„Egy hét múlva már méhem sem lesz” – A szokatlanul erős menstruáció hátterében adenomiózis is lehet

–

Ülök a vécén, és a menstruációs kehelyben összegyűlt véremet nézem. Még sosem néztem így rá. Az utolsó cseppek ezek. Egy hét múlva már méhem sem lesz. 

Én csak egy spirált akartam. Igaz, hogy 43 éves vagyok, de a fogamzásgátlást valahogy meg kell oldani, és mivel korábban bevált, gondoltam, most is jó lesz. Sosem voltam terhes. Az orvosom nyitott arra, hogy nem szült nőknek is felhelyezze a hormonmentes spirált, úgyhogy őt kerestem fel. Az ellenőrző vizsgálaton viszont talált valamit, ami nem tette lehetővé a tervemet. Hiperpláziás, azaz túltengő méhnyálkahártya. Előbb szükséges lesz egy küret. Kaparás. Technikailag hasonlít egy abortuszhoz. Olyanom sem volt soha.

A következő vérzésem pár nap múlva volt esedékes. Soha ennyi vér nem távozott még belőlem. A Kill Bill 3. részét le lehetett volna forgatni a bugyimban.

Aha, szóval ezt látta az orvos. Akkor tényleg legyen meg az a küret, ha az kell. Egész könnyen viseltem. Pénteken volt a kisműtét, hétfőn már dolgoztam. Pár hét múlva megjött a szövettan eredménye. Gyakorlatilag teljesen negatív. Örülök. 

A kontrollon az ultrahang képe viszont pont olyan, mint a küret előtt. Mint a buborékos fólia. Az orvos válasza annyi, hogy akkor én „gyárilag” vagyok ilyen. Csakhogy ott a negatív lelet egy évvel korábbról. Mehet a spirál, azt is mondja. Én mondom azt, hogy mégis várjunk 2-3 hónapot, lássuk meg, hogy megy ez a dolog tovább bennem. Jó döntésnek tartja. Pár nap múlva megjön a vérzésem. Ömlik, mint a Niagara. Megállíthatatlanul, tíz napon át. A fájdalomtól ordítani szeretnék. Mindig is fájt a menstruációm, de ennyire soha.

Nincs mese, másik orvosnak is látnia kell. Nem tudja pontosan, mi ez, de lehet mióma vagy adenomiózis, vagy akár más is. Kismedencei MR és CA 125 tumormarker kell. A tumormarker eredménye picit emelkedett, ha endometriózis van jelen, ez jó kiindulási pont lehet. Mindent magánban intézek, szerencsére a céges egészségbiztosításom fedezi. Az MR eredménye még aznap este megjön: adenomiózis. 

A méhnyálkahártya normális esetben úgy simul a méhtest izmos falára belülről, mint a selyemlepedő a matracra.

Adenomiózis esetében viszont a méhnyálkahártya sejtjei beépülnek az izomsejtek közé, onnan kiszedni nem lehet többé, erre műtéti megoldás nem létezik. A küret tehát ezért nem oldotta meg a problémát, mert ez eggyel mélyebben van.

Az endometriózis egyre ismertebb betegség, tízből egy nőt érint, és a meddőség leggyakoribb oka. A méhnyálkahártya sejtjei ebben az esetben a méhen kívülre vándorolnak el, a hasüregbe, a belek közé, a húgyhólyagba, de találtak már ilyen sejteket a tüdőben és az agyban is. Az adenomiózis tulajdonképpen egyfajta belső endometriózis.

Az első orvost hívom fel, hiszen ezer éve ismer. Szerinte hormonkezelés kell. Progeszteronnal el lehet vékonyítani a méhnyálkahártyát, és a menstruációt megszüntetni. Ezzel csökken, vagy jó esetben meg is szűnik a vérzés. Lehet gyógyszer, injekció vagy hormonos spirál. Viszont nekem Leiden-mutációm van – ami egy erős trombózishajlam –, és a hormonkezelés a Leidennek nem barátja. Szerinte ez csak az ösztrogénre igaz. Minden sejtem tiltakozik ellene, de valahogy meggyőzöm magam, hogy az injekció talán megér egy próbát. 

Előtte azért keresek egy specialistát – nézze meg valaki olyan, akinek ez a szakterülete. Találok is ilyet. Pár nappal későbbre kapok időpontot. Alapos, vérprofi és végtelenül kedves. Tárlatvezetést tart a méhemben. Az eredmény egyértelmű.

Ezt a méhet nem lehet megmenteni. Akkor sem sok esélyt látna erre, ha 10 évvel fiatalabb lennék.

A Leiden-mutációmmal és azzal, hogy gyereket már nem tervezek, szerinte a mielőbbi teljes méheltávolítás az egyetlen jó megoldás. A hormonkezelés pedig esetemben óriási kockázat lenne. Egymillió forint, és két héten belül meg tud műteni, luxuskörülmények között. 

Csakhogy nincs ennyi pénzem. Visszamegyek az első nőgyógyászhoz. Segítőkész, de még kampányol a hormon mellett. Nem akarom. Tegyünk egy szép nagy pontot a sztori végére. Kevés jó sebész maradt az állami rendszerben, aki jól bánik a laparoszkóppal. A 30 centis hasi műtét lehetősége félelmetes. Végigzokogom az estét. 

Utolsó kétségbeesésemben írok egy ismerősnek, virtuális barátnak. Csak a Facebookról ismerem, de tudom, hogy érintett. Másnap küld egy telefonszámot. Felhívom – mit veszíthetek? 

Az orvos készséges. Az EESZT-ben már nézi is a leletemet, minden információ rendelkezésére áll. Oké, mehet a dolog. Államiban, laparoszkóppal. Most meg a megkönnyebbüléstől zokogok. Ennyi? Ez ilyen egyszerű lenne? Másnap hív a pontos időpont miatt. A hangja kedves, emberséges. Egy hét múlva műtét.

Eddig büszke gyerekmentes voltam. Tudatos döntés volt, hogy nem akarok gyereket. Tudatos, és ami fontos: saját döntés. Egy hét múlva ez már nem így lesz. Egy meddő nő leszek. Az eredmény ugyanaz, mégis minőségi változásnak érzem. Egyfajta identitásválságot élek át. 

Tudom, hogy jól tettem, hogy tovább mentem, és egy specialista véleményét is kikértem. Ezzel tettem a legjobbat magamnak. Rengeteg nőt ismerek, akiknek bő a vérzésük, és sosem derül ki, hogy talán adenomiózis áll a háttérben. Pedig nagyon fontos lenne, hogy tudják, hiszen ez az állapot akár súlyos vérszegénységet is okozhat.

Két hónap múlva teljesen rendben leszek. Egy szervvel kevesebb, de nem ez határoz meg nőként, még akkor sem, ha tudom, hogy bizonyos politikai körök szemében innentől egy nulla leszek. Egy nő, akinek nincs méhe. De fájdalom nélkül fogok élni. És attól sem kell rettegnem többé, hogy átázom a rengeteg vér miatt. A többi, vagyis a lelki része, az meg majd alakul. 

Kiöntöm a kehely tartalmát a vécébe. Megköszönöm a méhemnek, hogy szolgálta az életemet. Bocsánatot kérek tőle, amiért nem adtam neki meg azt a feladatot, hogy életet teremtsen. Egy nyakláncot vásárolok magamnak, egy csepp alakú medállal. Ez fog ezentúl a havivérzésemre emlékeztetni.

Zigó Judit

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Alihan Usullu