Óriási mentális és anyagi teher az idős hozzátartozók ápolása

Bármikor kerülhetsz olyan helyzetbe, hogy hosszabb-rövidebb ideig ápolni kell a szüleidet – akár egészen fiatalon is. Velem például ez történt, még huszonéves voltam, amikor anyukám súlyos beteg lett, az utolsó hónapjait úgy kísértem végig (a még fiatalabb testvéreim és az ebben sajnos addigra már tapasztalt férjem segítségével), hogy közben az első kisbabánkat vártuk. Otthonápolás, aztán napi kórházba járás – sajnos mindkettőről van tapasztalatom, és amellett, hogy mentálisan iszonyú megterhelő, nagyon időigényes is. Természetesen ha ezen múlt volna, hogy anyukám életben marad, akkor kisbaba és kisgyerek mellett is végtelen ideig csináltam volna, de őszintén, nem tudom, technikailag hogyan lett volna kivitelezhető. Mindenesetre az ember mindent megold ilyenkor, mert meg kell oldania, de attól még lehet és kell is beszélni róla, hogy ez nemhogy nem egyszerű, hanem néha szinte lehetetlen. Tóth Flóra összefoglalója Stoiber Vivien, demenciaszakértő és WMN Creator cikke alapján.
–
Ez tényleg egy új probléma?
Vivien cikke alatt több komment is érkezett annak kapcsán, hogy ez régen sem volt másképp, mindig megoldották valahogy az emberek. Előbbi egyáltalán nem igaz, utóbbi igen – minden helyzetet az aktuális társadalmi berendezkedés mentén kezeltek az egyes emberek, családok, éppen ezért ma egészen más ápolni egy idős családtagot mint akár „csak” 50 évvel ezelőtt. Csak röviden, hogy mik változtak:
- Idősebben vállalunk gyereket: 1980-ban átlagosan 22,86 év volt a nők életkora az első gyerekük születésekor, 2021-re ez 29,08 évre nőtt.
- Tehát mire családot alapít valaki, a nagyszülők általában jóval idősebbek, mint akár 30 évvel ezelőtt (mindkét nagymamám 44 éves volt, amikor születtem, én 5 év múlva leszek 44, a gyerekeim akkor 16 és 14 évesek lesznek), így az aktív nagyszülői segítség sok családban elveszik, mert egyszerűen már nincsenek olyan állapotban a nagyszülők.
- Egyre több középkorú felnőtt találja magát abban a helyzetben, hogy idősödő szüleikről, rokonaikról már akkor nekik kell gondoskodniuk, amikor saját gyermekük is még aktív figyelmet, gondoskodást és támogatást igényel.
-
A nukleáris családmodell elterjedésével a legtöbb esetben a 2 fronton helytálló szendvicsgenerációsok nem számíthatnak senkire, nincs mögöttük, mellettük közösség.
- Néhány évtizeddel ezelőtt azért sem volt ez a legtöbb ember életében akkora probléma, mert nagyobb volt a család, jobban eloszlottak a terhek, illetve a gyerekek hamarabb érkeztek, így a nagyobb szülői figyelmet igénylő kisgyermekkor valószínűleg már megtörtént, mire a szülők gondoskodásra szorultak.
-
Ma már sok betegség van, amelynek a lefolyása az egészségügy fejlődésének köszönhetően sokkal hosszabb, tehát néhány évtizeddel ezelőtt kevesebb ideig tartott ez a kritikus időszak, amikor a középső generációknak az idősek mellett is helyt kellett állnia.
A kisgyerek első éveiben teljesen ránk és a szeretetteljes gondoskodásunkra van utalva – de mi van akkor, ha ez pont egybeesik mondjuk egy demenciával élő szülő ápolásával?
Egyiküknek sem lehet azt mondani: „Ne haragudj, de jelenleg nem élvezel prioritást. Kérlek, várj a rámszorultságoddal addig, amíg fel nem szabadul energiám, amit rád tudok fordítani.” Hiába tudja az ember, mitől lehetne jobban, hiába van tisztában vele, hogy szelektálni és priorizálni kellene a feladatait, amikor ez fizikailag képtelenség. Hogyan lehet egy ilyen helyzetben eldönteni, ki élvezzen prioritást?
Egy lehetetlen helyzetben kell döntést hozni – és a legtöbben ezért nem döntenek, hanem akár a saját egészségük kárán helytállnak minden fronton.
Az idős hozzátartozók ápolása sokszor óriásai anyagi teher is
A lelki terhekről talán több szó esik a kérdésben, ám valahogy az anyagiak még mindig tabunak számítanak.
- A szendvicsgeneráció tagjai még maguk is aktívan dolgoznak, ám a kötött munkaidőt, a munkába járást egyre nehezebb összeegyeztetni azokkal a feladatokkal, amelyek otthon is (legalább) egy egész embert kívánnának, ha kisgyerekekről és idős hozzátartozókról is gondoskodniuk kell. Ezzel az a gond, hogy nemcsak arról van szó, hogy ez nem a karrierépítés időszaka, hanem az is, hogy ezzel párhuzamosan nagy az anyagi prés.
- A magyar parlament 2016-ban elfogadott törvénye ráadásul megerősíti: minden nagykorú állampolgár köteles eltartani szüleit, és állni a gondozás költségeit, amennyiben a szülőt állami vagy egyházi fenntartású intézményben látják el, és ő maga nem tudja kifizetni az ellátást.
-
Bizonyos betegségeknél egy ponton a legjobb hozzátartozói szándék mellett is muszáj (lenne) segítséget igénybe venni – ezek között elenyésző, ami anyagi ráfordítás nélkül elérhető Magyarországon.
- Itthon az idősgondozás (is) jelentős hiányosságokkal küzd. Az állami és egyházi fenntartású intézmények kapacitása véges, évekig tartó várólisták vannak, sokan pedig nem engedhetik meg maguknak a magánintézményeket.
- Az otthoni gondozásból nincsen szabadság. Az ember örül, ha órákat, lopott perceket kap, amit saját magára tud fordítani. Egy demenciával élő hozzátartozó ápolása folyamatos készültségi állapotot igényel. Mert a gyerekek nevelése vagy a demenciával élő családtagok ápolása nem csupán „kutyakötelesség”, nemcsak szép gesztus, nem hősies áldozat vagy „édes teher” – hanem kemény, és többnyire mások számára láthatatlan munka.
Erről beszélni nem csak azért fontos, mert már maga a ventillálás könnyít a terheken
A demenciával járó állapotromlás ugyanis időben felismerve és megfelelő kezeléssel általában lassítható – így életeket változtathat meg, ha felismerjük a betegség korai jeleit – ebben nagyon sokat segítenek Stoiber Vivien tartalmai, kövessétek.
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/seb_ra