Sokan talán nem tudják, hogy a Bermuda-háromszög anomáliáiról és az ott történt rejtélyes eltűnésekről nem szólnak évezredes legendák, a köztudatban csupán a XX. század második felében terjedt el, hogy van egy misztikus terület, ahol gyanúsan gyakran történik valami szörnyűség az arra járókkal. Bár feljegyzések szerint már Kolumbusz is tapasztalt furcsaságokat a térségben – a felfedező arról számolt be, hogy megzavarodtak az iránytűi, és különös fényeket látott a hajójáról –, széles körben akkor kezdtek el beszélni „az Ördög háromszöge”-ként is emlegetett térségről, amikor az amerikai sajtó öt katonai gép eltűnését szenzációként tálalta – és ezzel megalapozta a Bermuda-háromszög legendáját.

1. Az öt Avenger és a hidroplán

1945. december 5-én a floridai fort lauderdale-i katonai állomásról öt Grumman TBF Avenger típusú torpedóvető repülő indult háromórás gyakorlatra a hírhedt térségben tizennégy óra tíz perckor. Az idő tiszta volt, a pilóták szakmájuk kiválóságai közül kerültek ki, a gépeket alaposan felkészítették a műveletre – egyszóval minden adott volt, hogy eseménymentesen teljen a gyakorlat.

De hiába az ideális körülmények, tizenöt óra negyvenöt perckor – amikor már meg kellett volna kezdeniük a leszállást – érkezett az első vészhívás, amiben a raj azt jelentette, hogy nem tudnak tájékozódni, és nem látják a szárazföldet. Negyven perccel később, tizenhat óra huszonnégy perckor érkezett az utolsó hívás Charles Carroll Taylor hadnagytól, amiben azt tudatja a központtal, hogy továbbra sem tudják, merre járnak:

„Fogalmunk sincs, hol vagyunk. A támaszponttól körülbelül 225 mérföldnyire északkeletre kell lennünk… olyan, mintha…”

Ezen a ponton megszakadt a kapcsolat a rajjal, nem jelentkeztek többé. Még aznap este az eltűnt repülők nyomába küldtek egy hidroplánt tizenhárom fős legénységgel, ám fél órán belül velük is elvesztette a támaszpont a kapcsolatot, ez a gép is nyomtalanul eltűnt.

Grumman TBF Avenger típusú repülők 1945-ből - Forrás: Getty Images/ Apic

2. Az USS Cyclops

Az öt Grumman és az utánuk kutató hidroplán rejtélyes eltűnése után rengetegen kezdték keresni a területen eltűnt hajók és repülők történeteit, így kaphattak újra óriási figyelmet a USS Cyclops nevű teherhajó eltűnésének furcsa körülményei.

A hatalmas hajó több mint háromszáz fős legénységével és utasaival nyomtalanul tűnt el 1918-ban. Arra vannak bizonyítékok, hogy a hajó rakományának súlya több volt a megengedettnél, és feltehetően ez közrejátszhatott a tragédiában, de hogy pontosan mi történt a hajóval és a fedélzetén tartózkodó háromszáz emberrel, sosem derült ki.

A tragédia okaira számos elmélet született, az egyik legmeghökkentőbb, hogy egy óriási polip rántotta a hajót a mélybe.

3. Star Tiger és Star Ariel

A két gép, ami egy cég tulajdonában volt, szinte egy év különbséggel tűnt el a Bermuda-háromszögben. Először a Tigernek veszett nyoma 1948. január 30-án huszonkilenc emberrel a fedélzetén, majd az Ariel is eltűnt 1949. január 17-én húsz fős legénységével együtt. Hogy mi történhetett a gépekkel, a mai napig nem lehet tudni. Egyik sem adott le vészhívást az eltűnése előtt, és a roncsokat sem találták meg. 

 

4. Marine és Sylvia

Újabb páros eltűnés, csak ezúttal hajóknak veszett nyoma, és tizenhárom év a különbség. A Marine Sulphur Queen nevű tankerként szállított volna a texasi Beaumontból a virginiai Norfolkba, ám sosem érkezett meg a rakomány. Az utolsó életjel a hajóról 1963. február 4-én érkezett, két nappal később, február 6-án bejelentették a hajó és harminckilenc fős legénységének eltűnését. Tizenhárom évvel később, 1976-ban a Marine Sulphur Queen testvérhajója, a Sylvia L. Ossa Bermudától keletre hajózott, amikor minden előzmény nélkül szintén eltűnt.

Míg a Marine Sulphur Quenn roncsait sosem találták meg, a Sylvia L. Ossából néhány törmelék és üres mentőcsónakok maradtak hátra.

Az űrlényektől a metángázig

Az évtizedek során rengeteg kutató és lelkes amatőr próbálta már megfejteni a Bermuda-háromszög rejtélyét. Akik nem szeretnének tudományos magyarázatokkal bajlódni, a földönkívülieknek és paranormális jelenségeknek tudják be az eltűnések okát.

De egyértelmű tudományos magyarázat sincs arra, hogy miért veszik oda ennyi hajó és repülőgép.

Egyes kutatók azt mondják, az ottani mágneses-gravitációs erők megzavarják a műszereket, emiatt tévednek el folyton az arra járó gépek és hajók.

Mások szerint az időjárási körülmények annyira szeszélyesek ezen a területen, hogy a bármikor hirtelen kialakuló viharok okozzák a sok katasztrófát. Más tudósok pedig úgy gondolják, a nagy hullámok a felelősek a sok balesetért. 

Bermuda-háromszög elhelyezkedése - Forrás: Getty Images/Bettmann

Egy amerikai geokémikus azzal a magyarázattal állt elő, hogy az óceán alatti földcsuszamlások miatt rengeteg metán szabadul fel, ami, ha a felszínre szivárog, csökkenti a víz sűrűségét és felhajtóerejét, és emiatt süllyedhetnek el pillanatok alatt a hajók. Ha pedig a levegőbe kerül nagy mennyiségű metán, és belerepülnek egy ilyen felhőbe a gépek, a hajtóművek felrobbanhatnak – ez pedig a gépek eltűnésére adhat magyarázatot.

Ám vannak, akik szerint „nincs itt semmi látnivaló”. Egy ausztrál tudományos újságíró, Karl Kruszelnicki szerint nem történik több baleset ezen a területen, mint más forgalmas tengeri útvonalakon, a korábbi eltűnéseket pedig a hajók és repülőgépek rossz állapotával és emberi hibák sokaságával magyarázza.

Dián Dóri

Források: ITT, ITT, ITT és ITT