„A lakatlan szigetet soha nem lehet bezárni?” – Avagy hogyan tanulják a gyerekek az anyanyelvüket?

–

„Az én mesémben a szerelmesek egymásnak mennyegzik magukat, és szívószállal játszanak!”

Az életem legnagyobb részében betűtengerben ringatózom. Nemcsak a munkám miatt, (olvasószerkesztő vagyok), hanem egyébként is rengeteget olvasok, főleg meséket és kortárs irodalmat. Mind a három gyerekemnek rongyosra meséltem jó néhány mesekönyvet, (írtam is mindegyiknek egyet-egyet). Amíg kicsik voltak, legkedvesebb foglalatosságaink közé tartozott, hogy mondókáztunk, énekeltünk, báboztunk, és persze megállás nélkül meséltem, meséltem, meséltem…

A mese volt a közös nyelvünk, nekik és nekem is sokkal könnyebben ment a kommunikáció bármilyen konfliktushelyzetben, ha mesei keretek közé került az adott probléma.

Amikor óvodába mentek (a legkisebb már bölcsibe is járt), mindegyikük nevelőjétől rögtön jött a visszajelzés, hogy mennyivel választékosabban beszélnek a kortársaiknál, mekkora szókincsük van. Persze olyan véleményt is kaptam, hogy „lelőhetetlen dumagép” a gyerekem, de nem igazán bántam. Örültem neki.

„Ezt a mesét onnan ismerem, hogy lerajzolódott a hasadba az összes kép, amikor még benne voltam”

Sokszor hallunk arról, mennyire kedvezően befolyásolja már a magzatok fejlődését is, ha mesélünk-mondókázunk nekik. Megszületés után pedig a beszédfejlődésükre hat kedvezően a sok mese-mondóka, kiegészülve mozgásos játékokkal. Az úgynevezett dajkanyelv a népi hagyományokban alakult ki.

Azt kérdeztem Tauzin Tibortól, hogy mit tehet egy mai anya/család annak érdekében, hogy a gyermekük megkapja a megfelelő nyelvi fejlődéséhez a segítséget?

„A nyelvi fejlődés – szerencsére – a legváltozatosabb körülmények közt is megtörténik az idegrendszer érésével párhuzamosan. A legszélsőségesebb helyzeteket leszámítva, mint például, amikor egy gyerek szó szerint el van zárva mindenféle nyelvi ingertől (sajnos ismert néhány ilyen példa az elmúlt századokból) a nyelvi érés viszonylag rugalmas, a gyerekek be tudnak hozni korábbi lemaradásokat. Amit ehhez felnőttként valaki hozzátehet, az valóban a minél változatosabb nyelvi környezet biztosítása” – válaszolt a kutató, majd így folytatta:

„A gazdag nyelvi környezet lehetőséget ad a beszédhangok, a szókincs, a nyelvtani készségek fejlődésére. Vagyis a mondókák hallgatása és a mesehallgatás ma is ugyanolyan jót a gyerekeknek, mint ahogy régen.

Az emberi idegrendszer az utóbbi évezredekben nem változott, ezért működik ez ma is ugyanolyan jól.

A dajkanyelv, vagyis amikor a csecsemőkhöz és kisgyerekekhez magasabb hangon, a szavakat elnyújtva beszélünk, (és általában észre sem vesszük, hogy épp ezt tesszük, annyira természetesen jön), szintén segíti a korai beszédfejlődést. Sőt, a nálunk végzett kutatások azt is bizonyítják, hogy nem csak arra van hatással, hogy egy gyerek mit tanul a nyelvről. A dajkanyelv abban is segít, hogy a babák az őket körülvevő világról tanuljanak. Amikor valaki dajkanyelven szólít meg egy babát, akkor ösztönösen azt jelzi neki, hogy »figyelj, most valami érdekes következik«. Ilyenkor a babák többet és máshogy tanulnak, mintha nincsenek megszólítva.”

„A hittan az, amikor olyan dolgokat mondanak, amiket muszáj elhinni”

A gyerekek körülbelül addig, amíg nem tanulnak meg írni és olvasni, tehát az első hét évükben „Isten tenyerén ülnek”. Én úgy tudtam, hogy addig jellemzően inkább képekben gondolkodnak, és ennek felelnek meg a speciális szóképzéseik is. Mit lehet és érdemes tudni a nyelvvel kapcsolatos gondolkodásuk sajátosságairól? A képi gondolkodásra jó példa lehet a négyéves Barnabástól ez az idézet? – kérdeztem újra Tauzin Tibort.

„Barnabás hörög, kérdezem:

– Hát te mi vagy?

– Hörcsög – érkezett azonnal a válasz, némi értetlenkedéssel a hangjában.”

Tibor így válaszolt:

„Arra nincs egyértelmű és minden kétséget kizáró bizonyítékunk, hogy a gyerekek inkább képekben gondolkodnak, bár vannak arra utaló kutatások, hogy a képeket másként, sokkal részletesebben dolgozzák fel, mint az, aki már jártas a nyelvhasználatban.

Az új vizsgálati eredmények épp arra mutatnak rá, hogy a csecsemők már egész korán rendelkeznek a nyelvfejlődéshez szükséges alapképességekkel.

Ez nem is mindig valamiféle elvont tudást jelent, mondjuk, hogy a csecsemők meg tudják különböztetni az egyes beszédhangokat egymástól. A felnőtt beszédkészséghez egészen hasonló képességek is korán megjelennek náluk. Sokáig például úgy gondoltuk, hogy nagyjából egyéves kortól kezdik érteni a gyerekek az egyes szavakat. Ma már tudjuk, hogy hathónapos korban megérti azokat a szavakat a gyerek, amikkel gyakran találkozik, például egyes testrészek vagy ételek nevei kapcsán felismeri, hogy azok mire utalnak.

Az említett példa, és általában a gyereknyelvi sajátosságok (amik engem is mindig lenyűgöznek) arról árulkodnak, hogy a nyelvi készség egyes részterületei nem egyszerre fejlődnek. A szavak szó szerinti jelentése hamarabb érthető a gyerekek számára, mint az átvitt értelmük. Az átvitt értelem megértéséhez ugyanis figyelembe kell venni a beszélgetőpartner tudását, helyzetét, vagy azt, hogy a figyelme mire irányul. Amikor egy gyerek elképzeli, hogy ő egy hörcsög, egy ideig feltételezheti azt, hogy ezt nemcsak ő tudja, hanem körülötte mindenki. Sok gyereknyelvi lelemény attól válik viccessé, hogy a gyerek szó szerint ért fordulatokat (például pénzkeresés), vagy nem veszi figyelembe más emberek tudását, illetve annak hiányosságait.”

Ezek szerint egy egyéves már járatosabb a nyelvben, mint gondoltuk? – kérdeztem Tauzin Tibort.

„A saját kutatási eredményeim arra utalnak, hogy egyéves kor körül a gyerekek ki tudják következtetni a számukra teljesen ismeretlen mondatok jelentését, az alapján, hogy az általuk megfigyelt beszélgetőpartnerekről milyen háttértudással rendelkeznek. Az azonban, amikor nemcsak megérteni, de alkalmazni is képesek e mondatokat, később jön el. Egészen eddig számíthatunk tőlük gyereknyelvi sajátosságokra.”

„Anyaló, apaló, angyal ül a videó”

Az anyanyelv/apanyelv is sok kérdést felvet, hiszen rengeteg vegyes házasság van, ahol a szülőknek különböző az anyanyelvük. Sok családban okoz gondot, hogy melyik legyen az „igazi” anyanyelv. Mi lehet a legjobb gyakorlat ahhoz, hogy a gyerek mindkét nyelvet nagyjából azonos szinten használja a későbbiekben? – kérdeztem Tauzin Tibort.

„Sokáig az a nézet uralkodott a kétnyelvű babák kapcsán, hogy a beszédfejlődésük lelassul, összekeverik a nyelveket, ha már gyerekként mindkettővel találkoznak. Röviden, hogy a kétnyelvűség csupa hátrány.

A nálunk végzett új kutatásokból kiderült, hogy a kétnyelvű csecsemők több nyelvi szabályrendszer egyidejű észben tartására képesek, mint az egynyelvű babák.

Ebben az is segít nekik, hogy ha az egyik szülő az egyik, míg a másik szülő egy másik nyelven beszél hozzájuk, vagyis amikor egy nyelvet egy adott felnőtthöz tudnak kötni. Persze ez nem jelenti, hogy a kétnyelvű babák nyelvfejlődése mindenben hasonlít az egynyelvűekéhez, de ezek az eredmények arra utalnak, hogy kétnyelvű családokban bátran lehet két nyelven beszélni a babákhoz. A csecsemők rugalmasabban alkalmazkodnak ehhez a kihíváshoz, mint gondolnánk.”

„Hol szerezte ezt a zenét a zeneszerző bácsi? Én is szereztem egy faágat a fa alatt”

A beszédtanulás üteme sok családban nézeteltéréseket okoz. Jó néhányszor szembesültem azzal, hogy türelmetlenek lesznek a gyerekkel, ha másfél-két éves kora körül még nem beszél. Kíváncsi voltam, mit gondol erről a kérdésről a szakértő:

„A beszédfejlődés során mindenhol a világon ugyanazok a szakaszok követik egymást, kötött sorrendben. Ez persze nem azt jelenti, hogy napra vagy hétre pontosan előre lehet jelezni, hogy mikor mondja majd ki valaki az első szót életében vagy mikor kezd mondatokban beszélni. Kétéves korában egy gyerek képessé válik egyszerű, kétszavas mondatok használatára, de ez bekövetkezhet akár fél évvel előbb vagy később is, és ez teljesen normális. A beszédfejlődés ezt megelőző szakaszaira más időablakok vonatkoznak. De ahogy az »időablak« kifejezés sugallja, ezek mindig hosszabb periódusok, amin belül a beszédfejlődés normálisnak tekinthető.

Ami megnyugtató, hogy a beszédfejlődés viszonylag rugalmas, lehetnek benne nagy egyéni különbségek, ez önmagában semmi rosszat jelent. A gyerekekkel szemben támasztott elvárások sokszor hatalmasak, időnként az a ki nem mondott feltételezés húzódik meg ezek mögött, hogy a biológiai fejlődés ugyanolyan pontosan programozott, mint egy számítógép.

Az idegrendszer érése persze nem ilyen, az agy nem számítógép, ezért lehetnek a gyerekek közt kisebb-nagyobb különbségek.”

Azt is megkérdeztem Tibortól, hogy mit lehet tenni, amikor valóban megkésik a beszédfejlődés?

„Persze létezik megkésett beszédfejlődés. Ennek többféle oka is lehet. Ezért, ha valakiben kétségek merülnek fel, akkor érdemes a helyi pedagógiai szakszolgálathoz fordulni, ahol olyan szakemberek dolgoznak, akik segítenek mind a diagnosztikában, mind pedig a beszédfejlesztésben. Pont az előbb említett idegrendszeri rugalmasság miatt a korai fejlesztés igen sikeres lehet” – nyugtatott meg Tauzin Tibor.

„Hogy kell hoppon maradni? A Juliska meg a Mariska is ügyesen maradtak hoppon?”

Régóta érdekel, hogy miért kezdünk el szinte azonnal automatikusan és kollektíve gügyögni, amint meglátunk egy még beszélni nem, vagy alig tudó gyereket? Tauzin Tibortól végre erre a kérdésre is megtudtam a választ:

„A csecsemők a felnőttekből önkéntelenül is képesek olyan reakciókat kiváltani, ami segíti a babák fejlődését és védelmezésüket. A gügyögés ugyan nem szükséges közvetlenül a baba jóllétéhez, de mutatja, hogy milyen, amikor a felnőttben beindul a védelmezői ösztön. Ez olyankor is így van, ha más gyerekéről van szó, nem csak a saját babánál. Ezzel együtt az is fontos, hogy a gügyögés hasonlít a dajkanyelvhez, abban az értelemben, hogy képes a nyelvfejlődést és a világról való tanulást elősegíteni. A babák ugyanis megszólítva érzik magukat a dajkanyelv használatakor, vagyis tudják, hogy számukra fontos információ érkezhet ilyenkor egy felnőttől.”

„Elléptem a lepkét, amikor alattam volt. És most csupa lepkepor lett minden”

Majdnem meg vagyok győződve arról, hogy minden gyerek alanyi költő. Az általam ismert gyerekek a versekkel, mondókákkal, dalszövegekkel, népdalokkal szinte mindig igen mély kapcsolatba kerültek. Megbabonázta őket egy-egy sor, akkor is, ha nem igazán értették a szavakat. Mi lehet ennek az oka? Valószínűleg nincs erre racionális válasz, mégis nagyon érdekel – kérdeztem újra Tauzin Tibort.

„Már az újszülöttek is érzékenyek a nyelv ritmusára. Képesek felismerni a nyelvben ismétlődő elemeket. Sőt, a legújabb vizsgálataink arra utalnak, hogy az ismétlődő és nem ismétlődő elemek aránya alapján a csecsemők képesek különbséget tenni a kommunikációra alkalmas hangsorok, és a kommunikációra nem alkalmas hangsorok közt. Ez az érzékenység valószínűleg később is megmarad bennük, és ezért nyűgözik le őket a rímek. Egy szöveg dallama ráadásul segítheti az emlékezetben való megmaradást is, mert egy rímpár első tagja alapján könnyebb kitalálni, hogy milyen szó következik a következő rím helyén, mint – nevezzük így – lírai szövegek esetében.”

„Fáztam éjjel, csak a nyelvem nem fázott, mert az melegben volt”

Csodálatos kincs, és kifogyhatatlan örömforrás a magyar nyelv. Az pedig, hogy a gyerekeink miként sajátítják el, szintén rengeteg örömteli pillanatot ad. (Erre bizonyíték, hogy a vastagon szedett idézetek a saját gyerekeimtől származnak.)

Nagyon boldogok lennénk, ha ti is megosztanátok velünk kommentben a gyerekeitek aranyköpéseit! Mert lehet, hogy mindannyian fázunk most ebben az önmagából kifordult világban, de azért az biztató, hogy legalább a nyelvünk mindig „melegben” marad…

Both Gabi

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás:Getty Images/Westend61