Nem lehet tanítani múlt századi eszközökkel! – Olvasóvá nevelés 2021-ben

  –

Az előző írásomban már szerepelt Csájiné Knézics Anikó vezető tanító, tankönyvszerző, a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium munkatársa, aki élményalapú kompetenciafejlesztő feladatokat készített az általam ajánlott kiváló könyvekhez.

Anikó szerint egyszerre könnyű és nehéz is ez feladat

„Nézzük a könnyebbik oldalát a feladatnak” – kezdte Anikó.

„Kisgyermekkortól kezdve a gyerekek többé-kevésbé kíváncsiak az újdonságokra, az ismeretlenre. Ezért szinte adja magát a megoldás, miszerint mindent meg kell tenni, hogy ezt a belülről jövő motivációt, érdeklődést kielégítsék a pedagógusok. No de mi is az a »minden«, amit meg kell tenni!?” – tette fel a cseppet sem költői kérdést a szakértő.

„Az olvasás tanítási módszertana adott, az viszont, hogy mennyire színesítik, teszik ezt élvezhetővé a mindennapok tanítási-tanulási folyamatában a kollégák, nagyban függ a tanító személyiségétől! A kérdés az, hogy az olvasás megtanulását követően mennyire marad meg a gyerekeknél az a bizonyos belső motiváció, érdeklődés… A pedagógusnak segítenie kell ezt ébren tartani a gyermekekben leginkább úgy, hogy mintát adnak nekik! 

Legyenek mesélős órák, szóbeli mesemondások, és kortárs irodalmi könyvek felolvasásához, megismertetéséhez kapcsolódó órák. A mese olyan lelki táplálék, mely megnyugtatja a gyerekeket, hiszen ilyenkor nemcsak kifelé figyelnek, azaz a mesére, történetekre, hanem befelé is.”

A mai gyerekek – bármennyire is a digitalizáció világába csöppennek – képesek a jó meséket tátott szájjal hallgatni

Anikó úgy gondolja, hogyha a gyerekekkel valóban érdemi párbeszédet folytatnak a tanítók, használják az élménypedagógia eszköztárát, a drámapedagógiai játékok különböző variációit, az érzelmi intelligencia fejlesztésének lehetőségeit, játékait, akkor sokkal könnyebb megszólítani őket az olvasással.

Anikó tippjei:

– készítsenek a gyerekek párban-csoportban a megismert mesékhez, történetekhez képeket, rajzokat

– gondolattérképet

– társasjátékokat

– kérdés-válasz kártyákat

– lapbookokat

–  és minden olyan kisebb „munkát”, ami eszükbe juttatja azt az élményt, eseménysort, amit megismertek a könyvből

„Nem elvesztegetett tanórák ezek az ilyen alkalmak! Higgyünk benne, hogy az átélt élmény, az együttesen elvégzett munka, a kreatív megoldási módok mind-mind hozzájárulnak az olvasóvá neveléshez!” – sorolta Anikó.

És akkor mi a feladat nehezebbik oldala?

Ahogy dr. Gyarmathy Éva klinikai és neveléslélektani szakpszichológus ezt megfogalmazta például a nálunk nemrégiben megjelent interjújában: „Az atipikus lesz a tipikus”.

„A genetikai és környezeti tényezők is szerepet játszanak az atipikus fejlődés kialakulásában. A megnövekedett ingergazdagság lehetővé teszi az egyéni eltérések, a diverzitás megjelenését” – mondja Anikó. 

„Jellemzően egy osztályba általában 20–28 gyerek jár, és bár a legtöbb kolléga igyekszik minden tanulót egyénileg segíteni, fejleszteni, – lássuk be, ez nem minden esetben oldható meg. Megteremteni az olvasás »környezetét«, csodáját, nem egyszerű feladat!” – mondta el Anikó, majd így fejezte be:

„De mi tanítók vagyunk, ez a hivatásunk! Oktatunk, nevelünk, és hiszünk benne, – hinnünk kell benne –, hogy az olvasás, az információszerzésnek ez a módja nem vész el! Én a magam részéről ebben hiszek, ezen dolgozom!”

Az elhivatott szakemberek kezében van az olvasás kulcsa

Másik beszélgetőtársam, Hevérné Kanyó Andrea az Olvass. el!-csoport alapítója. Vezérelve pedig nagyon beszédes: „Kortárs gyermekirodalommal, és sokkal tudatosabban!” 

Andrea a tervezést, a jó ütemezést és a megfelelő könyvválasztást tartja a legfontosabbnak a gyerekek olvasóvá nevelésében.

„Én már nyár végén megtervezem a tanév során feldolgozásra váró könyveket. Mi befolyásolja a választást? A korosztály, a nemek aránya, az érdeklődési kör, az olvasottság mértéke/fejlettsége, de akár egy felbukkanó probléma is, mely megoldásra vár. »Közös olvasmány« lesz vagy ajánlott. Az biztos, hogy nem »kötelező«!”

Az ütemezésről ezt mondta Andrea: „Egy  tanévbe egy-két közös olvasmány fér bele. Ezt főleg az életkor határozza meg. Ha 1.–2. osztályosokkal dolgozom, akkor egy könyvet olvasunk közösen. Ha 3.–4.osztályosokkal, akár kettő is beleférhet. Hogy mikor dolgozzuk fel? A kisebbekkel tavasszal szoktam, a nagyobbakkal félév környékén és tavasz végén. A könyv terjedelme, az iskolai programok, az aktuális feladatok is befolyásolják a jól kiválasztott időpontot.”

A választott könyveknél ezek a szempontok vezérlik Andreát:

„Mivel a XXI. század gyermekének szeretném felkelteni az érdeklődését az olvasás iránt, így főként a kortárs gyermekirodalommal érdemes foglalkozni.

Például nagyon hasznosak képregények és a silent book (»csendes«) könyv. Ezek többnyire jól érthetőek, egy aktuális problémára fókuszálnak. Könnyedebb nyelvezetűek. Nagybetűsek, sok a párbeszéd, kevés a leíró rész. Zajlanak az események, pörög a cselekmény. A gyerekek saját korosztályáról szól, megoldást nyújt egy adott problémára.”

Az sem mindegy természetesen, hogyan, milyen eszközöket használnak az iskolában

Andrea az első osztályban a kezdő olvasókat ezekkel a módszerekkel tanítja: felolvasás, mesehallgatás-hangoskönyv, élőszóban mesélés, mesenézés (rajzfilm), dramatizálás, bábozás, színjáték. Színház, bábszínházak látogatása, kedvenc könyv bemutatása, szótagolva nyomtatott könyv feldolgozása stb…

Fontos szerinte, hogy az olvasáshoz kapcsolódó ünnepeket (olvasás világnapja, a népmese napja) is megtartsák az iskolákban, és kapcsolódjanak a különböző jó kezdeményezésekhez, mint például a Dobj el mindent, és olvass!-akcióhoz.

A második osztálynak ajánlja a könyvfa-játék, amelyben a gyerek elmesél egy könyvet pár mondatban, kap érte egy ötöst, és egy kis könyvecske felkerül a falra felfestett fára a nevével.

A harmadik-negyedik osztályban évente két könyvet olvasnak közösen. Ide kapcsolható feladatok: a borítótervezés, illusztrációtervezés, a szereplők elkészítése bábokkal, a képregény rajzolása, térbeli makettek tervezése (például a könyv helyszíne), az Olvass.el! olvasási verseny, a Legyél te is kölyökolvasó!, online kapcsolat írókkal, illusztrátorokkal, valamint a különböző levelezős játékok, például a HEBE vagy a Kaméleon Olvasóklub.

Andrea egy Csukás István-idézettel fejezte be a beszélgetést:

„Aki nem olvas, annak üres marad a feje, üres marad a lelke.” 

Gyerekközpontú gondolkodás

Miklya Luzsányi Mónika maga is nagyon sok gyerekkönyv írója, tankönyvszerző, teológus, öt gyerek anyja. Az egyik legjobb olvasási szakember, aki ráadásul a digitális kultúrába is beleásta magát, írt egy könyvet például ezzel a címmel: Mit tegyek a kütyüre kattant gyerekemmel?

Mónika szerint nemcsak az olvasásoktatást, hanem a teljes iskolarendszert, és a szakmódszertanokat, tantárgy-pedagógiákat is a mai gyerekekre kellene szabni.

„Azt mindenki tudja és tapasztalja, hogy sem az iskolarendszer, sem a szakmódszertanok nem felelnek meg az alfa-, és a Z generáció igényeinek, akár szülő, akár pedagógus” – kezdi Mónika a beszélgetést, majd így folytatja:

„A módszertanok zöme olyan, mintha nem lett volna digitális kultúraváltás.

Persze a multimédiás táblát megtanulták használni a tanárok, ahogy más eszközöket is, de sok pedagógusnak fogalma sincs, hogy oktatáspszichológiai szempontból milyen az alfa vagy a Z gyerek, hogyan gondolkodik, észlel és érzékel, milyen hatásokra hogyan reagál a személyiségfejlődése. Így, ha megszakad sem tud olyan órákat összerakni, ami valóban a mai gyerekekre szabott, és nem fullad unalomba. Erről nem a pedagógus tehet, hanem a pedagógusképzés és az oktatáspolitika, mert még mindig ragaszkodunk a XX. század közepének oktatási modelljeihez.”

Mónika így folytatta: „Z. Karvalics László oktatáskutatótól származik a hasonlat, hogy már az első osztály első napján »milliónyi kis tudáskazán« ül be az iskolapadba, akiket bizony nem lehet múlt századi eszközökkel tanítani.

A hasonlatot folytatva világosan látszik a mai iskolarendszer kínja. Mert mi történik a kazánnal, ha elfojtják a tüzét? Vagy kialszik (a gyerekben az érdeklődés), miközben mérges gázokat termel (a gyerekkori depressziótól kezdve az alulteljesítésen keresztül egészen az étkezési zavarokig), vagy pedig felrobban (amit ADHD-tól kezdve hiperaktivitásig) sok mindennek nevezhetünk.

Míg ha pedagógusként (és szülőként is!) képesek vagyunk okosan és felelősségteljesen, nem mellesleg szakszerűen táplálni a (kis tudás)kazánok tüzét, akkor rengeteg életet adó és hasznosítható »energia« szabadul fel.”

De mivel lehet náluk sikert elérni?

„Nyilván XXI. századi módszerekkel, de itt nem a nevelési folyamat ész nélküli átdigitalizálására gondolok” – folytatja Mónika.

„Ahol csak lehet, be kell vonni a digitális eszközöket, sőt, a gyerek saját okoseszközét is, de a pedagógia alapja a SZEMÉLYES interakció, amikor az egyik (vagy több) személyiség hat valamilyen módon a másikra. A Református Tananyagfejlesztő csoport felkérésére fejlesztettünk egy szöveggyűjtemény-sorozatot, amelyhez módszertani anyag is kapcsolódik. Majd minden tanegységben jelen van a multimédiás tananyag, néha többször is elő kell venni a gyereknek a telefonjaikat. A legegyszerűbb feladatok a »Nézd meg!/Hallgasd meg!«-típusúak, ez irodalmi szövegek animációs, zenei feldolgozását jelenti, vagy éppen egy színházi előadás részletét, az eredeti könyv grafikáinak nézegetését, stb. Izgalmasabbak azonban az irodalmi szövegekhez készül interaktív feladatok (úgynevezett tankockák), ahol különböző, egyszerű digitális játékokon keresztül segítjük a gyerek szövegértését, illetve az irodalmi szöveg elhelyezését a valóság kontextusában.”

Fontos alapelvek

Miklya Luzsányi Mónika alapelve szerint: „A gyerekek semmit sem fognak megtanulni csak azért, mert mi, (szülők, tanítók) azt mondjuk nekik, hogy ez fontos, és meg kell tanulni.

Bármely tananyag csak akkor érdekli őket, ha látják, hogyan függ össze a saját életükkel. Teljes képtelenség (főleg alsóban!) 45 percekre tagolt szakórákat tartani!”

„A gyerek nem az éltre készül, hanem él”

Az AKG (Alternatív Közgazdasági Gimnázium) jelmondata Mónika számára is az egyik legfontosabb vezérfonal.

„Az életünk része kell, hogy legyen az irodalom, a zene, a tánc, és igen, a dolgok tudományos megismerése, a matematikai gondolkodás, a természettudományos megfigyelés… és sorolhatnám. Ha a gyerekek azt tapasztalnák, hogy hétköznapi, normális dolog az olvasás, az irodalommal való foglalkozás, ha betagozódna a mindennapjaikba, akkor nem lenne gond az olvasásra NEVELÉSSEL. Mert jelen pillanatban a gyerek nem nagyon látja otthon a szüleitől, hogy szépirodalmat olvasnának, az iskolában is »kötelező«, tehát »rossz« dolog egy-egy könyvet elolvasni.

Ha viszont komplex módon beépülne az olvasás a hétköznapjaikba (akár otthon, akár az iskolában) mint az élet szerves része, akkor bizony gyorsan olvasásfüggővé válnának, és leszoktatni sem lehetne őket a könyvekről” – fejezte be a szakember az olvasással kapcsolatos gondolatait.

Dobj el mindent, és olvass!

Korábban már hivatkoztam dr. Gombos Péterre, a MATE Neveléstudományi Intézet oktató-kutatójára, aki kitalálta ezt a remek mozgalmat, sőt egy könyvet is írt ezzel a címmel.

Péter ezt az összetett kérdést nem félt leegyszerűsíteni: „Hogyan lehetne hatékonyabb az olvasástanítás, az olvasóvá nevelés?” – kezdte.

„Ami az olvasás technikájának tanítását illeti, én kevésbé látok generális problémákat. Ugyanakkor bizonyos típusú olvasásokra (nem irodalmi szövegek, nem lineáris szövegek, vagy éppen az igazán élményt adó szövegek olvasására) nagyobb hangsúlyt helyeznék. A mostani olvasókönyvekben, munkafüzetekben már van példa plakátok, szórólapok stb. értelmezésére, ilyen feladatból lehetne még több, és szükség lenne sok ilyenre felsőben is.

De a legnagyobb probléma változatlanul a felső tagozat irodalomtörténeti, irodalomelméleti hangsúlya. Persze nem ez a gond önmagában, hanem az, hogy emellett alig érik ÉLMÉNYEK a gyerekeket irodalomórán.

Sok diák el sem hiszi, hogy egy novellával, egy verssel vagy épp egy dalszöveggel való találkozás, foglalkozás örömet szerezhet. Az irodalmat nem is művészetnek tekintik, hanem tantárgynak, amelynek a történeti részét be kell magolni...

A számomra ideális irodalomórát, olvasásórát drámajátékok, cselekedtetés, jóízű viták, beszélgetések teszik teljessé. A »tanár magyaráz, a diák jegyzetel« forma szerintem borzasztó távol áll a művészettől, az irodalomtól.

E téren bőven vannak tartalékok, s ez valójában csak a pedagógusok hozzáállásán múlik” – summázta Gombos Péter az olvasásról való beszélgetést.

Both Gabi

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/DGLimages