Miért szégyelljük még mindig a testünket? – A „beach body” szorongás okai és ellenszere

–

Miközben a „strandtest” minden nyáron újra aktuálissá váló kérdésén gondolkodom, elkezdem győzködni magam, hogy biztosan jobb a helyzet ma, mint pár évvel ezelőtt. Hiszen soha nem tapasztalt mértékben olvashatunk az önismeretről, önelfogadásról, szakembereket hallgathatunk, konzultálhatunk velük. Be kell látnom: az optimizmusom valójában naivitás. A statisztikák, a számok, a tornaközösségekben szívüket kitáró nők vallomásai ugyanis teljesen más képet mutatnak.

„Az utóbbi évtizedekben általánosságban negatívabban nyilatkoznak az emberek a saját testükről. Kutatások alapján a vizsgált felnőtt személyek csak 39 százaléka elégedett magával, a nők körében pedig gyakoribb az elégedetlenség” – mondja Geist Klára, pszichológus.

Hozzáteszi: a legnagyobb változást az jelenti, hogy a korábbi évtizedekben a kutatók arra jutottak, a kor előrehaladtával a nőknek fontosabbá vált testük egészsége, harmonikus működése, mint a tökéletes idomok.

Ezzel szemben ma inkább a fiatalos megjelenés kerül előtérbe: ami nem feltétlenül lenne baj, ha nem az egészség rovására menne. Utóbbi azonban gyakori jelenség, és egyszerre jelenti a drasztikus diétákat, beavatkozásokat, vagy akár a folytonos önmarcangolást.

„A tökéletesség keresése az éretlenség jele”

A szakember szerint a másik egyre inkább teret kapó probléma, az önértékelési eltérés, amely a mai világ sajátosságai miatt túl sok felesleges önbírálatot hozhat magával. „Minél távolabb esik egymástól a vélt és valóságos énképünk, illetve minél irreálisabb a választott ideál, annál nehezebb egészséges elvárásokat megfogalmazni magunk felé. Gyakran találkozom azzal, hogy fiatal nők tényként kezelik, hogy párválasztásnál biztosan a vékonyabb részesül előnyben” – mondja Geist Klára.

Hozzáteszi: nyilván számít a vonzalom, az első benyomás. Mégis nem véletlen, hogy több kliens említi, olyan valakivel alakult ki kapcsolódás, olyan személybe lett szerelmes, aki egyébként nem az „ideálja". „A fizikai megjelenés csak egy tényező abból a komplexitásból, ami a kapcsolódást erősíti. A partnerünk számára nem tökéletesnek, hanem különlegesnek kell lenni. A tökéletesség hajszolása az éretlenség jele. Aki nem képes a másikhoz több dimenzióban kapcsolódni, annak lesz a vélt testi tökéletesség az iránytű” – hangsúlyozza a pszichológus.

Miért nem segítenek az észérvek, ha mindannyian értjük az igazságot?

A fentiket nők tömegei értik, vallják. Mégsem tudják észérvekkel meggyőzni önmagukat, amikor a tükör előtt állnak.

De vajon mióta ennyire nagy a nyomás rajtunk a beachbodyt illetően? Amikor Kádár-Papp Nórával, a Gyerünk, anyukám! alapítójával beszélgetni kezdünk, mindketten arra jutunk: a gyerekkorunkból, anyukáink és a minket körülvevő felnőtt nők kapcsán egyáltalán nem őrzünk strandon való feszengéshez kapcsolódó emlékeket.

Nóra edzőként viszont éppen azt tapasztalja, amit az idézett számok is mutatnak: a helyzet nem javul, sőt, évről évre nagyobb a szorongás. „Hiába közhely, de ömlik ránk a sok tartalom a tökéletességről – a »no make-up, no retus« képeken és videókon mégis csak akad egy kis smink vagy korrekció. Miközben még mindig sok mindent a női testtel adnak el, ami – a reklámok alapján legalábbis – egyféleképpen nézhet ki. Ez az ideál pedig a saját testünkkel való problémáinkat nagyítja fel.

A nők többsége tényleg azt érzi, hogy amikor levetkőzik a strandon és elsétál a vízig, mindenki az ő „hibáit” bámulja” – mondja Nóri, aki a közössége felületén rengeteg vallomással találkozik a téma kapcsán.

A Gyerünk, anyukám! edzője úgy véli, a legtöbben a gyerekkorukból hoznak olyan bántó mondatokat, amelyek máig dolgoznak bennük. Nóra maga is fel tudja idézni tornász múltjából, milyen hosszú távú szorongást okozott benne az edzője megjegyzése: „úgy nézel ki, mint egy krumpliszsák”. Ha ma visszanézi a képeket, pontosan látja: éppen olyan vékony volt, mint a társai. Ennek ellenére a testnevelés tanári szakon is végig úgy tekintett magára, hogy bizonyára ő a duci a csoportban.

Felesleges ragaszkodni az objektív mérőszámokhoz

A hasonló gyerekkori emlékek mellett a várandós és kisbabás időszak alatt történő változás is sokakban kétségeket ébreszt, hiszen ekkor az ember nem tudja irányítani a teste alakulását. Kádár-Papp Nóra szerint nagyon sokat segíthet a szorongás oldásában, ha akár csak néhány mondatban is, de beszélünk arról, mit érzünk éppen. „Amikor kiérünk a strandra és összeröhögünk a barátnőinkkel, vagy csak kimondjuk, hogy »Egy éve nem volt rajtam bikini. Elég kellemetlenül érzem magam.« Már ez rengeteget tud segíteni.”

Nóra több konkrét tippel is szolgál, hogyan csökkentsük a „beachbody” miatt érzett szorongást magunkban. „Az első és legfontosabb, hogy kényelmes fürdőruhát vegyünk. Ne nézzük a méretet, csak vigyünk be többet abból, ami tetszik. Nagyon bele tudunk feszülni az objektív mérőszámokba, pedig felesleges. Látjuk, mi áll jól, érezzük, mi komfortos. Nem kell egy számmal kisebbet venni, csak mert az jobban hangzik” – figyelmeztet. Emellett természetesen a sportolást is jó szívvel ajánlja, de nem a tökéletes testért kell küzdeni, mondja.

„Ha valaki egyébként nem sportol, annak is érdemes elkezdeni kicsit mozogni a strandszezon előtt. Teljesen más érzés, ha az ember tesz magáért, az egészségért: az önbizalom jobban öltöztet, mint a legmenőbb fürdőruha” – mondja.

Segíthet a jó közösség és a minél előbb megkezdett „örömsport”

A közösség ereje pedig nem csak a strandon segít, bár tény, oda is könnyebb elindulni jó társaságban. A női barátságok, csapatok kapcsán gyakran kerül elő a rivalizálás kérdése, a pszichológus szerint azonban a valóban jól működő női közösségek nem versengenek. Hanem szeretik egymást. „Biztonságos környezetben, ha nem tanulható is újra, de legalább megtapasztalható a jól érzem magam a bőrömben élménye. Jó esetben a szerethetőség érzését a családunkból hozzuk, de ha nincs vagy túl kevés hasonló élményünk van, mindenképp érdemes kortárs közösségben újrahuzalozni ezeket a tapasztalatokat” – erősít rá az elmondottakra Geist Klára. Hozzáteszi: a mozgásra épülő közösségekben jól elsajátítható a szorongásmentes sportolás és önfejlesztés képessége is.  

Kádár-Papp Nóra utóbbit szintén nagyon fontosnak tartja: a nehézségek ugyanis közel sem az irracionális ideálok hatásában merülnek ki. A probléma jóval sokrétűbb, és onnan is eredhet, hogy gyerekkorban nehéz olyan egyesületet találni, ahol heti néhányszor az örömért lehet sportolni és nem feltétel a versenyzés.

Valószínűleg sokkal több felnőtt számára lenne természetes a rendszeres sport, ha már kiskortól élvezhetnék a mozgást többféle alkatú, képességű társ között. A Gyerünk anyukám! közösség valószínűleg éppen amiatt duzzadt hatalmasra az évek alatt, mert ezt a fajta tapasztalást is megadja. „Sok olyan üzenet, komment érkezik, hogy idén végre nem strandkendőben mentem be a vízbe, vagy a tankiniből bikinire váltottam. Az egyik évben indítottunk egy kezdeményezést is, ahol a csoportban a strandos fotóikat posztolhatták a tagok. Nemcsak a mozgás, hanem a közösség ereje is felszabadította a nőket. És persze az is, hogy végre látták: a valóságban tényleg mindenféle test létezik. Ez pedig így szép” – mondja Nóra.

A lányokra előbb kerül nyomás, de a fiúk sincsenek biztonságban

A Gyerünk, anyukám! alapítója egyébként abban is bízik, hogy az említett nők, édesanyák nem adják át a testük miatt érzett szorongást már egész kicsi korban a gyerekeiknek. „Mindig azt szoktam mondani, hogy a saját lányomnál három dologra figyelek oda különösen. Az első, hogy én magam nem adok hangot felesleges szorongásoknak a testemmel kapcsolatban. A második, hogy szűröm és követem, mit néz a közösségi médiában. A harmadik pedig, hogy szemmel tartom, ő maga hogyan bánik másokkal. Ebben ugyanis ugyanolyan felelősségünk van, mint abban, ha a gyerek önmagát marcangolja, vagy mások miatt szorong” – hangsúlyozza Nóra.

Bár a pszichológus szerint egyelőre még a szocializáció része, hogy a fiúk számára kevésbé kell aggódni a testi megjelenésük miatt, már a 2000-es évek óta ismert jelenség az Adonisz-komplexus, amely szintén az irreális elvárásokon alapuló megfelelésen alapszik.

„A társas kapcsolatok szintjén érdekes, hogy kamaszkorú fiúk esetében a szülői üzeneteknek erősebb hatása van a testképre, mint a médiának (Stanford 2005). Míg a kislányoknál már akár a Barbie-babák nagy befolyással lehetnek az ideális testről való elképzelésre 5–6 éves kor körül” – figyelmeztet a szakember.

Mire figyeljen a szülő a közösségi média és a kortárs nyomás kereszttüzében?  „Ha nem csupán a külalak vagy a megjelenés számít értékmérőnek, hanem sok más irányú elismerés érkezik a gyerek felé, az sokat segít. Illetve természetesen, aki alapvetően szeretetteljes elfogadásban nő fel, az nagyobb eséllyel tudja megőrizni a külső nyomás ellenére is az egészséges testképét” – mondja Geist Klára.

Bízzunk benne, hogy az utánunk következő generáció tagjai számára a „strandtest” kifejezés csupán egy régi kor lenyomata marad. Akár a magnókazetta vagy a vezetékes telefonkészülék.

Széles-Horváth Anna