Gyerekek kórházban: onnantól sérülnek leginkább, amikor megtanulják, hogy hiába sírnak
Beszélgetés a Nevetnikék Alapítvány vezetőjével
Július elején írtunk azoknak a kisbabáknak a helyzetéről, akik sokszor hosszú időn keresztül magukra hagyva töltik az időt a csecsemőosztályokon vagy gyerekkórházakban. A kórházakban dolgozó személyzet sokat tesz ezekért a kisbabákért, de a rengeteg egyéb feladat és túlterheltség miatt gyakran nem marad idő arra, hogy a fejlődésük szempontjából jelentős szociális szükségletekre minden alkalommal válaszoljanak. Idetartozik a gyakori testkontaktus, a válaszkész reakció a sírásra, vagy az alapvető érzelmi biztonság megteremtése. Ezúttal egy olyan nonprofit szervezet munkájáról mesélünk nektek, amelyik a Dél-Dunántúl régióban lévő egészségügyi intézményekben tizenhat éve segít az érintett kisbabáknak és gyerekeknek. A Nevetnikék Alapítvány alapítójával, Kőműves Glóriával beszélgetett Kőrizs Kata.
–
Lassítani a hospitalizációt
A Nevetnikék Alapítvány története tizenhat évvel ezelőtt kezdődött. Kőműves Glória ekkor gyógypedagógusként jelentkezett önkéntes munkára a helyi kórházban, hogy foglalkozásaival színt vigyen azoknak a gyerekeknek az életébe, akik rövidebb vagy hosszabb ideig bent kell hogy töltsék a napjaikat. A foglalkozások annyira jól sikerültek, hogy a kórház kérésére hamar mindennapossá váltak, ezt viszont Glória már nem tudta egyedül ellátni. Így önkénteseket toborzott, képzést szervezett, és rövidesen huszadmagával folytatta a programot. Míg az eredeti cél az volt, hogy az intézményben gyógyuló gyerekek ne unatkozzanak és érezzék jól magukat, hamar észrevették: sok gyereknek nem az a legnagyobb problémája, hogy unatkozik, hanem az, hogy egész nap egyedül van, és csak nagyon ritkán vagy egyáltalán nem látogatják meg a szülei.
A hospitalizáció szempontjából leginkább az újszülöttek és a csecsemők veszélyeztetettek, különösen azok, akik születésüktől kezdve, vagy később, de tartósan úgy tartózkodnak kórházban, hogy nincsen lehetőségük egy, számukra állandó személyhez kötődni, vagy akihez korábban kötődtek, tartósan nincsen jelen. A hospitalizáció egy folyamat, aminek során a kötődés jelentősen sérülhet, mivel az érintett gyerekek gyakran nem kapnak választ a jelzéseikre. A gyerekek alkalmazkodnak a helyzethez, és egy idő után már nem sírnak, de ez nem azt jelenti, hogy jól vannak, csupán megtanulták: nincs senki, aki segítene nekik, ezért nem érdemes jelezniük.
Van gyerek, aki állandóan rosszkedvű lesz, vagy üveges tekintettel nézi a környezetét, más megpróbál mindenkitől begyűjteni egy-egy szeretetmorzsát, de egy idő után igazán közel már nem enged senkit.
A Nevetnikék Alapítvány célja, hogy a hospitalizáció ártalmait és a gyerekeket ért stresszhatásokat csökkentse: „A mi önkéntes programunk azt a célt is szolgálja, hogy ne a nővérek aktuális leterheltségétől függjön az, hogy ezekkel a gyerekekkel érzelmileg mi történik.
Bár megszüntetni nem tudjuk, megpróbáljuk lassítani a hospitalizációs folyamatot,
és olyan élményeket nyújtani, ami által megtapasztalhatják, hogy van körülöttük valaki, aki törődik velük a legalapvetőbb szükségleteik kielégítésén túl is. Néha csak annyi kell, hogy valaki ölében ücsöröghessenek, vagy éppen sírhassanak. Mert onnantól fogva sérülnek a leginkább, amikor megtanulják, hogy hiába sírnak” – hívja fel a figyelmet a prevenció fontosságára Kőműves Glória. Hozzáteszi: nem mindegy, mennyi ideig kell egyedül lenniük a gyerekeknek, milyen közegből jönnek, és ott milyen volt a kötődésük, illetve mindez milyen életkorban történik, és hányadik alkalommal az adott gyerekkel.
Az alapítvány mára ötszáz fős szervezetté fejlődött
Félévente toboroznak önkénteseket, akik a kiválasztás után egy két-három hónapos felkészítő képzésen vesznek részt. Ezalatt szakemberektől tanulják meg, hogy milyen pszichés folyamatok zajlanak a gyerekekben és csecsemőkben a kórházi tartózkodás idején, hogy milyen viselkedésjegyekre számíthatnak, azokra hogyan válaszoljanak, és azt is, hogy milyen jelek esetén kell szólniuk az ápolóknak vagy az orvosoknak.
Az önkéntes munka során rendszeres a szupervízió és az esetmegbeszélés, ugyanis az önkéntesek különösen nagy érzelmi terhelésnek vannak kitéve. Azok a gyerekek, akik szinte folyamatosan a szüleik nélkül vannak kórházban, két külön önkéntest is kapnak, akik célzottan csak őket látogatják. Ilyen módon, ha valamelyikük „kiesik”, akkor is gondoskodni tudnak a folytonosságról. És hogy kik jelentkeznek hozzájuk: orvostanhallgatók, pedagógusok, pszichológusok, de művészeti szakember, bűvész, autószerelő és közgazdász is van a csapatban. Bárkit felkészítenek, aki elmúlt 18 éves, és sikeresen teljesíti az alkalmassági vizsgákat.
Az évek során a kórházi foglalkozások színesedtek, továbbfejlődtek, és új tevékenységek is megjelentek az alapítvány repertoárjában. „Több tevékenységünk is úgy jött létre, hogy valamilyen problémára próbáltunk megoldást találni. A mesefalfestésre most is hosszú az intézményi várólista: ezzel is vidámabbá, barátságossá tesszük a gyerekeket befogadó környezetet. A kincsesláda projektünkben kézzel készített játékokkal tesszük »jobbá« a kórházi kezelések élményét kicsik és nagyok számára: a vizsgálat vagy a beavatkozás után választhatnak maguknak a gyerekek egyet a ládában található kincsek közül.
A pantomimprogram azoknak a gyerekeknek jött létre, akikhez az állapotuk miatt nem léphetünk be a kórterembe (például mert nagyon legyengült az immunrendszerük), és így az ablakon keresztül tudjuk szórakoztatni őket.
A Covid idején pedig, amikor egyáltalán nem mehettünk be az intézményekbe, szerenádokat szerveztünk az ablakok alatt, amit a nővérek kinyitottak a gyerekeknek, hogy végignézhessék” – számol be Kőműves Glória az alapítványban dolgozók fáradhatatlanságáról és töretlen lelkesedéséről.
A pozitív élmények a felépülést is segítik
Amikor a jövőbeli tervekről érdeklődöm, az alapítvány megálmodója elmeséli, hogy bár eleinte felmerült, hogy országos szinten is működtessék a programjukat, hamar rájött, hogy jelenleg a helyi szintű (Pécsett és Kaposváron segítenek) tevékenység az, amiben felelősséget tudnak vállalni a minőségért. Az Amerikai Egyesült Államokban és Nyugat-Európában több helyen is állandó alkalmazottakkal oldják meg ezeket a feladatokat a kórházak, ugyanakkor szerinte az önkéntes alapon szerveződő működésnek is sok előnye van.
Akárhogy is, sajnos nagyon gyakori, hogy egy lakóhelyétől távoli kórházba kerülő gyerekkel a szülei nem tudnak bent maradni a távolság, a munka, az anyagi helyzet vagy a testvérek miatt, sőt olyan is előfordul, hogy egy közlekedési baleset miatt a családtagok hosszabb időre külön intézménybe kerülnek.
Ezért az ő jóllétük és érzelmi biztonságuk, és az ehhez szükséges kapacitás megteremtése így vagy úgy, de ellátandó feladat a felnőttek számára, nem utolsósorban a gyerekek gyorsabb felépülése érdekében, amire az érzelmi állapotuk is jelentős hatással van.
A Nevetnikék Alapítvány jelenleg is toboroz önkénteseket, valamint a támogatásokat többféle formában is örömmel fogadja, hogy minél több gyerek részesülhessen kórházi tartózkodása során az őt segítő, jó élményekben.
Fotók: Csortos Szabolcs