– 

„Borzasztóan nehéz, amikor eltűnik egy gyerek

Minden pillanatban azt várja a szülő, hogy nyílik az ajtó… és belép rajta. Amikor megreccsen a padló, az ember felkel még a legmélyebb álmából is, „hátha hazajött”. Ha megcsörren a telefon, és nem ismerjük a telefonszámot, azonnal arra gondolunk, hogy Dávid az, vagy vele kapcsolatban érkezik valami hír. Amikor ránézünk a naptárra, látjuk, hogy eltelt kilenc év – de mintha tegnap este lett volna, hogy a fiunk eltűnt, és mi azóta csak várjuk és várjuk és várjuk…”

Az apa, Ackermann József üzenetét az Ezer Lámpás Alapítvány munkatársának közvetítésével kaptam, azzal a jelzéssel, ez a történet még mindig annyira megviseli, hogy most sem tudna többet mondani. Ackermannék élete kilenc éve ilyen. 2009 szeptemberében eltűnt – akkor már pár hónapja – nagykorú fiuk, Dávid fotója még ma is szerepel az egyik honi márka tejesdobozain.

Még mindig érkeznek bejegyzések a Dávid eltűnésekor indított honlapra…

…amelyre az elmúlt kilenc évben számos elméletet gyártottak a hozzászólók, az öngyilkosságtól a szervkereskedelmen át a vámpírrá válásig. Még ma is rengetegen találgatják, hogyan veszhetett így nyoma egy aznap a barátaival a Margitszigeten sétálgató fiatalnak, és miért nem született vele kapcsolatban értékelhető nyom ennyi idő elteltével sem.

Még mindig él az egymillió forintos nyomravezetői díj, valamint a  remény a családban, hogy egyszer csak nyílik az ajtó, és véget ér a rémálom.

2009. szeptember 11-én Dávidnak négy órája volt az iskolában, 11 óra 20 perckor csengettek ki. Az iskola előtt elbúcsúztak egymástól, de a fiú még megkérdezte a barátait, hogy délután elmennek-e a Margit-szigetre és az ARC kiállításra, ám a többiek nem értek rá. Útközben hazafelé Dávid egy másik barátjához, Nándihoz is elment, hogy a kiállításra invitálja. Nándi szívesen ment volna, de aznap éppen büntetésben volt. Dávid hazament vecsési házukba, ebédelt, a kutyájának is adott enni, majd leült a számítógép elé, ahol még aznap 15:41-kor bejelentkezett a myVIP-re. Pár üzenetet váltott ismerőseivel. Utána kábé 16:45-kor indult a találkozóra: a barátnőjével, Ágival találkozott a Margitszigeten.

Dávid az édesanyjával a kapuban találkozott, aki a munkából épp akkor ért haza. Puszit adtak egymásnak, Dávid mondta, hogy siet, mert várja a barátnője, este jön haza. A szülők soha többé nem látták a gyereküket.

A következő órák története zavaros és ellentmondásos. A társaság vízipipázgat, sétál, Dávid lemarad, egyszer csak nyoma vész a szigeten.

Nem találja senki. Másnap a tárcáját az irataival valaki a helyi rendőrőrs előtti padra teszi, majd előkerül Dávid összetört mobilja is. Bár a rendőrségről először hazaküldik a családot, hogy „jöjjenek vissza 72 óra múlva”, végül mégis nyomozás indul, több érthetetlen jelenséggel: például másfél hónapig nem nézik meg a helyszín közelében lévő közterületi kamerák felvételeit, a barátnő minden gond nélkül elutazik másnap Új-Zélandra, később pedig már egyáltalán nem akar együttműködni.

Ackermann Dávidnak kilenc éve semmi nyoma.

Dávid
Dávid

A rémálom évente csaknem húszezer magyar családot érint egyébként. 2017-ben ugyanis – ha kis mértékben is, de – nőtt az eltűnt fiatalkorúak száma: az Ackermannék által létrehozott Ezer Lámpás Éjszakája Alapítvány jelentése szerint tavaly 15.907 fiatalkorú és 3.117 gyermekkorú eltűnését jelentették be a rendőrségen, ami azt jelenti, hogy az előző évihez képest háromszázzal több 18 éven aluli gyereket és fiatalt nem találtak. Az így adódó 19.024 fős lista rémisztő adat. Mintha Keszthely, vagy Várpalota teljes lakossága veszne a homályba hirtelen. Az eltűnések miatt regisztrált hatályos körözések száma a 2018. április 10-i statisztika szerint fiatalkorúak esetében 1.726, és 649 gyereket is köröz a rendőrség.

Ackermann Dávidon kívül ma – az eltűnésekor 17 éves – Strehó Gergőé és a 11 éves Till Tamásé az itthon legrégebben megoldatlan két eltűnési ügy. Egyikükről sincs semmilyen komoly nyom, aktáik hosszú ideje lezáratlanok.

Hova tűnnek el a gyerekek?

A bejelentések után indult keresés, nyomozás az esetek 95 százalékában eredményes szokott lenni, azaz a fiatal a legtöbbször előkerül. „Talán csak kamaszodik” – szoktuk mondani, vagy „viszonzatlanul szerelmes”, vagy „nem meri hazavinni a rossz jegyet” – felfoghatjuk ezeket egyszerű indokoknak is. Vagy súlyosabb esetben otthoni bántalmazás, életuntság vezet ide, netán bűncselekmény történik: elrablás, erőszak, emberölés. Nincs két egyforma eset, ahogy nincs két egyforma gyerek sem.

Minél többet foglalkozunk a témával, minél több eset kerül a látókörünkbe, annál inkább érzékeljük a jelenség súlyát”

– mondja Mán Ingrid, az Ezer Lámpás Éjszakája Alapítvány munkatársa. „Mindig szívszorító hallani, vagy akár csak olvasni az elveszett gyermekek szüleinek fájdalmáról, vagy arról, hogy egy gyermek annyira magányos, vagy annyit bántották, hogy menekülni kezd. Senkinek nem kívánom azt a fájdalmat, amelyet szervezetünk alapítója, Ackermann József szemében látok minden találkozásunkkor. Minden egyes alkalommal, amikor elmeséli a vele történteket, összeszorul a szívem és minden kollégám nevében mondhatom, hogy mélységesen együtt érzünk vele”.

„Fontos tudni, hogy a csellengők nyolcvan százaléka gyermekotthonokból szökik el…

A nevelőintézetben felnövő fiatalok életéből hiányzik a szocializáció – elsődleges és legfontosabb szakasza: a családi. Pedig ez lenne az a közeg, ahol megtanul szeretni és szeretve lenni, hinni magában, amely mindig, minden körülmények között a biztonsági hálót kellene, hogy jelentse számára. Azok a fiatalok, akik intézetben nőnek fel, ezt sajnálatosan sosem tapasztalják meg. Még nagyobb aggodalomra ad okot azonban, amikor a kisgyermek családon belül tapasztalja meg a veszély, a félelem, a bizonytalanság érzését. Amikor egy gyermek úgy érzi, nem szeretik és fizikailag vagy pszichésen bántják őt, természetes reakció a menekülés. Nem lehet eléggé hangsúlyozni a prevenciót ezen a téren” – –emeli ki Mán Ingrid. „A társadalmi összefogással nem csak egy-egy gyermek menthető meg, de életek sora is. Ezért fontos foglalkozni a gyerekek eltűnésének problémájával és az ezzel kapcsolatos prevencióval.”

Az itthoni civil program célja kettős: segítséget nyújtani az eltűnt gyermekek minél hatékonyabb felkutatásában és felhívni a figyelmet a preventív intézkedések fontosságára.

Legismertebb eseményük a május 25-éhez az eltűnt gyermekek világnapjához kötődő, több magyar településen megrendezett Ezer Lámpás Éjszakája (2018-ban több magyar városban május 27-én délután és este tartják meg előadásokkal, koncertekkel és az elmaradhatatlan, világító lufis flashmobbal).

„De a tíz éve még létező, fontos szerepet betöltő, ám azóta megszüntetett tévéműsor, a „Csellengők” nyomán egy Ezer Lámpás Éjszakája tévét is beindítanának. Ilyen még nem volt eddig, ám az igény tagadhatatlan arra, hogy a mostaninál szélesebb körben és többször kerüljön a társadalmi látótérbe a téma, az elektronikus médium pedig jó területe lehet a párbeszédnek a csellengés témakörében” – mondja Mán Ingrid.

A csellengés témája ugyanakkor az iskolai élet része is lesz

A lassan lezáruló tanévben indult „Vigyázz rám!” preventív-felvilágosító előadás-sorozat a legveszélyeztetettebb korosztályhoz, a 12-18 évesekhez szól. Gyerekpszichológusok, bűnmegelőzési szakemberek mennek a résztvevő iskolákba és mesélnek arról, mi vár egy csellengő gyerekre a nagyvilágban. Ackermann József érintett szülőként szintén ott van az iskolákban (és Kárász Róbert, a program ötletgazdája, a család barátja is), és Dávidról mesél. A fiáról, hiszen mindennél jobban bízik abban, hogy életben van, hiszen mást nem tehet.

És aki épp 27 évvel ezelőtt született május 26-án.

Kocsis Noémi

Fotók: Ezer Lámpás Alapítvány

A Dávidról készült fotó és a cetli forrása