„Most jólesik cinikusnak lenni, mert nem maradt másom a védekezésre” – írja Anna Eszter arról, hogy mára szinte hozzászokott ahhoz, hogy a kisebbségnek (tartozzunk akármelyikhez is) mindig van félnivalója.
Sokszor hallotta kicsi kora óta, hogy ő „más”, hogy „árva” (pedig nem is halt meg az anyja), hogy a „bolond nő lánya”. És épp ez a különbözéstudat, idegenség vezeti el oda, hogy elkezdjen főhajtás helyett körbenézni, hallgatás helyett kérdezni és egyre többször meg is kérdőjelezni dolgokat. Végül pedig maga mögött hagyni mindent, amit valaha ismert. Megnéztük A másik út (Unorthodox) című sorozatot.
„Nem bírom elhinni, hogy most haljak meg, mikor még nem is éltem. De azt mondják, ha csoda nem történik, hamarosan minket is elvisznek a lepecsételt kocsik a halálba. Vidéken már meg is tették. […] Ha ezt túléljük, az valóban egy isteni csoda volna, és mégis úgy érzem, túl fogom élni”. (Ecséri Lilla)
Az elhallgatás nem old meg semmit. Sőt!
„Anyám kún volt, az apám félig székely, félig román, vagy tán egészen az” …
„ (...) a keresztlevél sem életbiztosítás egy őrült hatalommal szemben.”
„Azt mondják, egy könyve mindenkinek van: megírhatja a saját vagy a családja életét, ez még nem boszorkányság, az íróság igazából a második kötettől kezdődik. Sándor Erzsi a második könyvben is a családját írja meg, sőt gyanús, hogy a harmadik, negyedik, sokadik kötetig kitart még a nyersanyag." Az Ünnepi Könyvhét egyik legérdekesebb kötetét ajánljuk nektek, menjetek el a dedikálásra is!
Rengeteg tényező hozzájárul ahhoz, hogyan határozod meg magad. Vajon mi történik akkor, ha ezek közül az egyik legfontosabbat hallgatják el előled a szüleid?
Tegnap napvilágot látott egy reprezentatív felmérés eredménye, amely szerint a magyar emberek nagyjából harmada valamennyire antiszemita. Erősen vagy mérsékelten. Szerzőnk, Kárpáti Judit nagyapját a holokauszt idején ölték meg. Így érezte magát, amikor a Medián kutatásának eredményeiről olvasott.