Szent Grál: az sem biztos, hogy létezik, de Európában több száz van belőle

–

A Grál legendái

Dan Brown valószínűleg élete legjobb ötletének tartja A Da Vinci-kód megírását, amiben a Szent Grál nem egy kehely (vagyis átvitt értelemben az), hanem Mária Magdolna, Jézus eltitkolt feleségének méhe, amelynek gyümölcse vitte tovább a krisztusi vérvonalat – a könyv, majd az abból készült film történetéről amúgy meglepően sokan hiszik, hogy igaz. Indiana Jones kalandjából pedig mindenki tudja, hogy a Grál rejtekhelyére „csak a bűnbánó ember juthat” el, a gyógyító erejű szentség pedig egy puritán kinézetű kupa.

A Szent Grál tehát mai napig foglalkoztatja az embereket, ezek a modern történetek pedig azokból a több száz éves legendákból merítenek, amik a Grál csodatévő mivoltáról szólnak. Pedig a Bibliában nincs szó isteni erejű kehelyről.

Bár Lukács az evangéliumában, az utolsó vacsora leírásában említ egy borral töltött kupát, amiről Jézus azt mondja a tanítványainak, hogy „ez a kehely az új szövetség”, ám ebben a történetben nem említik, hogy a kehely egy isteni erejű tárgy lenne, amit Grálnak hívnak. A Grálról először Chrétien de Troyes XII. századi francia költő ír utolsó, befejezetlen, az Artúr-mondakört feldolgozó A Grál meséje című művében.

A kehely, amelyből Krisztus ivott a keresztre feszítése előtt, természetesen nagy érdeklődésre tart számot világszerte a keresztények körében a mai napig. Az pedig, hogy az évszázadok során legendák születtek a Grál által előidézett csodákról, csak tovább növeli a lelkesedést az ereklye iránt. Nem meglepő tehát, hogy az évszázadok során rengetegen keresték már az ereklyét – többek között a nácik is, akik annyira bíztak a szent tárgy megtalálásában, hogy egy külön szentélyt rendeztek be, ahol tárolni fogják.

Pedig egyáltalán nem biztos, hogy a Szent Grál létezik.

Grálok mindenütt

Aki keres, az talál – tartja a mondás, és kifejezetten igaz ez a Grál-kutatókra, ugyanis már több százszor sikerült meglelni a szent ereklyét. Már ha abból indulunk ki, hogy csak Európában több száz hely van, amelyek azt állítják, ott őrzik a kelyhet, vagy az adott környéken van elrejtve az egykor Krisztus vérét felfogó kupa.

A kontinensünkön meg lehet tekinteni a Szent Grált a valenciai katedrálisban, a léoni San Isidoro-bazilikában és a genovai San Lorenzo-katedrálisban is, de állítólag a spanyolországi Montserrat-hegyen, az angliai Glastonbury Tor dombon, a skót Rosslyn-kápolnában és Lengyelország több pontján is el van rejtve a mitikus tárgy.

A valenciai Grált állítólag Szent Péter vitte Rómába, majd a III. században, a keresztényüldözések idején Hispániába került. Azóta több helyen őrizték, míg végül a XV. században a valenciai katedrálisba került. A sötétvörös, achátból készült kupa hivatalos neve Santo Cáliz (azaz Szent Kehely), és bár nincs tudományos bizonyíték arra, hogy ez a kehely valóban a Szent Grál, de II. János Pál pápa is használta szentmise során, tovább növelve annak spirituális és történelmi jelentőségét.

A genovai Sacro Catino, egy híres ereklye, amelyet a genovai San Lorenzo katedrálisban őriznek. A Sacro Catino egy hatszögletű, zöld színű tál, amelyet évszázadokon át a Szent Grállal azonosítottak. Állítólag Jeruzsálemből származik, és a genovai keresztes lovagok hozták Európába a keresztes hadjáratok idején, és úgy vélték, Jézus és tanítványai használták az utolsó vacsorán. A hatszögletű tárgyról, amiről sokáig azt hitték, smaragdból készült, a XIX. században kiderült, hogy valójában csupán zöld üveg, későbbi tanulmányok szerint pedig egyre inkább kizárható, hogy a Sacro Catino lenne a Grál, mert évszázadokkal Jézus halála után készülhetett. Ezzel együtt a mai napig Genova egyik legfontosabb ereklyéje és népszerű zarándokhely.

A legfiatalabb résztvevő – már ami a nevezését illeti – az „igazi Grál” címért való versenyben a léoni San Isidoro-bazilikában hosszú ideje látható díszes kehely, amiről 2011-ben állapította meg Margarita Torres, a Léoni Egyetem középkori történelemmel foglalkozó tanára, hogy ez lehet a kehely, amiből Jézus ivott.

Kutatótársával azt állítják, két pergamen igazolja megállapításukat, amik szerint az achátból készült kupa évszázadokon át pihent a jeruzsálemi Szent Sír-templomban, aztán feltehetően a középkorban érkezett diplomáciai ajándékként Egyiptomból.

A Szent Grállal kapcsolatban nagyon kevés dologban lehetünk biztosak, de egy tény egyértelmű: a Grál nem lehet ennyi helyen egyszerre. Úgyhogy adódik a kérdés: melyik az igazi?

Nos, ez a legfontosabb kérdés, és nincs rá válasz.

Van Grál?

A helyzetet tovább bonyolítja – vagy más szempontból éppen egyszerűsíti –, hogy vannak kutatók, akik szerint nem is létezik a Szent Grál.

„Őszintén nem hiszem, hogy az utolsó vacsoráról származó eredeti kehely még létezne”

– mondta a CNN-nek Joanne Pierce vallástudományi professzor. Szerinte az se biztos, hogy a pohár, miből Jézus ivott azon az estén, az ő tulajdona volt, és inkább tartja a Grált egy kulturális jelenségnek, semmint vallási kegytárgynak.

„Nagyon szkeptikus vagyok… de az a fontos, hogy ezeket a tárgyakat tisztelték – mondta a Szent Grálnak nevezett tárgyakról a professzor, majd hozzátette: – A hitem nem függ ettől. A Jézus Krisztusban való hit nem feltétlenül jelenti azt, hogy az életének tényleges tárgyi nyomai vannak.”

Megtalálták már a Szent Grált? Ha igen, melyik az igazi? Vagy a valódi kehely sosem került elő? És vajon rátalálunk valaha? Létezik egyáltalán? 

Ezekre a kérdésekre talán sosem fogunk válaszokat kapni. Az viszont biztos, hogy miként az elmúlt több száz évben, úgy a következőkben is mindig lesz, aki keresni fogja a kelyhet, amiből Jézus ivott az utolsó vacsorán, és ami állítólag felfogta a keresztre feszített Megváltó vérét.

Dián Dóri