Kutya és gazdája a világ körül: Bella és Andrea mindenhová együtt utaznak

–

Czellér Andreának hívnak, ő pedig a kutyám, Bella. Jobban szeretem azt a szót egyébként, hogy a társam. Bella, a társam.

Egy esküvő miatt jöttünk most haza Magyarországra. Ez a türkiz az én kis bőröndöm, ez a nagy táska pedig Belláé. Hám, tálka, játék, eledel, jó sok cucca van, igen.

Barcelonában élünk kilenc éve. Egy borbár társtulajdonosa vagyok, ha csak lehet, viszem magammal a munkába Bellát is. A belvárosban lakunk, úgyhogy sétatávolságra vagyunk.

Szegedről Barcelonába

Szeretem a kinti életünket: van négy évszak, de a tél nem nagyon hideg; nagy a város, de nem túlságosan nagy, pezseg a kulturális élet, lenyűgöző az építészet. Megunhatatlan.

Első éves voltam a szegedi egyetemen, amikor kimehettem tanulni egy kicsit Strasbourgba – ott volt egyetemi oktató az anyukám. Rá ütöttem, azt hiszem, a véremben van a csavargás. Sokat utaztunk gyerekkoromban is. Húszéves korom környékén az egyetem mellett modellkedni kezdtem, dolgoztam sokfelé: Milanóban, Isztambulban, Fokvárosban. De Barcelona lett a nagy szerelem, ott telepedtem le végül. Éveken át marketingesként dolgoztam egy amerikai cégnél, aztán egy éve indult el a saját vállalkozásom.

38 éves vagyok. Korábban nem volt saját kutyám. Amikor a szüleimmel kertes házba költöztünk, akkor lett egy skótjuhászunk, aztán spánielünk is volt, de ők csak karácsonykor jöhettek be a lakásba. Egészen más kutyát tartani, ha megosztod vele az otthonodat.

Sokkal közelebb tudtok kerülni. Pedig Bella nem bújós. Kedves, fegyelmezett, de távolságtartó. Ha nem akarja, hogy simogassák, kibújik a kezek alól.

Egy véletlennek köszönhetem, hogy az enyém lett. Apukám hozta haza, de mikor elutaztak, rám bízta. Olyan kicsi volt! A táskámba tettem, képzeld, úgy vittem magammal mindenhová. Három kilót se nyomott!

Apa látta, hogy elválaszthatatlanok lettünk, amíg ő nem volt itthon, úgyhogy lemondott Belláról. Amikor nem sokkal ezután kiköltöztem Barcelonába, jött velem.

Már nem tudom elképzelni nélküle az életemet. Akinek van kutyája, és erős vele a kapocs, az biztosan megért. Akinek nincs kutyája, az meg nem tudja, miről beszélek.

Fel sem merült soha, hogy ne vigyem magammal mindenhova, ahová lehetséges. Ahová meg nem lehet, oda inkább én sem megyek.

Európa, majd a tengerentúl

Eddig szinte minden autóval megközelíthető országot bejártunk, de a nagy álmom az volt, hogy Amerikába is eljöhessen velem. Idén valóra is vált, ugyanis tavaly decemberben, egy alapos kiképzés után levizsgáztunk, és mint „service dog”, most már utazhat Bella a repülő utastérében is, ahová egyébként csak a kisebb kutyákat engedik fel. Azt semmiképpen sem szerettem volna, hogy a csomagtérbe zsuppolják, ahol nagy a zaj, és félelmetesek számára a körülmények.

Sokan hiszik azt, hogy a segítőkutya vakvezető kutyát jelent. Pedig valójában minden kutya segítőkutya, ha az embert valamely tevékenységében segíti. Léteznek például rohamjelző kutyák (epilepsziás vagy diabéteszes betegek mellett szolgálnak), aztán vannak mozgássérülteket segítő kutyák, és terápiás kutyák (pánikbetegség, szorongás, demencia stb. esetén). Bella orvosi jelzőkutya, azaz arra van többek közt kiképezve, hogy ugasson, ha baj van. És ha kérem, odahoz nekem tárgyakat. Igen, esetemben is indokolt, hogy segítőkutyám lehessen – de erről nem szeretnék többet mesélni, nézd el nekem, kérlek! 

 

Ami fontos: ez az engedély nagyon komoly dolog. A másfél éves képzés végén egy négytagú független bizottság előtt vizsgáztunk, felvételt is készítettek rólunk. Volt két extra tanú, ellenőrizték az orvosi papírokat, és csak ezek után kaptam meg az igazolványt, ami lehetővé teszi, hogy Bellával mint segítő kutyával utazhassak.

A legelső közös repülős utunk Magyarországra vezetett. És májusban végre elrepülhettünk Miamiba is. Onnan New Orleansba és Mexikóba. Négy hétig tartott az utazás, óriási kaland volt.

Persze, valamivel több a szervezés így, mint ha csak magam mennék, de ha gyerekkel utazik az ember, akkor sem egyszerű, nem? Én már automatikusan úgy keresek szállást, hogy kutyabarát legyen, ennyi.

Bella sok mindenben megváltoztatott. Mielőtt megérkezett hozzám, nem voltam valami nagy túrázós. De elkezdtem kutyaiskolába járni vele, és megismertem a természetét. Megértettem, hogy egy lakásban tartott border collie-nak rengeteg mozgásra van szüksége. Úgyhogy rákaptam a kirándulásokra. Barátokat is szereztem általa. Az egyik szomszédommal, egy fiatal lánnyal, soha nem beszélgettünk. Aztán lett egy kutyája neki is, és emiatt szóba elegyedtünk. Ma már jóbarátok vagyunk, sok közös programot csinálunk együtt. 

Nézd csak, itt van Bella útlevele!

Útlevél neki is szükséges, ha külföldre megyünk. Egy kutyafotós lány csinálta a portrét Belláról. Ez tényleg olyan, mint egy igazolványkép, úgyhogy ezt választottam ide, de amúgy van millió kép a telefonomban róla. Külön oltási könyve nincs is, mert látod, itt vannak a kötelező oltások az útlevélben. Legalább egy hónapnak el kell telnie az oltás után, hogy utazhasson. De az EU-n belül, amikor kocsival vittem, egyszer sem kérték.

Van olyan szálloda (vagy ismerős háza), ahol első körben azt mondják, a kutya nem jöhet be. Aztán beszélek velük, mutatom, mennyi helyen jártunk már, és elmondom, hogy képzett, jól nevelt, aranyos kutya, és akkor mégis beengedik, annak ellenére, hogy nagy testű.

Sokan kérdezik, hogy bírja Bella a tengerentúli utakat. Nos, azt kell hogy mondjam, nagyon simán. Pedig előfordult, hogy hét órát késett a repülő, miközben már be kellett csekkolni Miami repterén. Van ott egy kis szoba műfűvel, az a kutyavécé, de hiába vittem oda Bellát, nem akart odapisilni, szóval a hét óra késést, plusz a kilenc óra repülőutat kellett kibírnia.

Amit nem visel jól, az a tűzijáték. Meg a lufi, ami kipukkanhat. A durranásoktól retteg. De a repüléstől egyáltalán nem fél. Sőt, amikor síelni mentünk, és felvittem a hegyre egyszer a kabinban, oda is simán beszállt.

Az olyan országokban, ahol a nemzetközi segítőkutya-szabályozást figyelembe veszik, be tudom vinni szinte mindenhová Bellát. Persze nem élek vissza a lehetőséggel. Mindig nagyon pontosan utánanézek a körülményeknek előre, és nem viszem olyan helyre, ahol, mondjuk, karanténba kellene kerülnie egy hónapra a beutazáshoz. Kubában például.

Általában kedvesen, nyitottan fogadnak mindenhol, de azért volt, hogy kitettek minket valahonnan. Például a mexikói tengerparton szerettem volna inni egy kávét egy szálloda teraszán. A vízhez nem vittem Bellát, amúgy is csak kutyás strandokra szoktunk járni. De jöttek a rendőrök, és mondták, hogy ez természetvédelmi terület, úgyhogy el kell hagynom a helyet, mert kutyával vagyok. Hiába mondtam, hogy „service dog”, és ezt mindenhol elfogadják, meg egyébként sem mentem a partra, hanem a teraszon ültem, azt válaszolták, itt a nemzetközi szabályok nem érvényesek. De ritkán fordul elő, hogy így elzavarjanak bennünket. 

Amikor gyerek voltam, mondták a szüleim, hogy nem kell sétáltatni a kutyát, ott a kert! De Bella mellett tanultam meg, milyen fontos a séta, az együttlét, a sokféle élmény, inger neki is.

Bella az autós utakat különösen szereti. Ha meglátja, hogy veszem elő a bőröndöt, majd kiugrik a bőréből. Alig várja, hogy elinduljunk.

Kurucz Adrienn