Szép fehér nő bajban

A jelenségre már kifejezés is van: „Missing White Woman Sindrome”, vagyis eltűnt fehér nő-szindróma, ami egész pontosan azt takarja, ahogyan a nyugati média elképesztő energiát mozgósítva fókuszál a fehér bőrű (jellemzően a nyugati szépségideálnak megfelelő, közép-vagy felső középosztályba tartozó) nőket érintő gyilkosságok, elrablások és eltűnések eseteire, szinte teljességgel ignorálva azokat a történeteket, amikor az áldozatok valamilyen kisebbséghez, szegényebb réteghez tartoznak, esetleg fogyatékossággal élnek. A szókapcsolat pontos eredete ismeretlen, de feltehetőleg a kétezres évek elején használták először. Ugyanerre a jelenségre utalnak az „eltűnt csinos lány-szindróma” és a „kisasszony bajban-szindróma” kifejezések is.

A leginkább figyelmen kívül hagyott csoportok a szexmunkások és a hajléktalanok. 2020 decemberében 89 637 eltűnt személy volt az FBI listáján – ám a legtöbbjük nevét sosem halljuk.

A jelenség egyik magyarázata az a mélyen gyökerező előítélet, ami a színes bőrű emberek megítéléséből fakad, és amiben a média is felelős. A színes bőrű eltűnteket korábban úgy kezelte a társadalom jelentős része, mint akik „maguktól szöktek el otthonról”, így nem is kapnak olyan gyors és hathatós segítséget, mint fehér társaik. Emiatt az ő történeteik nem váltanak ki erős empátiát, hiszen a negatív előítéletek azt sugallják, hogy ezek az áldozatok valamilyen módon „hozzájárultak a saját tragédiájukhoz”.

Az egyik első eset, aminél eltűnt fehér nő-szindrómáról beszéltek az újságírók, Laci Peterson ügye volt. Peterson 27 éves kaliforniai, jómódú, várandós nő volt, amikor 2003-ban eltűntnek nyilvánították. Nem volt olyan hét, hogy az ügyével kapcsolatban ne jelent volna meg valamilyen fejlemény a nagy, országos televíziócsatornákon. Holttestét a San Francisco-i öbölben találták meg – a tettes, a férje, Scott Peterson pedig azóta is börtönben ül.

Ugyanebben az időszakban tűnt el Evelyn Hernandez szintén Kaliforniában, ötéves kisfiával együtt. Az El Salvadorból származó nő Petersonhoz hasonlóan várandós volt, holttestét pedig három hónap múlva találták meg, gyilkosát és gyermekét (aki ma 24 éves lenne) viszont azóta sem. Hernandez ügye legfeljebb a helyi csatornákig jutott el. Ez az egyetlen példa is jól tükrözi az arányokat: a San Francisco Chronicle 32 cikket közölt Petersonról eltűnése és a tettes letartóztatása között, amelyből öt a címlapra került, Hernandezről ezzel szemben négyet, amelyből egyik sem került címlapra. 

Ezek az ügyek nem csupán az érdeklődés intenzitását és a média hozzáállását szemléltetik, de a törvényhozást is befolyásolták.

Az Egyesült Államokban számos törvényt neveztek el eltűnt fehér nőkről és lányokról: a fent említett Laci Petersonrol a Laci and Connor’s Law, Amber Hagerman (egy 1993-ban eltűnt és meggyilkolt kilencéves kislány, akinek neve a mai napig az „eltűnt gyermek” kódját jelenti a rendőrségnél) után az Amber alert Law, Megan Kanka (akit hétéves korában gyilkoltak és erőszakoltak meg 1994-ben) után pedig a Megan’s Law. 

Az ő lányaikkal mi lesz?

A fent említett Petito-ügy kapcsán egy őslakos amerikai édesanya, Nicole Wagon is megszólalt. Az arapahó származású nő lánya, Jocelyn Watt lőtt sebekkel teli holttestét 2019-ben találták meg az otthonukban, egy évvel később pedig ugyanez történt a másik gyermekével, Jade-del is. Jade halálának körülményei máig tisztázatlanok. 

„Ha csak feleennyi médiafigyelmet kapott volna a lányaim ügye, talán megoldották volna azokat”

– mondta Wagon az Insidernek.

Az őslakosokat valóban jóval nagyobb arányban érik ilyen támadások, mint más csoportokat: Csak Wyomingban 2010 és 2019 között 26,8 százalék volt a gyilkossági ügyek aránya körükben, ami nyolcszor magasabb, mint a fehéreknél. Ezeknek az ügyeknek 30 százaléka került be a hírekbe, míg a fehér bőrű áldozatok esetén ugyanez 51 százalék volt. Csak ebben az államban (ugyanebben az időszakban) 710 őslakos személy tűnt el, nagyrészt fiatal lányok. De ha más államokat nézünk, akkor is hasonló számokkal találkozunk. Az őslakos amerikaiak Montana lakosságának hét százalékát teszik ki, míg az eltűnt személyek 26 százalékát. Minnesotában még ennél is szembeötlőbb az aránytalanság: az állam lakosságának csupán egy százaléka vallja magát őslakosnak, de a meggyilkolt nők kilenc százaléka közülük kerül ki. 

 

Magyar nő bajban

A jelenség Magyarországon sem ismeretlen. Először a Bándy Kata-gyilkosság kapcsán merült fel az Index hasábjain – a 2012-es cikk azt fejtegeti, hogy egy feltűnően szép, rokonszenves fiatal nő mosolygós fotója soha nem látott erőket mozgósított, amikor még eltűntnek hitték, a roma elkövető személye pedig elképesztő indulatokat kavart. A kiemelt médiafigyelemhez az is hozzájárult, hogy az internethasználó generáció aktivizálta magát az ügyben, a Facebook-posztokból kitűnt, hogy ez az ügy különösen érdekli az embereket, így a lapok és a televíziók is gyakran nyúltak a témához.

Hogyan tovább?

A fenti kritika, amit az „eltűnt fehér nő-szindróma” magában hordoz, természetesen nem arra irányul, hogy egy-egy áldozattal „túl sokat” foglalkozott volna a média. Éppen ellenkezőleg.

Hiszen egy szeretett személy eltűnésénél vagy halálánál nincs nagyobb tragédia egy család, egy közösség számára, és minden hír, videó, megosztás vagy információ segítheti a nyomozást. Sokkal inkább arra próbálja felhívni a figyelmet, hogy vannak más ügyek is, amelyek szintén megérnének ennyi figyelmet, és arra, hogy minden emberi élet egyformán értékes. Ehhez viszont az kell, hogy a szerkesztőségek felülvizsgálják, mekkora súlyt adnak egy-egy hírnek, és amit eddig csak egy rövid bejelentésként kezeltek, annak talán ugyanúgy a címlapon lett volna a helye.

Források: ITT, ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt kép forrása: FBI