Kerekítő: „Egy pici gyerek számára a szerettei ölében lesz kerek a világ”

–

Széles-Horváth Anna/WMN: A Kerekítő adta tudás és élmény nagyon sokrétű, ehhez mérten pedig többféle tapasztalatból is született. Angolszakon végeztél, de hamar megérintett a drámapedagógia és a népi hagyományok világa. Hogyan zajlott a találkozásod velük, és mi ragadott meg bennük elsősorban?

J. Kovács Judit: Valóban az egyetemi éveim végén talált rám egy drámajátékvezetői képzés, ahol Gabnai Katalintól tanulhattam a drámapedagógia alapjait. Az egyik szeminárium keretében az ölbeli játékokkal foglalkoztunk, én pedig ekkor csodálkoztam rájuk először egy másfajta szemszögből: nem a gyerekéből, akit ezekkel szórakoztatnak a szülei, nagyszülei, és nem az anyáéból, aki velük fordul a babája felé. Ekkor ugyanis már édesanyaként egyébként is napi szinten részei voltak az életemnek a dalok és mondókák.

A tanárnő azonban úgy beszélt nekünk az ölbeli játékokról, és úgy mutatta be őket a csodás búgó hangján, mint az irodalom előszobáját: a varázslatos, ösztönös rigmusokat, amelyek kapcsán a gyerek először kap egyfajta irodalmi élményt.

A fokozódó feszültség, a megérkező katarzis, majd feloldozás ugyanis ugyanúgy az ölbeli játékok része, mint egy klasszikus dráma szerkezetéé.

Sz.-H. A./WMN: Miért éppen az ölbeli játékok lettek a legkedvesebbek számodra?

J. K. J.: Az ölbeli játékokat a hozzájuk tartozó mozdulatkincs teszi kerekké: mély nyomot hagyott bennem, mennyire lényeges pontjuk az érintés, és attól fogva még erősebben tudtam hozzájuk kapcsolódni. Később a Hagyományok Házában végeztem el a népi kismesterségek játszóházvezető tanfolyamot: itt Sándor Ildikó néprajzkutató volt a mesterem, akitől szintén rengeteg játékot tanultam. Egy-kettőt mai napig az ő hangján hallok, amikor a foglalkozáson életre keltem. Érdekes, mert rámutat arra, hogy

ebben a műfajban az érintés mellett a másik legfőbb eszköz a hang. Ha pedig az dúdol vagy beszél, akit a kicsi már az anyaméhben is hallott, még inkább képes megteremtődni számára a teljes biztonság.

Sz.-H. A./WMN: Sok édesanya kezd kötődni a kisgyerekes évek alatt ezekhez az élményekhez, éli meg általuk a visszakapcsolódást a gyerekkorához, vagy épp teremti meg velük szülőként azt, ami számára hiányzott évtizedekkel ezelőtt. Mégsem gyűjtenek össze aztán több ezer ölbeli játékot, készítenek könyveket vagy alakítanak ki egy egész módszertant ezek továbbörökítésére. A te életedben mikor lett egyértelmű, hogy ebből a szenvedélyből hivatás válik?

J. K. J.: A bölcsészkar után szép sorban született meg a három gyerekem, akikkel kilenc évig voltam otthon, és miközben az említett kurzusokon egyre közelebb kerültem a mondókák világához, napi szinten felelevenítettem őket, hiszen anyaként továbbra is fontos részei voltak a mindennapjaimnak. Ahogy nőttek a gyerekeim, egyre inkább énekeltem, mondókáztam másoknak is: a szomszéd gyerekeknek vagy a gyerekeim óvodás csoportjaiban. Előfordult, hogy bejártam bábozni az oviba, és szép lassan egyértelművé vált: hasonló utat kell választanom.

A Kerekítő 15 éves lesz 2024-ben, de 18 éve tartok foglalkozásokat. Az első három év remek időszak volt arra, hogy letisztuljon számomra a módszertan, mind a foglalkozások, mind a könyv szerkezete kapcsán.

Amikor pedig az első kötet tervezésekor megálmodtam Kerekítő Manót, illetve az ő bábverzióját, a bábozást is kitanultam. Lénárt András és Aracs Eszter bábművészektől sajátítottam el a kesztyűsbáb használatát, mert szerettem volna egy életre keltett figurát adni a gyerekeknek.

Sz.-H. A./WMN: A kilenc év kisgyerekes anyaság, a folyamatos tanulás, majd a hároméves foglalkozásvezetői tapasztalat alapján végül hogyan született meg a könyv ötlete?

J. K. J.: A témához való vonzódásom miatt sok-sok mondókás könyvet gyűjtöttem össze, de nem találtam meg azt, amit egyszerre tartottam kellően varázslatosnak és praktikusnak. Forrai Katalin igazán értékes gyűjtései például nagy terjedelmű könyvek lévén kevésbé szólították meg a gyerekeket, miközben felnőttként átlapozva is inkább a már ismert sorokat mélyítették el. Egyszerűen azért, mert többszáz oldalnyi ölbeli játékból ösztönösen az marad meg, amelyekhez már volt kötődésünk. Így álmodtam meg, hogy minden oldalpáron csak egy játék legyen, ott viszont kapja meg a szülő a mozdulatok leírását, a gyerek pedig egy egyszerű, letisztult, de színes, hívogató képet. Utóbbi az elsajátítást is segíti.

Mindenképpen kis méretű könyvet szerettem volna, ami befér a pelenkázótáskába, és a gyerek is le tudja venni magának a polcról. Érdekes, hogy az illusztrációkat – amelyeket nagyon szeretek és amelyekről azt gondolom, velük teljes a könyv – Kállai Nagy Krisztina készítette. Ő rajzolt Gabnai Katalin Dünnyögők és dúdolók című könyvébe is, amely tíz évvel a Kerekítő születése előtt engem mélyen megragadott. Utólag jöttem rá, honnan ennyire ismerősek ezek a formák és alakok, és azt éreztem: nem véletlen, ahogy összeértek a szálak.

Sz.-H. A./WMN: A szálak, amelyek aztán a könyvlapokon futnak tovább egy színes fonal formájában: miközben nemcsak az anyukákat, apukákat kötik össze a közös játék élményével, de a múltat is jó szorosan hozzászövik a jelenhez.

J. K. J.: Valóban, ugyanis azzal, hogy a generációk már egyre távolabb élnek egymástól, nagyon sok kapcsolódási lehetőség és ismeret is elvész. Ezek a szájról szájra hagyományozott szövegek az életről szólnak, az arról való tudást adták tovább újra és újra, miközben ösztönösen teremtették meg az együtt játszás varázsát a hozzájuk kapcsolódó mozdulatokkal.

Nem véletlen, hogy sokszor visszajelzik az olvasók, mennyire fontosak számukra a szövegek melletti leírások a játékokról: hiszen nem jön belőlük ösztönösen, mert lehet, hogy évtizedek óta nem találkoztak velük.

A könyv és a foglalkozás azért a Kerekítő nevet kapta, mert szimbolizálja, hogy egy igazán pici gyerek számára a szerettei ölében lesz kerek és teljes a világ.

Az otthoni játék és a foglalkozásokon való közös élmény is nagyon erős érzelmi közeget teremt: a cirógatók, a höcögtetők a biztonságos érzelmi kötődés alapjait teszik le, amit aztán a gyerek ebből a buborékból – az édesanyja öléből – ki tud majd vinni az egyre szélesedő világba.

Sz.-H. A./WMN: Mi alapján válogattad a szövegeket és játékokat a különböző kötetekbe?

J. K. J.: A magyar népzenei hagyományunk egyedülállóan gazdag, 34 ezer népi játékunk van, persze ennek csak egy részét teszik ki az ölbeli játékok. Tervezéskor szempont volt, hogy az egyes köteteken belül egyensúlyban legyenek a közismert és a kevésbé ismert játékok.

Szokták tőlem kérdezni, hogy melyik kötettel kezdjenek: nem azért mondom az elsőt, mert egymásra épülnek a könyvek, nyugodtan lehet őket más sorrendben is lapozgatni. Hanem mert ez tartalmazza talán a legtöbb jól ismert szöveget, amelyhez a szülő is rögtön tud kapcsolódni.

Mindig hangsúlyozom: nem az a cél, hogy a sorozat teljes anyagát megtanuljuk. Inkább válasszuk ki a számunkra legkedvesebbeket, és azokat építsük bele a hétköznapi életünkbe, szője át napjainkat. A foglalkozásoknak is az a céljuk, hogy az ott megismert anyagnak otthon folytatása legyen. 

Sz.-H. A./WMN: Több mint száz helyszínen vagytok jelen, nemcsak itthon, de külföldi városokban is, és mintegy 250 csoportban zajlanak a Kerekítő-foglalkozások. Milyen szempontok alapján döntöd el, hogy ki válhat a Kerekítő-csapat tagjává?

J. K. J.: A módszertani képzést én dolgoztam ki, és én is tartom. Az online elérhető 240 oldalas kézikönyvbe és oktatóvideókba egyébként bármely érdeklődő pedagógus belekóstolhat, nem csak foglalkozásvezetői céllal hasznos. Kiderül belőle, hogy a jóleső mondókázás mögött mennyi fontos, aprólékos dolog, illetve mennyi tudatosság húzódik.

A szakmai rész nagyon lényeges, de ami nélkülözhetetlen, az kevésbé tanulható: mindig kérek egy 5-6 családdal felvett videóanyagot is, hogy lássam, milyen a foglalkozásvezető attitűdje, kommunikációja, alkalmas-e arra, hogy kötetlen, szeretetteli közeget teremtsen. Szeretnénk a szülők és a gyerekek számára mindenhol ugyanazt a minőségi élményt adni.

Sz.-H. A./WMN: Gondolom sok visszatérő vendéggel találkoztál a csaknem 15 év alatt: kis tesók, nagy tesók, egész családok, amelyek tagjainak akár a felnövését is végigköveted.

J. K. J.: Vannak nagyon szép történetek: például a kamasz, aki háromévesen kezdett hozzám járni, majd sorra a három kistestvére, aztán tizenegy évvel később a nyári szünetben, amikor a szülei nem értek rá, maga hozta el egy foglalkozásra a legkisebbet.

Alapvetően a 0–3 éves korosztálynak szólnak a mondókák és az ölbeli játékok, de az óvodások számára is érdekesek: a Kerekítő manó adventi mondókatára vagy a Kerekítő Évkerék című gyűjteményt például családi köteteknek hívom, mert több korosztálynak szólnak.

A foglalkozásokon mindig a népi anyagot követjük, viszont a könyvek terén szeretek nyitni másfelé is, hiszen fontos több oldalról is megszólítani azokat, akik szeretnek minket. Készült például olyan lapozó, ahol klasszikus versrészletekre írtam mozdulatsorokat: Weöres vagy Kányádi sorai is rengeteg lehetőséget rejtenek magukban.

Sz.-H. A./WMN: A mondókák és ölbeli játékok értelmet és érzelmet fejlesztő hatása mellett még egy lényeges szerepet vállalsz a Kerekítővel. A modern, önhibájukon kívül egyre elszigeteltebb anyáknak adod meg a közösség élményét, amelyet nem könnyű manapság megteremteni.

J. K. J.: Nagy hangsúlyt helyezek arra, hogy a foglalkozások közege valóban egy burok legyen, ahova nem jönnek be velünk a napi gondok. Fontos például, hogy sokat ismételjünk egy-egy játékot: hiszen a gyerek is akkor tudja igazán izgatottan várni a feldobás, az eldőlés, az összebújás katarzisát, ha már nagyon ismeri a mozdulatsort és a szöveget.

A szülő pedig kicsit újratanulhatja az elmélyülést, és kiszakad a napi rutinból azzal, hogy nem az egymás után érkező folyamatos impulzusokat kapja, miközben valóban ő maga is társakra lel.

Az is fontos, hogy a modern világra is reflektáljak: ezért vagyok fent a TikTokon, vagy ezért született meg a Lackfi Jánossal közös Százérintő című kötetünk. Ebben előkerül a lift, a busz, a mobiltelefon. Nem kell úgy csinálni, mintha nem lenne valós, hogy a gyerek az asztalon hagyott mobil után nyúl: ilyenkor egyszerűbb félretolni, és azonnal egy mondókába kezdeni róla, érintéssel, mozdulattal, amiből hirtelen játék lesz.

A gyereknek a személyes kapcsolódás pillanata mindig érdekesebb. Talán ezek a modern ölbeli játékok a szülőben is tudatosítják: csak ő tehet azért, hogy ne legyen kevesebb a szemkontaktus és az érintés a szülő-gyerek kapcsolatban, mint tizenöt-húsz évvel ezelőtt.

Sz.-H. A./WMN: A Móra Kiadóval tizenhárom éve dolgozol együtt: mivel készültök a jubileumi évre?

J. K. J.: Nagyon hálás vagyok nekik a nyitottságukért. Olyan nekem itt, mint egy biztonságos fészek, ahonnan szárnyalhatok, és nagyon örülök, hogy a kerek évfordulóra két kötettel is készülünk: egy újdonsült szülőknek szóló kiadvánnyal, és egy az óvodás korosztálynak szóló mesekönyvvel.

Emellett egy vándorkiállítást is tervezünk: ez a Kerekítő manó világa Kállai Krisztina képeivel címet viseli majd, és könyvtárakban, művelődési házakban lesz elérhető. Elsőként a Budaörsi Jókai Mór Művelődési Házban, ami külön öröm számomra, hiszen itt kezdtem a baba-mama foglalkozásokat 18 éve, és azóta is visszajárok.

Sz.-H. A./WMN: Nemrégiben megkaptad a Janikovszky Éva-díjat, amely azokat illeti, akik hitelesen képesek bemutatni a felnőtt és a felnövekvő nemzedék együttélésének helyzeteit, történéseit. Tudom, hogy számodra is sokat jelentettek gyerekként, illetve szülőként az írónő könyvei. Milyen kapcsolódási pontot tudsz megfogalmazni vele mint alkotó ember?

J. K. J.: A Janikovszky Éva-díj egy váratlan és életre szóló ajándék nekem, és persze valódi megerősítés. Ha egy szóban kellene összefoglalnom, a mosoly jut eszembe kapcsolódási pontként róla. Az egyik kötetem fülszövegében írta Fábián Éva zenepedagógus a mondókák és ölbeli játékok kapcsán, hogy miközben elődeink évezredeken át dédelgették velük a gyerekeiket, mosolyt csaltak a babák arcára, ahonnan az átköltözött mindjárt a szüleik szeme sarkába. Ahogy ő fogalmaz: a nevetésnek ősidők óta kitaposott útja van.

Valóban ezt az utat járjuk a kollégáimmal nap mint nap a Kerekítő foglalkozásokon. Velünk együtt pedig a családok is, amelyek eljönnek hozzánk, vagy a könyveimet tartják kezükben az otthoni játék során.

Képek: Csiszér Goti / WMN

Széles-Horváth Anna