A rajzfilm varázslat és tündérmese – Macskássy Gyula története
Azt mondják, külföldön rég milliomos lett volna, itthon azonban különböző történelmi korokon és rendszereken keresztül kellett időről időre újrakezdenie, felállnia – és sok esetben a tehetségét és vízióit keretek közé szorítva lavíroznia. Szerencsére ez a fajta kitartás is a vérében volt, akárcsak a kísérletezőszelleme és a mérhetetlen kreativitása, aminek köszönhetően a reklámfilm- és a rajzfilmgyártásban is megelőzte korát. Macskássy Gyula rajzfilmrendező jól ötvözte az alkotói érzéket a menedzseri képességekkel, amellett azonban, hogy hatalmas külföldi sikereket ért el, és elindította a magyar rajzfilmgyártást, mindig azon volt, hogy a munkatársainak stabil megélhetést biztosítson, és segítse kibontakozni képességeiket. Filákovity Radojka portréja Macskássy Gyuláról, aki épp 112 évvel ezelőtt született.
–
Macskássy már a gimnáziumban is a saját rajzaival illusztrált diáklapot adott ki, miután pedig Bortnyik Sándor magániskolájának esti kurzusain elsajátította a reklámgrafikai ismereteket, Halász Jánossal és Kassovitz Félixszel együtt 1932-ben Coloriton névvel reklámfilmstúdiót alapítottak.
Ezt a háromfős kollektívát Macskássy remek szervezőkészséggel megáldva hozta össze, tagjai ugyanis tökéletesen kiegészítették egymást: Kassovitz Félix tehetséges animátor volt, Halász János a rajzolásban jeleskedett, Macskássy pedig rendkívül jó rendezőnek mondhatta magát, és emellett nagyon értett az emberek, pontosabban a megrendelők nyelvén. Ma már úgy fogalmaznánk: vérbeli menedzser volt újító víziókkal és kiapadhatatlan kreativitással. A sikerüket tehát szinte borítékolni lehetett.
Miközben a magyar mozikban fekete-fehérben lehetett megcsodálni a kor nagyszerű színészeit, Macskássyék az akkor csúcstechnológiának számító Gasparcolor színes hangosfilmmel gyártották a mozifilmeket megelőző reklámokat – amikkel teljesen elvarázsolták a közönséget.
Egyre több külföldi megrendelő érdeklődött a munkájuk iránt, amivel hamar az európai élvonalban foglaltak helyet. Ez pedig óriási eredmény – de a kreativitás ezen formáját eladhatóvá tenni a ’30-as, ’40-es években már önmagában is az.
Egyébként azt is érdemes megjegyezni, hogy Macskássy volt az első, aki címet is adott a reklámfilmjeinek, amik játékfilmszerű történetből épültek fel: az egyértelmű üzenetet tartalmazó „trükkfilmek” (ahogyan a korban nevezték őket) sokszor túlmutattak a csattanón – ilyen volt például a villanykörte és a molylepke szerelméről szóló, Izzó szerelem című Tunsgram-reklám is.
A csapat azonban egy idő után feloszlott: Halász János Angliába emigrált, ahol később nagy karriert futott be, és John Halas néven megalapította az angol rajzfilmgyártást, Kassovitz Félix pedig karikaturistaként folytatta. Macskássy az ő távozásukat követően Szénási György grafikussal dolgozott tovább, aztán kis lépésekkel, de elkezdte megszervezni az egyre nagyobb csapatát.
A történelem azonban közbeszólt: a háború során lebombázták a stúdiójukat, és Macskássy kénytelen volt a nulláról újraépíteni szinte mindent. Még szerencse, hogy olyan típus volt, aki sosem adta fel.
Az első magyar rajzfilm születése
Az újabb fordulat aztán 1948-ban következett be, amikor államosították a filmszakmát. A Macskássy által vezetett műterem a Magyar Híradó és Dokumentum Filmgyárhoz került. Itt aztán többek között az akkor még kezdő Nepp Józseffel és Dargay Attilával közösen dolgozott államilag finanszírozott reklám- és propagandafilmeken.
Ahogy arra azonban egy korábbi interjúban Ráduly György, az NFI Filmarchívum igazgatója rámutatott: mivel a háború alatt és a háború utáni időszakban egyre jobban hódított a Walt Disney-féle animáció, a magyar hatalom is hamar rájött, micsoda lehetőség rejlik benne az ideológiai üzenetek átadását illetően – elsősorban a fiatalok körében.
„Megbízzák Macskássyt, hogy szervezze meg a magyar rajzfilmgyártást. Macskássy azért nem volt egy tipikusan ideológiailag befolyásolható figura, elég önfejű ember volt […] De a hivatást nagyon komolyan vette, és belevetette magát a kreatív csapat megszervezésébe.”
Így indultak el a központosított filméra első magyar rajzfilmjének, A kiskakas gyémánt félkrajcárja című klasszikusnak a munkálatai.
Csakhogy a rajzfilm elkészítését számtalan technikai és financiális probléma nehezítette. Amellett, hogy egy ideig megfelelő – értsd: elég – helye sem volt a stábnak arra, hogy a munkát végezni tudják, a cellek kifestése a legnagyobb hőségben, 1951 nyarán zajlott, a rossz minőségű festékemulzió pedig, amit használni voltak kénytelenek, idejekorán megszáradt, és elkezdett lepattogzani a lapokról.
Emiatt gyakran éjszaka vagy a pincében kellett dolgozniuk, de olyan híresztelés is ismert ezzel kapcsolatban, hogy a vágóhídról hozott ökörvért használták festékként, illetve elegyként, mert az jóval tartósabbnak bizonyult.
A rajzfilm gyártási költségei végül rendkívül magasra rúgtak, amit nem nézett jó szemmel a hatalom. A miniszterelnök-helyettes, Gerő Ernő meg is jegyezte, hogy az előállítás költségeiből négy-öt Disney-filmet is lehetett volna vásárolni. Ez a kijelentés azonban jól példázza a hatalom cinizmusát, tekintve, hogy abban az időben bojkottálták a nyugati filmeket.
Emiatt egyébként a stábnak – amely még sosem készített azelőtt rajzfilmet – úgy kellett a stúdióba csempésznie egy Disney-kópiát, amiről a fázisolást, illetve a multiplán technikát tanulmányozhatták.
Átütő siker
A rajzfilm végül elkészült, 1951-ben bemutatták. Macskássyék az eredetileg keleti világban játszódó történetet magyar környezetbe helyeztek át, hogy az minél inkább megfeleljen „megrendelőjének”, az államnak, illetve az akkori ideológiai elvárásoknak. A megjelenített táj és a karakterek magyar népies vonásokat kaptak, a török császárból magyar földesúr lett, aki a népen élősködik, és aki – az eredeti mesétől eltérően – Macskássyék alkotásában végül halállal fizet a kapzsiságáért.
„Erős osztályharcos öntudat van a kiskakasban, és ez az osztályharc jelenik meg ebben a szembenállásban a két szereplő között” – mondta egy interjúban Orosz Anna Ida filmtörténész, az NFI munkatársa.
Dargay Attila özvegye, Henrik Irén animációs operatőr szerint Macskássy azzal a céllal alkalmazkodott az adott korszellemhez, a pillanatnyi lehetőségekhez, hogy műhelye működését – és így a magyar animáció jövőjét, – illetve munkatársai megélhetését biztosítani tudja.
„Ez volt mindannyiunk szerencséje a Gyuszival. Mert ez a fajta készsége generációkon keresztül átvitt bennünket a nehezebb korszakokon. Az volt az életének a fő célja – egy bizonyos időben úgy láttuk –, hogy munkát teremteni […], hogy megtarthassa őket (a munkatársait – a szerző.) és dolgozhasson. És ezért borzalmasan kellett alkalmazkodnia” – fejtette ki Henrik Irén a Hogy volt?! című műsorban.
A rajzfilm végül átütő sikert aratott a hatalom körében is – ez azonban nem volt igaz minden Macskássy-műre.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Tabudöntögetés, határfeszegetés
Macskássy munkássága történelmi korokon ível át, amelyek lenyomata az alkotásain is tetten érhető – hol az adott kor ideológiájához való igazodásban, hol épp ellenkezőleg, a határok feszegetésében, illetve a kettő közötti egyensúlyozásban. Voltak ugyanis Macskássynak olyan művei is, amelyek fennakadtak a cenzúrán. Ilyen például a tihanyi echóról szóló mese, a Tihanyi rege, amelynek forgatókönyvét Mészöly Miklós írta. Helyette a kor szellemiségéhez illeszkedő oktatófilm, Az erdei sportverseny (1952) kapott zöld utat, az alkotás pedig később díjat nyert az I. Párizsi Gyerekfilm Fesztiválon.
A cenzúra viszont nem állította meg Macskássyt, így csapatával nekikezdett „A két bors ökröcske” megalkotásának, annak tudatában, hogy a csodaszép erdélyi hegyek között játszódó székely népmese megfilmesítése egyenesen tabudöntögetőnek számított. Abban az időben ugyanis a határon túli magyarság kérdése kényes téma volt.
„Erős és szép gesztus a részükről, hogy egy határon túli mesét vesznek alapul. Ez egy olyan időszak, amikor tabutéma volt, hogy az elcsatolt országrészekben is élnek magyarok, illetve maga a film képi világát is sokszor hasonlítják egy korábbi éra fontos filmjéhez, az Emberek a havason (1943) című Szőts István-filmhez” – fejtette ki a már említett interjúban Orosz Anna Ida.
A magyar rajzfilm épp csak szárba szökkenő sikerei ellenére anyagi okokra hivatkozva („racionalizálás” miatt), a Népművelési Minisztérium 1954 őszén mégis elbocsátotta a mintegy 35 fős rajzfilmes gárda döntő többségét.
Macskássy csapatát szinte teljes egészében feloszlatták „A két bors ökröcske” gyártása közben – a csapatból mindössze nyolc munkatársat tarthattak meg. Gyakorlatilag megszűnt a magyar rajzfilmgyártás – vagyis megszűnt volna, de Macskássy nagy túlélő és újrakezdő volt.
A megnyirbált stáb átkerült a Magyar Szinkronfilmgyártó Vállalathoz, ahol szinte a lehetetlennel dacolva 1955-ben befejezte a balladai hangulatú mesét, amit 1956 januárjában mutattak be a hazai mozik, az alkotást pedig nemcsak a hazai kritika fogadta pozitívan, hanem külföldön is díjazták. A film sikerének köszönhetően a magyar rajzfilmgyártás új otthont kaphatott az 1957-ben átadott Pannónia Filmgyárban – a finanszírozási problémák azonban továbbra is fennálltak.
Macskássy ekkor felismerte, hogy a biztos bevételt jelentő reklámmegbízások kitűnő eszközként szolgálhatnak arra, hogy az anyagi gondokkal küzdő animációs filmgyártás létjogosultságát bizonyítsák, és tovább erősítsék a hatalom emberei előtt. Így számos olyan rajzfilm került ki a kezei közül az ötvenes években, amelyek reklámfilmek kiterjesztett megvalósításai voltak: egyebek mellett az eredetileg mézreklámnak készülő Telhetetlen méhecske, a takarékbetétkönyvet népszerűsítő Okos lány vagy az eredetileg fogkrémreklámnak készült Egér és oroszlán mesévé bővített változatai. Így tulajdonképpen Macskássy és csapata a reklámfilmekből tudta az egész magyar rajzfilmet eltartani, és a helyzetét megalapozni az ötvenes években.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A Disney-féle meseszerű világtól az absztraktabb ábrázolásig
Annak idején A kiskakas gyémánt félkrajcárja megalkotásához négyszáz méter hosszú filmnyersanyagra, és húszezer rajzra volt szükség. Az animátoroknak kiképzett stáb pedig – ahogy azt már korábban említettem – a Disney-rajzfilmeket használta alapul. Ez teljesen megszokott volt a korban, a Disney látványvilága referenciapontnak számított, amiből kiindulva igyekezett később minden alkotó megtalálni a saját hangját, grafikai világát. Ez Macskássynál is nyomon követhető, akinek alkotói szemléletében az ötvenes évek végétől következett be változás:
elkezdett eltérni a Disney-féle naturalisztikus stílustól, és az absztrakt felé venni az irányt. Rájött ugyanis, hogy a rajzfilmben mint műfajban mennyi kiaknázatlan lehetőség van még.
Az ötletei egyre abszurdabbak, elrugaszkodottabbak lettek, mind merészebb formai megvalósítással. Ebben nagy szerepe volt Várnai Györggyel, a Ludas Matyi karikaturistájával való együttműködésének, aki grafikusból társrendezővé vált Macskássy mellett.
Mind komorabb és filozofikusabb alkotói szemlélet
Ennek a már árnyaltabb témavilágnak és új képi stílusnak első alkotása A ceruza és a radír című film volt, ami akár lélektani drámaként is megállja a helyét, és szinte beavat a rajzfilmkészítés világába.
Az alkotópáros másik nagy jelentőségű művét, a Párbajt pedig a korszakra jellemző pacifista állásfoglalásként lehet értelmezni – hangos nemzetközi sikert is aratott. Amellett, hogy a rajzfilm Cannes-ban díjat kapott, annak nyomán a Pannónia Filmstúdió két nagy jelentőségű nemzetközi megrendelést is kapott: az UNESCO-tól (az analfabetizmusról) és az Egészségügyi Világszervezettől (az urbanizáció káros hatásáról).
Várnaival készítette aztán el a Peti-sorozat egyes darabjait és a Macskássy ars poeticájaként tekinthető Tíz deka halhatatlanság (1966) című rajzfilmet is.
Az ironikus műben Pegazus a művészet, illetve a művész metaforája, amely és aki nem találja a helyét a modern technika, valamint szellemi sivárság korában. Próbálják belekényszeríteni különböző feladatokba és szerepekbe, de egyikben sem mozog otthonosan. A csodálatos, magasztos lényt, Pegazust végül bedarálják, lókolbászt készítenek belőle – csakhogy a kolbásznak kinő a szárnya, és elrepül.
A filozofikusabb témák feldolgozása mellett azonban olyan alkotásokat is jegyzett még, mint a Nepp József ötletén alapuló Gusztáv-sorozat négy epizódja.
A költséghatékonyságot szem előtt tartó egyre nagyobb tömeggyártás korában Macskássy azonban mind nehezebben találta a helyét.
„Ha belegondolunk abba, hogy a harmincas években egy tizennyolc éves srác összerakja a világ egyik legmodernebb reklámstúdióját három fantasztikus kollegával, és egy normális világban ez egy sikertörténet lenne, nekik milliomosoknak kellett volna lenniük.
Az Opelnek gyártanak reklámot, a világ legjobb cégeinek. És akkor jön a történelem, ami ebbe beleszól, és szétcsapja az egészet. Szétmegy a trió, Macskássy folytatja. Jön a kommunizmus, megint újra kell kezdeni, ideologizálják az egészet. Annyi mindenen keresztül ő nem adja fel, és küzd és megy előre, hogy végül elfogy. Elég belül, elég fizikailag – felemésztődik. De ennek ellenére nem adja fel” – mondta Ráduly György a már említett Hogy volt?! című műsorban.
Végül Macskássy egészen 1971-ben bekövetkező haláláig dolgozik, és ahogy Az öreg című rajzfilmjében a néni legyőzi a halált, ő is legyőzte – a művei által halhatatlanná vált.
Források: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT és ITT
Kiemelt kép: YouTube/Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum
