Még hogy „sötét” középkor! Nem volt se bigott, se mocskos, se szürke

–

Először is tisztázzuk, hogyan kapta ez a majd' ezeréves időszak – melynek pontos kezdete és vége is vitatott – a „sötét középkor” nevet, vagyis kitől származik a rossz „imidzse”. Nos, ez két tagból tevődik össze, ahogy maga a kifejezés is. A „középkor” címkét már a reneszánszban, egész pontosan 1469-ben aggatták rá, amikor ráébredtek, hogy az ókori birodalmak kulturálisan és államszervezési szempontból is fejlettebbek voltak, mint az utánuk következő időszak birodalmai, egészen a reneszánszig.

„A sötét” jelzőt pedig a híres itáliai költő, Petrarca adta a saját korára az 1300-as években

(ő 1304 és 1374 között élt), amit átvett tőle egy Leonardo Bruni nevű történetíró (már a XIV–XV. század fordulóján), aki egy jobb kor eljövetelében reménykedett... és ebben végül is nem kellett csalatkoznia, mert nem sokkal később beköszöntött az „újjászületés” időszaka. 

De azért nem lenne szép azt a majdnem ezer évet, ami 476 (a Nyugatrómai Birodalom) és a reneszánsz között eltelt, egyszerűen leírni vagy zárójelbe tenni, mert nagyon sok olyan dolog történt akkor, ami megágyazott a későbbi fellendülésnek, és amúgy sem volt olyan elmaradott időszak, mint ahogy különféle ábrázolások alapján képzeljük.

1. Igenis tisztálkodtak

Elsősorban a járványok (azon belül is a fél világot elpusztító pestis és a lepra) miatt szokták azt hinni, hogy a középkor embere nem fürdött, nem mosott fogat, és a ruháit sem tisztította. Ez tévedés. És nemcsak azért, mert az arisztokrácia kedvelt időtöltése volt a fürdőbe járás, ahol tisztálkodás közben trubadúr szórakoztatta őket lanttal, hanem a pórnép körében is általános volt a szappanfőzés (hamuzsírból, illóolajokkal) és az étkezések előtti kézmosás. Ahogy a ruhamosás is – feltéve, hogy valakinek volt minimum két rend ruhája, hogy amíg az egyik mosásban van, ne maradjon pucéran.

A mosás nagy részét valóban a folyóknál végezték (ahogy bizonyos helyeken még ma is), amihez stégeket építettek, de otthon is tartottak hozzá kellékeket: feljegyzések megőrizték, hogy még egy jobbágy házában is fellelhető volt a fából készült teknő (vagy kád) és több kancsó.

A korabeli orvosok annyit ugyanis már tudtak, hogy a megfelelő higiénia fontos szerepet játszik az egészség megőrzésében, ezért nemcsak az étkezések előtt, hanem reggel és este is mosakodásra buzdítottak, sőt, bizonyos területeken (például a XIII. századi Angliában) még a fogmosás is divatban volt: mentából és majorannából készült porral dörzsölték a fogukat.

Az uralkodók pedig az étkezések előtt látványosan kezet mostak a híveik előtt – a vendégek csak ezután ültek le az asztalhoz. III. Eduárd brit király még csapokat is beszereltetett a westminsteri fürdőjébe, ahol az egyikből hideg, a másikból meleg víz folyt (és úgy látszik, az angolok ezt hagyománytiszteletből megőrizték, mert sok háztartásban ma is két külön csapból jön ott a hideg és meleg víz.) Ha egy-egy ismertebb személyiségről elterjedt, hogy nem tisztálkodik, annak vallási oka volt. Mint tudjuk – és ez viszont igaz –, a középkor embere istenfélő volt, hétköznapjait is áthatotta a vallás, ha nem is olyan bigott módon, mint ahogy ma hiszik.

A bigott vallásosság akkor is szélsőségesnek számított, melynek egyik megnyilvánulása lehetett, hogy valaki direkt nem mosdott, ezzel is szenvedésnek téve ki magát, melyért a túlvilágon jutalom jár. Kasztíliai Izabella spanyol királynő például ezért nem fürdött (és kérkedett is vele – állítása szerint életében kétszer merült el a vízben: születésekor és az esküvője előtt), de Canterburyi Szent Tamás alsóruhája is hemzsegett az apró élősködőktől (tetvektől és bolháktól), ami csak a halála után derült ki, addig sanyargatta magát velük, ahogy Cantilupe-i Szent Tamás herefordi püspök is tetvek között aludt – szentté is avatták. 

 

Ebből is látszik talán, hogy mindez nem az anyagi és társadalmi helyzetük vagy a kor elvárásainak okán volt így, hanem saját elhatározásból, egy ma már nehezen érthető ideológia mentén, amely azonban abban a korban sem volt általános.

2. Nem voltak laposföld-hívők

A középkor emberét nemcsak ápolatlannak, de szűklátókörűnek és tudatlannak is szeretjük hinni, ami megint csak tévedés és általánosítás. A kereszténység elterjedése ugyanis nem törölte el teljesen az emberiség korábban megszerzett tudományos felfedezéseit, például azt sem, hogy az ókori görögök már felismerték a Föld gömbölyű alakját.   

Sőt, mint ebből a csillagászati visszatekintésből kiderül, már a mezopotámiaiak és az egyiptomiak is sejtették, de Arisztotelész be is bizonyította, Eratoszthenész pedig ki is számította a Föld kerületét. Mint ismert, Kolumbusz Kristóf is úgy indult útnak nyugat felé, hogy Indiában szeretett volna kikötni, tehát tisztában volt vele, hogy a bolygónk gömbölyű.   

Azt tehát, hogy a középkor embere laposföld-hívő lett volna, csak egy XIX. századi amerikai író, Washington Irving tévinformációja, aki Amerika felfedezéséről írt fikciós (!) művet, de úgy látszik, túl nagy sikerrel.

3. A középkor társadalma sem volt soha homogén

Mivel a mobilitásra még viszonylag korlátozott számú eszköz állt rendelkezésre, ezért szeretjük úgy hinni, hogy a középkorban még etnikailag homogén közösségek éltek. Ez sem igaz, mint a legutóbbi genetikai vizsgálatok kimutatták. London Black Death (Fekete Halál) nevű temetőjének sírjaiból például 2019-ben vettek DNS-mintákat, amelyből kiderült, hogy a vizsgálat alá vetett 41 halott hét külön helyről származott, és volt köztük több afrikai fekete, illetve félig afrikai, félig európai is. 

És bár a katolikus egyház bűnnek tekintette az azonos neműek szerelmét, de különféle ábrázolásokból és feljegyzésekből tudható, hogy ettől még léteztek homoszexuális kapcsolatok is.

Tény azonban, hogy a melegeknek félniük kellett a kivégzéstől (konkrétan a máglyahaláltól) – ahogy a zsidóknak és az eretnekeknek is. A melegek középkori helyzetéről ITT lehet bővebben olvasni (angolul).  

4. A szellem sem csupán pislákolt 

Az ókor szellemi pezsgéséről sokat hallottunk, olvastunk, tanultunk, ahogy a reneszánsz művészeti virágzásáról is. Talán ezért alakulhatott ki az a nézet, hogy a középkor viszont szellemi sötétségben telt, amikor az emberiség nem igazán haladt előre a tudás megszerzésében. Ez távolról sem igaz. Csak pár találmány, ami forradalmasította az életet, és tágította a lehetőségeket:

1. Nehézeke (mint az iskolában megtanultuk: ez vezetett a mezőgazdaság fellendüléséhez)
2. Homokóra (rohamosan elterjedt úgy a szárazföldön, mint a tengeren, és az iránytű mellett az egyik legfontosabb tájékozódási eszköz lett)
3. Mechanikus óra (ugyan még nem volt számlapja vagy mutatói, de az órák múlását már haranggal tudta jelezni, mivel általában templomtornyokban helyezték el)
4. Szemüveg (Roger Bacon angol gondolkodóhoz fűződik a feltalálása a XIII. században, az 1300-as évekre pedig el is terjedt Európában, de még Kínában is – első ábrázolása pedig 1352-ből származik, Tommaso da Modena festményén)
5. Fonókerék (ez a találmány Indiából származik, de az 1200-as évek végére elterjedt Európában is, és mondanunk sem kell, sokat lendített a textilipar fejlődésén)
6. Puskapor (a mongolok terjesztették el, talán épp a „tatárjárás” során)
7. Vízi- és szélmalom (a mai napig használjuk őket)
8. Papírpénz (ezt is a mongolok hozták magukkal, de a „találmány” maga Kínából származik, még a VII. századból)  

Ez tehát csak néhány kiragadott példa, ami a tudomány fejlődésére bizonyíték, de hogy művészi értelemben sem volt „sötét” időszak, azt jól példázzák a kézzel készült kódexek (melyek gyönyörű, színes iniciáléi azt is megmutatják, milyen kifinomult és tarka volt a korabeli öltözködés), vagy Hieronymus Bosch, illetve a reneszánsz előfutárának tartott Giotto festményei. Talán nem volt olyan individualista kor, hogy a feltalálókat vagy a kódexrajzolókat név szerint ismerjük, de ez a teljesítményüket nem csökkenti.  

 

Források még: ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció: Getty Images/Hulton Archive

Gyárfás Dorka