-

A bántalmazás ezer arca

Először is fontos tisztázni, hogy önmagában a nemi hovatartozás senkiből nem csinál bántalmazót. A gyerekbántalmazás jelenségében nagyon sokféle kockázati tényezőt különböztetünk meg: a gyerek oldalán és a bántalmazó oldalán is, amelyek közül csak az egyik a nemi hovatartozás. Például az egy családban élő gyerekek száma, a szülők gyereknevelési elvei, a szerfüggőség, esetleg ha egy gyerek fogyatékossággal él, ez mind szintén befolyásolhatja azt, hogy milyen kockázata van az erőszak előfordulásának.

Kutatások bizonyítják, hogy a fiúgyerekek nagyobb arányban szenvednek el fizikai erőszakot, mint a lányok, azonban kisebb arányban vannak kitéve a szexuális zaklatásnak vagy az érzelmi abúzusnak. De ugyanígy adatok mutatják, hogy

míg a fizikai bántalmazásnál és szexuális visszaéléseknél jelentősen felülreprezentáltak a férfi elkövetők (kilencven százalék feletti az arányuk a bűnügyi statisztikák szerint), addig az érzelmi bántalmazásnál az elkövető nők aránya ugrik meg.

A kutatási adatok sok szempontból tanulságosak, azonban sosem szabad elfelejteni, hogy a gyerekbántalmazásoknál olyan nagy a látencia (rejtve maradás), hogy valójában nagyon keveset tudunk a jelenség mélységeiről, árnyalatairól.

Agymosott gyerekek

Sokat változott a világ. Miközben 30-40 évvel ezelőtt még fel sem merült, hogy egy gyereknek ártana, ha megpofozzuk, ma már zéró toleranciát hirdetünk az erőszak és a testi fenyítés minden formájával szemben.

De nemcsak azt tudjuk ma már, hogy miért fontos a gyerekek erőszakmentes felnövekedése, hanem azt is, hogy a gyerekek milyen bántalmazásoknak lehetnek kitéve a testi fenyítésen, fizikai erőszakon kívül. Az utóbbi néhány évtized egyik komoly előrelépése volt ezen a területen, amikor először megfogalmazódott, hogy a gyerekekkel szembeni érzelmi, lelki bántalmazásnak is van egy speciális formája, ami döntően elvált vagy külön élő szülők között merül fel. Ez pedig: a szülői elidegenítés jelensége.

Sajnos előfordul, hogy az egyik szülő (általában az, aki a gyerekről elsődlegesen gondoskodik, így Magyarországon döntően az anya) megpróbálja elidegeníteni a gyereket a másik szülőtől, amit úgy fogalmazunk meg, hogy: „ellenem neveli a gyereket”, vagy „agymosást csinál a gyerekkel”. Súlyos esetben, ha a szülő rendszeresen, következetesen ezt csinálja, akkor gyermekbántalmazásról, a gyereket érő lelki abúzusról beszélünk. Ennek tüneteit a gyerek úgy hordozza magán, hogy egyre inkább (és egyre határozottabban) elutasítja a másik szülőt, nem akar vele találkozni, ellenszenvvel viseltetik iránta (és minden iránt, ami ehhez a szülőhöz kapcsolódik). Az elutasítás általános és mindenre kiterjedő.

Ezzel párhuzamosan a gyerek szinte automatikusan és reflexszerűen annak a szülőnek a pártjára áll valamennyi élethelyzetben, aki a másik ellen neveli, az ő mondatait ismétli, olyan szavakat, kifejezéseket használ, amiket az a szülő szokott.

Ez időnként nagyon látványos jele ennek a bántalmazási formának, hiszen nem illeszkednek ezek a mondatok a gyerek életkorához, annak megfelelő tudásához, szókincséhez.

Az én szám, a te szavaid

Ha a szülő kellőképpen „sikeres” ebben az elidegenítő munkában, akkor idővel a gyereknek annyira sajátjává válik a másik szülő démonizálása, hogy maga is kitalál történeteket, önálló véleményt alkot a szülőről, és ezt általában nyíltan fel is vállalja – ami rettenetesen nehéz a különélő szülőnek. Ebben az esetben egyértelműen meg akar felelni a gyerek, és ezt a megfelelést ezen az elutasításon, a különélő szülő idegenként vagy ellenségként való kezelésén keresztül is kifejezésre juttatja.

Már ennyiből is egyértelmű, hogy súlyos gyerekbántalmazás zajlik ilyenkor, ami akár oda is vezethet, hogy idővel tényleg megszakad minden kapcsolat a gyerek és a különélő szülő között. Nagyon fontos ennek a veszteségnek az elkerülése.

A szülői elidegenítés létező jelenség, ami a gyermekbántalmazás egyik igen súlyos formája. Azonban a hatósági gyakorlatban és a közbeszédben is csak ritkán jelenik meg. Sokszor természetesnek vesszük, hogy válás után a gyerek viszonya megromlik a különélő szülővel (miközben ennek nem feltétlenül kell így lennie). Rengeteg ügy van, ami a kapcsolattartás problémáiról szól, azonban a „szülői elidegenítés” jelenségén kívül is számosak lehetnek a háttérben álló okok. Lehet szó például erőszakról, gyerekbántalmazásról, rossz bánásmódról is, aminek nem akarja kitenni a gyereket az a szülő, akinek gondoskodni kell róla, és aki felelősséget érez iránta.

Az igazi vesztes

Sokszor nagyon nehéz egy akadályozott kapcsolattartás valódi okait feltárni, ahogyan az is sokszor gondot jelent, hogy nincsenek egyértelmű elvek az eljáró hatóságok munkájában sem. Az volna a legfontosabb, hogy a gyereket az erőszaktól óvják, és ne a szülőtől. És minden esetben a gyerek legfőbb érdeke szerint kellene eljárni. Sajnos a kikényszerített, a gyerek érdekeivel ellentétes kapcsolattartásokkal, és a szülői elidegenítés miatt meghiúsult láthatásokkal is Dunát lehetne rekeszteni.

Akárhogy és akármi is történik, egyben biztosak lehetünk. A legnagyobb vesztes mindig a gyerek.

Dr. Gyurkó Szilvia

A fotó illusztráció