Minden tabut megdöntött a kommunizmus idején a leszbikus Galgóczi Erzsébet

–

Az okos parasztlány

1930-ban született a Győrhöz tartozó Ménfőcsanakon 1930. augusztus 27-én, és ott is halt meg 1989. május 29-én. Megfosztotta a sors attól, hogy megérhesse a rendszerváltást, pedig kijárt volna neki, hogy megtapasztalja a szabadságot, vagy legalább annak illúzióját.

A tízgyerekes parasztcsalád hetedik gyerekeként egy rendkívül erős akaratú, ellentmondást nem tűrő édesanya mellett nőtt föl.

„Ötéves koromban, amikor még iskolába sem jártam, csak néha, hogy ne maradjak felügyelet nélkül, elvittek magukkal a testvéreim, elhatároztam, hogy tanító leszek. Tíz évvel később, a felszabadulás friss élményének hatására, már vonzóbbnak és megfelelőbbnek tartottam a magam számára a politikusi pályát. Végül megtaláltam azt az egész életre szóló hivatást, amelyen a bennem élő pedagógus éppúgy szóhoz juthat, mint a politikus – és még mi minden más! – és ez az irodalom” – írta életpályájáról Galgóczi.

Irodalmi érdeklődése hamar megmutatkozott, már kilencévesen verseket írt egy Petőfi-gyűjtemény hatására, a Tulipános Láda című leányújságban publikálták is az egyik költeményét, tizenhárom éves korában. Egy évvel később pedig egy zsidó munkaszolgálatostól kapott egy Ady-kötetet, aki így fizetett az ennivalóért, amit a család adott neki. Az eltévedt lovas című Ady-vers revelatív erejű volt számára. 1973-as életrajzi vallomásában ezt írta:

„Az a kislány nem tudta szóba foglalni, mi történt vele: valaki kimondta az életét.”

Nagy hatással volt rá, amikor 1945. július elsején, a ménfői csata évfordulója alkalmából, a falusi nagygyűlésen, a Nemzeti Parasztpárt akkori elnöke, Veres Péter népi író szólalt fel a szegényparasztság érdekében. Ekkor fordult érdeklődése a népi irodalom irányába. 1945–1949 között a Győri Állami Leánylíceumba járt, a Diákszövetség városi titkárának választották, majd kitűnő érettségit tett. 

„Tizennyolc éves koromban, amikor nagykorú lettem, tudod, mi jutott eszembe? Nem az, hogy mától kezdve szavazati jogom van; nem az, hogy szülői beleegyezés nélkül is férjhez mehetek; nem az, hogy az örökségemmel – ha volna ilyen! – magam rendelkezhetem; – hanem az, hogy mostantól kezdve fel is akaszthatnak azért, amiért tegnap még csak javítóintézetbe csuktak volna. Szóval a törvény jutott eszembe… Minden ember halhatatlan, mert ott él a gyerekeiben, az ismerőseiben, az ismeretlenekben, mindenkiben, akire bármilyen kis hatással volt – csak éppen az Emberiségnek nem mindenki éri meg. Szóval arra gondoltam, hogy ne tegyek olyat, amiért fölakaszthatnak, de ne mulasszak el semmit, amiért örökké érdemes élni…” – írta később. 

Színművészeti helyett bölcsészkar, bölcsészkar helyett esztergagép, aztán mégis Színművészeti

Eredetileg a Színművészeti Főiskolára szeretett volna járni, de a szülei megtiltották neki, ezért kényszermegoldásként a bölcsészkart választotta, de csak 1949 novemberéig járt oda, majd hazaköltözött, és esztergályosként dolgozott a Győri Vagon- és Gépgyárban. Azonban a három műszakos munkarend mellett is képezte magát, gyors- és gépíró tanfolyamra járt, a munkaszüneteket pedig többnyire a könyvtárban töltötte.

Életének egyik fontos szereplője, Csontos Magda, aki a NÉKOSZ tagjaként, diákszövetségi instruktorként támogatta őt az íróvá válásában. 1958-ig rendszeresen leveleztek, Galgóczi Erzsébet a népi kollégisták szellemiségét és a mozgalmi aktivitását is ennek a kapcsolatnak köszönhette, de a falukutatási szenvedélye is innen gyökerezett.

1950-ben a Magyar Ifjúság Népi Szövetsége (később ez lett a DISZ) „Felszabadulás” című pályázatára egy színművet írt, és mellékelt néhány novellát is hozzá. Az Életünk a legboldogabb nékünk című novelláját díjazták, és később több folyóirat is közölte, igaz, akkor már Száz százalék címmel. E siker nyomán a Szabad Ifjúság szerkesztőségében kapott lehetőséget arra, hogy belekóstolhasson az újságírásba.

Cikkeit sokan olvasták, ennek köszönhetően még édesanyja is megenyhült, és végre engedélyt adott lányának arra, hogy felvételizhessen a Színművészeti Főiskolára.

Az első év után kettévált a filmes szak, ő pedig dramaturgiát tanult.

A főiskolán a DISZ-titkára lett, majd 1951-ben tagként csatlakozott a Magyar Írók Szövetségéhez, 1952-től pedig a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjához.

Identitásválság minden fronton

Miközben mélyen hitt a marxizmusban (ahogy akkoriban szinte minden jelentős értelmiségi), látta maga körül a valóságot, ami köszönőviszonyban sem volt az elmélet idealizmusával.

A korszak totális hazugságra épülő diktatúrájában a leszbikus késztetéseket is betegesnek titulálták, ő maga is „kóros elfajzásként” élte meg hajlamait, emiatt három öngyilkossági kísérlete is volt.

„Amikor ’59-ben sem sikerült és életben maradtam, azt mondtam, vagy író leszel, vagy a vonat alá fekszel, – elvállaltam a saját sorsomat” – írta később.

Simon Zsuzsa, a Színművészeti akkori – káderként kinevezett – főigazgatója, idegszanatóriumba küldte tanítványát nemi identitása miatt, és Szinetár Ernő (szintén káder) pszichiáter szinte megsemmisítő erejű ítélete sem hozta meg az írónő életkedvét. 1953-ban ezt írta Csontos Magdának egyik levelében:

„A Szinetár megvizsgált, s azt mondta: menjek férjhez, vagy legalábbis keressek szeretőt, különben két év múlva hisztériás idegroncs, vagy… vagy olyan leszek, amiről beszéltem neked. (Nem akarom kiírni, nem tudom, mi van veled, hátha mégis más kezébe kerül ez a levél – de érted, ugy-e?).”

Ugyanebben az évben belépett a pártba, és megjelent első kötete is a Szépirodalmi Kiadónál, Egy kosár hazai címmel.

„Én nem akarok betegen élni! […] A mi társadalmunknak nincs szüksége dekadens művészekre! De túl minden szűk irodalmi szemponton – én magam gyűlölöm ezt a betegséget, annyira, hogy ha egy testrészem volna ez a hajlam, vagy micsoda, kioperáltatnám magamból. És tele van az életem örvénnyel. Nők – undorító dolog, de így van – akik rajonganak értem. S ki áll jót értem? A szervezetemért? Legyek hisztériás idegroncs?” – írta naplójában.

Gyomirtás

Az Írószövetség bízta meg riportok írásával szintén az ötvenes évek első harmadában, és Galgóczi hosszú hónapokat töltött azzal, hogy egy falusi tanácselnök kiskirálykodását felfedje, a riportsorozat meg is jelenhetett az új kormányprogram rendelkezése miatt az Irodalmi Újságban, Gyomirtás címmel. Annyira dolgozott benne az igazság, hogy még Rákosi titkárságának is írt egy levelet ezzel kapcsolatban. A Nagy Imre-kormány idején felgöngyölítették az ügyet, de amint visszarendeződött a rákosizmus, meghurcolták érte.

„Talán felesleges bizonygatnom, hogy mennyire idegölő volt számomra ez a hónapokig húzódó vizsgálatsorozat, amely inkább ellenem irányult, mint a hibákat elkövető tanácselnök ellen” – írta később Galgóczi.

Művelt Nép

1955-ben szerezte meg kitűnő diplomáját dramaturgként, és a Művelt Népnél helyezkedett el Darvas József segítségével, de alig-alig közölték az írásait. Az '56-os forradalom idején épp Romániában járt kiküldetésen, és csak '57 elejére tért haza, gyalog kellett jönnie.

Akkori nehéz lelkiállapotát jelzi ez a naplóbejegyzése is:

„27 és fél éves vagyok, s eljutottam odáig, hogy tudomással vegyem önmagamat. Nem vagyok egészséges ember. Nemcsak azért, mert homoszexuális vagyok – bár ez önmagában is determinálja az embert, magányos jelenét és perspektívátlan jövőjét – hanem mert tényleg skizofréniás vagyok.”

Nagyon nehéz egzisztenciális helyzetbe került ebben az időszakban. Végül ismét Darvas József segített neki, így a Budapest Filmstúdióba került dramaturgként. Anyagot gyűjtött a Dunántúlon a téeszek felbomlásáról egy leendő dokumentumfilmhez, ami persze soha nem készülhetett el. A paraszti létből származó első generációs értelmiségi az erőszakos téeszesítés korszakában parasztokkal készített szociografikus riportokat:

azokkal beszélgetett, akiket megfosztott a rendszer attól, hogy gyakorolhassák évszázados hagyományaikat, mert a kollektivizálás ellehetetlenítette őket.

Fábri Zoltánnak is írt egy forgatókönyvet a Fogódzók című novellájából, ami szintén nem készült el, mert a történet végét cenzúrázni akarták, ő azonban nem ismert megalkuvást. Inkább lemondott a munkáról, és 1959–61-ig alkalmi megbízásokból próbálta fenntartani magát, igen csekély sikerrel. Ugyanakkor megszállottan hitt abban, hogy riportjaival megváltoztathatja a paraszti réteg életét. Az eredetileg szociológus Erdei Ferenccel is jó viszonyban volt, aki később politikusként erősen megkérdőjelezhető módon vett részt a padlássöprésekben, majd földművelődésügyi miniszterként a mezőgazdaság totális átalakításán dolgozott, és miközben épp felszámolta a tradicionális paraszti létet, a tradíciók megőrzésének fontosságáról szónokolt.

Gobbi Hildával való szerelméről Kurucz Adrienn ÍRT korábban nálunk, ezért nem térek ki rá külön, inkább olvassátok el ezt a nagyszerű cikket!

Szabad Föld

A Félúton című regénye folytatásokban jelent meg a Szabad Föld című lapban 1961-ben, amit később filmen is feldolgoztak, és igen szerény sikert aratott. (Azért micsoda aljasság Szabad Földnek elnevezni egy újságot, miközben éppen arról szólt ez a korszak, hogy mindenkitől elorozták az addig szabadon művelt földjeiket...)

Az Ott is csak hó van című elbeszéléskötete is ebben az évben kapott szabad utat, a kritika pedig lelkesen ünnepelte, sőt, 1962-ben még József Attila-díjat is kapott. Elkezdték utaztatni különböző íródelegációk tagjaként, így jutott el Kubába, Kazahsztánba, de még Nyugat-Németországba is, riportjai pedig egyre több olvasót szólítottak meg. Különösen azért, mert nem volt hajlandó kozmetikázni az igazságot. 

1965-ben még egy lakást is kiutaltak neki a Kacsóh Pongrác úti lakótelepen, így végre nem kellett újabb és újabb albérleteket keresnie. Aknamező című novellájából tévéjátékot készítettek, amit a nézők is nagyon szerettek, neve pedig ezzel bekerült a széles közönség körébe, és a második József Attila-díját is megkapta.

Utolsó szociografikus kötete, Nádtetős szocializmus címen jelent meg, innentől kezdve kizárólag szépirodalmat írt, de korábbi tapasztalatait belesűrítette az irodalomba.

„A riportoknak célja, a szépirodalomnak oka van”

– válaszolta Galgóczi, amikor a műfajváltásról kérdezték. 

A hetvenes évek

A hetvenes években egyre több könyve jelent meg, és 1976-ban harmadszor is megjutalmazták József Attila-díjjal, két évvel később pedig Kossuth-díjat kapott. Ekkor már saját lakásában lakott a XII. kerületben, és Washingtonba is eljutott, ahol előadást tartott a szociográfia és az irodalom kapcsolatáról.

Hosszú évek munkájával felgöngyölítette a Standard Oil magyarországi leányvállalatának negyvenes évek végén zajlott botrányait. a MAORT-per néven futó ügylet alapítója, Papp Simon egy koncepciós eljárás miatt börtönbe került, ahol arra kényszerítették, hogy dolgozzon tovább az olajmezők felderítésén, hisz az ő tudása nélkül nem folytatódhatott volna a kutatás.

Állítólag emiatt vállalta el, hogy Győr megye képviselőjeként beüljön a parlamentbe, mert így sokkal könnyebben hozzájutott Fock Jenő egykori miniszterelnök közbenjárásával az egyébként elzárt dokumentumokhoz, amiket csak olvasásra kaphatott meg, nem másolhatta le őket.

Ezért úgy írta meg a szocioregényt, hogy csak rövid szakaszokat olvasott egyszerre, mindent megjegyzett, majd taxiba ült, és azonmód lediktálta a gépírónőnek az adatokat és a tényeket.

A nyolcvanas évek

1980-ban jelent meg a Törvényen kívül és belül című kötete. Az önéletrajzi ihletésű regény pontos lenyomata az elnyomó korszaknak és az első generációs értelmiségiek nehézségeinek, de a szocialista közegben megbélyegzett leszbikus szerelem is hangsúlyosan szerepelt benne.

Makk Károly a forgatókönyv írásában is részt vett, és ő rendezte meg az Egymásra nézve című, ma már klasszikusnak számító filmet. A főszereplő, Jadwiga Jankowska-Cieślak az 1982-es cannes-i filmfesztiválon elnyerte a legjobb női alakításért járó díjat.

A Vidravas című megrázó regénye 1984-ben jelenhetett csak meg, miután éveken keresztül huzakodott a kiadóval az ' 56-os jelenetek kihúzása miatt.

„Kaptam oldalszám szerint egy csomó húzási javaslatot, de kb. úgy, hogy ha ezeket nem hajtom végre, akkor a könyv nem jelenik meg. Benne volt minden, ami Nagy Testvérünkre vonatkozott. Minden, ami antiszemita-gyanús volt. (Az ’53-as párthatározat is.) Minden erősebb mondat, ami az ÁVH-ra vonatkozott… Egyáltalán, minden »martalék« – ahogy a ’60-as évek elején a riportjaim kapcsán ezeket a kifejezéseket, az ún. breviárium anyagot elneveztem… hazajöttem és mindet kihúztam” – írta később Galgóczi.

1989. március 9-én a Nemzeti Színház bemutatta a Vidravas alapján írt drámáját. Az életműsorozat második köteteként megjelent Kettősünnep című könyvét még dedikálta, de ekkor már ki-be járt különböző kórházakból.

Keményen dohányzott, az alkoholt sem vetette meg, és a megszállott munka is rossz hatással volt az egészségére.

Május 18-án vitte el a család Ménfőcsanakra, valószínűleg tudták, hogy ez lesz az utolsó útja. Két nappal később megállt a szíve. Ott halt meg, ahol született. Közben pedig óriási utat járt be. Ma is fontos mérföldkőnek számít irodalmi munkássága, temetésén többek között Nádas Péter búcsúztatta. 

Források: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT és ITT

Az Inkább fájjon című, róla szóló film ITT látható

ITT pedig elolvashatjátok digitalizált műveit is

Kiemelt képünk forrása: Fortepan / Szalay Zoltán

Both Gabi