Gyerekkönyv készült a szüfrazsett hercegnő életéből, aki a rangját is feladta volna a nők jogaiért – Sophia hercegnő története
Egy brit írónő, Sufiya Ahmed kilenc és tizenhárom év közötti gyerekeknek szóló könyvet írt My Story: Princess Sophia Duleep Singh címmel. A mű Pandzsáb utolsó szikh vezetőjének, azaz Dalip Szingh (Duleep Singh) maharadzsa lányának igaz történetét meséli el több mint száz évvel ezelőttről. Sophia hercegnő az 1900-as években írt történelmet azzal, hogy királyi címét sem féltve küzdött a nők jogaiért. Az írónő abban reménykedik, könyve inspirálóan hat majd a mostani és jövőbeni generációkra a nemek közötti egyenlőség és az emberi jogok melletti kiállás tekintetében. Sophia alig ismert történelmi figura, akiről nem csupán mesekönyvekben, de a történelemórákon is érdemes lenne hosszabban szót ejteni. Fejes Flóra írása.
–
Ki volt Sophia Duleep Singh?
A hercegnő 1876. augusztus 8-án született Belgraviában, a maharadzsa és annak német származású első felesége, Bamba Müller harmadik, legkisebb lányaként. A házaspárnak tíz gyermeke született, közülük hat érte meg a felnőttkort.
Apját fiatalkorában, tizenöt évesen száműzték Indiából Angliába, miután a britek az 1840-es években elcsatolták a királyságát.
A maharadzsa többször is megpróbált visszatérni szülőhazájába, sikertelenül, végül áttért a keresztény hitre, és a száműzetésért járó anyagi kompenzációból megvette az Elveden Hall nevű suffolki birtokot. Ebben a mesés kastélyban nőtt fel a kis Sophia is. A család a legelitebb körökben mozgott. Szoros barátságot ápoltak például Viktória királynővel is, aki a Hampton Court-palotában lévő lakással ajándékozta meg a családot.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Sophia tízévesen tífusszal fertőződött meg, amit az édesanyja is elkapott, kómába esett, majd belehalt a betegségbe. A maharadzsa két évvel később újraházasodott. Sophia kezdetben egy „átlagos” angol hercegnő mindennapjait élte, az akkori legújabb párizsi divatnak megfelelően öltözködött, és elegáns partikra járt. Testvérei közül ő volt a királynő kedvence, olyannyira, hogy ő lett a keresztanyja. Tizenhét éves korában édesapját is elveszítette, aki után tetemes vagyont örökölt. Viktória királynő a pártfogásába vette, és egy elegáns lakást ajándékozott neki a Faraday House-ban.
Egy út, ami felnyitotta a hercegnő szemét
Élete azután vett nagy fordulatot, miután titokban Indiába utazott nővérével, Bambával a delhi darbárra, vagyis a brit indiai alkirályok által egy-egy új indiai uralkodó beiktatása alkalmából összehívott tömeggyűlésre.
Ekkor szembesült azzal, milyen óriási a szegénység apja hazájában, és a családja mennyi mindent veszített, miután feladták a küzdelmet.
Itt találkozott Gopal Krishna Gokhale és Lala Lajpat Rai indiai aktivistákkal is, és kifejezte a velük való egyetértését. Miután visszatért Angliába, csatlakozott az Emmeline Pankhurst (róla érdemes elolvasni Bárdos Kata Kincső portréját ITT) által alapított Women’s Social and Political Unionhoz (Nők Társadalmi és Politikai Szövetsége; WSPU). Ez a csoport Nagy-Britannia legnagyobb nőjogi szervezetéből, a National Union of Women’s Suffrage Societiesből (Női Választójogi Társaságok Nemzeti Szövetsége; NUWSS) vált ki. Jóval radikálisabb, harcosabb szervezet volt, mint az előbb említett NUWSS, és tagjai kizárólag nők voltak.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
1909-re a mozgalom vezető alakjává vált, főként a nők szavazati jogáért küzdött, és anyagilag támogatott különféle szüfrazsettcsoportokat. Adót viszont lázadásból nem fizetett, ami különösen dühítette a kormányt és György királyt – ez pedig kis híján a hercegi rangjába került. Sophia ugyanis több aktivistatársával ezt a szlogent hirdette:
„Nincs szavazat, nincs adó.”
1910. november 18-án a hercegnő vezető alakja volt a szüfrazsett-tüntetésnek, amit ma Fekete péntekként ismerünk (nem, ez nem a vásárlási akciókkal teli őrület, az a kifejezés az Egyesült Államokból, Philadelphiából ered): ekkor négyszáz nő vonult a londoni parlament elé a választójogukat követelve. Az esemény azért kapta utólag ezt a sötétségre utaló nevet, mert a tüntetők skandálására a rendőrség brutális (részben szexuális) erőszakkal válaszolt. A felvonulók nemcsak a rendőrök, de a tömegben lévő férfiak áldozataivá is váltak. Az egyik jelenlévő így írta le az eseményt: „Civil ruhás férfiak, akik a tömegben voltak, hátulról átkaroltak, és látványosan megragadták a mellemet. A többiek pedig követték a példájukat. A szoknyámat magasra húzták, és egy rendőr úgy próbált elemelni a földtől, hogy a térdét magasra húzta. Nem járt sikerrel, ezért a tömegbe lökött, és arra buzdított másokat, hogy tegyenek velem, amit csak akarnak.”
A hercegnő utolsó évei
Sophia egész életét a másokért való küzdelemnek áldozta – Indiában és Angliában egyaránt. Az első világháborúban önkéntes ápolóként szolgált a Brit Vöröskeresztnél, egészen 1917 januárjáig. Két évvel később indiai katonákat szállásolt el a Faraday House-ban. Emellett folyamatosan harcolt a nők jogaiért, még az 1918-as törvény kikiáltása után is, amely szerint a harminc feletti nők szavazhatnak. A hercegnő hosszú és teljes életet élt, hetvenegy évesen, álmában hunyt el. Halála előtt arról rendelkezett, hogy a hamvait Indiában szórják szét.
Felhasznált források: ITT, ITT és ITT
