„Baromi nehéz meghalni” – Saci története

–

Házi büntető törvénykönyv

A húszas évei végén járó Saci egy kis faluban született, egy testvére van. Mindkét szülője alkoholfüggő volt, ma már egyikük sem él. A szüleire igen eltérően hatott az ital. Ahogy fogalmaz: az anyukája „negédes”, ömlengős lett tőle, ami őt nagyon taszította, de még ez is jobb volt annál, ahogy az apja viselkedett. „Apám totál őrült volt, és iszonyatosan erőszakos. Szifiliszes volt, és valószínűleg attól kattant meg.

Iszonyatosan erőszakos volt, rengeteget vert minket. Volt otthon egy saját büntető törvénykönyve, amiben le volt írva, miért milyen büntetést vagy jutalmat kapunk.”

A gyerekek élete teljesen kiszámíthatatlan volt, sokszor még azért is megverték őket otthon, amiért amúgy dicséretben kellett volna részesülniük. „Anyám is vert minket, de ő inkább a mártír szerepét töltötte be.”

Saci tisztában van vele, hogy a legtöbb szülő gyerekkorából hozza ezeket a mintákat, ő viszont úgy látja, a nagyszülei otthonában nem volt jellemző ez az erőszakos viselkedés.

„Nem tudom, honnan jött ez az elmebeteg rendszer.”

Csupán halvány emlékei vannak arról, hogy ez a fajta terror nem mindig volt jellemző az otthoni hétköznapokra, és mintha lettek volna felhőtlen, szeretetteli időszakok is a család életében. De hogy mi romlott el, miért és mikor, azt nem tudja felidézni.

Örök kívülálló

Sacit, mivel jó tanuló volt, illetve mert az erős igazságérzete miatt mindig kiállt a gyengébbek mellett, nagyon sokat csúfolták és verték az általános iskolában. Ha viszont ezt megtorolta, és visszaütött, azért otthon is kapott az apjától. „Gyakorlatilag választhattam, hogy egyszer vagy kétszer verjenek össze.” Kívülállónak érezte magát az iskolában, és otthon sem volt soha biztonságban. A környezetében pedig egyetlen ember sem akadt, akihez a gondjaival fordulhatott volna. A nagyszülei vagy nem tudtak, vagy nem akartak róla tudni, mi folyik náluk odahaza.

„Igazából kibekkeltem ezeket az éveket.”

Gimnázium alatt elkerült otthonról, egy közeli városban járt iskolába, és ott volt kollégista is. A hatalmas vágya miatt, hogy szeressék, úgy érzi, ebben az időszakban „nagyon tapadós” volt – ha valaki kedves volt hozzá, azt fojtogatni kezdte a szeretetével. 

Középiskolában jól tanult, de erre az időszakára leginkább a nagy érzelmi drámák voltak jellemzők. Több olyan kapcsolata volt lányokkal, amikről azt gondolta akkoriban, hogy barátságok csupán. Utólag tisztában van vele, hogy valójában – legalábbis az ő részéről – ezek szerelmek voltak. Az egyenlőtlen viszonyok azonban még inkább kikezdték az amúgy is alacsonyan lévő önbecsülését.

Pszichológia szakra szeretett volna menni, ám a legelső felvételije nem sikerült, úgyhogy helyette magyar szakra iratkozott be az egyetemen.

Erőt adó szerelem

Az első párkapcsolata egy nála pár évvel fiatalabb fiúval volt. „Kedves volt, romantikus és figyelmes. Én meg örültem, hogy valaki ennyire rajong értem.” Amikor véget ért a kapcsolatuk, Sacit megdöbbentette, hogy ez őt teljességgel hidegen hagyja, az esze viszont még mindig a középiskolai barátnője körül jár. Amikor ezeket a dilemmáit megosztotta a pszichológusával, az azt válaszolta: néha a barátságok olyanok, mint a szerelem. Akkor értette meg Saci, hogy mi is zajlott benne eddig, és hogy ő valójában a nőkhöz vonzódik.

„Amikor szerelmes voltam, az olyan volt, mintha szuperképességeim lettek volna. Hihetetlenül magabiztos lettem, laza, nem érdekeltek a kudarcok, mentem előre a céljaim felé.”

„Életem legnagyobb traumája volt az a csaj”

– meséli arról a szerelméről, akivel már egyetemen jött össze. Ez a kapcsolata is sok szempontból nagyon egyenlőtlennek bizonyult. Míg Saciék az édesapja halála után hárman összesen 90.000 forintból éltek, a lány tehetős család sarja volt. Saciék helyzetét az sem segítette, hogy az édesanyja elitta még az árvaellátást is. Hogy valahogy boldoguljon, rengeteget kellett dolgoznia az egyetem mellett. Ebben az időszakban alvásra szinte nem is jutott ideje. 

A barátnője azonban nem igazán volt a helyzetére tekintettel. Gyakran panaszkodott amiatt, hogy Saci kevés pénzt költ rá, hiába mutatott rá több ízben, hogy nagyon más háttérből jönnek, más lehetőségeik vannak anyagi téren is. Azt mondja, a mai fejével biztosan nem jött volna vele össze. „Azt hiszem, a szerelembe voltam szerelmes, nem belé” – meséli, hozzátéve, hogy mégis milyen átütő érzés volt egyáltalán az, hogy végre a saját vágyait tudta megélni ebben a kapcsolatban. 

Az első öngyilkossági kísérlet

Egy idő után elege lett az otthoni körülményekből, hogy nyomorognak, hogy nincsen fűtés, úgyhogy elköltözött a nagyszüleihez.

„Két év alatt, amíg náluk éltem, egyetlenegyszer sem kérdezték meg, hogy vagyok.”

Az akkori barátainak coming outolt, de nem igazán érezte, hogy elfogadóak lettek volna vele. Ekkor próbálta meg először eldobni magától az életét. Úgy érezte, nem bírja tovább cipelni magát, elfáradt. „Felvágtam az ereimet.” 

Az öngyilkossági kísérlete nem sikerült. Azt azonban hangsúlyozza, nem tekinti magát áldozatnak, és nagyon utálja, amikor a sikertelen öngyilkosságokat figyelemfelhívásnak minősíti valaki. „Azt éreztem akkor, nincsenek eszközeim arra, hogy változtatni tudjak az életemen, és annál, amiben voltam, még a halál is jobb. Nem sikerült.”  Amikor a nagymamája meglátta a hegeket a csuklóján, csak annyit mondott: takarja el, nehogy meglássák mások. „Az anyám, a testvérem, de a barátaim is tudták, hogy felvágtam az ereimet, de nem kérdezték meg, miért, vagy hogy vagyok, netán azt, hogyan segíthetnének. Senki nem csinált semmit.” 

A párkapcsolata is végképp zátonyra futott, a lány szakított vele. Az sem különösebben vigasztalta, amikor a környezete azzal biztatta: sokkal erősebb, mint gondolná. „Utálom, amikor ezt mondják. Mert ez olyan, mintha azt közvetítenék, hogy oldjak meg mindent egyedül, ők meg magasan tesznek rá, nem segítenek, nekik nincs ebben felelősségük.”

Nem működő kapcsolatok

A lelki terhei egyre nőttek, paranoiás rohamai lettek, borderline-nal és szkizoaffektív személyiségzavarral diagnosztizálták.

„Nagyon durván elkezdtem bekattanni, de akkor még nem kerültem kórházba.”

Közben rosszul működő párkapcsolatok váltották egymást az életében. Saci társfüggőként azt mondja, bárkivel együtt lett volna, aki elfogadja őt. Rengeteg nehézség, bántás érte a viszonyaiban, míg egy nap megint úgy érezte: nem bírja tovább. „Annyi düh, agresszió gyűlt fel bennem, hogy úgy éreztem, ha még valami bántás ér, azt már nem tudom elviselni.” Fogta magát, és anélkül, hogy bárkit értesített volna róla, kiment önkénteskedni Németországba. „Nagyon jót tett, a mai érzelmi állapotomban valószínűleg kint maradnék. Akkor azonban azt éreztem, nincs ott nagyon keresnivalóm.”

Zárt osztályokon

Három hónap elteltével visszajött Magyarországra. Közben beteljesült a nagy álma: felvették pszichológia szakra. Ám az, hogy ennyire közel került a céljaihoz, érzelmileg teljesen megborította. Pszichotikus állapotba került, ismét többször be kellett vinni a pszichiátria zárt osztályára. „Pokoli volt” – mondja.

Saci több intézményt is megjárt, és ott olyanokat tapasztalt, amik megfosztották az illúziótól, hogy ezek a helyek elsősorban arra vannak, hogy segítsenek a hozzá hasonló embereken. „A saját szememmel láttam, hogy egy lánynak aláírták az elektrosokk szerződést a nevében, vagy hogy röhögtek az ápolók a pácienseken. De engem is kötöztek ki meztelenül. Olyan volt, mint egy halálgyár. Én azóta küzdök konverziós zavarral, amióta ott egyszer nagyon komolyan begyógyszereztek. Azt sem tudtam, ki vagyok. Rettegtem, miközben fogalmam sem volt, mi történik velem. Azt fontos tudni:

ebben az állapotban az ember semmit nem tud magával kezdeni. Olyan lesz az életed, mint egy film, amit látsz, de nincs rá befolyásod.”

Felégetni a múltat

Miután hazaérkezett Németországból, a nagyszülei kidobták, úgyhogy beköltözött a régi családi házukba, ahol már nem volt sem víz, sem villany, és innen járt be az egyetemre. Aztán egyik nap valami elpattant benne, és felgyújtotta a házat. „Nem tudom, miért. Nem akartam bosszút állni, talán csak tehetetlennek éreztem magam.”

Elveszítette az otthonát, így egy hajléktalanszállón kötött ki. Lelkileg is egyre mélyebbre került, úgyhogy ismét megpróbált öngyilkos lenni. Hogy biztosra menjen, ezúttal igen brutális módját választotta a halálnak. Túlélte. „Baromi nehéz meghalni” – mondja. 

Saci eddig nagyjából harmincszor volt zárt osztályon, a mostani barátainak egy része is az intézményben megismert emberek közül van. Úgy érzi, ők sokkal nyitottabbak, mint a nagy átlag. Legutóbb egy bő évet töltött a Kiskovácsi Pszichiátrián. Azt mondja, az volt az egyetlen hely, ahol valós segítséget tudtak neki nyújtani.

„Jól vagyok, és ezt elsősorban magamnak köszönhetem”

Saci alkoholt nem iszik, részben a szülei függősége miatt, és drogokat sem fogyaszt. A felírt gyógyszereit szedi, illetve most már közel tíz éve jár terápiába is. A pszichológusa szerint hamarosan befejezhetik a terápiás folyamatot. 

„Régen nagyon jellemző volt az egyoldalúság a kapcsolataimra. A nagymamámnak is hiába mondtam, hogy néha hívjon fel, soha nem tette meg.”

Sokszor azt érzi, az emberek azért reménykednek benne, hogy jól van, mert akkor nem kell vele foglalkozniuk. „De hol van a határ, hogy nem akarnak velem foglalkozni? Tőlük akár meg is halhattam volna? Mondják, hogy lépjünk túl a múlton… ők könnyen beszélnek.

Én sok mindent elveszítettem. Az ép eszemet és az otthonomat is.”

Ám most azt érzi, alapvetően minden rendben van az életében. „Van munkám, egy jól működő párkapcsolatom, barátaim, sokat olvasok, angolul is, mellette tanulok, edzek, sétálok. Újra beadtam a felvételimet a pszichológia szakra, most várom, hogy kiderüljön, sikerült-e. De ha nem sikerül, akkor sem adom fel. Jól vagyok. És ezt magamnak köszönhetem, meg a Kiskovácsi Pszichiátriai Intézet terapeutáinak. Tényleg fantasztikusak, teljes mellszélességgel ott állnak az ember mellett.” 

Ha Ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőket segítő, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! 24 éves korig a Kék Vonal telefonszáma is hívható: 116-111. Amennyiben másért aggódik, ajánljuk az Alapítvány az Öngyilkosság ellen honlapját, amelyet ITT ér el. További tájékoztató, illetve – szakember segítségével igénybe vehető – önsegítő eszközt pedig ITT talál.

Fiala Borcsa