Darvas Lilit nem lehetett betörni. Még a zseniális Molnár Ferencnek sem sikerült, aki manipulatív, narcisztikus macsóként bánt a nőkkel, és a fizikai erőszaktól sem riadt vissza, ha indulatba jött. De Darvasról lepattant, habár házasok voltak egy negyedszázadon át.

Az író túl volt már több véres héjanászon (utálná ezt a szót itt, hisz Adyval, a rivális szoknyabolonddal utálták egymást), két botrányos házasságon, párbajjal (és némi börtönnel) végződő csábításon, amikor Darvast feleségül vette. A 24 éves arának azonban hamvas szépségén és jelentős művészi talentumán kívül más erényei is voltak: például a hamupipőkei merész makacsság, már ami az álmodozást illeti. Csakhogy vágyainak netovábbja nem a királyi esküvő volt – a színpad számára mindennél fontosabb volt.

És az előnyös házasság is csak egy kerék lehetett legfeljebb a hintón, amely a siker és hírnév felé száguldott vele.

Őstehetség volt, szokták mondani, már gimnazista korában eldöntötte, a családi ellenkezés ellenére, hogy színésznő lesz

A Góth házaspár híres tanodájába járt, és 18 évesen mint Júlia lépett színpadra nagy sikerrel a Budai Színkörben. Le is szerződtette egyből a Magyar Színház, ahol hónapok alatt sztár lett, és itt került be hódolói közé a nála 24 évvel idősebb Molnár Ferenc is, aki saját darabjának (Égi és földi szerelem) próbáin fedezte fel (magának) a színésznőt. Darvasnak nem volt ellenére a sikeres, gazdag író udvarlása, ám a frigy létrejöttéhez Molnárnak előbb el kellett vennie a másik primadonnát, Fedák Sárit, akivel már régóta tartott viharos viszonya, és aki csak úgy engedte át az írót vetélytársának, ha előbb rendezik a helyzetét, majd nagyvonalú fájdalomdíjjal távozhat.

Darvas Lili – Forrás: Getty Images / Edith Barakovich

Darvas Lili lett sorban a harmadik, és egyben utolsó Molnár-feleség, ám vele Molnár bevásárolt, ugyanis a színésznő egyáltalán nem volt hajlandó alárendelni magát basáskodásra és féltékenykedésre hajlamos, hiú férje kénye-kedvének. Már az elején tisztázta például állítólag, hogy mi fog történni a gyertyatartóval és Molnár fejével, ha megpróbál kezet emelni rá.

Molnár dorbézolását, ivászatait és kártyaszenvedélyét nagyvonalúan elnézte, igaz, házasságuk 26 éve alatt soha nem éltek egy fedél alatt.

Viszont elegáns fürdőhelyeken szívesen nyaralgattak, sokat leveleztek, és idővel amolyan legjobb barátként funkcionáltak egymás mellett.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Selymes (@selymes) által megosztott bejegyzés

No de előreszaladtunk, ott voltak még a húszas–harmincas évek, a háború előtti időszak, amikor Darvas Lili befutott

– és Molnár világhírű szerző lett. A Vígszínházban a színésznő nemcsak a férje vígjátékaiban játszott óriási sikerrel, hanem klasszikus drámákban is remekelt. „Játéka a szó legszebb értelmében nemes. Sehol egy hamis hangsúly, egy eltúlzott mozdulat. Hiába, a tehetség egyetlen ékessége az egyszerűség” – írta róla Kosztolányi a Pesti Hírlapban.

A világszerte nagyon népszerű Molnár-darabok megnyitották az utat Darvasnak is a nemzetközi karrier felé: mivel jól beszélt németül, egyre többet játszott külföldön, mégpedig Max Reinhardt nagyon menő berlini, majd bécsi színházában.

Albert Eugen Bassermann és Darvas Lili a Jemand című darabban, 1932-ben – Forrás: Getty Images / Theodor Fanta / ullstein bild

A nácizmus előretörése miatt a származása miatt rettegő színésznő 1937-ben az Egyesült Államokba emigrált

Pontosabban nem jött haza osztrák filmjének bemutatója után. Molnár 1940-ben követte. Csakhogy, míg Darvas Lili gyorsan beilleszkedett, és 1944-ben már angol nyelvű előadásban játszott a Broadwayn, sőt a televízióban is dolgozott, Molnár, akit pedig imádtak Nyugaton, visszavonultabban élt a Plaza Hotel nyolcadik emeletén. Vele volt fiatal titkárnője, Bartha Vanda, aki valójában önfeláldozó, hű társa volt éveken át. Sokszor ebédeltek együtt hármasban az élénk társasági életet élő, nagyvilági Greta Garbóval, aki nem messze lakott tőlük Manhattanben – Lili pedig addigra egy Hans Járay nevű szép, bécsi színésszel élt együtt. 

A fura idillnek Bartha Vanda 1947-es öngyilkossága vetett véget. Molnár képtelen volt túltenni magát a nő halálán, bűntudat gyötörte, szenvedett, magába zárkózott. 1952 áprilisában gyomorrákműtét közben meghalt. 

Darvas Lili Bartha Vanda mellé temettette volt férjét.

Az ő életében azonban ez a tragédia még korántsem jelentette a finálét. Gyökeret tudott ereszteni a színházi életben, 1972-ben még Tony-díjat is kapott, amely a legrangosabb amerikai színházi elismerés, a Broadway Oscar-szobra.

Pár filmben is játszott (mozifilmben, tévéfilmben, a későbbi elnökkel, Ronald Reagennel is szerepelt együtt), és gyerekeket tanított színjátszásra. Az ötvenes évek végétől pedig haza-hazajárt. Bécsben láthatta a közönség ismét Az üvegcipőben, immár a másik főszerepet, a vénlány Adélét alakította. Pesten is szerepelt a Madách Színházban, Molnár Ferenc Olympiájában. Sőt, a Magyar Televízió is foglalkoztatta – Horváth Ádám, Molnár Ferenc unokájának tévéjátékaiban. És 1970-ben mutatták be azt a legendás filmet, amelyből talán a legtöbb mai néző ismeri Darvas Lilit: Makk Károly Szerelem című alkotásáról van szó, amelyben Törőcsik Marival és Darvas Ivánnal játszott együtt, és amely Amerikában is nagy sikert aratott.

1965-ben – Forrás: Fortepan / Kotnyek Antal

A színésznő ezután még négy évet élt. Teherbírása, hamupipőkei alázata és elszántsága, tehetsége, sőt még a szépsége is kitartott élete végéig. Fegyelmezetten dolgozott, amíg csak tudott. Senkivel sem közölte, hogy rákos.

Kurucz Adrienn

Forrás: ITT, ITT, ITTITT

Kiemelt kép: Getty Images / Atelier Jacobi / ullstein bild