UPDATE1: Szerzői helyreigazítás

Az oktatási jogok biztosa a jelenleg hatályos szabályozás szerint sem független intézmény. Cikkem írásakor elkövettem azt a hibát, hogy nem ellenőriztem a rendeleti szintű szabályozást, ezért úgy tűnhet, mintha változásról lenne szó. Egy szakértői cikktől joggal várja el az olvasó az ellenőrzött, pontos információt, ezért mindenképpen szükséges a helyreigazítás. A biztos működésével kapcsolatban sok kérdést lehetne végiggondolni (például a függetlenség hiányát is, vagy azt, hogy miért épp ebben a formában – és így – született meg a módosítás), de ez egy másik cikk témája kell, hogy legyen.

Egy újabb salátatörvény, amiben egyszerre kapják az ívet a diszlexiás (tanulási nehézségekkel küzdő) gyerekek, a fogyatékossággal élők, és a tranzitzónákban élő kiskorúak... A célcsoportok különbözők, de a következmények azonosak: alapvető gyermeki jogok sérülnek. 

UPDATE2: Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa a HVG-nek azt nyilatkozta, megítélése szerint a sajátos nevelési igényű kategóriát nem érinti a törvénymódosítás, és szerinte a diszes (diszlexiások, diszgráfiások és diszkalkuliások) gyerekeket ebbe a kategóriába lehet sorolni. 

Ha szakmailag kell megítélni, mi történt a köznevelési törvénnyel, négy pontban le lehet írni:

1.
Az oktatási jogok biztosa elveszítette függetlenségét (mostantól gyakorlatilag egy minisztériumi intézmény lett), ráadásul alkottak számára egy olyan gumiszabályt, ami alapján bármikor megvonható tőle az eljárási jogosultság (hiszen nem járhat el olyan ügyben, amelyben tőle pártatlan magatartás tanúsítása nem elvárható). A rendszerváltás utáni Magyarország egyik oktatási vívmánya volt ez az intézmény, ami – bár eddig is szűk mozgástérrel rendelkezett,– ezek után erősen megkérdőjelezhető, hogyan fog tudni érdemi munkát végezni.

2.
A módosítással jogalapot teremtettek a tranzitzónában tartózkodó gyermekek számára ideiglenes nevelési-oktatási intézmény létrehozására. Itt nagyon bájosan fogalmaz a törvényi indoklás arról, hogy ez vélhetően olyan iskola lesz, ami „eltérhet a magyar köznevelési intézményekre vonatkozó előírásoktól”. Hogy ez konkrétan mit jelent? Egy gyermekjogi kötelezettség formális kipipálását (hiszen tanulhatnak majd azok a gyerekek, akik eleve jogellenesen és a nemzetközi kötelezettségvállalásokkal szembemenve élnek felnőttekkel együtt a tranzitzónákban), vagy azt, hogy speciális tantárgyakkal járulnak hozzá a súlyosan traumatizálódott gyerekek egészséges fejlődéséhez. Van egy tippem arra, hogy nem ez utóbbi fog történni.

3.
A fogyatékossággal élő gyerekekkel olyan szakemberek, tanárok is foglalkozhatnak, akik semmiféle felkészítést nem kaptak ennek a feladatnak az ellátására. Megszűnik a „gyógypedagógus-kényszer”.

4.
Megszűnik az osztályozás alóli mentessége azoknak a gyerekeknek, akik tanulási-, beilleszkedési- vagy magatartási problémával küzdenek. Ide tartozik a sajtóban korábban már elhíresült példa a diszlexiás gyerekeket ezután érő hátrányokról.

Ebben a kérdésben a  minisztérium most egy (látszólag) nagyon racionális döntést hozott: túl sok gyerek kap felmentést az osztályozás (minősítés) alól, különböző indokok miatt (tanulási nehézség, magatartási-, beilleszkedési probléma). Emiatt az iskolák nehezen tudják a jogi előírásokat teljesíteni (bizonyítványok kiadása, felvételik értékelése, stb.), és egyébként sem tudják biztosítani, hogy a tanulási nehézségekkel küzdő sok-sok gyerek megfelelő minőségű pedagógiai- és fejlesztési támogatást kapjon. Tehát kivették a gyerekek egy csoportját a „kedvezményezetti körből”, nem kell velük külön bajlódni majd (az osztályozás, felvételi, záróvizsga során), és így már a fejlesztőpedagógus- és gyógypedagógus-hiány sem akkora gond.

Tehát a megoldás: átminősíteni a problémát, majd utána annak megfelelően kevésbé képzett, eszközigényes (tehát olcsóbb megoldással) „megoldani” azt.

Ez a logika bármire alkalmazható. 2016-ban például a gyermekszegénység kapcsán már le is játszottunk egy ilyen kört. A „hátrányos helyzet”-nek változott meg a definíciója, emiatt kevesebben lettek az ilyen gyerekek, ezért a rájuk szabott szolgáltatások és támogatások rögtön jobb feltételekkel tudnak működni. Zseniális!

De miért kellene megállni az iskoláknál vagy a szociális ellátásoknál? Annyi helyzet van még, ahol ezt sikerrel lehetne alkalmazni. Tekintsük például mostantól a gerincferdülést „egyénileg választott alternatív testtartásnak”, így megszüntethető a „gyógytornász-kényszer” ezekben az esetekben.

Jelenleg ott tartunk, hogy  egy valódi felelősséget érző szülőben joggal merül fel a kérdés, vajon elengedheti-e a gyerekét iskolába? Biztos lehet-e benne, hogy ami reggel nyolc és délután négy között történik, az a gyerek érdekét szolgálja?

Ma az iskolai felvételi élet-halál harc. Bekerülni egy jó intézménybe, ma minden pénzt, időt, energiát, kapcsolati háló mozgatást, meg persze korrupciót megér a szülőknek. Miért? Mert ezek az iskolák igazából attól és azért jók, mert kivonják magukat a KLIK-NER tengelyből, és saját értékrendjük szerint elfogadó, megerősítő légkört teremtve dolgoznak (akkor is, ha „versenyistállóként” működnek).

Visszafelé haladunk az időben

A gyerekek egyéni képességeire és készségeire fókuszáló oktatás helyett sablonos keretek. Iskolai autonómia helyett központosítás. Partnerség helyett tanfelügyelők és hierarchikus irányítás. És akkor még nem is beszéltünk az évtizedes problémákról: a gyerekek és tanárok túlterheltségéről, az iskolai szegregációról, a borzasztóan  elavult alaptantervről, a szakmailag minősíthetetlen tankönyvekről...

A jogalkotás módja (valódi előkészítés, hatástanulmány, szakmai egyeztetés nélkül), és annak tartalma egyértelmű üzenetet hordoz: ha gyerek vagy, nem számítasz. Ha eltérsz az átlagostól, ha speciális figyelmet kérnél, akkor magadra maradtál. Ha felemeled a szavad a központi döntések ellen, akkor nemcsak hogy nem számítasz, de még jól meg is alázunk. Bármit megtehetünk.

Ez valami nagyon sötét, feudális kor, nem a XXI. század. Mert a világ most nem ott tart, hogy a fogyatékossággal élőktől és a nehézséggel küzdőktől elvesz, hanem – ahogy az UNESCO 2016. évi jelentése fogalmaz –:

„alapvetően újradefiniáljuk azt, hogy hogyan tekintünk az oktatásra. Mert ma az oktatási rendszernek, sokkal inkább, mint korábban bármikor, nagyon komoly felelőssége van abban, hogy a gyerekek jogaira és szükségleteire odafigyelve olyan készségeket, attitűdöket, viselkedést segítsen kialakulni, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy  fenntartható és mindannyiunk számára elérhető legyen egy jobb jövő”.

Na, hát, ettől kerültünk a héten még távolabb. Egy jobb jövőtől.

Dr. Gyurkó Szilvia

UPDATE3: Ahogy arról az Index beszámolt, Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa azt állítja, a diszesekre (diszlexiásokra, diszgráfiásokra és diszkalkuliásokra) nem vonatkozik a törvény, mivel ők a a sajátos nevelési igényű kategóriába tartoznak.