A Semmi 2.0 az új generációnak teszi fel Janne Teller kegyetlen kérdéseit

–

Kevés merészebb színházi döntést tudok elképzelni annál, mint amikor egy társulat leveszi a műsorról az egyik legsikeresebb, kultikussá vált előadását csak azért, hogy újragondolhassa. A Budapest Bábszínház pontosan ezt tette a Semmivel. A végeredmény pedig jóval sötétebb, nyersebb és drámaibb lett, mert sokkal pontosabban beszél a jelenről.

Mit kezd egy színház a saját legendájával?

A Semmi nem akármilyen előadás volt a Budapest Bábszínházban: 2013 óta játszották hatalmas sikerrel, generációk látták, és sokak alapélményévé vált. A főhős, Pierre Anthon alapmondata pedig ma is gyomorszájon vág bennünket:

„Semminek sincs értelme, ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá.”

Íme, a történet címszavakban azoknak, akik esetleg eddig nem ismerték Janne Teller klasszikusát. (Olvassátok el a Janne Tellerrel készült korábban megjelent interjúnkat is.)

Miután Pierre Anthon elmondja a fent idézett mondatokat, kisétál az iskolából, felmászik egy szilvafára, és onnan kezdi hirdetni az élet hiábavalóságát. Az osztálytársai pedig kétségbeesetten próbálják neki és maguknak is bebizonyítani ennek az ellenkezőjét. Elkezdik gyűjteni azokat a dolgokat, amelyek szerintük értelmet adnak az életnek: tárgyakat, emlékeket, személyes veszteségeket, végül pedig még az egyikük ujját is. Így épül a Fontos Dolgok Halma, és így csúszik át az értelmetlen bizonyítás egy mind sötétebb és kegyetlenebb játszmába.

A Semmi alapkérdése tizenhárom éve is nagyon erős volt, de most talán még sokkal nyugtalanítóbb. Hoffer Károly, a darab rendezője, aki egyben a csodálatos bábok tervezője is, a Revizoronline-nak adott interjúban arról beszélt, hogy „ma jóval több a szorongás a fiatalokban”. 

A digitális térbe is bekúszó bullying, a folyamatos teljesítménykényszer, és a fiatalok önbizalmának törékenysége mind-mind benne van ebben a történetben.

Gimesi Dóra dramaturg, a Budapest Bábszínház irodalmi vezetője azt mondta az új változat születésének körülményeiről, hogy a művészeti tanács és Ellinger Edina igazgató (aki az előadás kettős szerepében briliáns alakítást nyújt – B. G.) ötlete volt az új előadás létrehozása. „Két kérdést kellett föltenni magunknak a munkafolyamat elején: az egyik az volt, hogy még most is érvényes-e ez a történet? A másik pedig, hogy a mai gimnazistáknak is tud-e annyit mondani, mint a tizenévvel ezelőttieknek?” 

Azt tapasztalták, hogy a korábbi generációknak is nagyon-nagyon sokat adott ez a történet, ahogy azóta folyamatosan az újabbaknak is. Konkrétan felnőtt egy generáció ezen az előadáson, sokan családot alapítottak már az egykori nézők közül. „Számos olyan pedagógus van, akik mindig elhozták az újabb és újabb kilencedikes osztályukat az előadásra az elmúlt években. Van egy visszatérő törzsközönségünk a pedagógusok körében, akikkel mi folyamatos párbeszédben állunk, emiatt úgy éreztük, hogy nem volna jó, ha levennénk az előadást a repertoárról” – mondta a dramaturg.

Empatikusabb hozzáállás

Körülbelül egy évig nem is játszották a Semmit különböző technikai és egészségügyi okok miatt. Épp ezek vezettek odáig, hogy fiatalabb szereplőgárdával vigyék újra színpadra a történetet. „Bár a báb eleve ad egy absztrakciós szintet, ami miatt kevésbé lehet »kiöregedni« bármilyen szerepből, de amikor felmerült, hogy egy fiatalabb szereposztást kapjon az előadás, akkor azt is kitaláltuk, hogy kerüljön át a nagyszínpadra. Ezek együtt beindították azt, hogy máshova kerüljenek a hangsúlyok” – magyarázta az irodalmi vezető, aki azt is hozzátette:

„Az új generáció egy csomó mindenről másképp gondolkodik, mint a miénk.”

Gimesi Dóra a rendezővel, Hoffer Károllyal együtt ezzel az előadással „tette le a névjegyét” a Budapest Bábszínházban fiatal alkotóként, így13 év után, immár felnőttként számukra is különleges élmény volt visszatérni a darabhoz. „Ez az előadás most olyan lett, amelyben már több az empátiánk a felnőtt szereplő, a tanárnő felé, illetve erősebbé vált a felnőtt szemszögünk” – jegyezte meg a dramaturg.

Ki kell mondani azt, ami fáj

A Semmi 2.0 a fiatalabb színészek bevonásával frissebb szemszöget kapott, amelyet az új zene is meghatároz. „Érdekes tapasztalás volt, hogy a mai generáció sokkal jobban vágyik a konkrétumokra, a kimondhatóságra a dalok szövegein keresztül, mint ami a költőibb megközelítésű Quimby-dalokban volt az eredeti bemutatónál.

A próbafolyamatból leginkább azt szűrtem le, hogy generációsan is jóval érzékenyebbek a fiatalabb bábszínészek, és sokkal nagyobb igényük van a nagyívű drámára.

Nekünk még az irónia volt az anyanyelvünk, nekik pedig inkább a dráma. A színészek formálták a maguk képére az előadást” – árulta el Gimesi Dóra. 

Én az elsőt is láttam, és valóban sokkal drámaibb az új, sőt úgy tűnt számomra, mintha a szövegkönyv is változott volna. Amikor erre rákérdeztem, így válaszolt a színházi szakember: „Visszatértünk ahhoz az adaptációhoz, ami 13 éve az első olvasópróba előtt született, hogy az új szereplőgárda tölthesse meg friss mondanivalóval. Egy próbafolyamat alatt mindig alakul a szövegkönyv, ezért az úgynevezett szűzpéldányhoz mentünk vissza. Én minden körülmények között hiszek a színészben, sőt: a színészben hiszek a legjobban a világon és abban, hogy akkor lesz egy előadás és alakítás a legjobb, ha az a színész sajátja. Nagyon örültem, amikor itt megtörtént, hogy minden egyes fiatal színész elkezdte a saját képére formálni a szerepet, amelyben a csoportdinamikájuk is kirajzolódik”.

Neki dramaturgként ebben a variációban az volt a legfontosabb feladata, hogy rugalmas legyen bizonyos pontokon. „Volt mellettem egy negyedéves dramaturggyakornok, Szabó Csenge, aki fiatalságából és nagyon jó ízléséből fakadóan, valamint azzal, hogy sokkal közelebb áll ehhez a generációhoz, mint én, remek meglátásokkal segített engem. Így én is frissebb szemmel nézhettem rá az előadásra.

Izgalmas folyamat volt látni, hogy mi kerekedik ki a fiatalok keze között abból a dologból, ami annak idején nekem jelentett nagyon sokat, amikor én voltam annyi idős, mint most ők” – 

fejezte be Gimesi Dóra.

A Semmi 2.0 fiatalos, de nem akar kétségbeesetten trendi lenni

Az előadás egyik fontos újítása a mozgókép hangsúlyosabb használata is. A háttérben megjelenő mini videóklipes vizualitás illeszkedik ahhoz a kulturális közeghez, amelyben a mai nézők élnek, így a dalokban megjelenő érzelmek is sokkal sűrűbbé váltak. (Az pedig különösen szellemes megoldás és igen kedves gesztus, hogy az első bemutató alkotói mindannyian megjelentek különböző alakokban egy-egy rövid videóbejátszás erejéig.)

Ugyanakkor a Semmi 2.0 nem úgy próbál közel kerülni a mai nézőkhöz, hogy szlenget imitál, esetleg kipipál néhány generációs kulcsszót. Egyszerűen hagyja, hogy a fiatal színészek és zenészek hozzák közel a történetet a jelenhez.

Ebben döntő szerepe van annak, hogy az új zenei világot Cseri Hanna, a Budapest Bábszínház zenei vezetője, és férje, Berta Csongor, alias Bongor jegyzik.

Hoffer Károly a már idézett interjúban azt mondta: azért esett rájuk a választás, mert „az ő zenei világuk olyan nyers, őszinte és bátor, ami meg tudja szólítani a fiatalokat”. A dalok ennek megfelelően egyáltalán nem csupán illusztrációk, hanem jóval hangsúlyosabbak. Nagyon pontosan érzik az alkotók, mikor kell koncertszerűen kitágítani hozzájuk a teret, ahogy azt is, mikor jobb, ha a háttérben szólalnak meg.  

Bongor ráadásul nemcsak zeneszerzőként, hanem Pierre Anthon szerepében is jelen van a színpadon, ettől pedig a figura különösen izgalmassá válik. Egy interjúban azt mondta a 24.hu-nak: „Sajnos vagy nem sajnos, de abszolút van bennünk közös pont.” És még azt is hozzátette: „Nehéz belekötni abba, amit mond, mert minden állításának van igazságtartalma”. Ennél pontosabb kulcs pedig talán nem is kell ehhez a karakterhez. Pierre Anthon tehát nem attól félelmetes, hogy szélsőséges, hanem attól, hogy ijesztően sok igazság van abban, amit mond.

Bartha Bendegúz néhány éve még nézőként látta az eredeti Semmit, most pedig Jan-Johanként szerepel ugyanebben a történetben. Ő a Fideliónak adott interjújában azt mondta: „Nagyon érzékeny helyzet. A bábok ugyanazok, az anyag ugyanaz. De nem az a cél, hogy egy felújított verziót hozzunk létre. Ugyanarról a lecsupaszított nulláról indultunk, abból a kezdeti szövegkönyvből dolgozunk, amiből ők is 2013 környékén. Van, ami muszáj, hogy változzon. Például Jan-Johan karaktere az előző verzióban elképesztően jól zenélt. Ez nyilván Csabinak (Teszárek Csaba – a szerk.) nem okozott gondot. Én viszont egyáltalán nem tudok zenélni, ezért átírtuk: nálunk Jan-Johan jól rajzol.

A tehetség változott, a figura nem.”

„A jó irodalom mindig kellemetlen érzést okoz, mert kényelmetlen kérdéseket boncolgat”

Ezt Janne Teller mondta, a Semmi 2.0 pedig pontosan ilyen kellemetlen, és ezt most dicséretnek szántam. Talán éppen az benne a legizgalmasabb, hogy miközben a fiataloknak szól, egyetlen pillanatra sem kezeli őket gyerekként. 

A Semmi 2.0 nem azért jó, mert egy korábbi sikeres előadás felújított változata. Hanem azért, mert van bátorsága újra feltenni ugyanazokat a nehéz kérdéseket egy másik generációnak, másik színházi nyelven, másik ritmusban, de ugyanazzal a tételmondattal:

mi az, ami tényleg fontos?

A Budapest Bábszínház ezzel az új változattal nem mehetett biztosra, hiszen elég sokat kockáztatott. Épp ettől lett igazán izgalmas az előadás, mert nagy volt a tétje. Arra sajnos nincs hely, hogy külön is kiemeljem az alkotókat és a szereplőket, de higgyétek el nekem, hogy mindannyian kiváló munkát végeztek.

Ne hagyjátok ki!

Both Gabi