A középkorban is korán kezdték a nemi életet

A középkorban nem volt ritka, hogy egy tizenkét éves lányt már férjhez adtak, tizennégy évesen többnyire anyává váltak, húszéves korukra pedig egy egész sereg gyerekük született, ha épp nem haltak meg gyermekágyi lázban. Mellékszál, de érdekes, hogy a XVII. században nagyon más nézetek uralkodtak az intimitásról, hiszen például Marie Antoinette – sok más uralkodónőhöz hasonlóan – a nyilvánosság előtt volt kénytelen életet adni a gyermekének. De térjünk vissza a szüzesség elvesztéséhez!

Kamu szűzhártya

Igen, a középkorban is előfordult, hogy a frissen házasodott nők már rég túl voltak a szüzességük elvesztésén, és különböző praktikákhoz folyamodtak azért, hogy produkáljanak némi vért a lepedőre – annak bizonyítására, hogy ártatlanok. Piócával, gyógyfőzetekkel kísérleteztek akkoriban, hogy elérjék a kívánt hatást. Ma már egyáltalán nem ritka az sem, hogy műtéti úton, frissen beszerzett kamu szűzhártyával ajándékozzák meg partnerüket a nők, mondjuk, házassági évfordulóra…

Mire jó a szűzhártya?

Elvben minden kislány relatíve vastag szűzhártyával születik, de az is előfordul, hogy valaki anélkül jön a világra. Legfőbb szerepe, hogy védje az érzékeny belső nemi szerveket a külső szennyeződésektől vagy balesetektől. A kor előrehaladtával mind vékonyabb és rugalmasabb lesz, de ez sem törvényszerű.

Annyiféle szűzhártya van, ahányan vagyunk. Sok olyan kamasz lány akad például, aki elvben már elveszítette a szüzességét, a hártya azonban még mindig ép.

Az erényöv kamu!

Dr. Magyar László András orvostörténész (aki kiváló irodalmár is amúgy) nyilatkozott arról, hogy az erényöv gyakorlatilag nem létezett. A mítoszt a XIX. században találták ki, és az „erény, tisztaság öve” szimbolikus kifejezést értelmezték félre. „Téves másolatok másolatait állítottuk ki” – mondta. Egy ilyen öv halálos veszélyt jelentett volna viselőjére a fertőzések miatt. Tehát nem így őrizték a szüzességet vagy az erényt a régi korokban.

De miért egyenlő a szüzesség az erénnyel?

Egyrészt a keresztény értékek megőrzése, másrészt a XV. században a szifilisz és más nemi betegségek megjelenése miatt vált különösen fontossá, hogy egy nő érintetlenül érkezzen a házasságba. Azóta is tartja magát egyes társadalmakban a szüzesség erénye. Nagyon sok friss házas asszonyt hagytak el, sőt büntettek meg azért, mert az első együtt töltött éjszaka után nem volt látványos nyoma a deflorációnak.

Pedig sokan ártatlanul bűnhődtek, hiszen tényleg minden szűzhártya másképp reagál a behatolásra. Olykor tényleg semmi külső jele nincs az átszakadásnak.

A pornó hatása a szüzességre

Amióta a pornócsatornákat a legfiatalabb korosztályok is megtalálják, általánosan elmondható, hogy ahhoz képest, míg korábban tizenhét-tizennyolc éves korukban veszítették el a lányok a szüzességüket, ez most két-három évvel hamarabb bekövetkezik. Tehát egyáltalán nem ritka, hogy tizennégy-tizenöt éves lányok már rendszeres szexuális életet élnek, de sokszor előfordul, hogy tizenkét-tizenhárom éves korukban elveszítik a szüzességüket, amivel az a legnagyobb baj, hogy testileg már elég érettek ugyan, de a személyiségük érettsége nem követi a testi változásokat. Ez sok esetben lelki gátakat okoz aztán abban, hogy később felszabadultabban élhessék át a szexualitást.

Az a „bénázás”, ami a szüzesség elvesztésekor teljesen természetes, köszönőviszonyban sincs a pornóoldalakon látható aktusokkal, tehát maradandó lelki sérüléseket okozhat egy lánynál és egy fiúnál is, ha túlzott várakozással ugrik bele a szexuális életbe.

A szüzesség elvesztése elvben belépő a felnőttek világába, de az első szexuális együttlét sokszor elég kellemetlen a lányoknak. Néha fájdalmas is lehet, ám legtöbbször „semmilyen”. Persze mindenki másképp éli meg, de nagy általánosságban elmondható, hogy a vágyott és remélt felszabadultságot kevesen élik át. Egyszerűen bele kell jönni.  

 

Ciki, ha egy tizenhat éves lány még szűz?

Sok közösségben ciki. Sokan csak azért ugranak bele egy kapcsolatba, mert nagy a kortársi nyomás, hiszen „már mindenki túlvan rajta, csak én vagyok ennyire béna”.

A kiberszex vagy a szexting is roppant népszerű a fiatalok körében, ami lehet, hogy nagyon erős ingerekkel jár, viszont ezekben az élményekben többnyire nem születnek meg az érzelmek, a valódi intimitás.

Sok olyan lány van, aki lelkileg még nem elég érett a szexre, de attól való félelmében, hogy a barátja elhagyja, inkább enged neki, és mert idő előtt beleugrik, talán később sem lesz felhőtlen a viszonya a testiséggel. Az örömteli szexuális élethez ugyanis elengedhetetlen a lelki érettség, a testünk és a nemi szerveink működésének ismerete, valamint a kellő önismeret.

Huszonéves szüzek

Az, aki húszon is túl van már, és még mindig szűz, általában titkolja és szégyelli ezt az állapotot. Többnyire önbizalomhiány és korábbi kellemetlen tapasztalatok lehetnek a háttérben. Nehéz kitörni ebből a helyzetből, hiszen minél idősebb valaki, annál inkább stigmatizálva érzi magát, ez pedig még inkább visszavetheti abban, hogy önfeledten átadhassa magát egy lehetőségnek. 

Biztos vagyok benne, hogy mindannyian őrizzük magunkban szüzességünk elvesztésének történetét. Velünk marad, meghatároz bennünket.

Olyan furcsa, hogy ezt a szót használjuk erre a jelenségre: elvesztés. Miközben jó esetben nyerünk azzal, hogy feltárul előttünk egy csodás, izgalmas új világ: a szexualitás.

 Both Gabi

Források: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT és ITT

Ajánlom a témában Hoppál Bori Az én testem című könyvét kamasz lányoknak és szülőknek is.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Unsplash/Ava Sol