Gyerekek a rendelőben: túlvetkőztetés, lefogás, megalázás

Gyerekek a rendelőben

„A négyéves kistestvérem nem akarta kinyitni a száját a fogorvosnál. Korábban fúrták már a fogát, és nagyon félt. Az orvos azt mondta, hogy le kell fogni.” 

„A suliban az iskolaorvos ráparancsolt a gyerekekre, hogy vetkőzzenek le és álljanak sorba. Utána egyesével mindenkihez odament, úgy vizsgálta meg őket, miközben hangos megjegyzéseket is tett a gyerekek testére.” 

„Nagyon szerettük a gyerekorvost, mert türelmes volt, megértő, és mindig odafigyelt arra, hogy legyen elég ideje a gyereknek arra, hogy megszokja a rendelőt meg a helyzetet. Sosem alázta meg azt a gyereket, aki sírt vagy nem akarta megcsinálni elsőre, amit kért tőle.”

A gyermekbarát orvoslás, egészségügyi ellátás igénye egyidős az emberiséggel. A gyerekek rászorulnak a felnőttek segítségére, kiszolgáltatottak, és gyakran még abban is a felnőttekre kell támaszkodniuk, hogy egyáltalán elmondják, mi a bajuk, és miért van szükségük orvosra vagy nővérre. Ráadásul a gyerekek időnként egyáltalán nem „együttműködők”: félnek, sírnak, menekülni próbálnak a helyzetből, és ezzel – ha a szakemberek oldaláról nézzük – akadályozzák a munkát.

Mit tehet ilyenkor egy orvos?

Ha az interneten előforduló szülői beszámolókat nézzük,

a reakciók meglehetősen széles skálán mozognak a kiabálástól a gyerek lefogásán át a figyelemelterelésig és a kedves rábeszélésig.

Van egészségügyi személyzet, aki a szülőt veszi ilyenkor elő (és rajta kéri számon a gyerek viselkedését), és vannak, akik a gyereket minősítik. De szerencsére akadnak olyanok is, akik nem verbális vagy fizikai agresszióval válaszolnak a gyerek félelmére és az abból fakadó reakcióira. Akik képesek a gyereket az érzései mentén megnyugtatni és megerősíteni, és így elérni, hogy együttműködjön. 

Ez a gyerekbarát megközelítés nagyon sokáig a szakemberek jóérzésére, attitűdjére volt hagyva, nem igazán léteztek előírások. Később ez megváltozott (részben a Gyermekjogi Egyezménynek is hála), és ma már azt kell mondanunk, hogy az az európai iránymutatás is több mint egy évtizedes, ami a gyerekbarát egészségügyi rendszer alapelveit írja le.

Szakmai forrás tehát lenne, aminek alapján minden olyan orvos, asszisztens, és egyéb egészségügyi személyzet tudna élni, ami gyerekekkel (is) találkozik. Mégis azt látjuk, hogy sok esetben a gyakorlat nem ezt követi.

Sérülnek a gyerek jogai, az emberi méltósága, az egészségügyi rendszerbe vetett bizalma, és ezek mentén az elérhető legjobb egészségügyi ellátáshoz való joga. 

A legtöbb esetben ezeknek a jogoknak az érvényesítéséhez még csak nem is gyerekjogászra van szükség, hanem empátiára.

De nézzünk egy listát. 

Ezek a gyerekeknek alapvető jogai, ha egészségügyi ellátásról van szó

1.

Minden gyereknek joga van ahhoz, hogy olyan nyelven beszéljenek vele, amit megért. Először is, igen. A gyerekhez is beszélni kell. Nem csak a szülőhöz.

A gyereknek joga van ahhoz, hogy ne tárgya, hanem alanya legyen a vizsgálatnak.

Nem egyszerű a gyerek életkorának, értési képességeinek megfelelően kommunikálni, de megtanulható. Ráadásul van néhány hüvelykujjszabály, aminek követésével azonnali eredményeket lehet elérni: érdemes rövid mondatokban fogalmazni, kerülni az idegen kifejezéseket, és megkérdezni a gyereket, hogy érti-e, amit hallott, el tudja-e mondani a saját szavaival, amit az orvos mondott neki.  

2.

Minden gyereknek joga van ahhoz, hogy úgy bánjanak vele az orvosi vizsgálat vagy beavatkozás során, ami nem sérti az emberi méltóságát. Figyelni kell arra, hogy a gyereket ne alázzák meg, ne hozzák kiszolgáltatott helyzetbe. Gyakori kockázat ebből a szempontból a gyerek túlvetkőztetése, az egészségügyi adatainak nyilvános közlése (kortársak vagy idegenek előtt), a gyerek érzelmi állapotának nem megfelelő bánásmód (kiabálni a szorongó gyerekkel vagy minősítgetni). Ehhez az alapjoghoz tartozik az is, hogy mivel a gyerek a szülőjével jelenik meg igen gyakran az ellátórendszerben, a szülő méltóságára, a vele való kommunikáció minőségére való odafigyelés ugyanolyan fontos. A Gyermekjogi Egyezmény kommentárja egyenesen úgy fogalmaz, hogy a gyerekkel szembeni hátrányos megkülönböztetésnek és jogai megsértésének számít, ha a szülővel szemben diszkriminatív vagy jogsértő egy egészségügyi gyakorlat vagy eljárás. (Lásd például, hogy a szülő mennyi időt, hogyan és milyen körülmények között tölthet együtt a kórházi ellátásban részesülő gyerekével). 

3.

Minden gyereknek joga van ahhoz, hogy ne érje sem fizikai, sem verbális vagy érzelmi erőszak, testi fenyítés vagy szexuális visszaélés az orvosi ellátás, beavatkozás során.

Segíteni kell a gyereket abban, hogy értse, mi történik, és törekedni kell arra, hogy az egészségügyi személyzet, a gyerek és családja között együttműködés alakuljon ki.

Adódnak helyzetek, amikor közvetlen veszélyhelyzet sürgős elhárítására van szükség, és ennek során nincs se idő, se lehetőség arra, hogy a gyerek fizikai integritásának megőrzése legyen az elsődleges szempont. Lehet, hogy hozzájárulása nélkül kell a ruhát levágni róla, vagy öntudatlan állapotban van, és úgy kell elvégezni egy beavatkozást.  Azonban ezeknek az eseteknek a köre, amikor indokolt lehet a gyerek lefogása, egy-egy testrészének leszorítása, sokkal szűkebb, mint ahányszor most ez történik – általában kényelmi okokból, vagy azért, mert így gyorsabb. 

4.

Minden beteg gyerek elsősorban gyerek, és ezután jön az, hogy milyen egészségügyi állapotban van. Ez azt jelenti, hogy minden gyermekjognak érvényesülnie kell, ami a Gyermekjogi Egyezmény alapján megilleti őket. Ezen felül joguk van ahhoz, hogy az elérhető legjobb minőségű egészségügyi ellátáshoz jussanak hozzá, ami az egészséges fejlődésüket szolgálja. Tisztában vagyok vele, hogy sokan úgy gondolják, a magyar egészségügynek nem az a legnagyobb baja, hogy nem gyerekbarát. Valóban, sok egyéb probléma is könnyen beazonosítható amellett, hogy a gyerekek jogait és érdekeit vajon szem előtt tartják-e. Viszont semmi okunk várni, vagy azt mondani, hogy amíg a többi probléma meg nem oldódik, addig nem foglalkozunk azzal, hogy a gyerekek hogyan vannak.  

5.

A gyerekbarát orvoslás nem azt jelenti, hogy az egészségügyi személyzetnek barátkoznia kell a gyerekekkel, hanem hogy ha gyerek (18 éven aluli személy) a kliens, akkor az ő érdekei, jogai és szükségletei szerint kell elsődlegesen eljárnia. Nem lehet érv, az „így szoktuk csinálni”, meg hogy „ebbe még senki nem halt bele”, vagy hogy „most nincs idő másra”.

A gyereket kell a középpontban tartani, és minden mást aköré szervezni, hogy elég jól legyen. Ennek pedig nagyon komoly hatása van. Nemcsak a jelenben, hanem a jövőre nézve is.

Merthogy a gyerekjogok nem véletlenül lettek kitalálva – azok valójában azt szavatolják (például az orvoslás kapcsán), hogy a beteg felnőttként is megbízzon az orvosban, tudjon kérdezni, legyen önérvényesítő képessége, együtt tudjon működni az orvosával, és értse, hogy az egészség nem a betegség hiányát jelenti, hanem az öngondoskodás egyik formája. 

Rendszerhiba

Egy ilyen cikk mindig csak arra alkalmas, hogy felmutassa a főbb pontokat. Nem tudok belemenni olyan részletekbe, mint a gyerekek magánélethez való jogának érvényesülése, a tartósan beteg gyerekek ellátásának, oktatáshoz való jogának kérdése, vagy az, hogy a fizikai egészség mellett mennyire fontos a mentális jóllét, és hogy ehhez milyen elképesztő kapacitásfejlesztésre lenne szükség itthon ahhoz, hogy ne alapból azt mondjuk:

a rendszer már a kiindulópontnál bántalmazó – azt a benne dolgozó jó és elkötelezett szakemberek már legfeljebb csak tompítani tudják.

Lenne miről beszélnünk ebben a témában (is). De bízom benne hogy már ez a cikk is segít abban, hogy észrevegyétek, ha valami nem oké, és beszélgessetek a gyerekekkel arról: attól hogy betegek, még nem törvényszerű, hogy teljesen kiszolgáltatottnak vagy tehetetlennek érezzék magukat. 

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/AnnaStills

Gyurkó Szilvia