A bábszínház nem csak a gyerekeké! – Mit adott a múltban az embereknek, és mit ad ma nekünk?

–

Both Gabi/WMN: Miért gondoljuk manapság inkább a gyerekek műfajának a bábszínházat, és hogy volt ez régebben?

Gimesi Dóra: Felnőtt bábszínház mindig is létezett, a műfaj évezredes történetében épp a gyerekeknek szóló előadások hangsúlyossá válása számít viszonylag új fejezetnek. Gondoljunk csak a klasszikus japán bunraku-előadásokra, a négy-öt órán át tartó távol-keleti árnyjátékos produkciókra, vagy akár a barokk báboperákra: egyiknek sem elsődleges célközönsége a gyerek.

A gyerekek és felnőttek bábszínháza a XX. században vált ketté.

Miközben az avantgárd bábszínház az előadóművészet egyik legkorszerűbb megnyilatkozása volt, megjelentek a kifejezetten gyerekeket megcélzó mese-feldolgozások is. Magyarországon talán az államosításhoz köthető a leglátványosabb változás: ekkor jött létre szovjet mintára az Állami Bábszínház, ahol már – tematikai, esztétikai, sőt bábtechnikai szempontból is – élesen elkülönültek a felnőtteknek és a gyerekeknek szóló előadások, és egyértelműen utóbbiak adták a Bábszínház repertoárjának gerincét. A felnőtteknek először bábkabarékat, később zeneművekre épülő művészbábszínházi előadásokat játszottak, illetve ritkán, kísérleti jelleggel műsorra kerülhetett Beckett, Ionesco vagy Mrożek is – ám ezek az előadások hangsúlyosan egy vékony, ínyenc rétegnek, illetve a külföldi fesztiválok közönségének készültek. Ezzel szemben a gyerekek az óvodai, iskolai csoportokkal rendszeresen látogatták a bábszínházat, a televízióban sikerrel futottak az olyan bábfilmek, mint a Mazsola és Tádé vagy a Futrinka utca –

a bábműfaj egyre inkább a gyerekeké lett, miközben a felnőtt előadások nem tűntek el, csak sokkal kevesebb lett belőlük és sokkal szűkebb rétegnek szóltak.

Ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy ez nem világméretű jelenség: például Lengyelországban nem történt meg ez a hangsúlyeltolódás, ott a felnőtteknek szóló bábszínház mindvégig népszerű és jelentős maradt.

Kuthy Ágnes: 

A bábjáték az emberi szellemnek valószínűleg egyik legősibb megnyilatkozása, egyidős az emberi kultúra első kezdeményeivel, hasonlóan a tánchoz és az énekhez.

Kezdetben a báb emberfeletti lények, istenek, halottak mágikus ábrázolása, a természeti vallások varázsló eszköze. Majd amikor a báb isteni voltát, kisugárzó erejét már senki sem félte, és az addig mozdulatlan bábot megmozdították, akkor vált a misztériumok kultikus kellékévé. Amíg a mágikus funkcióban a báb az azonosság kifejezése szolgált, addig a kultikusban jelkép lett belőle. A későbbi korokban a kultikus szerepet átvette a szórakoztatás. A népi alakoskodások, álarcos mulatságok, vásári mutatványosok profán mulattató eszköze lett. Idővel arisztokrata szalonok szellemes játékszere.

A XX. század elejétől eredeti funkcióját részben elveszítve új funkciót kapott: a gyermeknevelés pedagógiai kisegítő, módszertani eszközeként tűnt fel.

Ezzel párhuzamosan azonban a bábművészetbe is begyűrűztek a színházat gyökerestől átformáló modernista törekvések. És a bábjáték ezzel remélhetőleg visszakapja majd az eredeti autonómiáját.

B. G./WMN: Változott-e mostanában ez a tendencia, ha igen, miért, ha nem, miért nem?

G. D.: Én úgy érzem, folyamatosan változik, bár az még mindig igaz, hogy felnőtteknek szóló bábelőadást Magyarországon inkább színházi ínyencek látogatnak. Egy kicsit olyan ez, mint a kortárs tánc, nem biztos, hogy valaha tömegszórakoztató műfajjá válik, de ez talán nem is baj. Ugyanakkor azt tapasztaljuk, hogy a Budapest Bábszínház felnőtt előadásai egyre nagyobb szériákat érnek meg: a Szikszai Rémusz által rendezett Vihar például folyamatosan telt házakkal ment a járvány előtt.

Nagyon fontos, hogy egyre több független bábelőadás születik talált terekben vagy alternatív játszóhelyeken, és remek, hogy például a Trafó időről időre a repertoárjára emel egy-egy ilyen produkciót. 

Az időnk rövid története is így született, és rengeteg olyan nézőhöz is eljutott, akik nem járnak például a Budapest Bábszínházba. Ők nem elsősorban bábelőadásra váltottak jegyet, hanem meg akarták nézni, mit kínál épp a – minőségre és innovációra mindig garanciát jelentő – Trafó. Aztán rácsodálkoztak a műfajra, ajánlani kezdték az előadást a barátaiknak, így kialakult egy olyan „rajongói kör”, akik új játszóhelyünkre, a B32 Galéria és Kultúrtérbe is követték az előadást.

B. G./WMN: Mit lehet tenni azért, hogy minél szélesebb rétegben elterjedjen a bábszínház műfaja a felnőttek körében is?

G. D.: Szerencsére egyre jobb a műfaj sajtója, ez például nagyon fontos ahhoz, hogy újra a köztudatba lehessen emelni a felnőtt bábszínházat. A másik kulcsnak én az ifjúsági előadásokat látom:

ha a bábszínházba rendszeresen járó óvodás és kisiskolás közönséget felső tagozatban és középiskolában sem „engedjük el”, akkor nagyobb eséllyel lesznek felnőttként is bábszínházi nézők.

A Budapest Bábszínház repertoárjának tervezésénél mindig fontos szempont, hogy minden korosztálynak kínáljunk jó előadásokat. A legproblematikusabb korosztály a 11–14 éves kiskamaszoké, náluk merül fel leginkább, hogy bábszínházba járni dedós dolog, de amikor megnézik, mondjuk, a Gengszter nagyit, és ez azonnal megváltozik. A színházunk életében nagy mérföldkő volt a Semmi című, középiskolásoknak szóló produkció, amely 2013 óta folyamatosan műsoron van – itt, azt hiszem, a szájhagyomány is nagy szerepet játszott a sikerben.

K. Á.: Erre van egy rövid és egy hosszabb válaszom is. A rövid: Legyen egy revelatív bábelőadás-ötleted és alkotógárdád, és álljon mögötted egy olyan menedzsment és stratégia, mint  a Cirque du Soleil mögött.

Komolyra fordítva a szót: Vannak országok, amelyek a felnőtt közönséget megszólító bábelőadások tekintetében komoly hagyománnyal rendelkeznek, a nagykorúak bábszínház látogatása természetes dolog. Ezen közönségréteg meghódítása érdekében a hazai bábszínházak évtizedeken keresztül, egy-egy előadás erejéig kísérletet tettek és tesznek mind a mai napig.

A Ciróka Bábszínházban három útvonalon próbálkozunk a felnőtt nézők megszólítására:

A gyermekelőadásokat felnőttek is látogatják. A szülők, pedagógusok jelen vannak mint kísérők. Előadásaink kevés kivétellel olyan réteget is tartalmaznak, amelyek a felnőtt nézőkhöz szólnak, ez a családi előadások sikerének egyik alapja.

Bábszínházunk Pestiek a Budai utczában! címmel tizenhét évvel ezelőtt sorozatot indított. Szándékunk kettős volt: ismerjék meg színházunkat azok is, akik gyerekelőadásainkat nem látogatják, illetve azzal a reménnyel, hogy ugyanez a közönség a későbbiekben felnőtteknek szóló bábelőadásokra is nyitott lesz. Az első évadokban ismert színházi alkotóművészek produkcióit tűztük műsorra, annak érdekében, hogy bevonzzuk a felnőtt közönséget. Itt volt többek között Presser Gábor, Mácsai Pál, Pintér Béla Társulata, a Baltazár Színház.

Végül megvalósult az eredeti elképzelés, és az ország legizgalmasabb előadásai szerepeltek havonta egy alkalommal a Ciróka színpadán. Az előadásokat beszélgetés követte, ahol a nézők kíváncsian faggatták az alkotókat. Szándékunk élményt kínálni, és egyúttal ráébreszteni a nézőt a műfajban rejlő kivételes lehetőségekre

A felnőttek után a középiskolások megnyerését tűztük ki célul:

Ezt a korosztályt első alkalommal Tabutémák a színpadon címmel egy olyan sorozatra invitáltuk, amelyet ugyancsak meghívott előadásokból állítottunk össze. A megvitatatott témák között tanár-diák konfliktus, idegengyűlölet, drogozás, fiatalkori öngyilkosság és a virtuális világ szerepelt. Az előadásokat minden alkalommal feldolgozó foglalkozás követte, amely a látottak megvitatására adott lehetőséget a diákok aktív részvételével.

Az előadásokkal olyan közönséget sikerült megszólítanunk, akiknek a látószögében bábszínházunk mindezidáig nem szerepelt. A sorozat felkeltette a pedagógusok és a diákok érdeklődését, ezzel pedig már biztosítva volt a rá következő évben bemutatásra kerülő első tantermi előadásunk közönsége. Sok kérdést feltettünk. „Mitől függ, hogyan ítélünk meg embereket, helyzeteket? Min múlik, hogy valamit elhiszünk-e, vagy sem? Mi befolyásolja a valóságérzékelésünket?” A témák megvitatása izgalmas beszélgetéseket eredményezett, ennek köszönhetően ez a korosztály is visszatérő látogatója színházunknak. Az előadásokat székhelyünkön és iskolákban egyaránt játsszuk.

B. G./WMN: Mennyire befolyásolja egy bábelőadás sikerét az, hogy milyen technikával dolgoznak a színpadon? Engem lenyűgözött pár éve a Bitódalok című előadás. Főként az összművészeti hatása, az volt az érzésem, hogy sokkal komplexebb színházi élményt kaptam a bábok használatától, mint egy „sima” színházban.

G. D.: Szerintem a bábszínházi előadás hatásmechanizmusának egyik legfontosabb eleme, hogy a báb (tehát egy élettelen lény) megmozdítása, életre keltése mindig valamennyire misztikus.

Olyan ősi tudást sűrít magába a teremtésről, a sorsról, a szabad akaratról vagy éppen a függésről, amelyek az emberi lét, a filozófia, az antropológia vagy a teológia legfontosabb, mindig újratárgyalható és újratárgyalandó kérdései. A bábos teremtőként, alkotóként, mozgatóként való jelenléte, a bábhoz, a teremtett lényhez való viszonya különösen erős drámai hatást válthat ki, hiszen a lét legnagyobb kérdéseit képezi le kicsiben.

Nagyon sokféle bábtechnikát ismerünk és használunk, és egy előadás létrehozásakor mindig aszerint választunk egy vagy több technikát, ami az adott történet elmeséléséhez a legmegfelelőbb.

Például Az ember tragédiája első jeleneteiben Ádám és Éva marionettbábként szerepel: zsinórjaikkal felülről mozgatják őket a transzcendens erők, és ezt a függő létet a technikájuk is kifejezi. Hogy a sikert mennyiben befolyásolja a technikaválasztás, azt nem tudom, de az egészen biztos, hogy más és más hatást lehet kiváltani a különböző technikákkal. Én például nagyon szeretek azzal játszani, amikor a látható mozgató és a báb közötti viszony egy sajátos, a primer történet fölött-mellett húzódó, másik narratívát is ad az előadásnak. Például az, hogy Az időnk rövid történében szereplő öreg bábszereplőket fiatal színészek mozgatják, akik értelmezhetők az öregek fiatal, múltbeli énjeként, de a lelkük megmaradt fiatalságaként is.

A bábszínházi stilizáció lehetőséget ad arra, hogy egy-egy megoldást többféleképp értelmezzen a néző – szerintem ez nagyon erősen befolyásolja a hatást, a befogadást.

A Bitódalok épp azért hatott olyan erősen, mert a halott, akasztott embereket formázó bábok nem csupán bizarr módon új életre keltek a Morgenstern-versekre épülő előadásban, de a testrészeik is külön életet éltek: két csontos kézből így lehetett szárny, két lábból meg ökörszarv. A groteszk humor nagyon jól áll a bábművészetnek, és ez az állandó változékonyság, a színpadi jelek és jelképek megalkotása és folytonos újraértelmezése, kifordítása, kinevetése is nagyon jellegzetesen „bábos” dolog.

K. Á.: A siker nem a technika kiválasztásán, hanem a rendezőnek és a tervezőnek a bábszínházról való gondolkodásmódján múlik. Először azt fontos megérteni, hogy a báb formájában is, mozgásában is szimbolikus áttételekkel dolgozik. A bábnál egyetlen olyan kifejezésbeli nüansz sem áll rendelkezésére, melyet egy színész a játékával sugallni képes. Például nincs mimikája, ezért hosszasan beszéltetni egy bábot felesleges.

A báb mást tud, mint egy élő színész. A bábra például nem hat a gravitáció. Összemegy és megnő. Testrészeit elveszítheti vagy összecserélheti. Megduplázódik. A báb ettől alkalmas például arra, hogy magára vegye és kifejezze az emberen belüli érzéseket, gondolatokat, megjelenítse azt, aminek kifejezésében az élő embert megakadályozzák testének korlátai.

Elmesélem életem egyik megrendítőbb bábszínházi pillanatát, amelyet Frank Soehnle egy auschwitzi emléket felidéző jelenetben mutatott meg. Talán ezen a jeleneten keresztül jobban megérthető a bábszínház esszenciája. Egy régi kofferből lassan emelkedik ki egy csonttá aszott, rozoga, szakadt ruhás, kopasz beesett arcú figura.

A doboz homokkal van tele, mely eleinte a bábot is elfedte, s ahogy lassan emelkedett ki belőle, homok hullott a testéről, pergett le a karjairól. Amikor kiegyenesedve megállt a teli doboz felett, a báb felemelte a fejét, és körbenézett maga körül. Majd hirtelen előrebukott a feje, s a szeméből, mint egy ár, folyni kezdett a homok, hosszan ömlött vissza a dobozba. A mulandósággal való vizuális költemény állt a jelenet középpontjában. Ez a kifejezésmód azon alapszik, amit konkretizálni nem tudunk, csak tapasztalni, érzékelni, így válik legerősebben élményszerűvé. 

B. G./WMN: Milyen eseményekkel lehetne felhívni a szélesebb nagyközönség figyelmét is arra, hogy a báb mennyire élő, felnőtteknek szóló műfaj? (A BÁBU Fesztivál most elsősorban talán még a szakmának szól, de vannak-e tervben hasonló kezdeményezések?)

G. D.: A Budapest Bábszínházban kitaláltunk egy olyan bérletkonstrukciót, amelynek minden előadása egy-egy független, felnőtteknek szóló előadás lesz. Ez idén a lezárás miatt nem indulhatott el, de jövőre mindenképpen szeretnénk megvalósítani. Kifejezetten olyan előadásokat válogattunk, amelyek formájukat vagy témaválasztásukat tekintve innovatívak, a kortárs bábművészet legújabb, legvagányabb újtait mutatják be.

Egy ilyen produkciót most felvételről is látni lehet a Bábszínház online műsorában, ez az eredetileg SZFE-s vizsgaelőadásként készült Anima. (Amit egyébként a bábszínházi világnap alkalmából március 21-én ingyenesen meg lehet nézni a Bábszínház YouTube-csatornáján). 

Fontos esemény a BÁBU Fesztivál, amely legutóbb nagyon izgalmas nemzetközi fellépőkkel egészült ki. Hosszú távon természetesen az a cél, hogy a nagyközönség ingerküszöbét is elérje, ha a világ legizgalmasabb, legmenőbb bábosai Budapestre jönnek.

K. Á.: Hogy mi lenne a legjobb recept és stratégia, azt nem tudom megmondani. Nálunk, a Cirókában van egy felnőtt sorozat, amely elsősorban azt a közönségréteget szólítja meg, akik sokféle színházi formára nyitottak. Az átlagközönség, sőt még azok is, akik egyébként nem járnak színházba, nálunk a múzeumok éjszakáján van jelen. Ezen az estén úgy állítjuk össze a programot, hogy tevékenységünknek a lehető legszélesebb skáláját kapja a közönség.

Hihetetlen élmény figyelni, ki mindenki érkezik hozzánk. Különböző korú és társadalmi helyzetű emberek ülnek a nézőtéren, és élvezik az előadást. Ilyen lehetett régen a népszínház. Sokan első alkalommal járnak nálunk, és rácsodálkoznak színházunkra, a bábműfaj lehetőségeire.

Ezen kívül, amire szintén volt már példa, hogy együttműködés keretében a bábszínházi műfaj átlátogat egy rokon területre. A Kecskeméti Szimfonikus Zenekarral 2014-ben készítettünk egy különleges produkciót. Muszorgszkij Egy kiállítás képei zongoraciklusa és Ravel nagyzenekari átirata a Tavaszi Fesztivál nyitányaként rendhagyó formában, bábok segítségével kelt új életre Hoffer Károly rendezésében. Ez alkalommal a komolyzene kedvelőit kápráztattuk el a műfajban rejlő kivételes lehetőségekkel. Úgy gondolom, minél több helyen vagyunk jelen, annál inkább megismernek bennünket azok is, akiknek a bábszínház nincs a látószögükben.

Végezetül engedd meg, hogy egy olyan verssel zárjam a megemlékezést, amely az eddig fellelhető legősibb megmaradt gondolat a bábról, és arról a viszonyról, ami a bábot az emberhez fűzi. Ezt a verset Hsünag Csung írta 620 körül:

„Fából vésett vén bölcs mozdul,

Kit zsinór feszít:

Lószőr hajú, tyúkbőr arcú

Élet születik.

Ám, ha véget ér a játék, zsinórja lazul,

Szálkás teste összeomlik, s a földre borul.

Aztán nem mozdul semmi már,

S élete, akár az emberé,

Álomként szökve száll.”

Both Gabi

Kiemelt kép: Jelenet Az időnk rövid története című előadásból – Forrás: Éder Vera/Budapest Bábszínház