Pszichoterror egy csésze tea felett
Megnéztük a Darázs című darabot
Bizonyos szempontból nagyon brit a darab, amit a Delta Produkció a Kristály Színtérrel közösen állított színpadra: két nő cseveg az egykori középiskolás emlékeiről, az őket ért inzultusról, miközben teát kortyolgatnak, ám minden egyes csészével mintha csak még több mérget, dühöt, fájdalmat döntenének magukba – vagy egymásba. Máshonnan nézve azonban nagyon is ismerősek lehetnek bárkinek a jelenetek, aki a saját bőrén tapasztalta már az iskolai bullying bénító és kegyetlen jelenségét. De hogy ki lesz a végső áldozat ebben a történetben? Fiala Borcsa írása.
–
Osztálytalálkozókra menni sokszor furcsa érzés
Hiszen hiába telt el akár több évtized is, hiába változtál meg, lettél az osztály lúzeréből sikeres üzletember, az egykori kövérkés kamaszból szálkás izompacsirta, szürke egérkéből rettegett cégvezető, abban a percben, hogy belépsz az egykori közösségedbe, menten levedlesz magadról minden felszedett csillogást, mázt, új személyiséget; visszaváltozol a régi, még éretlen éneddé. Persze nem feltétlenül azért, mert amit most élsz, az hazugság. Hanem mert abban a közegben ez voltál te. Azok az emberek ilyennek ismernek, ezt hozzák ki belőled, ezek a viszonyulások az érvényesek, ezek a sokszor lefuttatott játszmák váltak rutinná köztetek.
Mindenki hozza a maga szerepét. Ha másképp beszélsz, mások a gesztusaid, más a kiállásod, ferde szemmel méregetnek: most mit játszod meg magad?
Két nő egy kávéházi asztalkánál
A Darázs című darabban persze nincs ott mind a harminc fő, csak két régi osztálytárs találkozik, de a dinamikák – legalábbis eleinte – ugyanazok. Még ha az élet aztán más sorsot kínált is nekik az elmúlt húsz évben, mint amit akkor gondoltak volna. Az egyik, Carla (Sodró Eliza játssza), az osztály egykori „menő csaja”, hangadója, aki már kamaszként is kemény volt, mint a beton, rettenthetetlen és gátlástalan. A hatalmával visszaélt, és ha nála gyöngébbel hozta össze a sors, azt szadista módon eltaposta. Az élete azóta nem lett egy leányálom, a középiskola után szinte azonnal teherbe esett, jelenleg épp az ötödik (cseppet sem vágyott) gyerekével viselős, miközben a mihaszna, nála jóval idősebb, alkoholbeteg párjától szenved, de szabadulni tőle a körülményei miatt képtelen.
A másik, Heather, az egykori áldozat, a húsz éve még csendes, duci lány (Kiss-Végh Emőke alakításában), aki mára elegáns, vékony, és gazdag nőként úgy tűnik, csak egy dologra vágyik: hogy végre neki is kisbabája szülessen. És aki most találkozóra hívja azt, aki talán nem is emlékszik, nemcsak a kínzásokra, de talán még rá sem. Akinek most szeretné feleleveníteni az egykori traumáit, hogy aztán kérjen tőle valamit.
Púderezett, puha bőr alatt fortyogó méreg
A laza csevejnek álcázott találkozó azonban olyan, mint a kukta: hamar szinte robbanásig feszül benne minden, hogy aztán tovább eszkalálódjanak az események. A néző csak kapkodja a fejét, ahogy lekerülnek a rétegek a szándékokról, a célokról, és lesz kínzóból áldozat. Először kiderül, kit milyen motiváció űzött a másik elé, bele ebbe a feszült helyzetbe. Aztán a régi, azóta is gennyedző sebet okozó incidens részleteit is megismerhetjük, míg fellebben a fátyol azokról a súlyos titkokról is, amik mindkettejük életében meglapulnak, óhatatlanul is összekötve őket.
De akár egy Éhezők viadalába oltott teniszmeccshez is hasonlíthatnám a darabot, ugyanis hol ez kerül a másik fölébe, hol az.
Gombostűfejnyire szorult gyomor
Ez nem a kényelmesen hátradőlős színmű, ahol az ember fejben félig a másnapi ebédet vagy a hétvégi programot tervezi. Az egész darab mindösszesen 70 perc, de közben végig olyan feszültséget hordoz, hogy bár észre sem veszed, de megfeszíti minden izmod, levegőt is alig tudsz venni. Engem különösen Sodró Eliza játéka fogott meg, hiába vagyok rutinos színházba járó felnőtt, azaz pontosan tudom, hogy ami az orrom előtt folyik, az csak játék, alig bírtam legyűrni magamban az ellenállhatatlan késztetést, hogy odarohanjak hozzá, és kivezessem abból a brutális helyzetből, amiben van. Annyi tapintható feszültség sugárzik belőle, ami még a nézőtéren ülve is elviselhetetlennek érződik – bűnrészesnek hiszed magad csak attól, hogy szemtanúja vagy a kínnak. Lenyűgöző és félelmetes alakítás egyszerre. Alig várom, hogy új és újabb szerepekben láthassam.
Bennem csak egy kérdés motoszkál azóta is: Carla motivációját értem, az ő viselkedésére meg lehet találni azokat a kulcsmotívumokat, amik ilyen emberré tették. De Heather? Ő számomra kérdőjel maradt, hiszen azok alapján, amiket megtudunk róla, nem érzem indokoltnak a személyisége torzulásait.
A darabot a londoni születésű Morgan Lloyd Malcolm írta, aki a drámaírás mellett színészettel is foglalkozik, és Ördög Tamás rendezte. Akinek felkeltette az érdeklődését, a Centrál Színházban tudja megnézni.
Képek: Gordon Eszter
