Vízkereszt: eretnekségből keresztény ünnep

–

A vízkeresztet január hatodikán ünneplik a keresztény egyházak. Ezen a napon záródik a karácsonyi ünnepkör és kezdődik el a farsang, az év legvidámabb szakasza. Erre utal Shakespeare művének a címe is, hiszen vízkeresztkor és utána bármi megeshet, amit csak akartok… 

Eretnekségből hagyomány

A katolikus hagyomány szerint a vízkeresztet először a II. században Bazilidesz tanítványi körében ünnepelték meg. Érdekes figura volt Bazilidesz, sajátos tanokat vallott, nem csoda, hogy eretneknek nyilvánították. Mátyás apostol beszámolói alapján saját evangéliumot írt (ami elveszett), és amellett, hogy hitt a lélekvándorlásban, valamint a zsidók istenét csak egy istennek tartotta a többi világkormányzó metafizikus hatalom mellett, a legjelentősebb tanításai közé tartozott az, hogy Jézus testi megjelenése valójában csak illúzió volt.

Szektája mintegy két évszázadig maradt fenn, és egyes követői addig is elmentek, hogy Jézus fizikai kereszthalála csak a zsidók és az ördög megtévesztése, valójában Cirénei Simon szenvedett testben, Jézus csak lélekben volt jelen. A vízkereszt görög neve az epifánia éppen a megtestesülést jelenti, és a keresztény egyházak is erre teszik a hangsúlyt.  

De mi köze van mindennek a vízhez és a kereszthez? A hagyomány szerint Jézus megkeresztelése a Jordánban január hatodikán történt, amikor Jézus már jócskán a férfikorban járt, tehát nem akkor „testesült meg” ebbe a világba. Ám Bazilidesz tanítványai a keresztelésnek azt a pillanatát emelik ki, amikor a Szentlélek galamb formájában leszáll Jézusra, és a mennyből megszólal Isten hangja: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm”. (Mt 1,11) A gnosztikus tanokat valló doketisták, így Bazilidesz tanítványai szerint is Isten megjelenése akkor történt meg valójában, amikor a Szentlélek galamb formájában leszállt (a testi valójában csak illúzióként jelenlévő) Jézusra.  

 

Akármilyen nyakatekert is ez az érvelés, Krisztus megkeresztelésének ünnepnapját átvette mind a nyugati, mind a keleti egyház. Mint annyi más ünnepnél, itt is megfigyelhető, hogy a keresztény ünnep rátelepszik a pogány liturgiára. Bazilidesz alexandriai bölcselő volt, így valószínűleg számtalanszor megfigyelhette, hogy január hatodikán az egyiptomi papok merítenek a Nílus vizéből, és megszentelik azt. Az e napon szentelt víz azután gyógyító erővel bírt. Nincs mit csodálkoznunk tehát azon, hogy a keresztény liturgiában is vízkereszt a víz megszentelésének a napja, amellyel természetesen Jézus keresztségére emlékeznek, ami nekünk azért jó, mert a katolikus hagyomány szerint ekkor fogadta Isten (újra) gyermekévé Jézus Krisztuson keresztül az emberiséget.

Születés, Kána, bölcsek

Az epifánia elnevezés, ami az egyházban a „Mi Urunk megjelenése napja” nevet kapta, egy kicsit megkavarta azért a dolgokat, mert például a keleti egyházakban vízkeresztkor ünneplik a karácsonyt – Jézus testi megszületésének ünnepét – mind a mai napig, amibe persze belejátszik az is, hogy az ortodox egyház nem vette át a Gergely-naptár használatát, így 13 napos elcsúszásban vannak a nyugati egyház ünnepeihez képest.

Egyes bolgár és szerb néphagyományokban megjelenik a keresztelés motívuma is, amikor a falu apraja-nagyja kimegy a folyó vagy a patak partjára, ahol a pópa megáld egy keresztet, és a vízbe dobja. A fiatal fiúk és férfiak pedig beugranak érte a jeges vízbe, mert aki megszerzi a keresztet, az szerencsés lesz egész évben.

Vízkeresztkor emlékeznek a római katolikus egyházban Jézus első csodájára is, amikor a Kánai menyegzőn a vizet borrá változtatta (Jn2,1kk), mivel csodatételével ekkor jelentette ki az embereknek először isteni mivoltát.

Ám sokkal inkább elterjedt hagyomány, hogy vízkereszt napját a napkeleti bölcsek, vagy a háromkirályok ünnepének tartják, mivel a nem zsidó (bibliai szóhasználatban: pogány) népek képviselői ekkor ismerik fel először Jézusban Isten fiát. 

20+G+M+B+22

Talán te is láttál már ilyen jelet egy-egy bejárati ajtófélfán, és elgondolkodtál rajta, vajon mit jelenthet? Nem, ez nem egy fura háromismeretlenes egyenlet, hanem egy liturgikus felirat, aminek megint csak köze van a vízkereszthez. Mert, ha már megszentelték a vizet, azt érdemes használni valamire. Hétköznap persze a templomba belépve találkozunk vele, és a testi-lelki egészség megóvására szolgál, de a néphit szerint (időnként a mai napig is) betegséggyógyító és ördögűző ereje is van. 

Vízkereszt után azonban nagyüzemben használják, mert ekkor következik el a házszentelések időszaka. Ekkor a pap szentelt vízzel meghinti, majd füstölővel megfüstöli a házat, és az ajtófélfára felírja az évszámot, illetve a G+M+B formulát, amely egyes értelmezések szerint Gáspár, Menyhért és Boldizsár nevének a rövidítése, más értelmezésben „Christus Mansionem Benedicat” (Krisztus áldja meg e házat) formula rövidítése.

Akárhogy is, jó katolikus család nem futott és ma sem nagyon fut neki az évnek a házszentelés rítusa nélkül, mert ez biztosítja Isten áldását és védelmét a házra és minden lakójára egész évben. Praktikus volt ez az egyház számára is, mert ezen a napon a pap meglátogatott minden családot, lajstromba vette a híveket, és ekkor szedte be az éves egyházi illetményt is. 

A vízkereszt-napi néphagyomány elsősorban természetesen a napkeleti bölcsek megjelenésére koncentrál, amely a háromkirályok-járás, más vidékeken a csillagjárás néphagyományában csúcsosodott ki. Ennek eredete bizonyíthatóan a XI. századra nyúlik vissza, amikor még a templomi liturgia része volt. A XVI. században már kiszorult a templomokból, de a magyarlakta területeken szinte mindenhol megtartották ezt az alakoskodó játékot egészen a XX. századig. A háromkirályok vagy csillagjárás a karácsonyi betlehemezéshez hasonlóan a gyerekek, sokszor lányok alakoskodójátéka. Vízkeresztkor körbejárták a házakat, sajátos papírsüveget téve a fejükre, vállukra palástként lepedőt kötve, és mozgatható, világító csillag segítségével előadták a napkeleti bölcsek történetét, akik a betlehemi csillagot követve eljutnak Heródes királyhoz, majd Betlehembe, és leborulnak a Kisjézus jászla előtt. 

 

…vagy, amit akartok?

A liturgikus néphagyományokon túl azért voltak pajzánabb vetületei is ennek az ünnepnek. Shakespeare a komédia címében is a féktelen komédiázásra utal, ami a farsangban volt leginkább megengedett. A műben tudatosan használja fel a commedia dell’arte karaktereit és fordulatait, amely egy sajátos, Olaszországban kialakult komédiaműfaj volt, ennek alapja a színészek improvizálása a közönség reakcióinak megfelelően. Ez a fajta alakoskodójáték az ókortól egészen a XX. századig jelen volt a liturgikus, majd a népi játékokban és a magyar néphagyományban is megfigyelhető. 

A kamaszok és a fiatalok vízkeresztkor adtak elő hasonló darabokat, mivel ők leginkább a farsang beköszöntését ünnepelték ezen a napon. Házaknál, pajtákban gyűltek össze, és kamaszfiúk csoportjai vicces történeteket adtak elő, amelynek legtöbbször nem volt se füle, se farka. Bár valószínűleg mit sem tudtak az olasz színházi hagyományokról, mégis hasonló elvek szerint alkották meg előadásukat. Kiosztották egymás között a szerepeket, ügyelve arra, hogy minél viccesebb figurák jelenjenek meg. A szcenáriót azonban csak nagy vonalakban beszélték meg, így a közönség bekiabálása és reakciói alapján alakították az előadást, mit sem törődve a cselekményvezetéssel, mert a lényeg az volt, hogy mindenki jól szórakozzon. A közönség persze próbálta maga is minél viccesebbé tenni a darabot, vagy nehéz helyzetbe hozni, „leégetni” a szereplőket. De ahogyan ez a kamaszoknál lenni szokott, a legnagyobb sikert a trágár, illetve a szexualitásra utaló bekiabálások aratták, amelynek nyomán vélhetőleg izgalmas, de közel sem szentséges jelenetek születtek. 

Források: katolikus.hu, Catholicnewsagency.com, dailytheology.org, mek, Bálint Sándor: Karácsony, húsvét, pünkösd

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Wikipedia/ National Gallery

Miklya Luzsányi Mónika