A báb nem vész el, csak átalakul – Ma van a bábszínház világnapja

–

A báb az egyik legősibb műfaj. Az első írásos emlékei Arisztotelészhez kötődnek, de egyes régészek szerint már a barlangrajzokon ábrázolt pálcikafigurák a bábok elődei lehettek. A bábszínház legfontosabb előzményének mindazonáltal a görög pantomimeseket tartják: ezek az előadások gyakran kommentáltak aktuális eseményeket és fogalmaztak meg valamiféle társadalomkritikát (ami egyébként újra kézzelfogható törekvés a modern bábművészetben, de erről majd kicsit később).

A bábokhoz fűződő misztikum sokáig nagyon erősen élt az emberekben: nem csoda, hiszen már az ókori Egyiptomban varázslásra használták őket, de később más vallási szertartások során is spirituális jelentőségük volt. A középkorban sokan féltek a báboktól, mert a fekete mágiával kapcsolták össze őket, így a vallás ebben az időben már inkább üldözte, mint pártolta a műfajt. Végül a reneszánsz hozott újra létjogosultságot számára. A bábszínház pedig azóta is élő művészeti ág, annak ellenére, hogy kultúrától függően sokféleképpen alakult.

Minden báb egyazon köpönyegből bújt elő

A Jászai Mari-díjas rendező és bábtörténész Balogh Géza A bábjáték Magyarországon című 2010-es könyvében úgy fogalmaz: a művészi bábjáték mint műfaji megnevezés azért született meg, hogy a hivatásos művészek magukat megkülönböztessék a vásári bábjátékosoktól. Ahogy azonban felhívja rá a figyelmet, ez a titulus nem volt indokolt és jogos, ugyanis inkább a származás, nem pedig a művészi érték alapján történt a válogatás. A szerző érdekes ellentmondást idéz fel: a vásári bábjáték érezhetően hatott a művészi törekvésekre, míg fordítva ez a hatás nem volt tapasztalható. „A művelt, kifinomult, magasan kvalifikált kolléga járt tanulni a magafaragta, iskolázatlan, szegény, lenézett, megvetett mutatványoshoz, aki zsigereiben és génjeiben hordozta mindazt, aminek elsajátításához kevés egy emberélet” – írta Balogh Géza.

A kötetéből az is kiderül, hogy az első Magyarország területén sikeres művészi bábszínháznak az Eszterházy-kastély marionett-előadásai tekinthetők. A 18. század második felében a fertődi kastélyban valódi szellemi központot hoztak létre, amelynek része volt Haydn, a zenekar első karmestere, és persze az 1773-ra elkészült marionettszínház is.

A híres zeneszerző állítólag maga is odavolt a műfajért, és a kismartoni házában saját marionettszínpadot birtokolt, amellyel szabadidejében lelkesen játszott.  

Sajnos a fertődi időszakból semmiféle tárgyi emlék nem maradt fenn, és elmúltával a művészi bábszínház 120 évre feledésbe merült hazánkban. A múlt századból aztán több jelentős személy emlékezetét őrzi a magyar bábtörténet, így Orbók Lóránd, Blattner Géza, Szokolay Béla vagy Rév István Árpád nevét. Végül többek között az ő munkájuknak is köszönhetően a 20. század közepén, 1949 szeptemberében megalakult az Állami Bábszínház, amely 1992-ben megkapta mai titulusát és Budapest Bábszínház néven működött tovább.

Az ínyencek műfaja lett a báb?

Gimesi Dóra, dramaturg, író, a Budapest Bábszínház irodalmi vezetője több mint 20 éve dolgozik a magyar bábműfaj közegében, így pontosan látja, mennyit változott a bábszínház megítélése az elmúlt két évtizedben: érezhetően sokkal szélesebb közönséghez jutnak el a bábelőadások. Míg a kétezres évek elején egy-egy felnőtt előadást átlagosan 6-7 alkalommal, legfeljebb 15-ször játszottak, addig ma több évadot is megélnek a felnőtt darabok. „Akkoriban az is nagy küzdelmet jelentett, hogy az ifjúsági előadásokra közönséget szerezzünk: nehezen győztük meg a középiskolai tanárokat a darabok létjogosultságáról a kamaszok körében. A nagy áttörést a Semmi című előadásunk hozta el. Érdekes, hogy míg régen a bábot a gyerekelőadásokkal azonosították, ma inkább az az érzés társul hozzá, hogy az ínyenc színházba járók műfaja” – mondja Gimesi Dóra.

A bábszínház gyerekelőadásokra való korlátozása egyébként az államosítás időszakában történt, ekkor ugyanis határozottan leosztották az intézményi szerepeket: a bábszínház az óvodás gyerekközönséget kapta, míg az iskolások az úttörőszínházak nézőterein foglalhattak helyet. Bár a ’60-as, ’70-es években is készültek felnőtt előadások, azzal inkább külföldön turnézott a társulat. Igaz, a legenda szerint a felnőtteknek szóló bábkabaré előadások előtt az Oktogonig állt a sor, a rendszerváltás után a bábszínház műfaját mégis újra kellett építeni. Ekkora a Magyar Televízió nagy bábfilmes korszaka is megerősítette azt a képet, hogy a báb kizárólag a gyerekműfaj kategóriájába tartozik.

Egy musical, ami hatással volt az egész világ bábművészetére

Érdekes, ha nemzetközi szinten körbenézünk, a többi volt szocialista országban nem volt jellemző ez a besorolás: a lengyelek vagy a csehek nem szoktak le a felnőtt darabok bábszínházas feldolgozásáról. Mára azonban nálunk is sokkal inkább elmosódtak a határok: a báb egy olyan színes és aktuális műfajnak számít világszerte, amely ezerféle módon képes kapcsolatot teremteni az eltérő korosztályok és a különböző művészeti ágak között.

Gimesi Dóra és kollégái természetesen figyelemmel követik a külföldi előadásokat, és inspirálódnak a kortárs bábszínház legújabb trendjeiből is: „A külföldi fesztiválokon mostanában nagyon népszerűek a szöveg nélküli előadások – akárcsak a csendes könyvek a könyvpiacon. Nyilván még könnyebb nyelv nélkül nemzetközi szinten érthető előadást létrehozni” – fejti ki a dramaturg.

Ahogy mondja: minden időszakban akadnak olyan vizuális megoldások, amelyek végigsöpörnek az egész világon. A londoni Nemzeti Színház War Horse című előadása például egy különleges, óriási lóbábbal dolgozik, amelyet hárman mozgatnak. Ez sokakat megihletett azóta: a Budapest Bábszínház nemrég bemutatott Peer Gynt című darabjában megjelenő szarvasbáb például nem titkoltan ebből az ötletből merített ihletet.

Az elmúlt években a táncművészet és a báb összekapcsolódása is fontos mérföldkövet jelentett a bábszínház életében: a világ egyik leghíresebb bábrendezője, Julie Taymor (aki egyébként a Frida című filmet is jegyzi) a londoni és New York-i Broadwayn máig sikerrel játszott Oroszlánkirály című musical rendezőjeként ugyanis nagyon izgalmas megoldást honosított meg a műfajban a bábok és a táncosok kapcsolatát tekintve.

„Tulajdonképpen az egész bábtechnika a táncos testére épült, ezzel pedig egy olyan látványos, meghatározó és legendás előadást hozott létre, amely hatással volt az egész világ bábművészetére” – mondja Gimesi Dóra.

A magyar bábművészet nemcsak a fővárosban, hanem sok vidéki, nagymúltú játszóhelyen is izgalmas előadásokat vonultat fel, amelyek szintén aktuálisak a technikákat, illetve a látásmódot illetően. „Az előbb említett tánc és báb kapcsolatot remekül példázza a debreceni Vojtina Bábszínház Sárkánykirály című előadása, amelyet az egyik legizgalmasabb kortárs magyar bábszínházi alkotó, Kovács Domokos rendezett. Itt ráadásul a téma is nagyon mai: a másság elfogadásáról szól, illetve egy fiúról, aki valójában egy sárkány, és valahogyan elő kell csalogatni belőle az embert” – idézi fel a Budapest Bábszínház irodalmi vezetője. Hozzáteszi: a bábot és a zenés színházat csodálatosan ötvözi még az egri Harlekin Bábszínház Padlás című előadása, amelyben a szellemeket marionettekkel jelenítik meg, és fentről mozgatják, miközben az emberszereplők élő színészek. A crossover műfajok kapcsán emellett Gimesi Dóra fontos hazai példaként ajánlja a kecskeméti Ciróka Bábszínház Atanáz, a lámpaláz című különleges, tanító jellegű előadását. Ezt Varsányi Péter írta és rendezte. Itt miközben a szereplők egy történetet mesélnek el a nézőknek, a gyerekek tippeket is kaphatnak a lámpaláz leküzdésére.

Amikor a legmodernebb technika a legősibb gyökerekkel párosul

A bábszínház ma már nemcsak a műfajokat ötvözi, hanem a modern technikát is bátran beemeli a színpadra, az egyik leghagyományosabb és legősibb műfaj keretei közé. A Budapest Bábszínház Ponttól Pontig című (szöveg nélküli) előadása például a klasszikus marionettől kezdve felvonultat több bábtechnikát, mígnem elér a programozható robotokig, amelyeket a színészek távolról, telefon segítségével mozgatnak. „A bábművészet egyik legfontosabb feladata jelenleg annak felismerése, hogy a modern technikából mi használható és mi érvényes a műfajunkban. Meg kell érteni, melyik előadásokban van helye ennek. Ahol pedig megleljük, ott ugyanúgy hozzá tud segíteni a csoda létrejöttéhez, mint egy tradicionálisabb eszköz” – mondja Gimesi Dóra.

Az említett darab egyik legkedvesebb momentuma számára egyébként éppen a robotgolyókhoz köthető. „A színpadon jelen van sok-sok golyó, aztán megérkezik egy robotgolyó, aki egyedül is tud mozogni. Egy olyan tömegben, ahol viszont rajta kívül mindenki csak egyhelyben képes állni, ő láthatóan magányos. Később újabb robotgolyók jönnek, amelyeknek a mozgással személyiségük rajzolódik ki: akadnak, akik tökéletesen lemásolják más robotgolyók viselkedését. Ezt az egyformaságot például nem lehetne ilyen hatásosan érzékeltetni, ha ember mozgatná őket” – meséli a dramaturg a jelenetről, amely pontosan rávilágít, mit jelent a tömeg után menni, vagy épp a közösségen belül kapcsolódni.

A bábművészet tehát a klasszikus és a modern keveredésének igazán élő és jól használható terepe. Az új bemutató, amely Ibsen Peer Gynt című művét dolgozza fel, bár 1867-ben íródott történet egy önmaga nagyságát hajszoló emberről, a filozófiai töltete mégis hátborzongatóan egybecseng a mai világunkkal. Ahogy Gimesi Dóra mondja: „Egyik oldalról nézve egy csodálatos tehetség, aki minden mesét érdekesen tud mesélni. Másik oldalról egy hazug férfi, aki nem képes megélni az emberi kapcsolatait. Összhangban van a bábműfajjal, ahogy a főszereplő a valóság és a képzelet határmezsgyéjén jár.”

Emellett pedig a két világ közt zajló egyensúlyozás párhuzamba vonható a mai világgal, ahol mindenkinek több arca van: egy valós és egy online felépített személyiség.

A báb mára gyerek- és felnőttműfajként is pontosan azt töltheti be, amit egykor az ókori Görögországban a pantomim jelentett: az aktuális világunkról mesél kritikával és érzelmekkel, miközben valós lenyomatot hagy a jelenünkről az utókor számára.

Széles-Horváth Anna