„Velem kedvesek az emberek, mert én kedves vagyok az emberekkel” – Elhunyt Coolio, aki sokkal fontosabb volt, mint gondolnád

–

Valljuk be, rendkívül kézenfekvő kezdés volna a 23. zsoltárt idéznem ennek a cikknek az elején, ez a cikk azonban ezúttal egyáltalán nem emiatt kezdődik így:

„Ha a halál árnyékában járnék is,
De nem félnék még ő sötét völgyén is,
Mert mindenütt te jelen vagy énvelem,
Vessződ és botod megvigasztal engem,
És nekem az én ellenségim ellen
Asztalt készítesz, eledelt adsz bőven.”

Ennek parafrázisával kezdődik ugyanis minden idők egyik legismertebb és legnagyobb sikerű hiphop-himnusza, a Gangsta’s Paradise. Csak épp pont tökéletes ellentéte az eredeti zsoltárnak, ami úgy kezdődik: „Az Úr énnékem őriző pásztorom, azért semmiben meg nem fogyatkozom.”

Coolio szövege ugyanis (nyersfordításban) így indul:

„A halál árnyékának völgyében járva végigtekintek az életemen, és azt látom: nem maradt semmi.”

Majd folytatja azzal, hogy annyira szétdrogozta az agyát, hogy a saját anyja szerint is elment az esze.

1995-ben járunk, Brad Pittet a legszexibb élő férfinek választják, Bill Clinton az amerikai elnök, Kate Moss és Johnny Depp Hollywood álompárja, Mel Gibson A rettenthetetlennel tarol, az amerikai tévét a Jóbarátok és a Seinfeld uralja, miközben a fél világ Macarenát táncol. 

Ebbe a miliőbe érkezik meg az A-listás Michelle Pfeiffer nevével fémjelzett Veszélyes kölykök című mozifilm, amelyben a szőke színésznő szerepe szerint tanári állást kap a kaliforniai Belmont egyik szegregált középiskolájában. Ordító sztereotípiáktól hemzseg a film, még innen nézve is egyértelmű. Ugyanakkor valami okból mégiscsak hatott, és majdnem 180 millió dolláros bevételt hozott.

Michelle Pfeiffer szerint az ok Coolio dala volt.

Valószínűleg igaza van, és ez nem csupán egy, a halálhír miatt elfogult reakció: amennyire ezeket a kliséket hitelessé lehet tenni, annyira Coolio megtette.

A Gangsta’s Paradise-ért Grammy-díjat kapott, ez lett 1995 legnagyobb slágere az Egyesült Államokban. Pont ezért jelentett mindig is többet önmagánál: az abszolút mainstream popzene '90-es évekbeli célközönségét olyasmivel szembesítette, ami addig ennyire közérthető formában nem volt elérhető a számára.

A privilegizált közeg első kézből kaphatott abból ízelítőt, milyen érzés úgy felnőni, hogy tudod: sosem lesz esélyed kitörni abból, amibe születtél.

Aki esetleg mindig is egydimenziós popszámként tekintett erre a dalra, talán nem tudja, hogy a refrén, illetve a zenei alap hangmintája egy Stevie Wonder-dalból származik. Az 1976-os Pastime Paradise egészen explicit módon szól a rasszizmusról – így pedig rendkívül nyomasztó párost alkot a Gangsta’s Paradise-zal: a képünkbe tolja ugyanis, hogy két évtized alatt nem történt érdemi változás a fekete polgárjogok tekintetében.

És még csak nem is kell nagyon mélyre merülnünk Coolio életművében ahhoz, hogy világossá váljon, mi az ő jelentősége abban a folyamatban, amelynek végén ma ott a popvilág trónján Beyoncé és Jay Z, Kanye West és Kendrick Lamar.

Coolio volt a hiányzó láncszem. Coolio dalaira nem lehetett azt mondani, hogy túl agresszívek, obszcének vagy rossz hatással lennének a privilegizált fiatalok lelki világára. És közben mégis fontos dolgokról rappelt. Tetszik, vagy sem, underground szempontból menő-e, vagy sem, ez óriási fegyvertény. Műfajtörténetileg, kulturálisan, emberi jogi szempontból.

Coolio második legismertebb slágere, a C U When U Get There, lényegében szintén egy komolyabb fricska a kultúrtörténet orrára.

A végtelenül rádióbarát dal alapja ugyanis a német barokk muzsika egyik emblematikus darabja, Johann Pachelbel 1680-ban komponált Kánonjának egy részlete. Felszínesen nézve csak alápakoltak egy dobot meg egy basszust (mókás lenne egyébként értekezni ezek viszonyáról a barokk kontrapunktika szabályai szerint, de ez most nem az a cikk).

Ha viszont a dalban szereplő gospelkórust is tekintetbe vesszük, nagyon szép ív rajzolódik ki a XII. századi német templomi orgonáktól a XX. századi Los Angeles-i utcai bandákig. Ahol a közös pont a zene mellett a hit. Hogy ki miben hihet vagy mer hinni a saját életkörülményei közt, az más kérdés persze.

Ismét Coolio nyersfordításban:

„A kis Timmy most diplomázott, a kis Jimmy most indul az életben,
Tamika a sarkon pedig most szívott először cracket.”

Mindezt egy olyan dalban, amelyet a mai napig állandóan hallani a rádiókban idehaza is.

Coolio azt mondta magáról: vele kedvesek az emberek, mert ő kedves az emberekkel. És mivel ez így volt, olyasmikről is beszélhetett a legszélesebb nyilvánosság előtt, amit a mainstream média a kilencvenes években csak nagyon egyértelműen sztereotipizálva engedett képernyőre. 

A nyolcvanas években ugyan már megjelentek a társadalomkritikus hiphopegyüttesek, a média még egy évtizeddel később is előszeretettel állt a rendőrség pártjára, amikor az vadorzónak, dühöngő őrülteknek állította be azokat az afroamerikai fiatalokat, akik rendkívüli tömegeket voltak képesek megmozgatni a zenéjükkel. Perek sora zajlott az USA-ban, amelyben fehér középosztálybeli emberek arról vitatkoztak a bíróságon, szabad-e explicit szexualitást ábrázolni a dalokban, vagy épp elfogadható-e az a nyelvezet, amelyet a rapperek a számaikban használnak. (A figyelemfelkeltő matrica a lemezeken pont egy ilyen per eredménye.)

Coolióval nehéz volt mit kezdeniük azoknak, akik azt a narratívát használták önmaguk megnyugtatására a társadalmi egyenlőtlenségek kapcsán, hogy „de hát nézd meg, ezek a gengszerrapperek (értsd: a feketék úgy en bloc) mind vadállatok”.

Coolio azzal mutatott rá az ignoranciára és az előítéletekre, hogy a személyiségéből fakadóan megcáfolta azokat. Ami miatt csak még inkább kidomborodott, mennyire zavarba jön a társadalom, ha érkezik valaki, aki nem illik az ostoba skatulyákba.

Olvassuk el újra a fenti idézetet tőle: „Velem kedvesek az emberek, mert én kedves vagyok az emberekkel”.  Ha úgy tetszik: valamit tennie kell azért, hogy vele kedvesek legyenek. Neki az nem jár alapból.

Ugye, milyen szar szembesülni azzal, mennyi előítélet fér meg egyetlen ártalmatlan mondatban?

Hát, ezért volt fontos az, amit Coolio csinált. És akárhol is akart találkozni azokkal, akikkel együtt járt az úton, tiszta szívemből remélem, hogy most odaért, és mindenki ott vár rá, akit látni szeretett volna.

 Kiemelt kép: Getty Images/Frans Schellekens/Redferns

Csepelyi Adrienn