„Ja, Olaszországban senki nem ismeri a show-ját, de eljöhet az enyémbe, és akkor 35 millióan látják majd” – vetette oda David Lettermannak 1986-ban, élő adásban Raffaella Carrà, aki akkorra nem csupán Olaszország és Latin-Amerika ikonja volt, de minden héten három és fél órás élő show-t vezetett az olasz tévében. 

Raffaella Carrà, aki kiváló énekesnő és képzett táncos volt, számos olasz és spanyol nyelvű arany- és platinalemezzel, emellett jó néhány filmben is szerepelt és saját show-t vezetett, ekkor már percek óta fegyelmezetten tűrte, amint Letterman gúnyolódik a nem tökéletes angolján és azon, mit viselnek a táncosaival a bejátszott felvételeken.

Carrà megunta, hogy finom eszközökkel nem lehetett leállítani a ma már kifejezetten kínosnak ható, kissé lekezelő „poénokat”, így bedobta a fenti mondatot. Kicsit sajnálom, hogy nem a TikTok korában, mert akkor virálissá vált volna, hogy ez a lenyűgöző nő, ez a feminista ikon egyetlen mondattal lerendezi az amerikai showmant. Szinte látom a kommenteket: „I’m dead.” „Yass, Queen!”

Már a riport eleje is tanítani való (lehet, hogy fogom is tanítani a riporterkurzuson, haha): Letterman úgy konferálja fel Carràt, hogy két férfi showmanhez, Johnny Carsonhoz és Ed Sullivanhez hasonlítja.

Mire megérkezik a stúdióba az énekesnő, és elegáns, frakkot idéző szettjében közli: ha már mindenképpen hasonlítgatni akarja, akkor tegye már meg, hogy legalább ne férfiakhoz, amikor ott vannak olyan fantasztikus nőalakok, mint Barbara Walters és Ann Margret. De leginkább ne hasonlítgassa, mert ő önmaga szeret lenni a legjobban. 

Bumm. Raffaella Carrà megérkezik Amerika egyik legnézettebb talkshow-jába, és két perc alatt leckét ad egyenjogúságból.

Kicsit igazságtalan is ehhez mérten, hogy az italodiszkó (Marossy Kriszta már írt korábban a műfajról) rajongóin túl idehaza az utóbbi évtizedekben nemigen került szóba a neve, csak 2021-es halála kapcsán emlékeztek meg róla. 

Bezzeg most – ismét a slágerlistákat ostromolja, olyan országokban is, amelyekben korábban aligha (Litvániában például az első helyig jutott). Mindehhez csak egy mosómedvére volt szükség meg némi basszusra.

Pedro, Pedro, Pedro, Pedro, Pe…

Igen, ez az a dal, amit manapság az ovisoktól a nyugdíjasokig mindenki kívülről fúj. Az idősebbeknek nyilván még a nyolcvanas évekből rémlik, s talán furcsállják is, hogy a kisunoka ezzel kel és fekszik – de hát a TikTok nagy úr.

Akkora, hogy már 170 milliónál is többen hallgatták meg Spotifyon Jaxomy és Agatino Romero Pedro-remixét, amely elindította az őrületet. A TikTokon 3,9 millió videóhoz használták fel eddig a hangot, s nemcsak ez, de a forgó mosómedve, amely miatt virálissá vált a dal is „remixek” ezreit indította el, s megszületett a „Pedro-filter is” – egy forgó kör, igen. 

A két német producer nem vállalt nagy kockázatot, amikor feldolgozta a dalt – az érdemük leginkább annak feltúrása volt, s az, hogy nem barmolták szét a vokált benne, így az olasz elektronikuszene-rajongók azonnal beazonosították. A remix február végén jelent meg, áprilisban valaki elkészítette hozzá a mosómedvekölykös videót, s nem sokkal később már terjedt az eredeti videóklip is a TikTokon. Így aztán, Kate Bush Running Up That Hilljéhez hasonlóan, Raffaella Carrà Pedrója több mint negyven évvel a megjelenés után hódítja meg (újra) a világot.  

De ki a jó ég ez a Pedro?

A TikTok-népe természetesen hamar felfedezte a Pedróban rejlő lehetőségeket: előbb csak maga a filter hasított, aztán előkapartak mindenféle cuki mosómedvés videókat, amelyek alá berakták a számot, végül pedig reflektáltak is annak sikerére. Így aztán azok a felhasználók is tudják, miről szól a dal, akik egy mukkot sem beszélnek olaszul: számos tiktoker ugyanis segített nekik olyan videóval, amely lefordítja. 

Én is ezek alapján tudom (bár rendkívül lelkesen tolom a Duolingót), hogy Pedro egy jóvágású fiatalember az új-mexikói Santa Fe városában, aki profi módon segített Raffaella Carrànak felfedezni a helyi… khm… nevezetességeket.  

A klipet látva tovább gyűrűzött a történet: abban ugyanis színes csíkos harisnyanadrágba és pink tornadresszbe öltözött táncos fiúk kísérik az észveszejtően szexi ruhában tipegő Carràt a leghétköznapibb városi hátterek előtt – a helyi lakosok társaságában pedig egészen szórakoztató jelenetek alakulnak ki. Az internet népe rájött: Raffaella Carrà már a 80-as évek előtt is LMBTQ-ikonnak számított – emellett pedig, ahogyan azt a cikk elején idézett Letterman-részlet is bizonyítja, harcos feminista is.   

És ki az a Raffaella Carrà?

Ha már itt tartunk, nem árt átvennünk talán. Raffaella Carrà (eredeti nevén Raffaella Roberta Pelloni) Bolognában született 1943-ban (június 18-án, tehát mindjárt itt a szülinapja!). Játszott egy sor történelmi filmben (például az 1962-es Poncius Pilátus, illetve a Julius Caesar, Gallia meghódítója címűekben), s dolgozott Hollywoodban is: szerepelt Az elrabolt expresszvonat című 1965-ös filmben, amelynek Frank Sinatra volt a főszereplője. Carrà azonban alig egy év után hazaköltözött Los Angelesből szülőhazájába – azt mondta, hazahúzta a szíve. 

Nem a Pedro az egyetlen klip, amelyben lélegzetelállítóan szexi ruhát visel: elég csak megnézni spanyolországi fellépését, amely során 1978-ban a Hay Que Venir Al Sur című dalt adja elő egy vörös, testhez simuló kezeslábasban. 

A hetvenes évek elején szó szerint kitiltották a RAI tévécsatorna műsoraiból, amiért „a köldökét mutogatta” a Tuca Tuca-tánc előadása közben (ennek lényege, hogy a táncoló felek finoman megérintik a másik bizonyos testrészeit, de alapvetően teljesen ártalmatlan, aranyos koreográfiáról van szó).

Mivel a dalait kimondottan szerette a latin közönség, jó pár spanyol nyelvű dalt is rögzített, s így Spanyolországban és Latin-Amerikában is rendkívüli népszerűségre tett szert. (Elég megnézni a videói alatt a kommenteket: a felé áradó rajongás még mindig hatalmas. Tegyük hozzá: tökéletesen érthető módon.) 

Rendszeresen megfordult spanyol és német show-műsorokban, a klasszikus értelemben vett varieté egyik állócsillaga ő. Harangozó Teri Az első lépés a férfié című dala tulajdonképpen az ő A far l’amore cominica tu című dalának magyar változata.

A nyolcvanas években már saját műsora volt (Buonasera Raffaella), a kilencvenes években pedig Spanyolországban is műsorvezető lett (Hola Raffaella).

1995-től 2001-ig vezette hazájában a Carràmba! Che sorpresa! (Nahát, micsoda meglepetés!) című show-műsort, amelynek központi szerepét jól mutatja, hogy a lottósorsolást is magában foglalta. 

2021-ben hunyt el, bár öröksége máig élő, dalai a rajongóin túl nemcsak az LMBTQ-közösség számára jelentenek sokat, de most már a TikTok legfiatalabb felhasználói számára is. S hogy Pedro vajon valós személy-e, s megmutatta-e neki Santa Fét? Talán egyszer ez is kiderül. 

Kiemelt kép: YouTube / Henko Hallows

Csepelyi Adrienn