„Én csupán a nép mesemondó fia vagyok” – 164 éve született Benedek Elek

–

Egyszerre atya és fiú

A címben idézett mondat Benedek Elektől származik. Ő ugyan azt írta, hogy „csupán a nép mesemondó fia”, de egyszersmind a magyar népmese atyjának is nevezhetjük. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy immár tizennyolcadik éve ünnepelhetjük a népmeséket Benedek Elek születésnapján.

Elveszett nemeslevél

Édesapja a székely Benedek Huszár János, édesanyja pedig Benedek Marczella volt. Ősei gazdálkodtak és a katonaságnál keresték kenyerüket. A kisbaconi Benedek-család első jegyzett tagja Benedek Urbánus volt, aki a XV. században élt. Benedek Mihály és fiai Apafi Mihály fejedelemtől címeres nemeslevelet kaptak 1665-ben. Ez a nemeslevél elveszett, és ahogy azt az Édes anyaföldem című könyvében Benedek Elek megírta, a család férfitagjait ezentúl katonáskodásra kötelezte.

Egy kisfiú, akit a mesék éltettek

Benedek Elek első meséit a kisbaconi zsellérházban hallotta Rigó Annustól, a tanulatlan kamasz zsellérlánytól. Így emlékszik vissza rá: […] „Nem szökhetem át kedvem szerint a kis zsellérházba, amely amilyen kicsi, oly nagy volt nekem: a mesék végtelen birodalma.

Ott, abban a kicsi házban hallottam az első mesét. Mondója növendék-leányka, s nem vén banya, amint azt gondoljátok talán. És az első mese után kisírtam-könyörögtem belőle a másodikat, a harmadikat, a negyediket, aztán a jó Isten tudja, hányadikat – nem volt többé nyugodalma tőlem.

Hol tanulta tengersokaságát a kacagtató, a hátborzongató, lélekzetfojtogató mesének ez a leányka? Sem apja, sem anyja nem volt mesemondó. Nyilván fonó- s kukoricafosztó estéken szedte föl s mondta tovább, tódítva, cifrázva, én meg nyeltem magamba tátott szájjal, kipirult arccal, lázba égő szemmel, s végére ha ért egynek, rángattam a szoknyáját: tovább! tovább, még egyet, no még egyet! Emlékszem, világosan emlékszem, sok-sok este sirva bujtam karikás ágyacskámba, mert nem hivták át Rigó Annust – ő volt az én mesemondóm. Most, ősz fejjel, egy mesére sem emlékszem, amit belőle kisirtam, de bizonyos vagyok abban, hogy ezekből a mesékből sarjadozott ki a mesemondó terebélyes fája, amelynek tövében ti meg-megpihentek…”

Kisbaconban kezdte az iskoláit, de már akkor kitűnt, hogy sokkal jobban olvasott a társainál. Első olvasmányai közé tartozott Bezerédj Amália Flóri könyve című meséje. Később így nyilatkozott erről: […] „Bizonyos, hogy ez a könyvecske elkísér a temetőbe. Ennek a könyvecskének lelkéből sarjadzott ki a másik fa, gyermek-ifjusági könyveimnek másik fája… Ez a könyvecske tett adósává a gyermekvilágnak: mindazt a gyönyörűséget, mit az egyetlen könyv szerzett, tetézve adni nektek!”

Minden, ami irodalom, fontos minták

Lengyel Dénes, Benedek egyik életrajzírója szerint Bezerédj Amália könyve valóban megalapozta a meseíró munkáját, hiszen revelációként hatott rá, hogy a gyerekeket érdeklő és érintő témákat is fel lehet dolgozni meseként. Ő maga is kísérletezett ezzel a műfajjal, végül az Apa mesél című könyvében sikerült is megvalósítania.

Kriza János: Vadrózsák című népköltészeti gyűjteménye is megvolt a családnak, amelyből édesapja gyakran olvasott fel neki, ez is hozzájárult ahhoz, hogy már gyerekként érdekelték a népmesék és a népköltészet.

Erdővidék, ahol gyerekkorát töltötte, igen gazdag népmesékben, köszönhetően a távoli vidékeken megfordult, jól mesélő hazatérő katonáknak. Benedek Elek nagyon sok gyerekkorában hallott mondát és regét is feldolgozott a későbbiekben.

Nyolcévesen már a székelyudvarhelyi református gimnáziumba járt, ott is érettségizett. Ekkor ért véget a sötét Bach-korszak, és kicsit könnyebb lett az élet. Udvarhelyen remek tanárok vették pártfogásukba a tehetséges ifjút, aki már 1873 körül is gyűjtögetett meséket Udvarhely környékén, amiket le is jegyzett.

A budapesti bölcsész és az ifjú férj

1877-ben kezdte meg tanulmányait Budapesten, de csak 1881-ig járt oda, magyar–német szakra, aztán filozófiára is, de diploma helyett inkább az újságírói pályát választotta – muszáj volt a megélhetéséről is gondoskodnia, és együtt nehezen ment a kettő. Már egyetemista korában is megjelentek versei Üstökös című folyóiratban.

Az egyre terebélyesedő ballada- és népmese-gyűjteményét megmutatta Gyulai Pálnak, aki roppant lelkesen fogadta, és felolvasott belőle a Kisfaludy Társaságban. 1882-ben meg is jelent népköltészeti gyűjtésének anyaga, méghozzá nem is akárhol, hiszen Kriza János, Orbán Balázs és Sebesi Jób is szerzője volt a Székelyföldi Gyűjtés című kötetnek, melyet a Magyar Népköltési Gyűjtemény harmadik részeként adtak ki.

Ekkor már egy éve a Budapesti Hírlap munkatársa volt, és miután viszonylag biztos volt az egzisztenciája, 1884-ben házasságra lépett Fischer Máriával, akivel haláláig együtt élt. A félárva zsidó trafikoslányt úgy ismerte meg, hogy főnökével, a Budapesti Hírlap főszerkesztőjével, Rákosi Jenővel vásárolt szivart, közben pedig egy közéleti cikkről vitatkoztak. Akkoriban nem volt megszokott, hogy a férfiak vitájába egy nő is beleszól, de Fischer Mária nemcsak, hogy közbeszólt, hanem egészen más véleményen volt, mint a tekintélyes főszerkesztő, és az érvei is eléggé meggyőzték Benedek Eleket, aki még a szivarját sem fizette ki a csodálkozástól.

Másnap aztán egy csokor virággal és a szivar árával tért vissza a kis boltba, és másfél évig udvarolt a lánynak, ott is kérte meg a kezét. Akkoriban az sem volt szokás, hogy más vallású felek házasodjanak, de Fischer Mária még a zsidó hitet is elhagyta férje kedvéért.

Hat gyermekük született, közülük kettő kicsiként meghalt.

Politika és újságírás

1885-ben adták ki Benedek Elek első olyan könyvét, amire sokan felfigyeltek: ez volt a Székely Tündérország. Egy évvel később az Ország-Világ szépirodalmi lap szerkesztője lett, és olyan írókkal dolgozott együtt, mint Ambrus Zoltán, Bródy Sándor vagy Vajda János.

1887-ben a kormányon lévő Szabadelvű Párt színeiben indult a nagyajtai választókerületben, és első képviselőházi beszédében rögtön felszólalt a magyar gyermekirodalom és könyvkiadás rendszerszintű támogatásáért.

Ő már akkor is komolyan hitt abban, hogy csak a minőségi oktatással lehet az ország minden baján enyhíteni.

(Jó lenne, ha a mostani képviselők is elhinnék azt, amiért annyit harcolt Benedek Elek…)

1902-ben kiábrándult a nagypolitikából – fontosabbnak tartotta a gyerekirodalmat.

Az Én Ujságom és társai

1889-ben gyereklapot indított Pósa Lajossal együtt, ez volt az egyik legelső ilyen irányú szaklap. Aztán 1894-ben megalapította a Nemzeti Iskolát, és tíz éven át szerkesztette. A magyar közoktatás nagyon sokat köszönhetett akkoriban áldozatos munkájának.

Nem tudni, hogyan, de közben sorra jelentette meg újabb és újabb könyveit is, de máig legfontosabb munkája a Magyar mese- és mondavilág öt kötete.

A Jó Pajtás és a Cimbora magazin is az ő szerkesztésében jelent meg, utóbbit Sebők Zsigmonddal együtt készítette. Később még számos lapnak volt szerkesztője, főszerkesztője.

Magyar népmesék, magyar mesenyelv

Máig ható munkájának gyümölcse, a Magyar mese- és mondavilág revelációnak számított annak idején, ahogy a Grimm-mesék első fordításai is az ő nevéhez fűződtek.

Ugyan sok vita van és volt a meséi körül, hiszen ezek meseadaptációk, melyeknek végső soron elsőként Benedek Elek adott nyelvet – méghozzá olyat, amit a mai napig használunk. Ám a mesenyelv megtalálása sok szakember szerint olykor megcsonkította az eredeti mondanivalót. Benedek Elek inkább azokat a szövegeket emelte ki, amelyek szerinte alkalmasak voltak arra, hogy a saját erkölcsi felfogását tükrözzék. Ezek némiképp varázstalanították azokat a szövegeket, amelyeket átdolgozott.

Benedek Elek szelleme viszont máig jelen van a gyermekirodalomban, ahogy az egész magyar közgondolkodásban is.

Kisbacon

1896-ban kezdte meg a kisbaconi háza építését. Nagyon sok áldozattal járt az építkezés, ahogy az is csodával határos módon sikerült, hogy 1969-ben, Benedek Elek halálának negyvenedik évfordulóján felavatták az épületben a Benedek Elek Emlékházat, ami ma is látogatható. (Én is jártam ott. Maga Benedek Elek ültette az odavezető út mellett az almafákat, ettem is egy almát egy ilyen fáról. Nagyon finom volt. A ház viszont sajnos épp zárva volt, így csak a kertben üldögéltem, de az is jólesett.)

1921-ben Benedek Elek végleg hazatért szülőfalujába, újságot írt, szerkesztett, megpróbálta életben tartani a Cimborát, ám ez egyre nehezebben ment. 1929. augusztus 16-án reggel még lekaszálta a füvet, aztán elkezdett egy levelet írni Szentirmai Jenőnek, amelyben a Cimbora csődjéről számolt be.

Azt tervezte, hogy visszavonul a közélettől, ám a fiatal nemzedéknek azt tanácsolta, hogy maradjon egységes, és „fő, hogy dolgozzon”. Ekkor kapott agyvérzést. Utolsó leírt mondata is arról szólt, amiről az egész élete. A munkáról.

Felesége – korábbi fogadalmuknak megfelelően – önként követte őt a halálba. Együtt temették el őket Kisbaconban 1929. augusztus 19-én.

Meséi a mai napig megszólítják a gyerekeket.

Azt írta a Testamentum című művében: „Szeretném, ha száz kezem volna, hogy dolgozhatnám sokat, megmérhetetlen sokat”.

Megmérhetetlen sokat dolgozott, és megmérhetetlen sokat adott nekünk.

Források: ITT, ITT, ITT és ITT 

Ha érdekel benneteket az autentikus népmese, a Meseszó Egyesület honlapján sok érdekes információt találtok róla.

Bajzáth Mária mesepedagógus korábbi írásait is elolvashatod az oldalunkon, ezekből kiderül, hogy a népmeséknél nincs is modernebb dolog a világon. ITT az ármányszövő nőkről ír, ITT a találós kérdések hasznáról, ITT a kudarcról, ITT a népmesék modernitásáról, ITT a mesei jó kívánságokról, ITT pedig a mesék varázsáról.

Kiemelt kép: Wikipédia

Both Gabi