„Csak magzatpózban, sírva tudtam fohászkodni, hogy múljon el a fájdalom” – az endometriózis 190 millió nőt érint világszerte
Március az endometriózis, április pedig az adenomiózis hónapja. Sokszor írtunk már erről a betegségről, mégis még mindig rengeteg tabu övezi, az információhiány óriási, és sok nő kénytelen a mai napig megtapasztalni, hogy hiába fordul segítségért, nem veszik komolyan a tüneteit, és elintézik annyival, hogy „ne hisztizzen”, „tessék jobban tűrni a fájdalmat”, vagy „majd megoldódik a probléma, ha szül egy gyereket”. Ezek a mondatok azonban nemcsak súlyosan mérgezők, de ráadásul alaptalanok is. Krajnyik Cintia írása.
–
Mi is az az endometriózis?
„Az endometriózis egy olyan nőgyógyászati betegség, amelyben a méhnyálkahártya sejtjei a méhen kívülre vándorolnak. A legnagyobb valószínűséggel a kismedencébe, de máshova is, például a tüdőbe, a rekeszizomra, a májra, a hasüregbe és azon kívül is bárhol megtalálhatók, például az idegek kilépési helyein, vagy az ízületekben is – ezek szerencsére ritkább előfordulási területek. Adenomiózisról pedig akkor beszélünk, amikor a méhizomzatban jelennek meg ezek a méhnyálkahártya-sejtcsoportosulások. Az endometriózis és az adenomiózis nagyon hasonló tünetekkel jár, és hasonlók a panaszok is, amelyeket ezek a kórképek okoznak,
például a fájdalmas menstruáció és a krónikus kismedencei panaszok, amelyek ciklikusan is jelentkezhetnek vizelet-, illetve székletürítéskor.
Bélérintettség esetében gyakran válik habossá, nyákossá, akár véressé a széklet a menstruáció alatt, ezen felül gyakori tünet a szexuális együttlétek során tapasztalt fájdalom. Lehet teljesen tünetmentes is valaki, és ilyen esetekben csak akkor derül fény a betegségre, amikor nem tud teherbe esni” – mondta dr. Bokor Attila szülész-nőgyógyász, endometriózisspecialista a 2022 novemberében vele készített interjúmban.
Nem csak a fiatal nőket érinti
Az endometriózissal és/vagy adenomiózissal küszködők panaszai rendszerint fokozódnak a menstruáció alatt, azonban az az egységes álláspont, hogy a fájdalom intenzitása és a betegség kiterjedése között nincs egyértelmű összefüggés.
Egészen apró összenövések is járhatnak életminőséget rontó, elviselhetetlen fájdalommal, ugyanakkor kiterjedt endometriózist is kísérhet teljes panaszmentesség.
Ahogy az Endometriózis Magyarország oldalán olvasható: „Az endometriózis döntően a fiatal, 25 és 35 év közötti nőket érinti. Hangsúlyozzuk, hogy döntően, hiszen a betegséget már egészen fiatal lányoknál (már 10-12 éves kortól), illetve 35-40 év feletti nőknél is diagnosztizálták. A betegség a termékeny életkorban lévő, 15-45 év közötti nők 10 százalékát érinti ma Magyarországon, több mint 200.000 érintettről beszélhetünk.”
Az Economist becslése szerint
a betegség világszerte 190 millió (!) nőt érint. Ez nagyjából a nők ugyanakkora aránya, mint a cukorbetegeké a bolygón népességarányosan.
A különbség „csupán” annyi, hogy az előbbi betegséget érintő kutatások 30-40 év lemaradásban vannak a diabéteszhez képest. Ráadásul, abból kiindulva, hogy az első tünetek megjelenésétől számítva a diagnózis felállítása az Egyesült Államokban átlagosan 11, az Egyesült Királyságban 7, míg itthon 4 évet vesz igénybe, az érintett nők száma sokkal magasabb lehet valójában a kalkuláltnál.
A késői diagnózis következtében a meddőség hátterében a nők 40 százalékánál az endometriózis áll.
Az én életemet két éve forgatta fel
Az én endometriózistörténetem pontosan két évvel ezelőtt kezdődött, ennek részleteiről már több ízben írtam és beszéltem, a műtétektől kezdve a menstruációs fájdalmakon át egészen az endometriózisból fakadó meddőségemig. Most, a hetedik hónapban járó kismamaként, azt is gondolhatnám – és néha valóban így is érzem –, hogy ennek az útnak a végére értem. Hogy a betegség már nem teheti tönkre végérvényesen az életem, hiszen a kislányomat hordom a szívem alatt, minden más, amit az endometriózis és az adenomiózis hozhat az életembe, mellékes.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Nem árt azonban ilyenkor emlékeztetni magam arra, milyen volt, amikor soha nem várt erősséggel csaptak le rám a tünetek, és
csak magzatpózban, sírva tudtam nyöszörögni, fohászkodni, hogy múljon már el a fájdalom, mert így nem lehet élni. Amikor azt éreztem, senki nem értheti, min megyek keresztül, aki nem élt át hasonlót.
Tehetetlen és dühös voltam, hiszen nem volt az a melegítőpalack, az a torna, az a relaxáció, de még az a gyógyszer sem igazán, ami képes lett volna enyhíteni a szenvedésemen. Örök dilemma volt, vajon meddig bírom ki, hogy ne vegyek be fájdalomcsillapítót, mert a „lórúgás”, csak vényre kapható szer lehetséges kockázatai és mellékhatásai csakugyan megrémítettek. Pláne, hogy kisbabát terveztünk.
Nem feledkezhetek meg a betegségről, mert talán akarunk majd még egy gyereket, hogy a lányunk ne testvér nélkül nőjön fel.
Nem lehetek benne biztos továbbá, hogy nem köszönt be az életembe valami új, kellemetlen tünet, ami korábban nem kísérte a betegségemet.
Hiba lenne abban a hitbe ringatnom magam, hogy egy életre leszámoltam az endometriózissal és az adenomiózissal, csak azért, mert most épp nincs aktívan jelen. Ha szerencsém van, és továbbra is figyelek a táplálkozásomra, a rendszeres testmozgásra, a stresszkezelésre, a vitaminbevitelre, a belső munkára, akkor talán csendben, nyugalomban, békében, észrevétlenül marad velem ez a sokszor kéz a kézben járó betegségduó, és csak a hegeim emlékeztetnek majd mindarra, ami már mögöttem van. Ha szerencsém van.
Sokáig úgy éreztem, hogy a betegség felfoghatatlanul sok mindent vesz el tőlem.
Önfeledt hétköznapokat, fájdalommentes életet, a kedvenc ételeimet, rengeteg időt, pénzt, energiát, amelyet magamba, az alternatív terápiákba fektetek, de legfőképpen a gyerekvállalás szándékába való spontán megérkezést, a természetes úton történő fogantatást, majd hamarosan a hüvelyi úton való szülésélményt.
Az endometriózis és az adenomiózis gyökeresen változtatta meg az életemet, és írta át a létező összes tervemet a jövőmet illetően.
Mégis, ma már képes vagyok nemcsak elfogadni, hanem hálát is adni mindazért, amin keresztülmentem.
Olyan próbákat állt ki a kapcsolatunk a férjemmel, amelyek sziklaszilárd alapokat teremtettek a házasságunkban.
Megtanultam figyelni az egészségemre, még ha erre a betegségem kényszerített is, miközben olyan szinkronba kerültem a testemmel, amelyben sokkal magasabb szinten vagyok képes olvasni a jelekből, arról, mikor mire van szüksége a szervezetemnek.
Meg kellett dolgoznom azokat a sérüléseimet, amelyekről igyekeztem nem tudomást venni.
Bár soha el nem képzelt mélységeket jártunk meg a lombikprogramban az első veszteségünk, majd a második sikertelen beültetésünk után, most nem lehetek elég hálás, amiért mindössze egy évvel a legelső hormoninjekcióm után, már a harmadik trimeszterben járok a kisbabánkkal.
És nem utolsósorban az újságíró munkám egyik küldetése lett, hogy minderről írjak, beszéljek, ezzel segítve, támogatva a hozzám hasonló nőket. Hogy minden endometriózissal, adenomiózissal és meddősséggel küszködő nő tudja, nincs egyedül.
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Menshalena
