8 dolog, amit az apaságom során megtanultam

–

1. Nem én vagyok a legfontosabb

Már az első gyerekem születése előtt is próbáltam elhitetni magammal, hogy olyan csávó vagyok, aki képes egy másik szeretett lényt sorrendben maga elé helyezni. Ehhez képest csak akkor tapasztaltam meg ennek valóságos jelentését, amikor a kezembe adták a kórházban azt a nyakig kakás lila szirénát, aki a lányom volt. Akkor értettem meg, mit jelent valaki mást sokkal jobban szeretni magamnál, sokkal előbb gondolni rá, mint magamra, a szükségleteim, vágyaim, akaratom elé helyezni őt automatikusan, erőlködés nélkül, magától értetődőn. A legfurcsább ebben az érzésben – így, közel 14 évvel később – nem az, milyen könnyű volt „átlényegülni”, hanem az, hogy milyen egyértelmű azóta is ez a felállás.

2. A szeretet új dimenziója

Amikor apa lettem, megértettem, miért mondják más szülők, hogy ez a szeretetnek egy másik szintje, amit nem lehet semmilyen más típusú szeretéshez hasonlítani. Szeretem a feleségemet, a szüleimet és a barátaimat, de ez a fajta kötődés nincs mással, nem is lehet.

Ahogy a gyerekeim szeretnek, és ahogy én szeretem őket, azt nem lehet mással összevetni.

Abban a gyerek kiszolgáltatottsága, a rám/ránk utaltságának összes felelőssége, a családi kötelék mindennél erősebb szövete, a szülői törődés, támogatás, büszkeség, vég nélküli bizalom, a közösség megtartó ereje mind benne van. És ez még csak az alapja. 

Tartalmát, valódi erejét a végtelen és feltétel nélküli bizalom, a hagyományaink, a kölcsönös tisztelet adják, és persze az igény egymás iránt. A közös kalandok, események, az élet apróságai a pelenkázástól az altatás intimitásáig, az apa arcára kent almapüréig, a sok közös nevetés, sírás, a csúszdán lehorzsolt könyökök és az ölben kihevert hatalmas ijedségek, a kimerült gyerek apára folyt nyála és a kicsi csillogó tekintetének apára gyakorolt varázsereje. Az óvodai és iskolai előadások utáni végtelen büszkeség, a cseperedő gyerek nyíló értelme és gyarapodó személyisége – ezek töltik fel és tartják életben azt a hihetetlen bázist, amit az egymás iránt érzett szeretet jelent.

3. A tűréshatárok kitolódnak

Az apák magasak, erősek, mindenhez értenek, mindent meg tudnak csinálni. Ez a legtöbb kisgyerek percepciója az apjáról. És általában a legtöbb apa szereti egy picit ezt el is hinni. Szeretjük ezt a bizalmat, ezt a hősszerepet. Erősíti, de azért árnyalja ezt a képet, ahogy a határainkat a gyereknevelés kitolja. Sosem gondoltam volna, hogy 45 perc ringatástól mi minden képes fájni egy felkarban, és bár elég sokat dolgoztam éjszaka, 30 órákat egyben, a fáradtság, a kimerültség, a fizikai és lelki korlátok odébb tologatása egészen új dimenziókat mutat az embernek.

Valljuk meg bátran, az apai lét első hat hónapja arról szól, hogy taknyon csúszva próbálod meg a feleségeddel működtetni és egyben tartani azt a rendszert, amelyben éjszakai alvás helyett teljesen rendszertelenül időnként felébred egyikőtök (vagy mindketten) egy percre (vagy egy órára), és ez sosem tudható előre.

Azért ez fejbe rúg bármilyen bioritmust. De nagyobb gyereknél is kitolódik minden. Bármeddig vagy vizes trikóban, ha ennek az az ára, hogy a gyerek szárazban van. Tudsz ázott morzsákon és félbehagyott jéghideg ebédmaradékokon létezni hetekig. Tudsz fotoszintetizálni energiát a napból, és tudsz 20 órán át nem pisilni, ha cserébe a beteg gyereked végre alszik. Lényegében bármire képessé válsz, ha néha sziszegve vagy dideregve is.

4. A lényeges dolgok az életben

Apaként megtanultam régi/új szemszögből tanulmányozni a világot. Például a legegyszerűbb dolgok örömét, amit nem felejtettem el, csak a felnőtté válás közben mindig új és új szempontok szerint írtam: a fontossági listát. Hogy aztán szülőként megtapasztaljam a legelejétől, csak másképp.

A kisgyerek megmutatja, milyen a csiszolatlanul őszinte öröm, a konvenciók nélküli ösztönös érzelmi reakció, a csodálkozástól a kötődésig minden hihetetlenül tisztán látszik az arcán.

A kicsik semmit sem csinálnak félig. Tiszta erőből éhesek, tiszta erőből alszanak. Ahogy ők tudnak örülni valaminek vagy kötődni bármihez, ahogy ők képesek szeretni egy szivacsra rágott játékot vagy béna babát, az irigylésre méltó. Abból nagyon sokat tanultam, és a felnőtt szabályok szerint működő világban annyiszor segít egy-egy döntésnél. Mérlegelni, hogy mi igazán fontos. Hogy mi az, ami tényleg számít.

5. Felelősség

A kisbaba mértéktelen kiszolgáltatottsága automatikusan növeszti és tartja életben azt a felelősségérzetet, aminek a súlyát a kórházban érzed először végérvényesen, amikor a kezedbe adják. Onnantól megmásíthatatlanul örökre megváltozik az életed, és ez nem ijesztő, hanem a világ egyik legszebb híre. Ott kattan át az elképzelt, a tervezett, a megálmodott törődés, és a vele járó felelősség valósággá, szó szerint kézzelfoghatóvá, hiszen öleled örökre, nem adod soha többet. Tiéd.

Az a kis ember hozzád tartozik, és onnantól te jobban vigyázol magadra, figyelsz, hogy fitt legyél, figyelsz a gondolataidra, onnantól a személyiséged, életed gyakorlatilag transzformálódik egy előtte sosem próbált éles helyzetbe.

Átadsz szokásokat, tudást. Minta vagy. Mintája egy gyakorlatilag tiszta lapnak, amire a hozott tulajdonságok és képességek mellett te alakítasz ki, táplálsz, tanítasz, fejlesztesz egy egész világot egy másik ember számára. Az apaság egyik legfontosabb tulajdonsága: a felelősség. Enélkül azonnal kiüresedik az egész.

6. A tisztelet érzése

Ki merem jelenteni, hogy civilizált körökben egyáltalán nem kell azt magyarázni vagy indokolni, hogy miért emberfeletti, amit egy nő csinál egy gyerek kihordása, megszülése és felnevelése során.

Sőt, odáig is elmennék bátran, hogy egyenesen arcpirító szégyennek nevezzem, ha erről bármilyen körülmények között bizonykodni kell. Ahogy egy nő anyává válik, az önmagában olyan horderejű és minden szintű változást jelent az életében, amely minden tiszteletet megérdemel. Egy normálisan működő kapcsolatban az apában értelemszerűen kialakul egy ösztönös és hatalmas tisztelet a nő iránt, aki ezt az egészet vele és mellette végigcsinálja. Ez a tisztelet nem valami patetikusan látványos dolog, hanem annak a szeretetnek, törődésnek meg csapatszellemnek a része, ami egy gyerek körül jó esetben kialakul. Ez csak úgy nyilvánvalóan ott van. És általában kölcsönös is.

7. A kompromisszumra való képesség

A sokszor extrém körülmények nagy tűrőképességet igényelnek. Ha hajnali fél négykor harmadszor keltek mindannyian, baromi könnyű összekapni, ugyanígy egy tányér sorsán is tud marakodni két ember, aki a végletekig kimerült. Szülőként megtanul az ember elengedni és megbeszélni dolgokat, és megtanulja újra a türelem és a megállapodásra való törekvés képességét.

Szülőként csapatban dolgozva sem könnyű olykor, viszont együttműködés nélkül viszonylag gyorsan pokollá válik az élet.

És felelősség ide, felelősség oda, a hétköznapok nagy részében a viták tárgyai apróságok lesznek. Semmi közük a nagy dolgokhoz, de rosszul kezelve nagy kárt tudnak okozni. Egyszerűbb megtanulni megbeszélni ezeket, az a legtöbb esetet megoldja. 

Ahogy a társadalom a nőkre nyomást helyez az anyasággal kapcsolatban (vö. nem vagy igazi nő, ameddig nem szültél, ez az igazi dolgod stb.), úgy a férfiakra a karrier–pénz–státusz kapcsán helyez ugyanilyen pressziót. Ráadásul ennek nincs is egy megnyugtató végpontja, mert mindig csak több és nagyobb lesz az elvárások halmaza. Mégis, számomra egyedülálló módon volt egy pillanat ebben a tébolyban, amikor azt éreztem, hogy minden megvan.

Hogy nem kell semmi más a világon. Hogy készen vagyok. Hogy ennél nincs feljebb, tovább, hogy innentől nem kell „elérnem” semmit, mert elértem minden elérhető dolgok maximumát. És ez az a pillanat, amikor apává lettem.

Utóirat

Apának, szülőnek lenni nem kötelező, nem is való mindenkinek. Nem is lenne szabad azt sulykolni, hogy aki nem válik azzá, az nem komoly ember. Szülővé válni választás, és nagyon tisztelem azokat, akik felelős döntést hoznak azzal kapcsolatban, hogy ők ebből nem kérnek. Mennyi és mennyi embernek kellene ugyanezt a döntést hoznia, nem? Mennyivel több boldogságban, szeretetben, igazi törődésben felnevelt vigyorgós gyerek szaladgálna a világban, ha mindenki komolyan tudná venni mindazt, amivel jár, amit követel, amit elvár egy embertől az, hogy szülő legyen. Aki pedig azért válik apává, mert egy felelős, érett, higgadt döntést hozott, annak a boldogság, teljesség és egység sosem látott szintjét fogja jelenteni ez az állapot. Minden emberpróbáló, szélsőséges része ellenére is.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images

Doffek Gábor