-

Mert 2015 van. Ezt válaszolta a kanadai miniszterelnök arra a kérdésre, hogy miért van ennyi nő (és egyébként fogyatékossággal élő, bevándorló és őslakos) a kormányában. Einsteinnek igaza lehet. Az idő és a tér relatív, mert bár Kanadában most 2015 van, és egy feminista férfi a miniszterelnök, de Magyarországon még tombol a középkor. Dívik a vazallus rendszer, a nők alárendeltsége természetes, a gyerekeket meg egyszerűen nem is kell emberszámba venni.

Lehet persze férfias játéknak tekinteni a politikát. Lehet azt gondolni, hogy a nők legfőbb célja az életben, hogy unokákat szüljenek (és ezzel rögtön két generáció népesedéspolitikai elvárásait is kipipálják). Lehet azt gondolni hogy a feminizmus, a nemek közötti egyenlőség nem téma, és a nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés szükségszerű. Lehet.

Ahogy nekem is szabadságomban áll úgy dönteni, hogy lehet, hogy nem akarok olyan politikusokat látni ebben az országban, akik képtelenek árnyaltabban gondolkodni, mint egy Ablak Zsiráf képeskönyv.

A demokrácia ilyen. Lehet, hogy az én döntésem a szavazófülke magányában kevesebb lájkot hoz majd, mint egy pártrendezvény (biztosan így lesz), de akkor is lehetőségem van arra, hogy egy aprócska x jellel kifejezzem, mit gondolok:

  • hogy én a gyerekemet feministának nevelem – és nem azért, mert lány, és mert nem akarok unokákat terelgetni húsz év múlva, hanem azért, mert hiszek abban, hogy csak egy olyan világ lehet fenntartható, boldog és sikeres, amelyben mindenkinek ugyanolyan jogai és lehetőségei vannak;
  • hogy nevetségesnek tartom azt a rendszert, amelyikben politikusok akarják megmondani nekem, hogyan éljek és milyen döntéseket hozzak a saját életemről. Mert úgy hiszem, semmi keresnivalója a politikusoknak és a politikának a hálószobámban;
  • hogy megrémiszt, mennyire kevéssé használjuk ki azokat a képességeket, készségeket és tehetséget, ami a nőkben rejlik;
  • hogy dühít, mert még mindig megkérdőjelezhet az, hogy a világban a helyedet az szabja meg: mennyit tudsz, mire vagy képes, nem pedig az, hogy állva pisilsz-e vagy ülve;
  • hogy ledöbbenek azon, még mindig lehet szavazatokat nyerni azzal, ha valaki azt hirdeti: eleve elrendelt helyeik vannak a nőknek a világban, amiből nem ildomos kilépni.

És persze nem tudok nem felháborodni, hogy miért nem olvas egy picit utána annak a mi jó politikusunk, amiről beszél. Mert ha olvasgatna, akkor lehet, hogy megtudná:

Európában csak azokban az országokban sikerült megállítani a népességcsökkenést, ahol a nemek közötti egyenlőség a legjobban valósul meg.

Hogy nem a tűzhely versus munkahely a női élet legfőbb dilemmája (és a gyermekvállalás akadálya), hanem bizony annak az üvegplafonnak a lebontása, ami miatt a nők azt érzik, hogy a gyermekvállalással az a minimális esélyük is elvész önmaguk kiteljesítésére, ami egyébként még meglenne.

Hogy nem politikai kiáltványokra van szükség, hanem óvodákra, minőségi napközbeni ellátásra a gyerekek részére, az apák szerepének megerősítésére, gyerek- és családbarát munkahelyekre, a magánélet és munka egyensúlyára.

Hogy sok nőnek nem az a kérdés: vállalna-e gyereket (mert bizony vállalna, örömmel!), hanem az, hogy mennyire kiszámítható és pozitív az a (gazdasági, kulturális, jogi) környezet, amiben élnek. Ez – elismerem – több erőfeszítést igényel, és komplikáltabb üzenet, mint hogy a nőknek azért van vaginájuk, hogy szüljenek. Pont.

De ha azt akarjuk, hogy idén 2015-öt írjanak nálunk is, úgy, ahogy Kanadában, akkor talán érdemes lenne ebbe az irányba (is) erőfeszítéseket tenni. A magam részéről például ezek után biztosan felveszem a karácsonyi kívánságlistámra:

Kedves Jézuska, kérlek, hozz feminista politikusokat a parlamentbe!

dr. Gyurkó Szilvia

A fotó illusztráció. Forrás: flickr