Aki a potrohos bérelszámolót is szerethető hőssé tette – 89 éve született Nepp József

–

Csepeli munkásgyerekből lett a Pannónia Filmstúdió egyik legnagyobb hőse

Az egykori csepeli kisgyerek úgy képzelte, hogy majd ő is a gyárban tölti el az életét, mint az összes felmenője… ez tulajdonképpen így is történt, csak éppen Csepel helyett Pasarétre járt, ahol a Filmgyár rajzfilmstúdiója volt, és ahova nem jutott be egykönnyen. 

„Csepeli vagyok, és a családomban mindenkinek úgy alakult a sorsa, hogy amikor elvégezte az iskolát, befejezte a tanulást, elment dolgozni a gyárba. A Weiss Manfrédhez, a Rákosi Művekbe vagy a Csepel Vas és Fémművekbe; mikor hogy hívták. Gyerekfejjel én sem tudtam másként elképzelni az életet, mint úgy, hogy ha elvégzem az iskolát és megszerzem a bizonyítványt, elmegyek dolgozni egy gyárba. Így is történt. Ez az a gyár…” – mondta egy interjúban. 

Először Foky Ottó bábfilmes műhelyébe szeretett volna bekerülni, de ott nem kapott munkát. Így mesélt erről utólag:

„Elkeseredve felmentem a rajzosokhoz, ott megszánt egy, akkor még animátor, ma már rendező, és elintézte nekem, hogy helyettesíthettem az akkori hátterest, amíg beteg. Óriási szerencsémre, amikor meggyógyult és visszajött, engem nem rúgtak ki. Ezek után legyek elájulva a saját tehetségemtől…?”

Szerénysége és öniróniája mindvégig vele maradt. 

A legnagyobbakkal alkotott, például Dargay Attilával (akiről ITT írtam korábban) vagy Ternovszky Bélával, akivel a Macskafogóban dolgoztak együtt. Kevesen tudják, hogy Nepp József írta a forgatókönyvet. (Érdemes kitöltened Dián Dóri Macskafogó-kvízét is, ha eddig nem tetted meg, sőt, figyelmedbe ajánljuk H. Fekete Bernadett korábbi írását is, aki a Macskafogóban megjelenő nemi szerepeket és az interperszonális kapcsolatokat elemezte.)

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Fabulous Industries (@fabulousindustries) által megosztott bejegyzés

A kisembereket tette a legnagyobbakká

A munkások között töltött gyerekkora miatt mélységeiben ismerte a kisemberek gondolkodását és világát, erről tanúskodik a nevéhez köthető, hihetetlenül vicces Gusztáv-sorozat, vagy a bérelszámolóként dolgozó, földhözragadt Mézga Géza figurája is. Persze Aladárként magát is beleírta-belerajzolta a filmbe. Azt a határtalanságot mutatta meg a kalandor Aladárban, akinek még a csillagos égig való eljutás sem jelentett akadályt. (Figyelmetekbe ajánlom a rendkívül szórakoztató Mézga Géza-kvízünket is Tóth Flórától.)

A Gusztávról pedig így nyilatkozott:

„Én az animációt tekintem a rajzfilm lényegének, és akkor tudom elfogadni, ha azt látom, hogy nemcsak az akciókban él, mozog a figura, hanem gondolkozni is tud. Gondolkozni! Gusztáv alakját is akkor tudtam igazán szeretni, amikor már eljutottunk odáig, hogy előttünk gondolkozott a filmvásznon. Ez az én szakmai mércém: gondolkozzon a figura, és ő beszéljen, ne a színész! Még akkor is őt hallja a néző, ha a legismertebb színészek hangján szólal meg…” – a fentebb már jelzett interjúban ezt a hitvallásnak is tekinthető gondolatsort olvashatjuk.

Humor, kreativitás és végtelen alázat

Az akkori technikai körülmények miatt a rajzfilmesek gyakorlatilag éjjel-nappal dolgoztak, hiszen rengeteg film készült, és ehhez folyamatosan rajzolni kellett. A munkatársai ceruzavirtuózként és „a magyar Walt Disney”-ként is emlegették. 

A Disney-hez való viszonyáról ezt vallotta:

„Tudom, hogy ez nem divatos, sőt, iszonyú eretnekségnek számít, de meglehetősen konzervatív vagyok, konzervatív az ízlésem is. Az én szakmai ideálom, hangsúlyozom, szakmai, technikai és nem esztétikai ideálom, Walt Disney. Szakmai szempontból mindenképpen Walt Disney az apukám.”

Nemcsak az első és utolsó munkahelye volt 1957-től 1990-ig a Pannónia Filmstúdió, hanem egyes vélemények szerint az otthonának is a Pannóniát tekintette.

„Amikor még nem voltam stúdiótag, arról álmodoztam, hogy jobb filmeket fogok csinálni, mint Walt Disney. Miután bekerültem, jobb filmeket szerettem volna csinálni, mint Dargay Attila. Egy kis idő múlva egyszerűen csak meg szerettem volna élni a nyugdíjkorhatárt. Ez utóbbi célomat sikerült elérnem…” – mondta egy interjúban.

Mindig igazi nagyrabecsüléssel nyilatkozott pályatársairól, amikor például megkapta a Kossuth-díjat, így beszélt Dargay Attiláról:

„Tulajdonképpen ő maga a magyar rajzfilm, csupa nagybetűvel […] hihetetlenül kreatív és humoros ember, nagy rajongója vagyok amellett, hogy nagyon jó barátok is vagyunk. Neki kellett volna adni a Kossuth-díjat helyettem.”

Dargayval később is rengeteget dolgozott együtt. Nepp József írta a Lúdas Matyi, a Szaffi (ennek a háttereit is ő tervezte) és Az erdő kapitánya forgatókönyvét is.

A közös munkákhoz óriási kedvvel és még több alázattal állt hozzá, erről tanúskodik ez a mondata is, ami az Újkor.hu oldalán jelent meg:

[…] „mindig jobban érdekelt a más filmje, mint a sajátom. Kívülről nézni valamit, ami megmozgatja a fantáziát, ami jó, és továbbgondolásra sarkall! Mindig vonzott az ilyesmi; lehet, hogy azért, mert ilyenkor sokkal kisebb a felelősség. Rizikó nélkül játszadozhatok az ötletekkel.”

Megalkuvó macskák – Macska-duett

Szerintem mindenkinek megvan a maga favoritja Nepp József gazdag életművéből, én most három – számomra – igen kedves Nepp-féle alkotást osztok meg veletek.

Valamilyen rejtélyes okból kifolyólag mindig megtalál az egyik imádott műve, ami 1979-ben jelent meg, és én ugyanazt az önfeledtséget élem át újra meg újra, amikor látom:

A Macska-duett rendező-animátor-tervezője volt Nepp József, aki Hofi Gézával, Szenes Ivánnal és Malek Miklóssal együtt írta a forgatókönyvet. Az abszurd csoda már akkor is levett a lábamról.

Az ismert emberek arcát viselő, kornyikáló állatok elég progresszív látásmódot képviseltek akkoriban.

Nyilván ezt még nem tudtam tizenévesen, csak annyit, hogy akárhányszor újra meg tudnám nézni. Persze ez a hétfői adásszünetek világában elképzelhetetlen volt, cserébe néha még most is tartok Macska-duettes napokat.

Vili, a veréb

Gyerekként renget időt töltöttem azzal, hogy a körülöttem lévő világot figyeltem. Egy-egy verebekkel teli bokrot órákig képes voltam bámulni, ahogy Nepp József Vili, a veréb című rajzfilmjét is számtalanszor láttam, és soha nem untam meg. Nagyon megörültem, amikor megtaláltam e cikkre készülve, mit mondott Nepp József a verebekről:

„Érdemes megfigyelni a verebeket, talán egyetlen élőlény sem tud olyan önfeledten örülni minden apróságnak, a napfénynek, egy kis morzsának, mint a veréb. Milyen önelégülten tollászkodnak, magabiztosan csivitelnek! Büszkén, begyesen ugrálnak, mintha ők lennének az élet császárai! De ha valami nem sikerül… Nincs szerencsétlenebb, elesettebb lény, mint egy ázott veréb! Már csak azért is vonzódom a témához, mert magam is afféle veréb, verebecske vagyok, és azt hiszem, nem állok egyedül: sokunknak van ilyen veréb-természetünk.”

Hófehér

Ez a film nemcsak az én gyerekkori kedvencem, hanem a gyerekeimé is. Annyira unortodox, olyan eredeti, és tulajdonképpen elég feminista látásmódot képvisel az 1984-ben bemutatott film, nem is értem, hogy a nem titkolt társadalomkritika miképp mehetett át a szigorú cenzorokon. (Ugyanez igaz a Macskafogóra is, de erről érdemes elolvasni a rendezővel, Ternovszky Bélával készült interjút.) 

A Walt Disney-féle, cukormázzal leöntött Hófehérke kapott egy alapos gellert ebben a magyar viszonyok közé helyezett filmalkotásban, ami inkább felnőtteknek készült, mint gyerekeknek. Nepp, vagy ahogy a munkatársai nevezték, Dodi, Romhányi Józseffel együtt írta a forgatókönyvet, tehát a nyelvi lelemények és a zseniális nevek garantálták a kiváló szórakozást. (ITT olvasható Romhányi századik születésnapjára írt cikkem.)

Elég, ha csak annyit mondok, hogy a hataloméhes mostohát ebben a filmben úgy hívták: Egetverő Arrogancia.

Bár itthon nem aratott túl nagy sikert a kritikusok körében a film, mert annyira szokatlannak tűnt a mázsás Hófehér figurája, de a Giffoni Nemzetközi Filmfesztiválon életműdíjat kapott érte Nepp József. 

Igazi multitálentum volt

Nepp József nem csupán rendező, animátor és forgatókönyvíró volt, hanem például vonósnégyest is írt a Szenvedély című rövidfilmjéhez. Macskássy Gyula és Várnai György rendezte A számok története című filmet, ehhez pedig szimfonikus művet komponált. 

A 3D megjelenése nem hozta lázba, ezt volt a véleménye róla:

„Az első film, aminél észrevettem magamon, hogy ezt nem szeretem, a Toy Story volt. Olyanok a figurák, mintha PVC-ből lennének. Árnyékuk van és fény van az arcukon. Én 30 éven keresztül úgy rajzoltam mesefigurákat, hogy van egy kontúr, ami ki van festve. Ezek a plasztikus, élethű figurák engem irritálnak, ez már nem igazi rajzfilm.” 

Minden lehetséges kitüntetést megkapott a Kossuth-díjtól a magyar mozgókép mestere címen át a Balázs Béla-díjig. De a legnagyobb díja talán mégis a mosoly, ami mindenki arcán megjelenik, amikor az ő filmjeit látja.

2017 októberében, 83 éves korában, váratlanul érte a halál. Úgy képzelem, akkor is ceruza volt a kezében. Átrajzolta magát a felhők közé, és azóta is onnan néz le ránk.

Források: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt képek forrása: Arcanum/Népszava; Pannónia Filmstúdió

Both Gabi