Napra pontosan meg tudom mondani, hogyan kezdődött.

November 4-én hiába kereste egy régi barátja telefonszámát. „Keresd meg a Facebookon!” – javasoltam, és ő aznap este regisztrált. November 29-én pedig közölte velem: nyitott házasságot akar.

Mi történt az eltelt három hétben? Az én 55 éves, informatikus férjem, aki addig a napig nem használta a közösségi médiát, létrehozta a profilját, feltöltött pár adatot és egy fotót, majd rácsodálkozott, mennyi ismerőst kínál fel neki a rendszer.

Ez után felgyorsultak az események.

Még aznap este kiderült, hogy a profilképe alapján „bomba jól” tartja magát. A mosolya nem kedves vagy megnyerő, hanem „szívdöglesztő”. A következő napokban pedig arra is fény derült, hogy egyetemi évfolyamtársnői, exei, egykori/jelenlegi kolléganői közül többen vannak, akiket jó ideje nem hagy nyugodni a kérdés: vajon mi lehet vele? Ő pedig válaszolt, a nagy érdeklődésre való tekintettel egyre lelkesebben. (Igen! Belenéztem a telefonjába.)

Eltűnve a nyúl üregében

A férjem 13 évvel idősebb nálam. Az a típus, aki reggelenként még mindig elkészíti a pirítóst a 17 éves lányunknak, hogy együtt reggelizhessenek. Pontosabban: elkészítette. Ugyanis mostanában nincs rá ideje. Biztos fontos neki most is, de lett valami, ami még fontosabb. És nem csak reggel. Sok más is megváltozott.

A beszélgetéseink megritkultak. Az otthoni jelenléte – ezzel párhuzamosan – elhalványult. A telefon pittyeg, és ő azonnal nyúl érte.

Persze megpróbáltam beszélni róla,

többször is. De a reakciói egyre kevésbé idézték őt, és egyre inkább egy függő elvonási tüneteit – a felháborodástól a tagadáson, értetlenségen át az elutasításig. Szinte napok alatt lepergett az egész. Bevallom, ezalatt tőlem nem futotta többre néhány pánikreakciónál. Ettől eltekintve gyakorlatilag dermedten néztem végig, ahogy a férjemre rászabadult a virtuális közösség. 

A cikk a hirdetés után folytatódik!

A nappaliban ült, a világ kapuja pedig sarkig tárult egyik napról a másikra. És ahogy kitárult, egész hadsereg masírozott be rajta, egyenesen az otthonunkba.

A Facebook ugyanis nemcsak neki kínált fel ismerősöket, hanem őt is felkínálta. A csetfelületen nemcsak a profilképe jelent meg, hanem az is, hogy „Elérhető”. Mellette a kulcsszó: „Jelenleg”. Tehát cselekedj! 

Elszabadulva

Január 29-ére túl volt három randin, és megvolt az első szex is. Az üzenetekben (igen, mint mondtam, belenéztem a telefonjába) mesélt a munkájáról, ami a reakciók szerint „Őrült érdekes!!!!”. (Rendszergazda, szoftverfejlesztő. Milyen lenne a munkája, ha nem „őrületes”?) Mesélt arról is, hogy tíz éve kerékpározik, ami nem más, mint „Elképesztő!!!!!”. És amikor megírta, hogy „egyébként nős”, a következő választ kapta: „Nem probléma. Osztozhatunk”, amit bajosan tudnék jó keresztény hozzáállásként felfogni. Egész véletlenül az illető hölgy pont most akart hosszú bicajozásokra indulni, ami régi álma volt, és amihez azonnal szüksége volt néhány jótanácsra. Ő pedig teljesítette a kérést… a gyakorlatban. Ami után kiderült, hogy a férjem egy „Szexisten!!!!!!”.
Mondják, hogy egy kapcsolat két emberen múlik. Biztos?

Mert nekünk tizennyolc éven át elég jól működött a házasságunk. Voltak vitáink és feszültebb időszakok, de megtaláltuk a közös pontokat. Ugyanis mindketten kerestük. Eddig.

Nem a közösségi médiát hibáztatom, ez fontos

Az olyan, amilyen. Időnként én is kapok ajánlatokat. Olyantól is, aki a „Van kedved ismerkedni?”-t olyan profilképpel küldi, amelyen ott mosolyog mellette a társa, pedig nem édeshármashoz keres partnert. Pontosan tudom, hogy kettőn áll a vásár. Akkor könnyű Katit táncba vinni, ha ő is akarja.

De az én férjem, akire a kapuzárási pánik időszakában rászakadt a közösségi háló, és pillanatok alatt felismerhetetlenségig bebábozta, ebből a szempontból igazi állatorvosi ló. (Bocs, drága!)

És akit éppen ezért a szívem mélyén nem is hibáztatok. Őszintén, ember legyen a talpán, aki ennyi nyílt felajánlkozásnak és hízelgésnek ellen tud állni.  

Nyitott házasság? Kösz, de nem!

Tudom, hogy van, akinek bejön a nyitott kapcsolat. Köszönöm, én nem kérek belőle.

Számomra a hűség nem idejétmúlt fogalom, hanem érték és erő. Akkor is, ha homeopátiás mennyiségben van jelen a világban.

És bár a válási papírjaink már az ügyvédnél vannak, meg kell hogy mondjam, mégis optimista vagyok. Nem a házasságomat illetően. Annak minden jel szerint harangoztak. A lányomban – és a generációjában – viszont nagyon bízom. Mert azt látom, hogy több tartás van bennük, és sokkal érettebben tudják kezelni azt, amit a közösségi háló jelent. Igaz, a mi esetünkben ehhez az is kellett, hogy a lányom végignézze, ahogy a saját apja kifordul magából.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Tero Vesalainen

WMN szerkesztőség