyke gyerekeként, egy szupermenő közegben nem a drogokhoz, hanem a könyvekhez fordult. Instagram-oldalán tizenkétezer olvasó követi, hogy mit érdemes olvasni.

Horányi Hanna író is mindig úgy érezte, olyan keretek közé szorítják az iskolában, amelyeknek nem tud és nem is akar megfelelni. Egy csomó elvárás volt körülötte minden fronton, ami csak stresszel járt. Tíz-tizenkét éves korában azt álmodta, hogy az egész élet egy nagy iskola, aminek minden ember már a születésével tagjává válik, és minden évben eggyel magasabb osztályba lép, egészen addig, amíg meg nem hal. Nyomasztó álom volt, az apukája pedig megkérdezte tőle: „Miért, nem ez a valóság?”

A világ valóban egy iskola, de nem mindegy, hogy milyen, és mi, tanulók hogyan használjuk – mesélte Horányi Hanna.

Horányi az iskoláról még azt is elmondta, hogy tizenkét éven át tükröt tart elénk, de ez a tükör csak néhány szempontot képes figyelembe venni. Így lassan elhisszük, hogy a sokszínű és lenyűgöző személyiségünk leírható egy címkével, amit az osztálytársaink vagy a tanáraink aggattak ránk. 

„Amikor mindenki kitalálta, milyen egyetemre akar menni, én kihagytam egy évet, és ez életem legjobb döntése volt, nem igaz, hogy nem tanultam semmit, nem igaz, hogy nem gondoltam komolyan. Bizonyos szempontból ez az egy év többet tanított nekem, mint tizenkét év az iskolában” – mesélte Hanna, aki akkoriban Ausztriában pincérkedett, és önkéntes munkát végzett Franciaországban. Jövőre pedig fenntarthatóságot fog tanulni Angliában, ehhez most ismét pincérkedéssel keresi meg a rávalót, ezúttal Hollandiában.

Mautner Zsófi is szembe mert menni az elvárásokkal

Eredetileg közgazdászként végzett, majd Brüsszelben diplomataként dolgozott, és harminc körül volt, amikor egyszer csak vett egy nagy levegőt, és gasztroblogger, szakács lett. 

Mautner Zsófi életébe egy csomó mindent hozott a pályaváltás, többek között saját televíziós műsort és tizennégy szakácskönyvet, most jön a tizenötödik. „Az ember mindig saját magának alakítja ki a mikrokörnyezetét, a saját boldogságát, soha nem úgy van, hogy egyszer csak felfedeznek, elfogadnak, valaki meglátja, hogy mennyire fantasztikus az az ember, hanem mindig saját magunknak kell megdolgozni a sikerért” – mondta a konferencián.

Azt is elárulta, hogy pályakezdőként Németországban egy multinál dolgozott gyakornokként. Szerinte ma mindenki azonnal önmegvalósítani akar, és vállalkozni, de neki nagyon fontos időszak volt az életében a gyakornokság, mert ott tanult meg keményen dolgozni.

„Hogyha bemész egy irodába, van egy főnök, egy csapat, másokkal kell együtt dolgozni, van határidő, ha valamit megígérsz, akkor azt leadod, és nem szívódsz fel. Ezek nagyon fontos tanulságok ahhoz, hogy később önmegvalósíthass…” – mesélte.

Zsófi legfontosabb üzenete számomra az volt, hogy a kudarc nálunk iszonyú nagy mumus, és fiatalkorunktól kezdve arra vagyunk szocializálva, hogy „úristen, mi lesz, ha nem sikerül valami”. Pedig a kudarc nem rossz, mert lehet belőle tanulni. „A tapasztalatot, az apró lépések fontosságát mindenki alábecsüli” – így fejezte be Zsófi az előadását.

Nem? Nem.

Szél Dávid pszichológus, az Apapara blog szerzője, apaként döbbent rá – amikor a nőgyógyászhoz kísérte a feleségét, és az orvos átnézett rajta –, hogy Magyarországon az apaság egyenlő a spermadonori státusszal. Többek közt ezért kezdett el blogot írni, majd könyvet is.

Szél szerint a biológiai nemből csak a biológiai nem vezethető le. Más nem. Nem mondható ki egyértelműen, hogy mitől férfi egy férfi, vagy mitől nő egy nő egyébként. A társadalmi különbségeket pedig nem indokolja a biológia.

Ehhez képest a magyar parlamentben százkilencvenkilenc képviselő közt mindössze huszonkét nő van, és tizenhét László. Pedig ötmillió nő van Magyarországon, László pedig háromszázezer, ami azt jelenti, hogy a Lászlók jóval magasabban reprezentáltak, mint a nők. Az MTA-ban még rosszabb az arány.

Szél Dávid azt is elmondta, hogy mire a férfiak felnőtt emberek lesznek, nem tudnak beszélni az érzéseikről. Emiatt stresszesebbek lesznek, és ezt az egészségük is megsínyli.

A gyerekek a nemi sztereotípiák ismerete nélkül jönnek a világra. A nemi szocializáció megtanítja őket arra, hogyan kell lányként viselkedni és segítséget kérni, a fiúk pedig azt, hogy „nem kell sírni”.

Dávid legfontosabb üzenete:

„Ti döntitek el, hogy milyen nők akartok lenni, és milyen férfiak akartok lenni.”

Both Gabi

A többi előadóról is minden további információt megtaláltok a Kamaszkonferencia oldalán ITT.

Képek: Benkő M. Fanni