Eladod a lelked a hatalomért, vagy inkább az életet választod? – Krabat: fekete mese a Bábszínházban

–

Azt hiszem, Otfried Preussler, a Krabat című 1971-es regény szerzője is élvezte volna az előadást. Zseniális ötletek és megoldások vannak benne, amelyek izgalmassá teszik a történetet egy olyan nemzedék számára is, amelynek a figyelmét nem könnyű lekötni, hisz ma már semmit sem kell a képzeletre bízni a képernyőt bámulva, mindent megmutat a technika. Nevesítsük is rögtön az alkotókat: Fekete Annáé (díszlet- és bábtervező), valamint Kálmán Eszteré (jelmez- és bábtervező) az érdem! 

Olyan érzése van az embernek, mintha egy illuzionista előadásába csöppenne. Füstbe és feketeségbe burkolóznak a szereplők, fémek villannak innen-onnan, és hófehér, mint a liszt, az inasok maszkja, meg az éteri nőalak (Podlovics Laura) ruhája, akit szerencsére nem fűrészelnek ketté, viszont a végén kiderül róla, ő a legnagyobb varázsló.

Bestseller ötven éve

A darab legfontosabb kelléke a hét csupasz, fém „ágykeret”, amelyek, megint csak mintha egy bűvész kellékei lennének, pillanatok alatt alakulnak át a legkülönfélébb tárgyakká, mikor mire van szükség, olykor árnyjáték paravánjaként funkcionálnak. A háttérben lévő baljóslatú ventilátorfal (amely a szüntelenül forgó malomkereket szimbolizálja, amely mindjárt – így érezheti az ember – beszippant minket, nézőket is) szintén nagyszerű ötlet volt. A nyomasztó, mégis fülbemászó kísérő zene (Urbán Kristóf) egységes atmoszférát teremt a komor történethez.

Hegymegi Máté rendező egy több mint ötvenéves – de egyáltalán nem avítt – német ifjúsági regényt dolgozott át a Bábszínház színpadára alkotótársával, Kali Ágnes dramaturggal. Otfried Preussler ötvenmillió példányban eladott, ötven nyelvre lefordított művét, bevallom, nem olvastam, csak utóbb, és most már úgy gondolom, kár. Jó lett volna úgy beülni a darabra, hogy ismerem a történetet. Jobban bevonódhattam volna, ha nem csak utólag tudok értelmezni bizonyos jeleneteket – olvasva az immár beszerzett regényt, amit nagyon ajánlok egyébként – no nem kisgyerekeknek esti mese gyanánt, hiszen sok benne a horrorelem.

A gótikus rémregényeket idéző fordulatos történet a koselbruchi malomban játszódik, amelyben titokzatos, fekete iskola működik. A félszemű mesternek (Hannus Zoltán) tizenkét tanítványa van (a darabban hét), köztük a tizennégy éves koldusfiú, Krabat (Bartha Bendegúz játssza nagyon szépen), aki egy titokzatos álom nyomán szegődik el a malomba. Kezet fog a Mesterrel, és ezzel megpecsételi a sorsát, a fekete malmot nem hagyhatja el többé.

Varázserőt a lelkekért

Titokzatos, rémisztő események tanúja lesz, a tanítványok is fogyatkoznak: rejtélyes a haláluk.

A régebben ott lévő társak félnek, hallgatnak. De Krabatnak, aki először ugyanolyan értetlen szemlélő, mint a néző, lassan világossá válik, hogy a tanítványok a munkájukért cserébe különleges képességeket, varázserőt kapnak, de ezért súlyos árat fizetnek: az életük felett már nem ők rendelkeznek, az a gonoszé.

Amikor Krabat beáll a malomba, kezet fog a Mesterrel, és ez az egyszerű kézfogás megpecsételi sorsát, a fekete malmot nem hagyhatja el többé ő sem.

Eszes, tanulékony és jószívű fiú Krabat, ő a legügyesebb tanítvány, ám amikor rájön, hogy mi zajlik a malomban, és hogyan manipulálja őket a Mester, fellázad. Mivel azonban már alkut kötött a gonosszal, reménytelennek tűnik a szabadulás. Egyetlen reménye, hogy a varázslatnál mégis csak erősebb a barátság és a szerelem. És mert Krabatnak erős szövetségesei vannak – a fiúk a malomban és a falubeli lány, Kántorka –, reménykedhet a győzelemben. Igaz, nemcsak a Mesterrel kell megküzdenie, hanem a kísértéssel is, amely nem e világi hatalmat ígér neki a lelkéért cserébe.

A darab gyenge pontja véleményem szerint a dramaturgia: túl hosszú az előadás, és helyenként az ember belegabalyodik a részletekbe, sok elemet nem tud hova tenni (ha nem olvasta a regényt). Én legalábbis sűrűn bólogattam az eredeti szöveg olvasása közben, miközben leesett a tantusz, hogy bizonyos motívumuk, jelenetek mit is jelentettek valójában az előadásban.

A regény egyik erőssége, hogy egyszerű, befogadható mégis igényes szöveg, nincs túlbonyolítva, szépen olvastatja magát, gurulnak a mondatok, ami a magyar fordító Farkas Tünde érdeme is természetesen. A darabról ez nem mondható el: hol túl sok, hol túl kevés, és a nézőt van, hogy tényleg csak a látvány kárpótolja, mert elvesztette a fonalat. 

Összességében mégis azt mondom, hibái ellenére érdemes megnézni a Krabatot, van sok erős pillanata is. A korhatár 12 év, de én azt javaslom, inkább 16 fölötti gyerekekkel menjetek. Nem azért, mert olyan ijesztő, hanem mert nem biztos, hogy követni és értelmezni tudják, mi történik. Hacsak nem ismerik az eredeti művet – amit egyébként nyugodtan adjatok a kezükbe, élvezni fogják.

Kiemelt képünket készítette: Piti Marcell 

Kurucz Adrienn