Boldogság itt és most: anya+lánya New Yorkba megy 1. rész

–

Fizikailag még ott voltunk: sétáltunk a Central Park végtelen ösvényein, álltunk a 427 méter magas One Vanderbilt felhőkarcoló Summit nevű kilátópontján – és remegett a lábunk, hevertünk a hőségtől elcsigázottan a cseresznyefák alatt a Brooklyn Botanikus Kertben, vagy ültünk a Staten Island kompon és bámultuk a késő délután narancsos fényében a Szabadság-szobrot, de máris sóvárogtunk: a jelen iránt, mert tudtuk, ezek a napok is véget érnek, akárcsak a többi. De most egy kicsit nehezebb volt ezt bölcs belátással kezelni.

„Amerika? Az nagyon más”

Többször is hallottam ezt az általában sóhajtással kísért mondatot olyan emberek szájából, akik már jártak a tengerentúlon, és megtudták, hogy Dorkával, a 16 éves lányommal oda készülünk. Sok praktikus tanácsot is kaptam, de azért egy dolgot hamar leszűrtem magamnak: ha ilyen messzire mész (én először életemben), akkor gondosan meg kell tervezni az utazást. Sokkal jobban figyelve a részletekre, mintha, mondjuk, Európán belül célzol meg egy másik országot.

A „nagyon más” ugyanis egy csomó gyakorlati dolgot is takar a beutazási engedélytől kezdve az ott is érdemben (költséghatékonyan) használható telefon- és esetleg bankkártya beszerzésén át az utazó adapter (110V-hoz) megvásárlásáig.

Én úgy hat héttel az utazás előtt kezdtem a listaírást a teendőkről, de ha te New Yorkba készülsz és még bőven van időd tervezgetni, akkor azt javaslom, kezdd azzal, hogy alaposan átgondolod, mikor utazol.

Varázslatos lehet New Yorkban a karácsonyi időszak, de télen nagy hidegek vannak, ezzel számolni kell. Nyáron pedig a hőséggel, ami nem az a száraz meleg, amit nálunk tapasztalhatsz, hanem egy sokkal párásabb verziója. Ez azt jelenti, hogy már a harminc fok körüli hőmérséklet is nagyon megterhelő lehet a felhőkarcolók közt mászkálva. És bár az épületekben és a metrószerelvényekben működik a klíma (hajaj, csak úgy süvít, kardigán nélkül nem szabad elmenni hazulról negyven fokban sem!), az utcákra azért csak ki kell lépni időnként, és a távolságok egészen mások, mint például Budapesten. Az „egy saroknyira van” jelentheti akár azt a távot is, mintha lesétálnál a Deák térről a Blaháig.

Ha tehát a szélsőséges időjárási körülményeket nehezen viseled, akkor azt javaslom, válaszd a tavaszi, illetve őszi időszakot az utazásra. 

Mi június 22-én keltünk útra, épp csak megúszva a július eleji első komoly hőhullámot. A 28-30 fokban sem fáztunk éppenséggel, de azért még elviselhető volt a helyzet számunkra. A programokat úgy szerveztük, hogy a legmelegebb órákban mentünk múzeumba, kilátóba, és a légkondimentes övezetekben inkább a reggeli és késői órákban mászkáltunk. 

A legjobb tanácsok, amiket kaptam

Visszatérve az utazási előkészületekre: a repülőjegy és a szállásfoglalás mellett a legfontosabb az ESTA beszerzése. Enélkül nem léphetünk be az USÁ-ba. Jó hír, hogy flottul működik a rendszer, és pár nap alatt megkapható az ESTA (ennek feltételeiről lásd a keretes írást). 

És most jön az egyik leghasznosabb tanács, amit kaptam: létezik egy applikáció, az a neve, hogy MPC (mobilepassportcontrol), és ha erre még itthon regisztrál az ESTA birtokában az ember, akkor landolva az amerikai reptéren, sokkal gördülékenyebb az ellenőrzés. Mi konkrétan öt perc alatt jutottunk át a kapun, és ebben benne volt az ujjlenyomatvétel is meg a kötelező szelfizés – magad intézed az adminisztrációt a telefonoddal. Bonyolultnak hangzik talán, de hidd el, nem az!

Fontos info: ne bízd el magad, visszafelé nem elég csak beesni a reptérre. Legalább három (nem két!) órával az indulás előtt érj ki, mert giga sorok tudnak kialakulni az ellenőrzésnél, és ott az MPC már nem segít.  

Az ehhez hasonló tippeket (amelyek megmentettek New Yorkban nemcsak a felesleges köröktől, de a hosszú várakozásoktól és késésektől is) egyébként leginkább a Facebook-csoportokból (például a New York City Tourist Tips nevűből), az Instagramról, és A tengerentúlról jelentem című nagyszerű blogból szedtem össze. Nem azt mondom, hogy állandóan ezeket bújtam, de azért olvasgattam rendszeresen a felmerülő kérdéseket, lementegettem magamnak az infókat, és ez nagyon hasznosnak bizonyult, sokat tudtam így spórolni, mind időt, mind pénzt, ami New Yorkban rendkívül lényeges szempont. 

Úton a Citybe    

Közvetlen járat jelenleg nincsen Budapest és New York között, azonban több légitársaság is elvisz minket átszállással. Mi odafelé a Finnairrel repültünk Helsinkit érintve, visszafelé pedig az Iberia hozott minket Madridon át. Mind a két utunk nagyon kényelmes volt, és sokkal hamarabb eltelt a körülbelül 13 óra, mint gondoltuk volna.

Pedig odafelé nem igazán tudtunk aludni a gépen, tele voltunk izgalommal és várakozással. Délben indultunk Budapestről, és (ottani idő szerint) este hétkor érkeztünk meg a New York-i John F. Kennedy repülőtérre. Akkor már nagyon fáradtak voltunk azért, de még várt ránk egyórányi metrózás Manhattanbe. Választhatja az ember persze a taxizást is, de az legalább 100 dollárba kerül, mi pedig ott takarékoskodtunk, ahol csak tudtunk, a City felfoghatatlanul drága egy kelet-európai turistának. A tömegközlekedés viszont jó és megfizethető. A reptérről az Air Trainnel (ami ingyenesen jár a terminálok közt, de ha kiszállunk a metrónál, akkor 8.50-be kerül) gyorsan és egyszerűen eljutunk a Jamaica metrómegállóig, ahonnan több járat is megy: Manhattanbe, Queensbe, Brooklynba.

Érdemes hetijegyet venni 34 dollárért, ezért korlátlanul utazhatsz (buszokon is akár). Amúgy az egyszeri utazás ára 2.50 dollár, szóval, ha naponta csak kétszer metrózol, már megéri – és ennél valószínűleg többet fogsz. 

Nem vagyok az az ember, aki órára lebontva úti terveket gyárt jó előre. De New Yorkban annyi látnivaló van, hogy ha nem hónapokra mész, akkor bizony érdemes átgondolni, mik azok a dolgok, amik leginkább érdekelnek. És mivel nagyok a távolságok, a vágyott célpontokat jó aszerint csoportosítani, hogy hol találhatók. Érdemes beosztani legalább vázlatosan, melyik nap miket szeretnétek látni. Persze az időjárás és még sokféle tényező felülírhatja az eredeti tervet, de könnyebb az újratervezés, ha nem ott kell kitalálni, mi lehet érdekes valami helyett, ami kiesett.   

Nekünk az vált be, hogy mindennap bejártunk egy előre kinézett környéket Manhattanben, illetve Brooklynban. Mivel nagyon szeretünk mind a ketten múzeumba járni, nem volt kérdés, hogy a legmelegebb órákat hol töltjük, ha nem is mindennap. Mondhatni, a múzeumok (és az időjárás) köré szerveztük a többi programot.      

„Az amerikai semmin nem lepődik meg”

A híres New York-i író, Paul Auster Holdpalota című regényének mottója ez, és Jules Vernétől származik az idézet. Azt hiszem, a New York-i metróban igazolható ez a mondat leginkább. 

Habár a peronok közt szaltózó Instagram-sztár Batmant nem láttuk, és pórázon vezetett, esetleg nyakban tekergő vadállatokkal meg csúszómászókkal sem találkoztunk, azért jó néhányszor bámultuk szájtátva az utazóközönséget. Pontosabban az extra szállítmányaikat.

A teljesség igénye nélkül metróztunk együtt: óriás perzsaszőnyeggel, patkányokkal, egy raklapnyi rizzsel, egy köbméter habtapival, egy cateringes lefóliázott zsúrkocsijával, ami szendvicsekkel volt tele, egy ütvefúróval, egy komplett dobfelszereléssel és egy akkora bokorral, hogy csak ferdén fért el a kocsiban. 

Vernének, úgy tűnik, igaza van: a New York-iak nem csodálkoznak. Szemrebbenés nélkül mennek el bármi mellett, amitől neked, magyarnak leesik az állad, megdermedsz a rémülettől, vagy próbálsz nem felnevetni illetlenül. 

A „nyomtalanul elveszek nyolcmillió ember közt-érzésért” kárpótol a tény, hogy itt aztán nem fognak megszólni semmiért. Nem kell viselkedni, moderálni magad, maszkokat viselni, jó vagy úgy, ahogy vagy. Te is a közösséghez tartozol, bárki legyél.

Hamar megszokja az ember, hogy honey-nak és honey bunnak (mézes sütemény) szólítja a hotelban a recepciós lány. (Mikor arra kér, legyünk a szállodával türelmesek, épp átépítik, de vannak még hibák, viszont egy köpés innen minden, szóval örvendezzünk. Akkor is, ha eldugult a vécé éjfélkor.) 

Az is csak eleinte fura, hogy gyakran megszólítanak az utcán ismeretlenek, és nem azért, mert pénzt kérnek tőled vonatjegyre. Ha felkelti a kíváncsiságukat az akcentusod, ha tetszik nekik a körömlakkod színe, ha látják, hogy tanácstalanul ácsorogsz a térképre meredve – odalépnek, és beszélnek. Útbaigazítanak, nem is kell kérned. Közvetlenek, barátságosak, de ha úgy is alakul, hogy szó szót követ, és kedélyesen elbeszélgetsz valakivel a parkban, ne gondold, hogy új levelezőtársat találtál. Ott van vége a barátságnak, hogy elköszöntetek egymástól.

Ahogy az elején is mondtam: New York a pillanatok élvezetére, a jelen iránti nosztalgiára tanít. Arra, hogy itt és most legyél jól, mert kegyes az ég, és épp megteheted, ne szalaszd el a lehetőséget!  

(folytatjuk)      

Kurucz Adrienn