Többesélyes szerelem: még Pedro Pascal sem menti meg a kötelező nyári romkomot
Nagy várakozás előzte meg a Többesélyes szerelem című Celine Song filmet (első mozija, az Előző életek hamar kultikussá vált). Dakota Johnsonnak az előzetes alapján nyári romkomnak ígért műben azzal a kegyetlenül kínzó dilemmával kell szembenéznie, hogy a Pedro Pascal által alakított dúsgazdag Harry-vel essen szerelembe, aki őt a tenyerén hordozza, vagy régi szerelmével, a színészi babérokra törő Johnnal (Chris Evans) melegítse fel a kapcsolatát. A film végül nem lett sem rom, sem kom. Avagy: a 12 millió dolláros lakás törtfehér selyempaplana alatt is elfoghatja az embert a kétség. Fiala Borcsa írása.
–
„Életed szerelme fog elvenni téged”
Lucy (Dakota Johnson) igen sikeres házasságközvetítő, a menő New York-i ügynökségnél ismét ő a hónap dolgozója, jár is érte a cukormázas torta: immár a kilencedik esküvőt sikerült befociznia, és hol van még a sikerszéria vége!
Az ügyfelei rengeteg pénzt fizetnek azért, hogy a segítségével rátalálhassanak arra, akit maguk mellé a legtökéletesebbnek éreznek. Persze (ahogy az a Modernkori Kerítőnővel készített interjúmból is kiderült) mindenkinek hosszú listája van arról, milyennek is kellene lennie a Nagy Őnek. És minél régebb óta szingli az illető, az elvárások lajstroma annál terjedelmesebb.
Lucy mégis hisz abban, hogy az ő zsenialitásával, pszichológiai éleslátásával mindenkit képes lesz összepasszítani a másik felével még ebben a nyüzsgő és felszínes nagyvárosban is. „Életed szerelme fog elvenni téged” – ígéri az ügyfeleinek bájos mosollyal, mindezt halálosan komolyan gondolva. Még akkor is, ha ő maga híresen elkötelezett szingli. És még akkor is, ha
annyira cinikus és kiábrándult, mint egy negyvenpluszos anya, akit három gyerekével és nulla pénzzel hagyott magára a férje a titkárnő kedvéért
(derül ki egy esküvőn elmondott kéretlen nagymonológjából – ahová amúgy őt pont nem hívták meg).
Számokban mérve
A film eredeti címe: Materialists – azaz: anyagiasak. Csak hogy értsd, milyen elkereskedelmiesített és felszínes lett a pártalálás a Nagy Almában, ahol mindenkit számokban mérnek. Testtömegindex, (adózás előtti) éves bevétel, magasság és kor: ezek a legfontosabb paraméterek. A férfiak, mindegy, hány évesek, csak fitt, húszas csajokkal járnának. A nők évi 500.000 dollár és 180 centi alatt szóba sem állnak senkivel. (Csak a miheztartás végett: a New York-i éves bruttó átlagfizetés 128 ezer dollár, az átlagos New York-i magasság pedig 177,8).
Két ígéretes légy egy csapásra
Lucy, bár maga nem keres férjet, rögtön két jelöltbe is belefut az általa összehozott esküvőn. Az egyik: régi szerelme, John (Chris Evans), akit elhagyott, mivel a férfi egyre arra várt, hogy befut, mint színészóriás, ezért nem bírt financiálisan egyről a kettőre jutni (vagyis egyről az ötszázezerre). Ez azóta is így van, bár már 37 éves: tengődik csupán, miközben két lakótársával éldegél egy koszos, elhanyagolt lakásban, és amíg berobog az ajtón a nagy hollywoodi ajánlat, pincérkedéssel tartja el magát.
View this post on Instagram
A másik fickó anyagias szemmel nézve messze jobb parti. Harry mocskosul gazdag, akit azonnal levesz a lábáról Lucy… lüszisége, sutba is dobja az addig féltve őrzött agglegénystátuszát. Az anyagias lányt elegáns étteremről elegáns étteremre hurcolja (hogy ezek nagyon menők, onnan tudhatod, hogy kivétel nélkül ázsiaiak, ahol a fehér középosztály igyekszik decensen pálcikával elfogyasztani a drága fogásokat), és amikor a fiatal nő Izlandra vágyna utazni, már veszi is a jegyeket, intézi az útlevelet.
Nehéz dilemma, én belátom, főleg egy olyan nő számára, aki a házasságban üzletet lát elsősorban, és fejben ő is irkálja az igények listáját.
Kicsit keserű, kicsit savanyú
Első pillantásra romkomnak tűnik a film, azonban sem nem romantikus, sem nem vicces. Azon kívül tele van huppanókkal.
Többször a szánkba van rágva: John szereti Lucy-t, és Lucy is szereti Johnt. De azon kívül, hogy ez elhangzik, sok bizonyítékát ennek nem látjuk. Lucy meggyőződése, hogy mivel anyagias, ő nem jó ember… és sajnos ebben teljességgel igazat kell adjak neki, bár nem a materializmusa miatt. De igazi taplóság szerintem csak úgy bekéredzkedni valakinek a lakásába egy hétre, majd vészhelyzetben fuvaroztatni magunkat egy órát, a célnál egy kézlegyintéssel jelezve, a másik maradjon csak szépen kinn az utcán egy egész éjszakára, majd amikor az, mint egy hűséges kutya, hajnalig szendereg a lépcsőn, elintézni egy foghegyről odavetett „most már hazamehetsz” mondattal.
A Többesélyes szerelem nyári limonádénak túl savanyú, Woody Allen stílusú New York-i melankolikus szerelmi történetnek viszont túlságosan sekélyes. Ellenben igen vontatott, és kiábrándult.
Az üzenete klisés és álnaiv: az igaz szerelem többet ér a gazdagságnál (bocs, a spoilerért). Azonban az az alternatíva sem meggyőző, amit a végén kínál, Lucy választása végül inkább hat impulzívnak, miközben (mivel jellemfejlődés semelyik szereplő részéről nem érzékelhető) erősen katasztrófaszagot árasztó.
A karakterek nem elég kidolgozottak, és tele vannak ellentmondással. (Hogy mást ne mondjak: a bevallottan materialista Lucy a film végén olyan döntést készül hozni, ami merőben ellentmond az előtte eltelt 105 percnek). A fordulatok kiszámíthatóak. Az üzenetek (randizni kockázatos, és olykor veszélyes, a házastárs valójában sírig szól, életed párja a lelki boldogságodra és kiteljesedésedre is nagy hatással van) elcsépeltek. A valódi konfliktus számomra hiteltelen: hogyan lehetne kizárólag egy házasságközvetítő felelős mások gazemberségéért? Ahogy Lucy reakciója is életszerűtlen: miután álruhában (ami igazi New York-i maskara: edzőcipő, baseballsapka és ballon) az abúzus áldozata után oson, a vádjaira – még ha ironikusnak szánjuk is alkotóként – egyszerűen nem lehet az a válasz, hogy hiszen a másik magas és jól keres.
De New York legalább hangulatos, és John otthonát leszámítva minden lakás, iroda és étterembelső olyan, mintha a Lakáskultúra fotósait várná épp a tulaj.
Kiemelt kép forrása: Getty Images/ Gotham/ Contributor
