„A lélek megismerése nélkül minden más megismerés hiányos marad”

–

A festő, aki nem műtermet keresett, hanem spirituális és kulturális utakat

Baktay Ervint eredetileg Gottesmann Ervin Adolf Sándor Alfréd János néven anyakönyvezték, de csak születése után jó másfél hónappal jegyezték be világra jöttét a helyi plébánián. 1890. június 24-én Dunaharasztin született családja nyaralójában, és 1925-ben magyarosította Baktayra a nevét a magyar-osztrák-francia-zsidó gyökerekkel bíró nemesi család fia. Apja erdőbaktai Gottesmann Raoul ügyvéd, a „Pesti Fonciére” biztosítótársaság főfelügyelője, anyja pedig Martonfalvi Antónia Alojzia volt. 

Iskoláit Budapesten végezte, 1909-ben a reálgimnáziumban érettségizett, a következő tanévben a budapesti Képzőművészeti Főiskolára járt, ahol Ferenczy Károly tanítványa volt. 1910 őszén pedig Münchenbe utazott, hogy Hollósy Simon tanítványaként fessen további négy éven át.

Ő sem kerülhette el a háborút, mert 1915-ben besorozták katonának, három éven át szolgált, és ebből 30 hónapot a fronton töltött. Tartalékos hadnagyként szerelt le 1918 őszén, az őszirózsás forradalom alatt. A katonaéletet az tette számára némileg elviselhetővé, hogy már ott elkezdett érdeklődni az orientalizmus iránt. 

A háború után figyelme a képzőművészet helyett végleg India és Tibet felé fordult, ahol a művészettörténet tanulmányozása mellett felfedezte a végtelen belső utak világát, és nekünk is elhozta azt a tudást, amit ott szerzett.

India, ahol otthon volt

1926-ban három évre Indiába utazott. Ezt az utat megkönnyítette, hogy Baktay testvére volt az a Gottesmann Marie-Antoinette, akinek Simlá rádzsájának fiával, Umrao Sher-Gillel kötött házasságából született lánya, Amrita Sérgil. A tragikusan fiatalon meghalt Amrita, India egyik legnagyobb modern festőjeként vált ismertté.  

Indiában Baktay nemcsak szemlélte a körülötte lévő, teljesen ismeretlen világot, hanem meg is értette: vallásokat, filozófiákat, művészeteket tanulmányozott, kapcsolatba került sokféle ismert személlyel. Találkozott Gandhival, levelezett Tagoréval, eljutott Zanglába is, ahol egykor Kőrösi Csoma Sándor élt. Neki köszönhetjük azt is, hogy ennyi emlékünk van a nagy felfedezőről, mert 1928 nyarán és őszén saját maga szervezett expedíciót Nyugat-Tibetbe. Még akkor is folytatta a kutatást, amikor súlyosan megbetegedett, ám mikor már az élete forgott kockán a malária miatt, hazatért. 

Tanítani, fordítani, értelmezni

Hazatérve a Magyar Földrajzi Társaság tagja lett, ismeretterjesztő előadásokat tartott, könyveket írt és fordított. A Mahábhárata, a Rámájana, Gandhi írásai és beszédei mind-mind az ő műfordítási örökségéhez tartoznak, de Tagore költeményeinek magyarítását is vállalta. Az indiai művészetről szóló monumentális munkái ma is alapműveknek számítanak. (India múltja és jelene, vallása, népélete, városai, tájai és műalkotásai. I-II.) Megírta A csillagfejtés könyvét, lefordította magyarra a Káma-Szútrát. Utóbbi kötet akkoriban összesen ötszáz példányban jelent meg, és nem is kerülhetett kereskedelmi forgalomba. A sokszor kiadott, gyerekeknek szóló Indiai regék és mondák című gyűjteménynek is ő a szerzője.

A hindu filozófiában találta meg azt, amit a nyugati rendszerekben hiányolt: a megnyugvást, a célhoz találást és az önmagunkhoz vezető utat.

A Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Múzemban az indiai osztály vezetője lett, egyetemi előadásokat tartott az indiai művészettörténetről. A magyar jógatanítás alapjait is neki és szikh származású sógorának, Umrao Singh Sher-Gilnek köszönhetjük, A diadalmas jóga azóta már sok kiadást megért. Baktay maga is lelkesen gyakorolta a jógát, így nem csupán az elmélettel volt tisztában, hanem a gyakorlati tudást is átadta a könyvében.

Aditi

Az Aditi a hindu mitológiában a múlt, a jövő, a föld, az ég, vagyis mindennek az istennője, egy nagy univerzális ősanya. Ezt a nevet Baktay adta későn megismert, őt mindenben támogató feleségének, akivel haláláig együtt maradt.

Aditi nem is használta az eredeti nevét, még a sírjára is ez került – Demeter Mária Teréziaként anyakönyvezték, az Edit pedig a bérmaneve volt.

1953-ban találkoztak, Baktay már a hatvanon is túl volt, és bár nagyon kedvelte a nőket, addig nem találta meg, akivel szívesen összekötötte volna az életét.

Aditi is a negyvenes éveiben járt, korábban elég rendesen megcibálta az élet: árván nőtt föl, és később is sok tragédia történt az életében. Szépségversenyt nyert egészen fiatalon, sudár termete is kiemelte a többi nő közül. Egy ideig hivatalnokként dolgozott, később kozmetikus lett. Baktayval az Eszék utcában vettek nagy nehezen egy közös lakást. Tíz közös év adatott nekik.

Indiánok Zebegényben és Kismaroson

Baktay nemcsak tudós volt, hanem indián táborokat is szervezett a barátaival, olyankor felvette a Heverő Bölény nevet, és a Dunakanyarban szabadon játszottak indiánosdit. 

Az Indiában megismert szabadság nem csupán filozófia volt számára, hanem játék is.

(Később a Bakonyban Cseh Tamás, vagyis Füst a Szemében, majd Jász Attila, alias Csendes Toll is felélesztette ezt a hagyományt – vele beszélgettünk is korábban erről az élményről. Gauder Áron is szentelt egy gyönyörű animációs filmet az észak-amerikai őslakosoknak. Vele itt olvashatjátok el az interjúnkat.)

Nehruval is találkozott

Baktay az első látogatása után majd' harminc évig nem jutott el Indiába, de amikor már a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum igazgatóhelyettese és az ELTE előadója volt, 1957-ben az indiai kormány meghívta őt és feleségét, Aditit, a Buddha halálának 2500. évfordulójára rendezett megemlékezésre. Kétszer is találkozott India akkori miniszterelnökével, Nehruval, aki az 1956-os magyar forradalomról tárgyalt Baktayval. Ezeket az információkat használta fel később az indiai elnök arra, hogy állást foglaljon az ENSZ-ben a magyar forradalomról. Baktay ekkor hat hónapig maradt még Indiában.

„A lélek megismerése nélkül minden más megismerés hiányos marad”

Baktay élete cseppet sem volt szokványos. De pontosan az életutak, a belső változások, a megértésre való képesség tette hitelessé. Fordított, tanított, alkotott, játszott.

Életműve azt bizonyítja: lehet hidakat építeni nyelv és nyelv, kultúra és kultúra, ember és ember között.

Baktay Ervin 1963-ban halt meg Budapesten. Kristálytiszta, ma is érvényes gondolatai azonban itt maradtak velünk:

„Egyedül az átéltség, a valóságos tapasztalás avatja mély, nagy igazságokká azokat a sokszor ismételt dolgokat, amelyek közhelyként hatnak, ha csupán megszokásból, szív nélkül hangoztatják.”

135 évvel születése után talán mindent elmond ez a sokat idézett mondata, mi pedig bizton állíthatjuk róla, hogy ő átélte, amiről írt, ezért annyira hiteles ma is minden könyve.

Both Gabi