Evan Rachel Wood felemelkedése egy újabb lépés az erőszak felszámolása felé – Ezért tennénk kötelezővé a Phoenix Rising című dokumentumfilmet

–

A főnix felemelkedése

Amy Berg filmjét még azelőtt kezdték el forgatni, hogy Evan Rachel Wood színésznő és aktivista nyilvánosan megnevezte volna a bántalmazóját. A sorozat nemcsak Wood hollywoodi karrierjével foglalkozik, de ezzel párhuzamosan mutatja be azt is, a színésznő hogyan került Manson bűvkörébe, és pont, mint Alice Csodaországában, hogyan vette kezdetét a megállíthatatlan zuhanás a Nyúl üregébe.

Wood azzal kezdi, hogy beavatja a nézőket viharos gyerekkorába, amikor is szinte mindennapos volt a szülei veszekedése, és hamar megtanulta tőlük azt is, hogy „a szerelmesek ezt teszik”.

Wood szülei végül elváltak, anyja pedig fogta a lányt, egyetlen bőrönddel menekültek el Hollywoodba, hátrahagyva Wood apját és bátyját. A színésznő nyíltan beszél arról is, hogyan darálta be őt a hollywoodi gépezet, miután a Tizenhárom című filmben a problémás, Lolita-szerű tinédzser szerepéért korábban sosem tapasztalt elismerést kapott.

A mindössze 18 éves Wood 2006-ban, egy partin találkozott először az akkor 37 éves Brian Warnerrel, vagy ahogy a világ ismeri: Marilyn Mansonnal

Manson azzal lépett oda a színésznőhöz, hogy nagy rajongója a Tizenháromnak, majd elkezdte behálózni Woodot – éppúgy, ahogy az a bántalmazó kapcsolatok korai szakaszára jellemző. Manson felajánlotta Woodnak, hogy dolgozzanak együtt a Phantasmagoria forgatókönyvén, egy olyan filmen, amit a férfi Lewis Carroll életéről akart forgatni, és amelyben Wood játszotta volna Alice-t. A forgatókönyv persze sosem készült el, és bár a fiatal nőben még gondolati szinten sem fogalmazódott meg, hogy romantikus kapcsolat alakuljon ki kettejük között, Manson a barátságukat arra használta fel, hogy manipulálja Woodot, aki elhagyta akkori párját, és szinte minden kapcsolatot megszakított a családjával. 

A behálózás és elszigetelés sikeressége után ők ketten összejöttek, a dolgok pedig még sötétebb irányt vettek. Ezekről vall Wood, immár olyan aktivistaként, aki nemcsak tudatosítani szeretné a társadalomban a bántalmazás jelenségét és problémáját, de megpróbálja megváltoztatni a családon belüli erőszakkal kapcsolatos törvényeket is. Wood már a dokumentumfilm elején elmeséli, hogy az általa tárgyalt cselekmények elévültek, mégis mindent megtesz a rendszerszintű változás reményében – a jövőbeli áldozatok érdekében. És az ezzel kapcsolatos remény az egyik olyan szála a dokumentumfilmnek, ami a néző számára elviselhetővé teszi a rengeteg fájdalmat, traumát és sérülést.

A Phoenix Rising kegyetlen őszintesége a szükséges rossz

A film nemcsak a Wood által elszenvedett erőszakkal sokkolja a nézőt, de kéretlenül vágja az arcunkba minden bántalmazó kapcsolat sajátját, azokat a módszereket és figyelmeztető jeleket, amik segítenek felismerni egy abuzív kapcsolatot.

Megmutatja, hogy éppúgy, ahogy bármelyikünk, egy sikeres hollywoodi színésznő is ki van téve a visszaélések és a bántalmazás veszélyének. Wood az interjúkban tárgyilagosan, mégis teljes őszinteséggel, minden részletre kiterjedően meséli el, hogyan manipulálta és bántotta őt Manson, majd előkerülnek más áldozatok is, akik kísértetiesen hasonló történetekről számolnak be.

A dokumentumfilm rávilágít az erőszakos, traumatikus kapcsolatok jellemző elemeire, képet kapunk a grooming, az izoláció, a szerelmi bombázás, a manipuláció, a gaslighting, a zsarolás és a fenyegetés működéséről, jeleiről is. Felkavaró és időnként tényleg sokkoló, ahogy kezdünk elmélyedni a Manson által elkövetett, erőszakos visszaélések sokaságában. Minderről beszélni azonban mégis elengedhetetlen ahhoz, hogy társadalmi szinten is megkezdjük a bántalmazás felszámolását – hiszen az az erőszak, ami következmények nélkül marad, újra és újra megismétlődik majd.

Mózes Zsófi

Kiemelt kép: HBO Max