A mi gyerekünk, a te gyereked – Ha mozaikcsaládba jön a baba

–

A babavárás igazi érzelmi hullámvasút, melyen a boldogság mellett az aggodalom, a szorongás, a kíváncsiság és a vágyakozás gyors egymásutánjai mellett számos más érzésnek is jut hely. Nem csoda, hogy a legtöbben párban szeretnének jegyet váltani egy ilyen „élményre”, és arra vágynak, hogy a partnerük mindvégig értő-támogató társuk legyen a folyamatban. Akkor is, ha a kapcsolat az egyik félnek nem az első komoly elköteleződése, a baba pedig a pár egyikének nem első, hanem többedik gyereke.

Heilmann Ágnes gyermek- és ifjúsági klinikai, mentálhigiéniai szakpszichológus azt mondja: az ilyen mozaikcsaládos helyzetekben előfordul, hogy a szülők eltérően, a másféle tapasztalatok következtében másfajta elképzelésekkel és attitűddel várják a közös gyereket. Az attitűdbeli különbségeknek azonban számos más oka is lehet.

„Ahhoz, hogy megértsük, mi okozhatja a szülők várakozásában jelentkező különbségeket, először azt kell vizsgáljuk, milyen okokból és céllal érkezik a baba a családba” – vélekedik Heilmann Ágnes. – „Ideális esetben a baba a felek közös, szívből jövő, azonos mértékű elköteleződés és vágy mellett vállalt utóda. Ez azonban nem mindig van így, ugyanis előfordul, hogy a kisbaba megszületésének valamilyen szerepe, ha úgy tetszik funkciója van a kapcsolat szempontjából.”

„Ha a férfi partner elsősorban azért adja be a derekát, mert »anyává akarja tenni« a párját, vagy ha a nő azért szül, hogy »apát csináljon« a partneréből, azonnal kialakul egyfajta egyensúlytalanság” – mondja a szakember. – „Ilyen esetekben tulajdonképpen természetes, hogy a saját gyerekkel még nem rendelkező fél motivációja lényegesen nagyobb, ahogy az is, hogy az ő fejében idealizált kép él a babavárás és a szülés, illetve a csecsemőgondozás kérdéseiről.”

A gyerek nem feltétlenül erősíti meg a mozaikcsaládot (sem)

Egy mozaikcsalád formális és informális kapcsolatrendszerek integrációja révén jön létre, melynek fenntartásához elengedhetetlen, hogy a felek fejlett érzelmi eszköztárral, nyitottan és őszintén álljanak egymáshoz. Ez a rendkívül érzékeny helyzet ugyanis sokszor társul instabilitással vagy bizonytalanságokkal is. A szakember szerint sok esetben ez vezet oda, hogy az egyik vagy másik fél abban bízik, hogy egy közös gyerek teremti majd meg a részegységek közötti harmóniát.

„Nem szerencsés azt gondolni, hogy egy közös gyerek majd megteremti a mozaikcsalád egyensúlyát, ahogy az sem okos dolog, ha egy a babától várjuk, hogy »valóban« egy család legyünk és erősebbé váljanak a kötelékek” – mondja Heilmann Ágnes. – „Ez még akkor is irracionális elvárás, ha a család létrejöttét nem előzte meg egy másik család krízise és felbomlása. A »végre születik valami vérség« megkönnyebbülése mellett ugyanis számos további nehézség merül, illetve merülhet fel, amivel foglalkozni érdemes és kell is.”

Mint mondja, ideális esetben az újrakezdő felek lezárt kapcsolatokkal, megdolgozott érzelmek mellett, akaratlagosan és teljes elköteleződéssel vágnak bele egy új család alapításába. Ezek hiányában ugyanis a közös „projekt” sikere kétséges. Az új partnernek tisztában kell lennie saját szerepével és vágyaival, emellett el kell fogadnia, hogy a párja már átélte egy család felbomlását és a kapcsolatokról való alapvető, meghatározó tudásának része az a tény, hogy véget érhetnek, illetve nem (feltétlenül) szólnak örökre. Az újrakezdőnek pedig le kell zárnia a múltját, meg kell tapasztalnia a válással járó változások valós következményeit és el kell gyászolnia az előző kapcsolatot. Ezt nem lehet, nem érdemes megspórolni.

Épp ezért jobb, ha a válást követően először az egyszülős család kereteinek felrajzolása történik meg és ezt követően lép be új partner, illetve további gyerek a képbe. 

„Közös gyerek vállalása esetén a saját gyerekkel nem rendelkező félnek fontos tudatosítania magában, hogy ha a párja nemet mond egyes helyzetekre, vagy nem mutat általa elvárt mértékű lelkesedést bizonyos szituációkban a babavárásra, még nem mond nemet a formálódó családra és a párkapcsolatra”

– mutat rá Heilmann Ágnes. – „Egyszerűen csak nagyobb a rutinja, más a megélése, máshova teszi a fókuszpontokat. Erről pedig beszélni, beszélni, beszélni kell.”

A pszichológus hangsúlyozza, az új kapcsolat megélésének milyenségét nagyban befolyásolja a korábbi kapcsolat lezárásának módja. Ezért is célszerű a válás után először önismereti és gyászmunkát végezni, mielőtt újra családban találja magát az ember. 

„A válás egy krízis, amit meg és túl kell élni. Az érzelmeket aztán meg kell dolgozni, hogy ne vigyük tovább és ne kreáljuk újra az eredeti helyzeteinket” – mutat rá a pszichológus. – „Egyáltalán nem baj, ha valaki először újraépíti önmagát, aztán ismerkedik, több különböző kapcsolatban is kipróbálja magát, mielőtt újra megállapodik és mozaikcsaládot alapít. Ezek az élmények vezethetnek oda, hogy nagyobb felelősséggel és magabiztossággal állhasson a mozaikcsalád kialakulásához.”

A gyerekvállalás önismereti kérdés (is)

Heilmann Ágnes úgy véli, a gyerekvállalás bizonyos értelemben önismereti kérdés, hiszen az értékrendünk, az értékválasztásaink, a vágyaink és a határaink ismerete egyaránt szükséges ahhoz, hogy mind a várakozás, mind a szülés és a csecsemőgondozás, illetve a gyereknevelés során jól funkcionáljunk.

„Ha valaki újrakezdőként érkezik a kapcsolatba, nem árt, ha tisztázza magában, hogy ő maga miként áll a gyerekvállalás kérdéséhez. Ha valakiben megszületik az érzés, hogy »apa akarok lenni«, vagy »anya akarok lenni« és azzal is tisztában van, hogy azzal a gyerekkel nem a másik felet akarja kiteljesíteni, hanem tényleg vágyik egy közös babára, minden adott a – mozaik – családtervezéshez.”

A szakember emellett hangsúlyozza, a mozaikszülős felállásnak vannak előnyei is, melyekről gyakran megfeledkezünk. 

„Ha valaki a párja gyerekei révén, csak kis időre lép szülői szerepbe, szerencsés, hiszen apró lépésekben próbálhatja ki, milyen is a szülők élete. Ez a másik fél számára is előnyös, hiszen anélkül láthatja a párját szülői szerepben, hogy ahhoz közös gyereket, végleges elköteleződést kellene vállalniuk” – mondja a pszichológus. – „Fontos, hogy a pár tagjai tudatosak legyenek, kihangosítsák a gondolataikat és érzelmeiket, közben pedig megfigyeljék saját érzéseiket ezekben a helyzetekben. Nem mindegy például, hogy a másikban megszülető közös gyerekre való vágy hatására inkább elborzadunk és ösztönösen hátrébb lépünk, vagy épp ellenkezőleg, lázba jövünk. Ahogy az sem, hogy miként viszonyulunk egymás érzéseihez.”

A pszichológus hangsúlyozza, hogy az emberek és az érzések változnak, ahogy az egyes helyzetekkel való kapcsolódás módja és mértéke is differenciálódhat az évek során. Így aztán előfordulhat, hogy aki korábban nem vágyott gyerekre, később szülővé szeretne válni. (De az is, hogy az illető álláspontja végleges, ezt pedig tiszteletben kell tartani.)

„Az élet teremt helyzeteket, sokszor nem olyat, mint amit elképzeltünk előre. Ilyenkor eldönthetjük, hogy elutasítjuk a helyzetetet, vagy kipróbáljuk benne magunkat.

Azt viszont célszerű tudatosítani magunkban, hogy ha valaki egy apával vagy egy anyával kezd ismerkedni és mozaikcsaládban gondolkodik, idővel elkerülhetetlen, hogy a partner megismerje a gyerekeket, vagy időnként rájuk szóljon, akár bevonódjon a napi rutinba”

– mondja Heilmann Ágnes. – „Tény, hogy előre nem lehet tudni, hogy a gyerektelen fél hogyan tud kapcsolódni a partner utódaihoz és milyen érzéseket vált ki belőle a gyerekekkel való interakció. Ahogy azt sem, hogy a gyerekek szülőjében milyen érzéseket kelt a partner mozaikszülői minőségben való jelenléte. Azonban ha figyelünk magunkra és egymásra, egy-egy ilyen helyzetben rengeteget tanulhatunk önmagukról, a kapcsolatról és a másikról is, és amit gyakran elfelejtünk, hogy a korábbi kapcsolatból származó gyerek szerencsés felállásban egy újabb szeretetkapcsolattal gazdagodhat.”

Az új partner a gyerek után csak második lehet?

A pszichológus azt is hangsúlyozza, hogy a közgondolkodásban jelenlévő „ha gyerekessel ismerkedsz, el kell fogadnod, hogy örökre második leszel” szemlélet téves, hiszen a gyerek és a partner két különböző minőség, két eltérő funkció. Ennek megfelelően sorrendiség sem állhat fenn közöttük.

„Ez nem rangsor, hanem minőségbeli különbség. A gyerekem a gyerekem, s mint ilyen, első. De ugyanez igaz a páromra is: ő a szerelmem, társam, barátom, s mint ilyen, egyetlen” – mutat rá a szakember. – „Sorrendiséget felállítani köztük nem kell és nem is szabad.”

Heilmann Ágnes emellett arra is felhívja a figyelmet, hogy a mozaikcsaládok esetében hajlamosak vagyunk a nehézségekre, konfliktusokra fókuszálni. Meggyőződése szerint azonban számos pozitív aspektust is vizsgálhatunk. 

Egy új helyzetben tényleg minden más 

„Az újrakezdők gyakran félnek például attól, hogy a korábbi történetük új szereplőkkel ugyan, de újra megtörténik. A reparáció lehetősége azonban adott: bár a helyzet hasonló, sem a szereplők, sem a körülmények nem azonosak, vagyis az előző helyzetek hibáiból tanulva ez alkalommal csinálhatjuk másképp, jobban” – mondja a pszichológus, aki a születés csodájának rendszerszintű kedvező hatásait is fontosnak tartja.

„Egy baba érkezése általában örömet és boldogságot hoz magával, ami rendezett, lezárt válás esetén még az exek számára is pozitív élmény, hiszen a közös gyereknek születik féltestvére. Ilyenkor a félelmek, a harag is oldódni kezdhetnek, a nagytesó és a kisbaba közötti korkülönbség pedig általában indukálja a nagytesósággal járó izgalmas feladatokat, lehetőségeket” – mondja a szakember, miközben nem vitatja, az új helyzet újfajta nehézségekkel is járhat. 

Mint mondja, a figyelem fókusza egy kisbaba születésekor gyakran az apróságra irányul, és az sem ritka, hogy valamelyik fél sértve vagy veszélyben érzi magát. Lehet, hogy épp a gyerekek érzik úgy, hogy kiestek a pikszisből, ahogy az sem kizárt, hogy erős testvérféltékenység lép fel. Összességében az viszont elmondható, hogy

a mozaikcsaládban felnövő gyerekek sokszor alkalmazkodóképesebbek, szerteágazó szociális hálóval rendelkeznek, rugalmasabbak az élet számos területén, hiszen egy olyan rendszerben nőnek fel, ami ezeket a készségeket megkívánja tőlük.

Ilyen esetekben vannak bizonyos kommunikációs szabályok, amelyeket szem előtt tartva a szülők közötti konfliktusrendezés gördülékeny lehet. 

Szempontok, amit a pszichológus szerint szem előtt érdemes tartani

• A volt házastárs nem ellenség. Nagyon fontos, hogy a szülők mindvégig szem előtt tartsák: bár már nem házastársai, de még mindig szülőtársai egymásnak. Azaz a közös gyerekek jólléte közös ügyük, melyért együtt felelősek.

• Érezni ér. Az érzések és gondolatok egymással való konstruktív megosztása, a felnőttek közötti nyílt kommunikáció közérdek. Ennek hiányában ugyanis feszültségek és elfojtások alakulhatnak ki, melyeket idővel a gyerek tünetképzésébe fordulhatnak át. A cél viszont épp az, hogy a körülmények változásaitól függetlenül a gyerekek mindig biztonságban legyenek, és úgy is érezzék magukat.

• A gyerek feje felett nem veszekszünk. Az egyet nem értés, az értékrendbeli vagy nézőpontbeli különbség teljesen normális, a közös nevező megtalálását azonban nem a gyerekek előtt, vagy pláne a gyerekek bevonásával végezzük. A gyerek nem postás és nem közönség, így a vitás kérdéseket a távollétében, az ő bevonása nélkül célszerű rendezni.

És ha nem megy egyedül? Heilmann Ágnes pszichológusként azt mondja, érdemes segítséget kérni, hiszen a felnőttek kiegyensúlyozott kapcsolatára van szükség ahhoz, hogy a mozaikcsaládban élő minden gyerek érzelmileg stabil és boldog legyen.

Z. Kocsis Blanka