Január 30-án a Bundestag elfogadta azt a törvényt, amely lehetővé teszi a szülési szabadság kiterjesztését azokra a nőkre, akiknek várandóssága a 13. hét után megszakad. Korábban azok, akik a 24. hét előtt veszítették el magzatukat, vagy akiknek átsuhanó babája nem érte el az 500 grammos súlyt, csak az orvosuk jóindulatára számíthattak, ha betegszabadságra szerettek volna menni – ezen változtat most az új törvény.
A babavesztés nemcsak a testünkkel való viszonyunkat színezi át – ami megtelik szégyennel és bűntudattal –, hanem a szexuális életünkre és a párkapcsolatunkra is komoly hatással van, mégis nagyon keveset beszélünk róla.
Megválaszthatja-e egy nő, hogy milyen nemű orvos lássa el? Mindenképp át kell adni szövettani vizsgálatra, boncolásra a halott magzatot? Milyen típusú pszichés támogatásra lenne szüksége az intézmény részéről egy perinatális veszteséget átélő párnak? A terület szakértőit kérdezte Kőrizs Kata.
Akkor így is történhetett volna… de nem így lett. És ez így is teljesen rendben van most már.
Egy anya szívszorító írása elvesztett magzatától.
Egy elvesztett gyereket nemcsak az anya, hanem az apa is gyászol. De az apák még az anyáknál is sokkal kevesebb figyelmet és támogatást kapnak rendszerint.
Így is lehet(ne): egyedülálló kampányt indított Bécs városvezetése a korai vetélés tabujának ledöntésére
Még hogy a cukor az élet?! Beszéljünk az inzulinrezisztenciáról, mert sokkal többeket érint, mint ahányan tudnak róla.
Az utóbbi időben egyre többet beszélünk a vetélésről, a halva született vagy korán elhunyt kisbabákról. Ez nagyon fontos, mert az érintettek érzik: nincsenek egyedül. A következő lépés az lehet, hogy közösségként sajátítjuk el a gyászolók támogatásának lehető legjobb módjait.
Nagy adománya az életnek, hogy az ember nem tudja, mi vár rá. Sok mindent képesek vagyunk így kibírni, mindig azt gondolva, hogy ennél már nem lehet nehezebb.