-

Kezdjük az alapokkal. Mi is az a diszlexia?

Maryanne Wolf, Los Angeles-i fejlesztőpedagógus, a diszlexia hónapjához kapcsolódó interjújában először is azt emeli ki, hogy

a diszlexia nem betegség, és nem kellene összeomlani amikor meghalljuk, hogy a gyerekünk érintett.

„A diszlexia egyszerűen azt jelenti, hogy az agy másképpen működik, és ezért másmilyen oktatási, tanítási módszereket kell alkalmazni. A diszlexia soha nem a gyerek hibája, viszont mindannyiunk felelőssége, hogy tanárként olyan módszereket válasszunk, melyek az ilyen gyerekeknél is hatékonyak”– mondja a szakember.

Wolf, aki maga is érintett szülő (a fia diszlexiás), kampányt indított azért, hogy egyetlen gyereket se érjen hátrányos megkülönböztetés a diszlexiája miatt. Wolf kampánya azt hirdeti: az emberi agy nem működik egységesen. Mindannyian máshogyan és másképpen tanulunk, értünk meg vagy sajátítunk el dolgokat. Azonban mire a gyerek iskolába kerül, a hagyományostól eltérő agyműködésűek már tele vannak frusztrációval, szorongással, és kínzó vágy gyötri őket, hogy rájöjjenek, mi a baj velük, miért mások.

Ezért fontos a felismerés

A diszlexiában érintett gyerekek lassan olvasnak, több hibát vétenek az írásban, és nehezebben értik meg az olvasott szöveget. Így aztán lemaradnak a többiektől, megkérdőjeleződik (és maguk is megkérdőjelezik) saját intelligenciájukat, képességieket. Utálni kezdik az iskolát, a házi feladatokat, a teljesítményért aggódó szülők a szabadidő terhére korrepetálásokat szerveznek, egyre inkább a hibák kerülnek előtérbe, több a kudarc, és egyre kevesebb az öröme a gyereknek a tanulásban.

Az ördögi körből azonban muszáj kilépni: a gyerek számára is fontos, hogy értse és tudja, miért nem mennek neki ezek a dolgok, illetve annak ellenére, mert ezen a területen másmilyen, mint a többiek, igenis lehet okos, ügyes, tehetséges.

A diszlexia felismerése (ha nem kapcsolódik hozzá megbélyegzés vagy kirekesztés) nagy segítség a gyermek számára, és így azt is elfogadja, hogy az ő agya különleges.

Nem rosszabb, hanem más

Ezért is lenne alkalmasabb a diszlexiára a „tanulási nehézség” kifejezés helyett a „tanulási különbözőség” használata. Minél többet tudunk ugyanis az olvasásról (tudományosan), annál jobban értjük, hogy diszlexia esetén hogyan működik az agy. Az emberi agyban ugyanis nincs „olvasási központ”, és nincsenek olvasási gének sem. Az egész emberi agy aktív, ha olvasunk.

Diszlexia esetén nagyon fontos, hogy időben felismerjük, és megfelelő támogatást adjunk a gyereknek – azokban az esetekben is, amikor a szülőnek nincs lehetősége, hogy maga finanszírozzon külön foglalkozásokat vagy programokat. A diszlexia ugyanis nem csupán azt jelenti, hogy a gyerek felmentést kap a nyelvtani számonkérések és az osztályzatok alól, hanem

speciális oktatási eszközök, módszerek használatára, és a gyerek önbecsülésének, magabiztosságának támogatására is szükség lenne. Ezt azonban sajnos a jelenlegi oktatási rendszerben csak nagyon kevesen kapják meg.

A tanítók, tanárok többsége nem tud mit kezdeni a diszlexiás gyerekkel, aki rossz helyesíró, nehezen tanul idegen nyelveket. És hiába teljesítenek remekül kémiából vagy matematikából, általában azt kapják meg, hogy ők egyszerűen nem elég okosak. Sokszor (jobb ötlet híján) logopédushoz küldik a gyereket, és nem merül fel, hogy nem a gyerek szorgalmával, képességeivel van a gond, hanem egyszerűen csak diszlexiás.

Ha tehát azt látjuk, hogy a gyerekünk nehezen olvas, betűt téveszt, vagy betűt hagy ki írásnál, olvasásnál, esetleg gondjai vannak a szövegértéssel, és csapnivaló a helyesírása, nem szabad megijedni. Helyette érdemes utánajárni, vajon nem az agya működik-e egy picit másképpen? És ha kiderül, hogy valóban diszlexiáról van szó, akkor először is nem túldramatizálni kell a helyzetet, hanem elfogadni. Aztán pedig a megfelelő támogatást és segítséget megadni neki.

dr. Gyurkó Szilvia