Keserű gyermekkor

Sarah Jane Mayfieldként született a Missouri állambeli St. Josephben, és bár születési dátumát sokáig 1914. január 4-re tették, az életrajzírók kutatásai szerint valójában 1917. január 5-én jött világra. Az 1914-es évet valószínűleg azért használta, hogy korábban el tudjon kezdeni dolgozni, születésnapját pedig amiatt tolhatta vissza, hogy ugyanaznap legyen, mint lányának, Maureennek – aki 1941. január 4-én született. Az 1920-as népszámlálás szerint viszont abban az évben hároméves volt, és a Wyman halála után kiadott hivatalos közlemény is alátámasztotta ezeket az adatokat.

Szülei Manning Jefferies Mayfield gyári munkás és Gladys Hope Christian gyorsíró, irodai asszisztens volt. Édesapja meghalt, amikor Sarah Jane még csak négyéves volt, anyja pedig elhagyta a kislányt, így Richard D. Fulks, a Saint Joseph-i nyomozó és családja nevelték fel a lányt. Rövid ideig Dél-Kaliforniában éltek, mielőtt nevelőszülei Missouriba költöztek volna. Olyan szigorú fegyelemmel neveltek, hogy évekbe telt, mire ki tudtam rángatni magam a gyerekkoromból hozott keserűségből” – emlékezett vissza a színésznő.

Rendezetlen családi háttere kevés kellemes emléket hagyott maga után, úgyhogy nevét Jane Durrellre változtatva Hollywoodba költözött.

Itt aztán hazudott a koráról, hogy alkalmi munkákat vállalhasson manikűrösként és telefonközpontosként, miközben a fényűző karrier lebegett a szeme előtt. 

 

Hollywoodi siker

Az, hogy Jane Wyman csinos, tehetséges, fegyelmezett és elszánt volt, kevésnek bizonyult ahhoz, hogy egyik napról a másikra sikeres legyen. Karrierjét statisztaként kezdte az 1930-as évek végén, majd fokozatosan felküzdötte magát a hollywoodi filmek kisebb mellékszerepeibe. Első főszerepét az 1937-es Public Wedding című filmben játszotta, és

annak ellenére, hogy a filmipar berkein belül gyakran előfordult, hogy minél idősebb volt egy színésznő, annál kevésbé volt vonzó a szereposztók számára, Wyman esetében éppen az ellenkezője látszott igaznak.

31 évesen, miután több mint másfél évtizedig dolgozott Hollywoodban, végre megtörtént a nagy áttörés Billy Wilder Férfiszenvedély (The Lost Weekend) című, kritikusok által is elismert drámájában. A film főszereplőjeként bizonyította tehetségét, Wyman játékát pedig Oscar-jelöléssel méltatták.

Hollywood Jane Wyman Ronald Reagan
Ray Milland és Jane Wyman a Férfiszenvedély című filmben - Forrás: Getty Images/Paramount

Johnny Belinda és az Oscar

A Férfiszenvedély sikere nyomán találta meg Wymant a Johnny Belinda, az azonos című Broadway-darabon alapuló dráma szerepe. A filmben Wyman a süketnéma parasztlányt, Belindát játszotta, aki találkozik egy jóképű orvossal. Sok időt töltenek együtt, és a kettejük között kialakult kapcsolat már-már a romantikusnak mondható – egészen addig, amíg Belinda élete darabjaira nem hullik, amikor a család egyik barátja brutálisan megtámadja és megerőszakolja. Az erőszakból fiú születik, aki a Johnny Belinda nevet kapja.

Wyman komolyan vette a feladatát, és amikor a parasztlány szerepére készült, folyamatos kihívások elé állította magát, ám így sem érezte elég hitelesnek az alakítását.

Aztán rájött: bár hónapokig tanult jelelni, mégis hallott – ezt pedig valamiképp a kamerán keresztül is érzékelni lehetett.

Ezért egy orvossal speciális füldugókat készíttetett, hogy a lehető legtöbb hangot kizárja a felvétel során.

Hollywood Jane Wyman Ronald Reagan
Jane Wyman és Lew Ayres a Johnny Belinda című filmben - Forrás: Getty Images/Warner Bros./Archive Photos

A Johnny Belinda végül több mint tíz Oscar-jelölést kapott, köztük a legjobb film, rendező, színésznő, színész, férfi mellékszereplő és női mellékszereplő kategóriájában is. Amikor 1949. március 24-én Wyman megnyerte a díjat, köszönőbeszéde az egyik legemlékezetesebbként vonult be az Oscar-történelembe: „Nagyon hálás vagyok a díjért – amit azért kaptam, mert egyszer befogtam a számat. Azt hiszem, újra megteszem!”

Akár first lady is lehetett volna

Még 1938-ban Ronald Reagan oldalán szerepelt a Brother Rat című romantikus vígjátékban és a folytatásában, a közös filmből pedig szerelem lett. A pár a chicagói színházban jegyezte el egymást, és 1940. január 26-án kötötték össze életüket a kaliforniai Glendale-ben – ez lett Wyman harmadik házassága. Három gyermekük született: Maureen Elizabeth Reagan, örökbe fogadott fiuk, Michael Edward Reagan, és Christine Reagan, aki koraszülöttként mindössze egyetlen napot élt.

Hollywood Jane Wyman Ronald Reagan
Ronald Reagan és Jane Wyman a gyermekeikkel - Forrás: Getty Images/Silver Screen Collection

A Johnny Belinda azonban nemcsak szakmai szempontból változtatta meg a színésznő életét, a forgatás alatt ugyanis színésztársával, Lew Ayres-szel nem is olyan titkos viszonyba kezdtek. Annak ellenére, hogy a kapcsolat rövid életűnek bizonyult, Wyman mégsem ezt, hanem politikai nézeteik összeférhetetlenségét jelölte meg a későbbi elnökkel való szakításuk okaként. A válást 1949-ben mondták ki, ennek köszönhetően pedig 1981-ben Ronald Reagan lett az Egyesült Államok első elvált elnöke – ami történetesen egybeesett azzal, hogy Wyman karrierje új lendületet vett a népszerű televíziós szappanopera, a Falcon Crest révén. 

 

Bár a színésznő az évek során ritkán beszélt a Reagannel kötött házasságáról, a kapcsolatukra vonatkozó kérdések nem ritkultak. Egy idő után azonban Wyman rá jellemzően, egy meglehetősen lényegre törő nyilatkozattal zárta rövidre a kérdést:

Ízléstelen a volt férjekről és a volt feleségekről beszélni. Továbbá, semmit sem tudok a politikáról.”


Források: ITT, ITT és ITT

Kiemelt kép. Getty Image/ Bettmann

Mózes Zsófi